Szakajánló sorozatunk: Pázmány molekuláris bionika képzés
Integrált tudás, amely a legkorszerűbb, fejlesztés alatt álló biomedicinális alkalmazások felé nyitja meg az utat

ratneurononchip.jpgA jövő tudományát oktatják az Információs Technológiai és Bionikai Karon (ITK). Egyszerűen fogalmazva így lehetne meghatározni azt a széleskörű oktató-kutató munkát, amely több tudományterületet fog át. Gáspári Zoltán docens bevezet minket abba, mit is jelent a molekuláris bionika, amelyet alapszakként (BSc) és az orvosi biotechnológia, amelyet mesterszakként (MSc) sajátíthatnak el a hallgatók.

   „A molekuláris bionika olyan szintű integrált tudást nyújt, amely a legkorszerűbb, fejlesztés alatt álló biomedicinális alkalmazások felé nyitja meg az utat.” Ez azt jelenti, hogy a biológia és a műszaki tudományok terén szerzett ismeretek birtokában a hallgató valami újat képes létrehozni, például egy intelligens protézist. Ezzel segíti a mozgásában vagy éppen a látásában korlátozott embert – olyan, akár  agyhullámok által vezérelhető eszközt adva a kezébe –, amellyel jelentősen javulhat az életminősége; vagy olyan új terápiás eljárások kidolgozásában vehet részt, amelyek a legkorszerűbb molekuláris ismereteket és technológiákat alkalmazza.

   Ez már átvezet az orvosi biotechnológia felé, amely a molekuláris, sejtszintű folyamatok megértésére és befolyásolására irányul. „Két területet emelnék ki az orvosi biotechnológia területéről. Az egyik a személyre szabott orvosláshoz szükséges diagnosztika. Amikor meghatározzuk azt, hogy egy adott páciens számára, saját genetikai adottságai alapján mi a számára leghatékonyabb kezelési mód. Ez az eljárás rengeteg adat feldolgozását jelenti – megfelelő szintű számítástechnikai tudást feltételezve –, miközben érteni kell a mögöttes molekuláris biológiai folyamatokat. A másik: amikor a biotechnológia az élő szervezetek befolyásolására, módosítására irányul, akár a génterápia segítségével. Hatóanyagok előállítása céljából vagy akár konkrét orvosi beavatkozásokra használható a biotechnológia.”

   molbio1.jpgA tanulmányok tehát megkívánják a hallgató érdeklődését az orvostudományok és a műszaki, informatikai ismeretek iránt, s hogy ezt a kettőt ötvözni tudja. „Nem várjuk el, hogy valaki az összes területen a legjobb legyen, viszont professzionálisnak kell lennie abban az értelemben, hogy értse a problémákat és a problémákra adott válaszokat.” Igyekeznek lebontani az orvosi és az informatikai képzés között még ma is meglévő falat. Azokat a speciális megoldási módokat kutatják, dolgozzák ki és alkalmazzák, amelyek a két tudományterület metszésfelületén jelentkeznek.

   A molekuláris bionika BSc képzés során a hallgatók matematikát, fizikát, molekuláris biológiát, idegtudományt, illetve informatikát, programozást tanulnak. Ezeket elegyítve kapják meg a szükséges ismereteket a korábban vázoltak megoldásához.

   Erdélyi Áron a másodévet végezte a molekuláris bionika szakon. Már kilencedikes gimnazistaként elhatározta, hogy erre a szakra jelentkezik. A robotika labor megismerése adta a végső döntést, hogy az ITK-t válassza. 

   A képzés közösen folyik a Semmelweis Egyetemmel, mint Gáspári Zoltán megjegyzi: az orvosegyetem oktatói a legtöbb előadást a biotechnológus hallgatóknak tartják. 

   Elméleti előadásokkal és laboratóriumi gyakorlatokkal folyik az oktatás. Az elmúlt években több új laboratóriumot hoztak létre és ezeket folyamatosan fejlesztik. „A diplomamunka elkészítésekor a hallgatók a belső és a külső laboratóriumi munka során még inkább elmélyítik gyakorlati tudásukat.”

   Az Erasmus plusz program európai ösztöndíjlehetőségeket nyújt, a Campus Mundi segítségével pedig a hallgatók előtt kitárul a világ többi egyetemi kutatóhelye is. „Ez utóbbit elsősorban mesterképzésen részt vevő hallgatóinknak ajánljuk, persze nincsenek kizárva a jó előrehaladást mutató BSc-s hallgatók sem.” Partnerintézményüknek számít a Leuveni Katolikus Egyetem, de sokan mennek a müncheni és drezdai műszaki egyetemre is.

   „Az ITK kis létszámú karnak számít, ennek következtében személyesebb a viszony az oktatók és a hallgatók között. A hallgatók bátran fordulhatnak az oktatókhoz, hogy órán kívül is megbeszéljenek egy-egy tanulmányi vagy kutatási kérdést.” A felsőbb évesek pedig segítik az alsóbb éveseket az egyetemi élet buktatóin.

   „Karunk a mesterképzéssel végződő teljes képzési ciklusra helyezi a hangsúlyt. A diákok sokkal teljesebb tudást kapnak így, és sokkal több elhelyezkedési lehetőség nyílik számukra.”

   molbio2.jpgA végzetteket kifejezetten keresik azokon a területeken, ahol a cégek orvosi diagnosztikával foglalkoznak, vagy olyan fejlesztéseket végeznek, amelyek új szempontból vizsgálják az egyes betegségek gyógyítási lehetőségeit.

  A molekuláris bionikát azoknak ajánlja Gáspári Zoltán, akik érdeklődnek a természettudományok iránt, nem rettennek meg attól, ha el kell mélyedni egy-egy probléma megoldásában, és nyitottak a legújabb ismeretek befogadására. S hozzáteszi: „Szükséges a türelem és a kitartás. Az alapképzés első évei után áll össze a hallgatókban az a korábban megtanult, kezdetben mozaikszerű tudás, amely elvezeti őket a legújabb tudományos területekre és alkalmassá teszi őket az ott végzett kutatásra és fejlesztésre.”  

   „Sokkal jobban teljesítek, mint amit el tudtam volna képzelni, mielőtt az egyetemre jöttem – mondja Erdélyi Áron. – Ezt főként a segítőkész tanároknak köszönhetem. Név szerint ismernek mindannyiunkat, az órákon vagy a vizsgákon nem személytelen Neptun-kódok vagyunk a szemükben.” Még nem döntött, infobionikán vagy mérnökinformatikus szakon folytassa-e a mesterképzést, lehet, hogy mindkettőt elvégzi, mert mint mondja, „mindenképpen a Pázmányon szeretnék maradni”.

Írta: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: PPKE

A bejegyzés trackback címe:

https://pazmanyonline.blog.hu/api/trackback/id/tr2615709892

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Címkék

AKTUÁLIS (92) ALUMNI (14) BTK (64) HITÉLET (10) HTK (4) ITK (21) JÁK (18) MOBILITÁSI PROGRAM (7) TÁVOLLÉTI OKTATÁS (15) TUDOMÁNY (14) VÉLEMÉNY (8)