Pázmány Alumni: interjú Csirmaz Evelinnel, a BTK egykori hallgatójával
"Ha valaki céltudatos és szorgalmas, akkor annak előbb vagy utóbb meg lesz az eredménye"

csirmazevelin.jpg

Csirmaz Evelin mindig is humán beállítottságú volt, szerette a történelmet, az idegen nyelveket és a társadalomismeretet, így egyértelmű volt, hogy ezen a területen szeretné majd folytatni a tanulmányait. Nemzetközi tanulmányok alap- és mesterszakon végzett a Pázmányon, majd a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2021-es évfolyamának tagja lett, amelyet remek lehetőségnek tart a fejlődésre, tanulásra és a kapcsolatrendszere kiépítésére is.

Mindig is érdekelte a nemzetközi közeg?

Igen, de főként 17-18 éves koromtól kezdődően kezdett el igazán érdekelni, amikor felmerült a pályaválasztás kérdése is gimnáziumban.

Mindig arra törekszik, hogy minél több új tapasztalatra és tudásra tegyen szert. Minek köszönhető ez a hozzáállása? Mindig is szeretett tanulni, eredményeket felmutatni?

Úgy gondolom, hogy mindig elég ambiciózus voltam, és szerettem volna minél több dolgot elérni már egészen általános iskolás koromtól kezdve. Ezt talán az is igazolja, hogy akkoriban rengeteg tanulmányi versenyre jártam, mindig jó jegyekre és eredményekre törekedtem. Az, hogy ez minek köszönhető, azt nem tudom pontosan, de talán a szüleimnek, akik mindig támogattak, és bátorítottak, hogy ne adjam fel a céljaimat.

Nemzetközi tanulmányok alap- és mesterszakon végzett a Pázmányon. Miért erre a szakra és miért a Pázmányra jelentkezett? Akkoriban mi motiválta leginkább?

Mindig is humán beállítottságú voltam, szerettem a történelmet, az idegen nyelveket és a társadalomismeretet, így egyértelmű volt, hogy ezen a területen szeretném majd folytatni a tanulmányaimat. Sokáig gondolkodtam a jogász képzésen, de végül rátaláltam a nemzetközi tanulmányok szakra, ami sokkal érdekesebbnek tűnt és mivel már akkor eljátszottam a gondolattal, hogy a jövőben szívesen élnék külföldön, így inkább az utóbbi mellett döntöttem. A Pázmány pedig nagyon szimpatikus volt a családias hangulatával, így első helyen jelöltem meg az egyetemet és szerencsére felvételt is nyertem.

Milyennek látja a pázmányos éveket? Mi az, ami azonnal eszébe jut az egyetemmel kapcsolatosan?

A támogató közösség jut egyből eszembe, hiszen nagyon sok jó barátomat ismerhettem meg az egyetemen keresztül, illetve az oktatóink is mindig arra törekednek, hogy minél több tudást adjanak át a hallgatóknak.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami segített Önnek?

Amit egyértelműen kiemelnék az a Pázmány Ostrakon közössége, ahova alapszakosként bekerülve nagyon sok jó tanács ért és tudtam, hogy a felsőbb éves tagoktól nyugodtan tudok tippeket és segítséget kérni, idővel pedig próbáltam én is ugyanígy segíteni az új tagokat.

Az öt év alatt nagyon sok kedves tanárom volt az egyetemen, viszont, akit mindenképpen meg szeretnék említeni az dr. Kiss Amarilla Tanárnő, aki egyben mindkét szakdolgozatom konzulense is volt. Nagyrészt Tanárnőnek köszönhető a nemzetközi jog iránti érdeklődésem, és a gondolat, hogy a jövőben talán egyszer elvégzek egy nemzetközi jogi képzést is.

Tanulmányaiból mit tudott leginkább hasznosítani? Az egyetemen szerzett ismeretanyag és a kiépült kapcsolatháló máig segítségére tud lenni?

A nemzetközi tanulmányok szaknak az egyik legnagyobb erőssége, hogy sokrétű - nemzetközi jogtól kezdve közgazdaságtanig terjed a tananyag -, így sokszor jönnek kapóra olyan dolgok a korábbi tanulmányaimból, melyekre nem feltétlenül gondoltam, hogy később hasznukat fogom venni valamilyen okból kifolyólag.

Szerencsére az egyetemen kialakult barátságok szakmai szempontból is szerencsések, hiszen több régi pázmányos ismerősöm a közigazgatásban dolgozik, és szívesen segítenek, osztanak meg remek lehetőségeket.

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2021-es évfolyamának tagja. Hogyan értesült a programról? Milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy bekerült?

Több ismerősöm és barátom részt vett már a programban, akik azóta is a közigazgatásban dolgoznak, tőlük hallottam a programról.

Nagyon hihetetlennek tűnt, hogy bekerültem az idei 60 fős évfolyamba, hiszen közel 700-an jelentkeztek. Nagyon örültem és megkönnyebbültem, hiszen friss diplomásként úgy gondolom, jobb helyen nem is indulhatna el a szakmai pályafutásom.

Miről szól a program, milyen lehetőségeket kínál, mi a célja?

A program célja egyrészt, hogy fiatal, nyelveket beszélő diplomások tapasztalatot szerezhessenek a magyar és nemzetközi közigazgatásban, a 7 hónapos belföldi és 3 hónapos külföldi szakasz során, másrészt, hogy biztosítsa a szakemberek utánpótlását a közigazgatásban.

A program belföldi szakasza 7 hónapig tart. Ez idő alatt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Kommunikációs Főosztályának ösztöndíjasa. Milyen reményekkel kezd neki a munkának?

Ez az első „munkám” a közigazgatásban, így kíváncsian várom, hogy első kézből tapasztaljam meg azt, amit elméletben már ismerek. Bízom benne, hogy a program alatti munkámmal hozzá tudok majd járulni a Főosztály hatékony működéséhez. Szerintem a program egyszerre egy remek lehetőség a fejlődésre, tanulásra és a kapcsolatrendszerem kiépítésére is.

A programnak van egy 3 hónapos külföldi szakasza. Van már terve, hogy külföldön hol szeretné tölteni az adott időt?

Nehéz kérdés, de legszívesebben egy nemzetközi szervezet melletti állandó képviseleten tölteném el a 3 hónapos külföldi szakaszt, például New Yorkban vagy Brüsszelben.

Szabadidejében mivel töltődik fel, mi jelenti az igazi kikapcsolódást?

Talán nem meglepő, de szívesen utazok - bár erre az elmúlt egy évben nem igazán volt lehetőségem –, illetve legszívesebben a barátaimmal és a családommal töltöm a szabadidőmet.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Továbbra is vonz a nemzetközi közeg, a külügy és a diplomácia, így reményeim szerint ezen a területen is kipróbálhatom majd magam.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Próbálják meg a lehető legjobban kihasználni az egyetemi éveiket és minél több tapasztalatot szerezni szakmai tevékenységeken, gyakorlatokon és mobilitási programokon keresztül. Úgy gondolom, mindenképpen megéri, mert ha valaki céltudatos és szorgalmas, akkor annak előbb vagy utóbb meg lesz az eredménye.

Tanulmányok

2018-2021: Nemzetközi tanulmányok mesterképzés, biztonságpolitikai specializáció
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
2019-2020: Erasmus+ és Campus Mundi mobilitási ösztöndíj
Portugál Katolikus Egyetem
2015-2018: Nemzetközi tanulmányok alapképzés
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Szakmai pálya

Innovációs és Technológiai Minisztérium, Kommunikációs Főosztály, Magyar Közigazgatási Program ösztöndíjasa
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Erasmus Mentorhallgató
Pázmány Ostrakon Öntevékeny Diákkör, Tag
Arsboni, Gyakornok
Magyar Ökölvívó Szakszövetség, Nemzetközi Kapcsolatok Szakértő
Institute for Cultural Relations Policy, Gyakornok

Hobbi

Utazás, filmek és sorozatok

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: MKÖ

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Címkék

AKTUÁLIS (278) ALUMNI (54) BTK (148) HITÉLET (13) HTK (20) INTERNATIONAL (23) ITK (48) JÁK (49) MOBILITÁSI PROGRAM (7) PPCUFHSS (12) PPCUFITB (11) SPORT (15) TÁVOLLÉTI OKTATÁS (15) TUDOMÁNY (37) VÉLEMÉNY (8) ZENE (2)
süti beállítások módosítása