A közösség több mint az egyén
A közösség több mint az egyén
Interjú Bögre Zsuzsannával

Bögre Zsuzsanna 25 éve dolgozik a Pázmány Szociológiai Intézeténél, amely az évek során határozottan professzionalizálódott. Mindamellett, hogy főállású oktató, folyamatosan kutatásokban vesz részt, amely ezen a szakterületen elengedhetetlen. Nagyon erős feladattudattal végzi mind az oktatói, mind…

A jogi kar érett felnőtt korba jutott
A jogi kar érett felnőtt korba jutott
dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva írása Egyetemünk jubileumára

E nagy ünnepségre készülve az első érzésem a döbbeneté volt. Már ennyi ideje él, működik és erősödik az újjászervezett jogi kar is! Ez az érzés azért is indokolt, mert ha visszaemlékszem a Kar létrejöttének heroikus korszakára, érthető a rácsodálkozás. Dr. Zlinszky János professzor urunknak,…

„Egy kar indulásához csak jó oktatók és hallgatók kellenek – a többi jön magától”
„Egy kar indulásához csak jó oktatók és hallgatók kellenek – a többi jön magától”
Interjú Jobbágyi Gáborral

Egy újonnan induló kar esetében a kezdeti időszakban több nehézség is adódik, azonban a Pázmány jogi karának 1995-ös indulásakor 600 hallgató jelentkezett és 100 oktató vállalta az oktatást. Jobbágyi Gábor az első pillanattól jelen volt a Karon, Zlinszky János alapító dékán őt kérte fel…

„Sokszínű, a közös hitbeli meggyőződés által mégis egységet alkot”
„Sokszínű, a közös hitbeli meggyőződés által mégis egységet alkot”
Interjú Kocsis Imrével

Kocsis Imre felsőfokú tanulmányai és oktatói tevékenysége miatt is szorosan kötődik a Hittudományi Karhoz. Egyetemünk 1992-es újraalapításakor már oktatói munkát végezett a Karon, ahol a biblikus-teológiai képzés magas színvonalát, a kollégák felkészültsége mellett, a bibliai nyelvekre való nagyfokú…

„Mint egy több évtizeden át tartó, elköteleződésen alapuló házasság”
„Mint egy több évtizeden át tartó, elköteleződésen alapuló házasság”
Interjú Bognár Zsuzsával

Bognár Zsuzsa felsőoktatási pályafutása rögtön a Pázmányon kezdődött 1995-ben, ahol olyan neves professzorok kollégája lett, akik őt is tanították. Bár tudományos ambíciói voltak, a tanítást megszerette és küldetéses feladatának tartja a hallgatók kultúrára, művészetre, gondolkodásra való nevelését.…

„Sírig tartó szerelem”
„Sírig tartó szerelem”
Interjú Botos Katalinnal

Botos Katalin közgazdász 1995-ben Zlinszky János felkérésére csatlakozott a Pázmány jogi karához. Kifejezetten örült, hogy van egy katolikus egyetem, ahol világnézeti  hátterét nem kellett „politikai korrekt” mögé rejtenie. Meglátása szerint sikeres oktató az lesz, akinek megkérdőjelezhetetlen a…

„Jelen vagyok a kezdetekben s jelen lehetek az eredmény elismerésekor is”
„Jelen vagyok a kezdetekben s jelen lehetek az eredmény elismerésekor is”
Interjú Bércesné Novák Ágnessel

A Pázmány legfiatalabb karán, az Információs Technológiai és Bionikai Karon 2001 szeptemberében indult az oktatás. Ugyanezen év nyarán dr. Roska Tamás professzor úr hívta meg Bércesné Novák Ágnest az induló karra tanítani, aki különlegesnek és felemelőnek érezte, hogy munkáját hívő katolikus…

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása