A hallgatók hálásak a megfeszített munkáért
A hallgatók hálásak a megfeszített munkáért
Dr. Horváth E. Írisz, a Jogi és Államtudományi Kar egyetemi adjunktusa a távoktatással kapcsolatos tapasztalatairól

Oktatóként az első, amivel szembesülni kellett március 12-én, az az Egyetem hallgatóktól kongó épülete volt: már a Szentkirályi utcába bekanyarodva egy hiányérzet fogott el, hiszen szépen sütött a nap és ilyen időben mindig hallgatók egész sora szokott kisebb-nagyobb társaságokba verődve beszélgetni…

Amikor a jövő távoli kihívásai hirtelen a nyakunkba szakadnak
Amikor a jövő távoli kihívásai hirtelen a nyakunkba szakadnak
Dr. Tóth Tihamér egyetemi tanár, a Jogi és Államtudományi Kar külügyi dékánhelyettese a távoktatással kapcsolatos tapasztalatairól

A távtanulás a tehetséges, szorgalmas, céltudatos hallgatók számára nem jelent nagy kihívást, sőt, talán még úgy is érezhetik, hogy több szabadidejük marad. Egyetemen talán nagyobb arányban vannak ilyen diákok, mint például általános iskolában, ennyiben könnyebb a helyzetünk. Az árral úszó,…

„Nagyot nőttek a szememben a hallgatók…”
„Nagyot nőttek a szememben a hallgatók…”
Dr. Almási Zsolt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézete Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszékének docense a távolsági oktatással kapcsolatos tapasztalatairól

Attól kezdve, hogy kiderült, távolsági oktatás formájában tudjuk csak a félévet folytatni, meglehetősen sokat gondolkodtam, vajon mi is lehet ennek végső célja? Nyilvánvaló volt, hogy nem klasszikus távoktatást, nem online kurzusokat kell tartani, hiszen az nagyobb rákészülést igényelne, illetve nem…

Oktatás, kutatás és közösségi szolgálat a távolléti oktatás időszakában
Oktatás, kutatás és közösségi szolgálat a távolléti oktatás időszakában
Interjú dr. Oláh Andrással, az Információs Technológiai és Bionikai Kar docensével

Oláh András az ITK docense arról tájékoztat, hogyan alakul a megváltozott helyzetben a Karon az oktató munka és a tudományos kutatás, valamint kitér a Pázmány életében mindig is fontos szerepet játszó közösségi szolgálatra is.  Három héttel ezelőtt példátlan, váratlan dolog történt az életünkben,…

A nehézségek helyett a célokra koncentrálok
A nehézségek helyett a célokra koncentrálok
Csabai Krisztina, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Fejlődés- és Klinikai Gyermeklélektan Tanszékének megbízott vezetője a távolléti oktatásról és az azzal kapcsolatos saját tapasztalatairól

A távoktatásra való átállásra, a felkészülésre igen rövid idő állt rendelkezésre. Ezt persze nem feltétlen hátrányként említem, hiszen a szűk időkeretnek kétségtelen előnyei is voltak: összeszedettségre késztette az embert. Nem volt idő arra, hogy túlbonyolítsuk a helyzetet, megoldásokat kellett…

Példás összefogás, köszönet érte
Példás összefogás, köszönet érte
Dr. Varga Zs. András, a Jog- és Államtudományi Kar korábbi dékánja a távolléti oktatásról és annak hatásairól

   Amikor kiderült, hogy át kell térni a távoktatásra, kollégáimmal együtt megrémültünk az első pillanatban. Kilátástalannak látszott a helyzet, ennek ellenére rendkívül rövid idő alatt sikerült az átállás. Ehhez jelentős mértékben hozzájárultak az egyetem által rendelkezésünkre bocsátott…

Tanárok és hallgatók egyaránt kizökkentünk a megszokottból
Tanárok és hallgatók egyaránt kizökkentünk a megszokottból
Gájer László a Hittudományi Kar megbízott tanszékvezetője a távolléti oktatásról és az azzal kapcsolatos saját tapasztalatairól

   Korábban nem találkoztunk hasonló helyzettel, a mi karunkon korábban nem terjedt el, hogy tananyagokat, hanganyagokat, videókat töltsük fel a hallgatóknak. Eddig közvetlen oktatás formában osztottuk meg velük az ismereteket. Ezért mindannyiunkat meglepte az új helyzet, és bizonyára nem is…

"A legfontosabb a hozzáállásbeli fordulat"
"A legfontosabb a hozzáállásbeli fordulat"
Dr. Salát Gergely, a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának intézet- és tanszékvezető egyetemi docense a jelenlegi helyzetről és a távolléti oktatás elindításáról

Amikor kihirdették az egyetemi oktatási épületek bezárásáról, valamint a távoktatásra való átállásról szóló kormányrendeletet, azonnal elkezdtem bújni az internetet, hogy megismerjem az alternatívákat, illetve vad levelezésbe kezdtünk a kollégákkal, ahol mindenki bedobhatta az ötleteit. Be is…

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása