Online nemzetközi szakmai konferencia a Pázmányon
fókuszban a megtévesztő reklámok és egyéb tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok aktuális kérdései

ort-reklam-konf_1.jpgImmár nyolcadik alkalommal kerül sor a Pázmány JÁK Versenyjog Kutatóközpontja szervezésében a megtévesztő reklámok és egyéb tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok aktuális kérdéseit bemutató nemzetközi konferenciára, amelyet idén az online térben rendeznek meg november 6-án, 10 órai kezdettel. Ennek apropóján a workshop szervezőjével, Dr. Tóth Tihamér dékánhelyettessel beszélgettünk.

Hogyan született meg a konferencia ötlete? Miért ezt a témát választották?

A megtévesztő reklámokkal szembeni hatósági fellépés fontos területe a magyar versenyjognak. Ha valaki megnézi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapját, vagy a sajtóhíreket, sokkal több ezzel kapcsolatos jogeset van, mint kartell, vagy erőfölénnyel való visszaélés. A GVH ugyan magyar jogszabályt alkalmaz, de e mögött egy uniós irányelv húzódik, így a tilalmi rendszer minden EU tagállamban ugyanaz: emiatt a téma kiválóan alkalmas nemzetközi rendezvényen való megtárgyalásra.

Hogyan alakították ki az idei programot? Mely országok versenyhivatalai vesznek részt a workshopon?

A vírushelyzet miatti bizonytalanság sajnos nekünk sem segített: hagyományosan tavasszal kerül sor a konferenciára. Húztuk-halasztottuk, ameddig lehetett, bízva a korlátozások feloldásában, de végül úgy döntöttünk, hogy tovább már nem várunk. A személyes találkozások sajnos elmaradnak, de előnyt próbálunk abból kovácsolni, hogy az online világban könnyebb lesz a külföldi hallgatóságot elérni. A résztvevő országok – a magyarok mellett - hagyományosan Olaszország, Lengyelország, mivel ezek versenyhatóságai aktívak e téren. Alkalmanként a holland versenyhatóságtól is jönnek, ezúttal egy amszterdami egyetemen kutató magyar kolléganő számol be a kinti tapasztalatokról.

Idén a vírushelyzetre tekintettel online formában lesznek megtekinthetők az előadások. Milyen platformon érhetik el az érdeklődök, illetve lesz-e lehetőségük valamilyen formában bekapcsolódni az eszmecserébe?

Az egyetem nemrég fizetett elő a Zoom konferencia szolgáltatására, Suri Noémi kolléganőmnél - a suri.noemi@jak.ppke.hu címen - történő jelentkezés után az érdeklődők egy linket kapnak, azon keresztül tudnak – ingyenesen – belépni a konferencia felületre.

Itthon milyen gyakorlattal rendelkeznek a hirdető cégek? Mennyire szándékos a megtévesztés a részükről?

Vannak visszatérő problémák, így például a hírközlésben a komplex szolgáltatásokat nehéz úgy hirdetni, hogy mindenben megfeleljenek a versenyhivatali elvárásoknak. Az utóbbi 1-2 évben kiemelt figyelmet fordít a GVH a digitális piacokra, fontos vizsgálódások folytak például az online hotelfoglalásnál tapasztalható agresszív vásárlásösztönzés terén. Vannak olyan cégek is, amelyek szándékosan, de legalábbis erős hanyagsággal járnak el a reklámok terén, s megalapozatlanul sugallnak gyógyhatást, jobb közérzetet, anyagi biztonságot, vagy bármi mást, amire napjaink fogyasztója vágyhat.

Mi mint vásárlók, hogyan leplezhetjük le a bujtatott reklámot mondjuk a kedvenc influenszerünk oldalain? Van valamiféle jogi eszköz az egyszeri felhasználó kezében?

Nincsenek nagy csodák: ha egy hirdetés túl szép, hogy igaz legyen, akkor nagy valószínűséggel nem igaz. Izgalmas kérdés, hogyan reagál egy átlagfogyasztó a reklámra, a törvény ugyanis csak azt a megtévesztést tiltja, ami hatására más ügyleti döntéseket hozunk. A magyar gyakorlat nagyon szigorú, a nyilvánvalóan, viccesen valótlan állításokat nem számítva (például nem fogunk szárnyra kapni egyetlen ital miatt sem) a reklámozónak mindig igazolni kell tudnia a kereskedelmi kommunikáció valóságtartalmát. Az influenszerek sem kivételek, a GVH honlapján lehet jó tájékoztatókat olvasni, mire figyeljen oda a digitális térben a fogyasztó. Legyünk tisztában azzal, hogy ha egy híresség egy termékről osztja meg saját élményeit, az minden bizonnyal reklám, s így is kell arra tekinteni. Ha a reklám jelleget az influenszer nem teszi nyilvánvalóvá, akkor megvalósulhat a megtévesztés.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása