„Jelen vagyok a kezdetekben, s jelen lehetek az eredmény elismerésekor is”
Interjú Bércesné Novák Ágnessel

bercesne_novak_agnes.jpgA Pázmány legfiatalabb karán, az Információs Technológiai és Bionikai Karon (ITK) 2001 szeptemberében indult az oktatás. Ugyanezen év nyarán dr. Roska Tamás professzor úr hívta meg Bércesné Novák Ágnest a frissen létrejött karra tanítani, aki különlegesnek és felemelőnek tartotta, hogy munkáját hívő katolikus közösségben végezheti. Hivatása gyakorlásához az egyetem nagy fokú szabadságot biztosít. A tanítás mellett szabadidejében zenével szeret foglalkozni, 2004-ben megalapította az ITK kamarakórusát. A karon végzett kiemelkedő munkáját két alkalommal is Pázmány Emlékéremmel ismerték el.

Mi jut eszébe azzal kapcsolatban, hogy a Pázmány újraalapításának 30 éves jubileumához közeledünk?

Egyetemista korom óta ismerem a Pázmány Péter alapította egyetem történetét. Én az ELTE-n végeztem, és az egyetem Bartók Béla Kórusának azóta is tagja vagyok. Több kórustag is a PPKE tanárává vált. Mivel az ELTE is a nagyszombati intézmény jogutódjának tekintendő, szép hagyományként sok jelentős egyetemi ünnepségen elhangzott az a latin nyelvű ének, melyet az egyetem Nagyszombatból Budára költözésének alkalmával az akkori diákok latin nyelven írtak. Ennek kezdősora: „Ergo vale, parva Roma…” Már abban az időben, több évtizede is eszembe jutott, milyen szép is lenne, ha olyan utódegyetem is létesülhetne, amely Pázmány Péternek nemcsak a tudós, a tanár, hanem a pap lelkületének Istent hívő, vallásos részét is vállalhatná, folytathatná. Ez sokáig teljesen elképzelhetetlen volt.

Így amikor tudomásomra jutott, hogy a karon megindul az oktatás, személyes, ünnepi, boldog eseményként éltem meg. Nagyon hálás vagyok ezért azoknak az embereknek, akik ezért mindent megtettek, és lehetetlent nem ismerve küzdöttek a megvalósulásért.  

Természetes volt az azonnal felmerülő kérdés: vajon lesz-e olyan kara a régi-új egyetemnek, ahol képzettségemnek megfelelő tárgyakat taníthatok? Erre aztán később valóban lehetőségem nyílt.

Mindig is tanítani szeretett volna, vagy voltak más céljai?

Szüleim Szombathelyen megbecsült középiskolai tanárok voltak, így nem csoda, hogy én is kora gyerekkorom óta tanítani szeretnék. Eleinte tanítónőként, majd általános iskolai, végül középiskolai tanárként képzeltem el az életemet.  

Mióta dolgozik a felsőoktatásban? Mikor és hogyan került a Pázmányra?

Az ELTE elvégzése után pár évig Budapesten, a IX. kerületi Leövey Klára Gimnáziumban tanítottam, nagyon szerettem is ott dolgozni. Első fiam születése után, még gyermekgondozási segélyen otthon voltam, amikor a Művelődésügyi Minisztérium pályázatot hirdetett főiskolai matematikajegyzet írására. Ezen harmadik helyezést értem el, és ennek folyományaként kaptam álláslehetőséget a Bánki Donát Műszaki Főiskolán 1982-ben. Fiatalon az ember szeret sok mindent kipróbálni, így én is elfogadtam az állást, és 2017-ig tanítottam a Népszínház utcai épületben.

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy ez így alakult, mert enélkül nem jutottam volna el a PPKE ITK-ig, hiszen középiskolai tanárként valószínűleg nem jutott volna eszembe, hogy fokozatot szerezzek. A főiskolán azonban ez hamarosan elvárássá vált, és én örömmel teljesítettem ezt a feltételt, PhD-fokozatomat az ELTE-n szereztem.

Több más egyetemen – angol nyelvterületen – is oktattam vendégtanárként, leghosszabb ideig, összesen két évig a University of Nebraska állami egyetemen az USA-ban, Lincolnban.

Tanári munkám szempontjából fontos volt egy négyhetes angliai tanulmányút is, amelynek során kimondottan a tantervek készítésével foglalkoztam.

Az Információs Technológiai és Bionikai Karon 2001 szeptemberében kezdődött meg az oktatás. Milyen volt egy újonnan induló karon oktatni? Milyen reményei, tervei voltak?

Nagyon boldog voltam, hogy dr. Roska Tamás professzor úr meghívott az induló karra tanítani már 2001 nyarán. Jó ideig még a főiskolán is dolgoztam emellett.

A tantárgyak, a tantervek kialakításakor gyakran előfordult, hogy a legmagasabb szintű egyházi vezetőkkel beszélgethettünk. Ez nemcsak az adott probléma megoldása miatt volt fontos, hanem mindannyiunknak közös, mély lelki élményt is adott.

Roska professzor úrral egy pályázat kapcsán már több ízben találkoztunk a SZTAKI-ban. A lineáris algebra és diszkrét matematika tárgy tantervének kidolgozására és oktatására kért fel dr. Tuza Zsolt professzor úrral együtt, aki akkor szintén a SZTAKI-ban dolgozott. Hamarosan úgy alakult, hogy Tuza professzor úr felsőbb éves évfolyamokat kezdett el tanítani, és így az elsőéves alaptárgyat egyedül oktattam. A tantervek kidolgozásában nagy segítségemre volt az is, hogy a matematika–fizika szak mellett elvégezhettem az ELTE számítástudományi szakinformatikus szakát is.

Ami a technikai feltételeket illeti, voltak apróbb kezdeti nehézségek, amelyek az önálló épület hiányából fakadtak: emlékszem, például az első algebra-előadások a SZTAKI Victor Hugo utcai épületének alagsorában voltak. Más oldalról viszont minden egyéb eszköz rendelkezésre állt, a nyomtatótól, az írásvetítőtől, vetítőtől a sokszorosítón át a saját laptopig, ami igen kivételes dolognak számított akkoriban.

Nagy önállóságot kaptunk mind a tanterv kidolgozását, mind a tanítás mikéntjét illetően, az egyetlen fontos elvárás a nemzetközi sztenderdhez való igazodás volt.

A kezdettekkor milyen volt az oktatók és a hallgatók között a kapcsolat? Meg tudta ezt a jellegét őrizni az idők folyamán? Ha igen, akkor hogyan?

Az induló évfolyam körülbelül 80 fős volt, így valóban személyes, jó kapcsolatunk volt a hallgatókkal. Ezt nem befolyásolta az a tény, hogy Roska professzor úr megkövetelte a tiszteletteljes viselkedést minden téren. Ő maga is mindig nagyon tiszteletteljes volt mindenkivel, természetesen a hallgatókkal is. Ezt követte is mindenki. Az általános megszólítás például professzor úr, professzor asszony volt, amit a hallgatók többé-kevésbé be is tartottak. Ez a megszólítás kissé módosult az idők folyamán, a középiskolában is használatos tanár úrra, tanárnőre. Mostanra több tanítványunk is kollégává vált, de vannak, akiknek most is nehezére esik a keresztnevemen szólítaniuk, ők kedvesen így köszönnek: „Szervusz, tanárnő!”

Roska professzor úr bevezette azt a szokást is, hogy a mindenkori dékán és oktatási dékánhelyettes külön elbeszélget az elsőéves hallgatókkal. Ez nagy esemény a hallgatók számára, nagyon népszerűek ezek az azóta is megtartott beszélgetések. 

A jó tanár-diák kapcsolat most is megvan, bár kétségtelen, hogy a nagyjából duplájára emelkedett hallgatói létszám a személyes kapcsolatok kialakítását nagymértékben nehezíti. Ez sajnos nemcsak az előadók gondja, a gyakorlatok vezetői sincsenek sokkal jobb helyzetben. Az utóbbi években a gyakorlatokon is 25-30 főre kellett emelni a létszámot a kezdeti átlagosan 15 főhöz képest. Másrészt ez azért jó dolog is, hiszen mutatja az ITK iránti nagy érdeklődést.

A létszám növekedésén kívül az, hogy a kar indulásakor még 5 éves képzés időközben BSc- és MSc-képzésre változott, sok hallgató esetében azt jelenti, hogy csak három és fél évet tölt nálunk.

Ugyanakkor a családias, barátságos légkör, valamint az, hogy a hallgatóink bátran odamehetnek, és kérdezhetnek oktatóinktól, úgy érzem, megmaradt a mai napig.

Az oktatói gárda az ITK-n fiatalodik, és ennek, valamint az egyetemek iránt támasztott kutatási követelményeknek megfelelően egyre inkább a munkatárs jellegű viszony felé tolódnak el az oktató-hallgatói kapcsolatok a hagyományos oktatási hierarchia helyett. A tehetséges hallgatók nagy része korán elkezdi a kutatómunkát is, amely a nívós TDK-dolgozatokban is megmutatkozik, köszönhetően a felsőbb évfolyamokon tanító kollégáknak.

A munkatársi jelleg azonban nagyon szépen jelen van az oktatási folyamatban is: a felsőbb éves, a tárgyat jól teljesítő hallgatók rendszeres konzultációkkal segítik az arra rászorulókat, a matematika alaptárgyak esetében már akár másodéves koruktól is.

Kezdetben minden reggeli előadást pár perces imára alkalmas csenddel kezdtünk. Ezek a beszédes csendek úgy érzem, nagyon közel hozták egymáshoz a jelenlévőket.

Hogyan változtak a feladatok, milyen fejlődésen ment keresztül a kurzus, a képzés és Ön, saját maga?

Az előzőekben említettem, hogy a PPKE ITK indulása után hamarosan megváltozott a felsőoktatási törvény, ez ismét változásokat hozott, hiszen az ötéves képzésre összeállított tanterveket át kellett alakítani a BSc-, MSc-képzésnek megfelelően.

A bionika szak indításakor lényeges volt a tananyagok rögzítése. Mivel a bionika szakkal kapcsolatos témákból eleinte kevés oktatható szakirodalom állt rendelkezésre, fontos volt a 2011-ben indult úgynevezett (nagy) TÁMOP-pályázat. Ennek keretében a bionikához kapcsolódó összes speciális tantárgyhoz diasorozatot írtak az oktatók, megalkotva az akkoriban szinte forradalmian újnak számító tantárgyak alapjait. Az a megtiszteltetés ért, hogy ennek szakmai vezetője lehetettem.  

A lineáris algebra és diszkrét matematika tárgyakon kívül az első évektől 2018-ig részt vettem az Introduction to Database Systems elnevezésű tárgy bevezetésében, tantervének kialakításában és tanításában is.

Kérésemre a lineáris algebrát és a diszkrét matematikát 2012-től külön tárgyakká választottuk szét, én megmaradtam mindkét tárgy előadójának. Ez így mind a gyakorlatvezetőknek, mind a hallgatóknak jobban megfelelt, hiszen külön-külön kisebb terhelést jelent mind az oktatás, mind a hallgatóknak a tárgyak teljesítése.

Az alaptárgyaknál is igen fontos, hogy a témába vágó kutatási eredmények ismeretében tanítsuk őket. A szükségesnél mindig kicsit többet kell tanítani: én most is minden előadásomra sokat készülök, megnézem a témába vágó új eredményeket, alkalmazásokat, igyekszem ezeket beépíteni az előadásokba.

Egyéni életemben fontos változás volt az is, hogy fő feladatommá itt valóban a tanítás és az ezzel kapcsolatos feladatok váltak, a kutatás, ami korábbi munkahelyemen egyre több időt igényelt, a háttérbe szorult.

Azzal, hogy az egyetemi oktatás széles körben lehetővé teszi a felsőfokú tömegoktatást, egyre hangsúlyosabb feladattá vált nemcsak a kevesebb háttértudással érkező hallgatók felzárkóztatása, hanem a kiemelkedő képességű, biztos háttértudással érkező hallgatókkal való differenciált foglalkozás is.

2010-ben először készítettem fel csapatot a BSc-s mérnökhallgatóknak szervezett országos Hajós György Matematikaversenyre, melyen lényegében minden neves egyetem részt vesz. Azóta is minden versenyen jelen van az ITK, többször az első, a második, de mindig az első hat hely valamelyikét megszerezve, köszönhetően annak is, hogy az akkori dékánhelyettes asszony hamarosan szervezett alapokra helyezte a tehetségek gondozásának ezen részét: bevezette a matematika+ és versenyfeladatok matematikából  elnevezésű választható tárgyakat. Ezeket együtt tanítjuk, és zömmel e tárgyak hallgatóiból kerül ki a csapat. A PPKE ITK-n két alkalommal szerveztük meg a versenyt.

Említettem, hogy az oktatástechnikai eszközökben sosem volt hiány. A pandémiás helyzet azonban azt hiszem mindannyiunkat egy sajátos továbbképzési területre vezetett: meg kellett ismerkednünk a távoktatáshoz nélkülözhetetlen szoftverek használatával. Ez nemcsak az informatikai eszközök használatában jelent egyéni fejlődést. A feladatok tesztszerű megfogalmazása, a tudás felmérésének, illetve megszerzésének elektronikus lehetőségei alapos didaktikai megfontolást követelnek. Ezen eszközök egyben lehetőséget is adnak az ismeretanyag felfedezés jellegű elsajátítására. Ez nagy kihívás, s e téren még sok a tennivaló.

Véleménye szerint mitől lesz valaki sikeres oktató?

Azt hiszem, erre nincs egyértelmű válasz. Arra talán könnyebb válaszolni, hogy ki a jó előadó. Ugyanakkor az oktatás maga nagyon összetett folyamat, nemcsak az a lényeg, hogy milyen órákat tart az ember. A sikerhez hozzátartozik a tudás ellenőrzése is. Noha fontos, hogy legyen egy szigorú, de korrekt követelményrendszer, ugyanakkor a hallgatók igényeit is figyelembe kell venni, és az élet adta esetleges problémákat is érzékenyen, emberségesen kell kezelni.

Dr. Roska Tamás alapító dékán úrnak sikerült több, méltán országos hírű kutatót, oktatót a karra csábítani. A „hőskortól” itt dolgozó professzorok közül nagyon sokan nemcsak a sikeres kutató, de a kiváló előadó címet is méltán kiérdemlik. Több nagy hírű kollégám előadását volt szerencsém meghallgatni, s természetesen mindegyikük közös jellemzője volt a szakma biztos ismerete, ez mindenképpen nagyon lényeges. Tudni kell az adott témát belehelyezni a tudományos környezetbe, jelentőségét, a gyakorlatban betöltött szerepét megmutatni. Fontosnak tartom a téma iránti lelkesedés valamilyen formában való kimutatását is. Az elsőéves hallgatók esetében apróbb didaktikai trükköket is célszerű bevetni, és nemcsak felkelteni, de ébren tartani az érdeklődésüket, hiszen nagyon nagy a váltás a középiskolai és az egyetemi oktatás között. Fontos, hogy amennyiben lehetséges, kisebb, önálló egységekre bontsuk az átadandó ismereteket, hogy azok a hallgatók is, akik közben elvesztették a fonalat, az előadás egy másik részében bekapcsolódhassanak.

Saját fejlődésünket is jelentősen elősegítette az ITK-n bevezetett interdiszciplináris előadás-sorozat, melynek keretében a hitélet és a tudományos élet nagy egyéniségeit ismerhettük meg, s egyben elleshettük előadói módszereiket is.

Hogyan írná le a Pázmányhoz való kötődését?

Az előzőekben említettem, hogy milyen nagy örömet okozott, hogy az ITK-n taníthatok. Ez az öröm a mai napig elkísér. Kollégáimmal segítjük egymást, jól érezzük magunkat. A kar vezetői lehetőséget biztosítanak a közösség fejlődésére, sok és sokféle munkatársi rendezvénnyel. A nem oktató kollégák mindenben segítik munkánkat, és fő motorjai a kollegiális rendezvényeknek. Most a pandémiás helyzetben a vezetőség mellett ők tartják a frontot, nagyon tisztelem őket kitartó helytállásukért.

Számomra nagyon sokat jelent, hogy az ITK-n a kápolnával egy folyosón van az irodám. Az én generációmnak fiatalkorában nem volt egyszerű a hit gyakorlása, sokakat ért atrocitás a templomba járás miatt. Csodálatos, hogy a munkahelyemen van kápolna, ahova bármikor beülhet az ember elcsendesedve imádkozni. Sokszor szervez valaki imát betegjeinkért, és minden egyéb bajban lévő társunk is számíthat közös imánkra.

Vannak olyan kiemelkedő, emlékezetes emlékek – vagy esetleg hallgatók –, amelyekre, akikre mind a mai napig jó szívvel emlékezik? Mit tart a saját legnagyobb sikerének a Pázmányon töltött idő alatt?

A két kérdés számomra összefonódik.

Nagy megtiszteltetés volt számomra és nagyon örültem, hogy az ITK-n végzett munkámért két ízben kaptam Pázmány Emlékérmet (2010, 2012). Ebben a fentebb említett pályázatnak és a PPKE ITK énekkarának is nagy szerepe volt. 

A tanítás mellett ugyanis a szabadidőmben zenével szeretek foglalkozni, ahogyan ez már a fentiekből is kiderült. Életem nagy ajándéka volt, hogy 2004-ben az ITK-n kamarakórust alapíthattam. Ezt az alapító dékán úr is nagyon támogatta, egy véleményen voltunk abban, hogy a zene szeretete és főként művelése a Kodály Zoltán által bizonyított transzferhatás révén elősegíti más területeken is a tudás megszerzésének és alkalmazásának képességét. 

Az éneklés, a zene széppé teszi az életet, hát még ha kórusban, közösségben történik! Természetes, hogy az énekkarhoz sok szép emlék kötődik: a kezdeti csapat lelkes, kitartó tagjai közül jó páran már a tanári gárda megbecsült tagjai. Örömmel tölt el, hogy sokan vissza-visszajárnak, vagy leveleikben beszámolnak arról, hogy az énekkari közösség milyen sokat jelent: még most is tartják a kapcsolatot, összejárnak. 

A kórussal kapcsolatban nemcsak az eredményes versenyek, külföldi utak jelentik az élményt (több arany- és ezüst-„diplománk” van): de számomra mégis inkább az volt a szép, hogy minden fontos ITK-ünnepen szerepelhettünk, és a Pázmány létrejöttének 20. évfordulójára rendezett ünnepélyen az egyetem többi karának is bemutatkozhattunk, el is énekeltük a bevezetésben már említett Ergo valét.

Számomra a legfontosabb és legszebb szereplés a diplomaátadó: jelen vagyok a kezdetekben – első évben kikerülhetetlenek a tantárgyaim –, s jelen lehetek az eredmény elismerésekor is, én ezt szakmai sikernek is könyvelem el: teljesítették életük nagy feladatát, amelynek elején oly sokat dolgoztunk együtt.

Jó látni a három-öt évvel érettebb fiatalokat, ahogyan büszkén átveszik megérdemelt diplomájukat. Nagy bánatom, hogy a járványhelyzet miatt 2020 nyarától az énekkar nem szerepelhetett „élőben”, de felvételről bejátszottak néhány számot. Remélem, hamarosan újra ott lehetünk személyesen is az ünnepségeken.

Mit igyekszik átadni a karnak, a szaknak és a kollégáknak, akikkel együtt dolgozik?

Úgy gondolom, hogy a két éve újraválasztott vezetőség és a kollégák igen jó kétirányú kapcsolatban vannak egymással. Mindenki fontosnak tartja a szakmai színvonal megőrzését, mind a tantárgyi tartalmak, mind az oktatási-tanítási módszerek területén.  

Az oktatók hozzászólhatnak a kar jövőjéhez, a saját területén pedig mindenkinek rendszeres lehetősége van a tárgyak fejlesztésére. Így azt hiszem, ezen munkamegosztás és munkamódszer megőrzésével, ami értékes, ami időtálló, az meg is fog maradni. Ami pedig nem az, ahhoz kár ragaszkodni.

Egymás véleményének kikérése és tiszteletben tartása, a szükséges segítség megadása: ez az, ami most is adott, és amit minden körülmények között meg kell őrizni.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Számomra nagy öröm a tanítás, ezért ameddig lehet, ameddig bírom, szeretnék tanítani. Jó lenne a régebben írt jegyzeteimet is átdolgozni.

Kollégáimmal már sokat dolgoztunk a MOODLE rendszerben azon, hogyan lehet a hallgatók által elsajátított tudást felmérni. Ezt kellene továbbfejleszteni az ismeretek önálló megszerzésének lehetőségét biztosító munkalapok kidolgozásával.

A járványhelyzet enyhülésével talán lehetőség lesz újjászervezni a kórust, és átadni valakinek, aki szívügyének tekinti. 

Ön szerint miben rejlik a Pázmány különlegessége?

Különleges és felemelő, hogy munkánkat hívő katolikus közösségben végezhetjük. A keresztény értékek ápolása, megőrzése és átadása napjainkban kiemelten fontos.

Különlegesnek érzem azt is, hogy hivatásunk gyakorlásához az egyetem nagy fokú szabadságot biztosít. 

Az ITK-n nemcsak szabad álmodni, hanem az álom megvalósításához minden segítséget meg is kap az ember, legyen az új tantárgy, kutatás, konferencia szervezése, jegyzet, vagy akár egy énekkar. Ehhez nélkülözhetetlen a vezetőség, akik valóban dr. Roska Tamás kreatív és segítőkész szellemében folytatják a munkát. A kezdetekkor sokkal nehezebb volt, jószerivel mindent magunknak kellett intéznünk. Ma azonban egész segítőcsapat áll rendelkezésre a pályázatok megírásától kezdve a formavilág kialakításán át a pénzügyek intézéséig. 

Köszönet mindenkinek!

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: PPKE ITK Vizuális Műhely

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása