Szakajánló sorozatunk: Pázmány szociológia képzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány szociológia képzés

3.jpgA szociológia szerteágazó tudományág, a legtágabb értelemben vett emberi folyamatok, alá- és fölérendeltségi viszonyok közösségi-társadalmi vetületeivel foglalkozik – magyarázza Pillók Péter adjunktus, a Szociológiai Intézet Társadalomkutatási Tanszékének megbízott vezetője. Napjaink járványára utal: „A pandémia társadalmi vetületeit például több szinten vizsgálhatjuk: kiket és hogyan érint, mit gondolnak a történtekről az emberek, hogyan ...

A válaszra váró ember
A válaszra váró ember

2020-06-24_doktoravato_htk-5205.jpgDr. Kránitz Mihály 25 éve a fundamentálteológia professzora a Hittudományi Karon. 1993-tól tanít a levelező tagozaton. Mint mondja, „kispapi életemet is beszámítva 1984-től veszek részt a kar életében, foglalkozom a teológia tudományával” . 2016-2020 között, két ciklusban dékáni feladatokat látott el. Utóda Puskás Attila professzor.

   Mihály atya általában fél hétkor érkezik a kar Veres Pálné utcai épületébe, misézik a kápolnában, majd ...

Pázmány Alumni: interjú Stiglmayer Mónikával, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Stiglmayer Mónikával, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola egykori hallgatójával

stiglmayermonika.jpg„Gyermekekkel foglalkozni minden bizonnyal a leghálásabb munka, ami a földünkön osztályrészünkről jutott, de saját tökéletességünket is ez mozdítja előre.”
Brunszvik Teréz

Stiglmayer Mónikának óvódapedagógusként a legnagyobb örömöt a gyerekek szeretete, kötődése jelenti, óvódavezetőként pedig a közösségépítés, a közös célokért végzett közös munka adja. Úgy gondolja, egy óvoda jelenéről, jövőjéről gondoskodni különleges és ...

Dávidnak lenni a sok Góliát között
Dávidnak lenni a sok Góliát között

Dr. Kovács Krisztián az egyetemi élet főbb szerepeiben megmérettetett: hallgatóként, doktoranduszként és oktatóként. Jogászként is elérte pályafutása első nagyobb sikerét,  2019-ben a SCHMIDT Ügyvédi Iroda csapatával elnyerte a Wolters Kluwer jogászdíjat vitarendezés kategóriában. Idén nyáron abszolvált a jogi kar doktori iskolájában, és nagy szeretettel mesél induló pályafutásáról, egyetemi élményeiről, mindeközben pedig búcsút mond a ...

Szakajánló sorozatunk: Pázmány lengyel képzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány lengyel képzés

61467094_2392888794369424_6533823121932156928_o_1.jpgA lengyelekhez fűződő viszonyunk különleges helyet foglal el a két nép történetében – és joggal állíthatjuk, a jelenben is. Elég arra gondolnunk, hogy a középkorban a két nép közös királyságot alkotott – több alkalommal is –, a huszadik századi históriából pedig felidézhetjük, Lengyelország 1939-es megszállásakor számosan menekültek Magyarországra, ahol – idézve egy ezzel foglalkozó filmalkotást – ideiglenes paradicsomra lelt sok ezer lengyel. S ...

Pázmány Alumni: interjú Madarász Istivel, a BTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Madarász Istivel, a BTK egykori hallgatójával

madaraszisti_1.jpgMadarász Isti kommunikáció-művészettörténet szakon tanult a Pázmányon. Rendezett már kalandfilmet, sci-fit, musicalt, Rejtő-adaptációt, országimázs kisfilmet. Jelenleg romantikus fantasy filmjén dolgozik, amelynek bemutatója jövő tavasszal lesz.

Mikor kezdte el érdekelni a film világa, a filmezés?

A színészkedés már egészen kiskoromtól kezdve vonzott, általános iskolában már színjátszó csoportba is jártam. Középiskolás koromban kaptam rá a ...

Egy ideális munkahelyen dolgozom
Egy ideális munkahelyen dolgozom

ig_1.jpgTakács Petra azok közé a tehetséges friss diplomásaink közé tartozik, aki már megtalálta helyét a tudomány világában. Az Információs Technológiai és Bionikai Kar egykori hallgatója nemcsak az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) érdemelte ki Szalienciaalapú tumorszegmentálás agyi MRI-adatokon című dolgozatával a főzsűri elismerését, hanem a két évente megítélt Gábor Dénes OTDK ösztöndíjat is elnyerte. Interjúnkban segít megérteni, ...

Szakajánló sorozatunk: Pázmány szociálpedagógia képzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány szociálpedagógia képzés

dij.jpgA szociálpedagógia a szociális gondoskodást öleli fel – magyarázza Riez Andrea adjunktus, a szociálpedagógia szakmai gyakorlat felelőse. Mennyire fontos a társadalom életében ez a fajta végzettség és feladatvállalás? A kérdésre egyértelmű az adjunktus válasza: „Ha körbe nézünk a világban, vagy akár hazánkban, látjuk azokat az egyre inkább halmozódó társadalmi problémákat, amelyekkel szembe kell néznünk.” 2020-ban kétségtelenül igen nagy szükség ...

A jövő egyeteme
A jövő egyeteme

becker_5.jpgBecker Pál (1959) látja el a fejlesztési főigazgatói teendőket a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) július 1-től. Miért volt szükség az új vezetői poszt létrehozására, és milyen feladatok várnak a főigazgatóra? Mielőtt erre választ kérnénk Becker Páltól, röviden ismerkedjünk meg eddigi pályafutásával. Közgazdászként végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Rövid gyakorlati idő után visszahívták oktatónak az alma materba, s az ...

Pázmány Alumni: interjú Papp Sándorral, a BTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Papp Sándorral, a BTK egykori hallgatójával

pappsandor.jpgPapp Sándort érdekelte a költészet, az irodalmi fordítás és mindebből nőtte ki magát a szakfordítás iránti lelkesedése. Izgalmas, sokszínű szakmába ásta bele magát. Úgy gondolja, hogy az egykori pázmányosok komoly szakmai jelenléte potenciális előnyt jelent mind a pályakezdők, mind a gyakorlott fordítók számára.

Mikor kezdte el érdekelni a nyelvek világa? Minek a hatására döntött a fordító és tolmács terület mellett?

A magyar és angol mindig is ...

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Címkék

AKTUÁLIS (92) ALUMNI (14) BTK (64) HITÉLET (10) HTK (4) ITK (21) JÁK (18) MOBILITÁSI PROGRAM (7) TÁVOLLÉTI OKTATÁS (15) TUDOMÁNY (14) VÉLEMÉNY (8)