A polgári ellenállás kutatója
A polgári ellenállás kutatója
M. Kiss Sándor március 15. alkalmából Széchenyi-díjat vehetett át

M. Kiss Sándor, az egyetem emeritus professzorának tudományos munkásságát Széchenyi-díjjal ismerték el március 15-én. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele pályakezdéséről és arról, kutatásai alapján milyen, máig ható társadalmi-ideológiai áramlatok jelentkeztek legújabb kori…

Pázmány könyvtár 2021
Pázmány könyvtár 2021

Az év végéhez közeledve ismét összeállítottuk az oktatóink és hallgatóink szerzői, illetve szerkesztői közreműködésével készült kiadványok listáját. Nagyon büszkék vagyunk mindannyiuk munkájára és eredményeire, bízunk benne, hogy műveik a jövőben egyre szélesebb körben válnak ismertté! A lista…

Feldolgozott múlt
Feldolgozott múlt
A Történettudományi Intézet újabb kiadványai

Az egyetem Történettudományi Intézetének tevékenységét, az utóbbi öt évben végzett munkát, a megjelent tudományos kötetek bemutatásával illusztrálták szeptember 24-én. Az Intézet tanárai mellett a hallgatók is szép számmal képviseltették magukat. Őze Sándor intézetvezető professzor bevezetőjében…

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása