„Nagyon összetartó társaság voltunk”
„Nagyon összetartó társaság voltunk”
Interjú Ajkay Alinkával

Ajkay Alinka szerint nagyon jó volt legidősebb évfolyamnak lenni, különleges helyzetben voltak, mindenki ismert mindenkit. Az ő pázmányos kötődése folyamatosnak mondható, az utóbbi tizenkilenc évben már tanárként van jelen az egyetemen. Pázmány szövegeivel is foglalkozik, így nemcsak az…

Pázmány forever
Pázmány forever
Interjú Hargittay Emillel

Egyetemünk 1992-es újraalapítása óta majdnem 30 év telt el. A kezdetektől a Pázmányon tanító oktatóknak mindez nem tűnik olyan távoli múltnak, hiszen ma is élénken élnek bennük az emlékek. Hargittay Emil először a 1993-as tavaszi félévben óraadóként tanított magyar szakon, majd 1993 őszétől már…

"Mi magunk vagyunk az egyetem"
"Mi magunk vagyunk az egyetem"
Interjú Bajáki Ritával

Közel 30 éves fotók kerülnek elő a Pázmány BTK történetéből. Vajon milyen jelentőséggel bírnak ezek az emlékek? Bajáki Rita szerint, aki az első évfolyam hallgatója volt, egyedülálló összetartás alakult ki azok között, akik akkor a Pázmányra jártak. Az egyetem ereje a közösségteremtő képességében…

Az igazi alma mater
Az igazi alma mater
Interjú C. Tóth Noberttel

Milyen lehetett az egyetem újraalapításakor pázmányosnak lenni? Valóban egyházi pályára lépett, aki itt végzett? C. Tóth Norbert a Pázmány első évfolyamán végezte tanulmányait, amikor szó szerint mindenki ismert mindenkit és nagyon jó volt a közösség már akkor is. Jó szívvel gondol vissza az…

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása