A távtanulás a tehetséges, szorgalmas, céltudatos hallgatók számára nem jelent nagy kihívást, sőt, talán még úgy is érezhetik, hogy több szabadidejük marad. Egyetemen talán nagyobb arányban vannak ilyen diákok, mint például általános iskolában, ennyiben könnyebb a helyzetünk. Az árral úszó, megszokásból egyetemre bejárók viszont nehezebb helyzetben vannak. A gond az, hogy mivel oktatói oldalon is inkább több, mint kevesebb lett a feladat, nem nagyon lehet időt találni a kallódó hallgatók felkarolására. Mindenkire igaz, hogy a korábbi rutinból való kiesés, az otthonlét újfajta, de fegyelmezett napirendet követel meg. Ha nincs mire felkelni reggel hétkor, akkor könnyen el lehet lustálkodni még néhány órát reggel. Miközben csak látszólag lett több időnk, a nap továbbra is 24 órából áll, s látjuk, hogy a komolyan vett távtanításra több időt kell fordítanunk, mint a hagyományosra.
Távoktatással kb. öt évvel ezelőtt találkoztam először komolyabb formában, amikor Fulbright ösztöndíjjal az USA-ban taníthattam. Hozzánk képest elterjedtebb volt már akkor is ez az oktatási-tanulási módszer, a komoly egyetemek elsősorban szakjogászi képzéseiket viszik ilyen irányba, de lehet hallani olyan intézményről is, amelyik kizárólag távoktatat. A chicagói Loyola egyetemen beiratkozhattam egy három hónapos képzésre, amely keretében az egyetem távoktató szakértői tanítják az oktatókat. Ez az idő is arra volt elegendő, hogy a főbb pedagógiai és műszaki módszereket megismerjem. Olyan ez is, mint hagyományos oktatás, mármint hogy kell néhány év, míg az ember megszokja vagy a tanterem hangulatát, vagy éppen annak hiányát. Magyarán szólva nem lesz senkiből egyik napról a másikra, varázsütésre vagy kormányrendeletre képzett távoktató. Szerintem a diákjaink is átérzik e nehézségeket, nem csak türelemmel, hanem ötleteikkel is segítik az új helyzetben az oktatói munkát.
Az amerikai tapasztalatok után egy ideig lelkesedtünk néhányan, hogy milyen jó lenne, legalább részben távoktatásos módszereket alkalmazni az oktatásban. Az óvatosságra sarkaló jogos kritikák, a műszaki-technikai vélt nehézségek, no és persze a lustaság (vagy mondjuk inkább a rendszer tehetetlenségének) miatt ebből semmi se lett, csupán néhány oktató kollégával szerveztünk tantermi közegben is használható pedagógai módszerekről önképzőkört. Most pedig azt látjuk, hogy a jövő hirtelen berúgta az ajtót, s mégsem dőlt össze a világ. Amire eddig nem tartottuk magunkat képesnek, azt most csináljuk, az egyetem pillanatok alatt megszervezte a technikai hátteret, Mandácskó Zoli és kollégái pedig még gyorsképzést is tartottak.
Jelenleg viszonylag könnyű helyzetben vagyok, mert nem kell egész évfolyamos nagy előadásokat tartanom, hanem 15-25 fős csoportokkal dolgozom, ami lehetővé tesz bizonyos fokú interakciót az online közegben is. A legpörgősebbek persze az ennél is kisebb létszámú órák, például a doktori képzésen tartottam 6-7 fős órákat, ott nem nagyon lehetett elbújni a képernyő mögött. Az Erasmus diákok is jól vették az akadályokat, bár nagy részük otthonról kapcsolódik be az online tanórákba. Nagyon színvonalas kiselőadásokat tartanak mind ők, mind a magyar hallgatóink, ügyesen használva a képernyőmegosztás funkciót.
A sok különbség egyike, hogy a távoktatás sokkal intenzívebb odafigyelést, illetve majdnem állandó elérhetőséget kíván meg – megjegyzem, nem csak tanártól, hanem diáktól is. Aki nem „lóg állandóan a neten”, annak szinte megoldhatatlan az a kihívás, amit a távoktatás menedzselése igényel. Nem elég beugrani egy-két órára az egyetemre, s rutinból tolni az anyagot. Nehezebb fenntartani az érdeklődést, át kell szabni a megszokott tananyagot, az oktatási módszereket kell megújítani.
Úgy gondolom, hogy a mostani helyzetnek sok jó hozadéka lesz. Diák oldalról talán többen megszokják azt a „kisiskolásnak” gondolt attitűdöt, hogy úgy megyek be egy tanterembe, hogy előtte készültem, de legalábbis ráhangolódtam a soron következő témára: átolvastam nagyjából az anyagot, vannak kétségeim, kérdéseim, amiket meg akarok vitatni a többiekkel. Oktatói oldalról is bízom abban, hogy sok most megismert távoktatási módszert át tudunk vinni a tantermes világba is.
Az új eszközök használata a legtöbb diáknak nem okozott fennakadást. Sőt, azok az eszközök, amelyekre eddig sok tanár úgy tekintette, hogy eltereli a diákok figyelmét az előadáson, most a tanulást segítik. Nagyon jó például a MS Team üzenőfala, ahol az előadás közben lehet csetelni, az anyaghoz kapcsolódó linkeket megosztani. Ugyanitt az egyik német diákom hívta fel a figyelmet, hogy lehet a hátteret megváltoztatni, akár saját fotót is betölteni. Már-már megható volt látni, amikor óráról órára egy jogi karos háttérképet tett ki a diák maga mögé.
A diákoknak abból a szempontból is hasznos az új helyzet, hogy gyakorló jogászként magabiztosan fognak tudni videó, illetve telefon konferenciákon részt venni. Erre például egy ügyvédi irodában most már heti szinten szükség van, ez egy olyan készség, amit egyébként nem tudnának az egyetemen elsajátítani.
Levelezős hallgatóktól hallom vissza, hogy milyen furcsa, hogy eddig nem voltak távoktatásos órák, talán a jövőben ily módon kevésbé kellene mindent egy szombati napra bezsúfolniuk. Több oktató is rácsodálkozhatott, hogy a Skype-os vizsga sem ördögtől való, talán a jövőben külföldi egyetemeken vendégeskedő diákjaink így is könnyebben teljesíthetnék itthoni kötelezettségeiket.
Külügyes dékánhelyettesként elmondhatom, hogy a vírushelyzettel együtt járó utazási korlátozások sajnos a nemzetközi kapcsolatainknak nem használtak, nekem csak most tavasszal elmaradt két amerikai és egy olasz utazásom, illetve két nemzetközi rendezvényt is el kellett tolni őszre. Érdekes, hogy a tudományos rendezvények virtuálissá tétele nehezebb dolog, mint az oktatás átszervezése. Mindenesetre az oktatás során megismert eszközöket e tekintetben is hasznosíthatjuk, ha szeptemberre nem normalizálódik a helyzet. A júliusi nyári egyetemünk helyzete is bizonytalan, itt azért kivárunk a végső döntéssel május közepéig. A távoktatás egyébként itt is szóba jövő eszköz, az ausztrál Notre Dame Egyetem jogi karának dékánja vetette fel, hogy az ő diákjaikat akár így messziről is érdekelheti a kurzus – igaz, ők annyival könnyebben beszélnek, hogy náluk akkor nem nyár, hanem tél van.
Szöveg: Dr. Tóth Tihamér
Fotó: PPKE
