Homor Lajos az Óvó- és Tanítóképző Tanszék oktatója február 25-én, a BTK diplomaosztó ünnepségén egyetemünk magas rangú elismerését, a Pázmány Emlékérmet vehette át több évtizeden át önzetlenséggel végzett oktatói és főiskolai, majd később kari vezető helyettesi munkájáért. Interjúnkban elsősorban hivatástudatáról, a tanítás öröméről és a jövőről kérdeztük.

A PPKE Óvó- és Tanítóképző Tanszék oktatója, kérem, mesélje el miért választotta ezt a hivatást, pályájának kezdetén?

Az ELTE-n fizikus diplomát szereztem, így nem állíthatom magamról, hogy eredeti célom a pedagógusképzésben való részvétel volt. Viszont pedagógus családban nőttem fel, édesapám az esztergomi tanítóképző gyakorló általános iskolájából ment nyugdíjba, így ez a terület nem volt ismeretlen számomra. Az egyetem elvégzése után néhány évig ipari kutatóintézetekben dolgoztam R/D feladatokon, amikor 1989-ben a Vitéz János Tanítóképző Főiskola főigazgatója Kaposi Endre - aki a gimnáziumban tanárom volt - megkeresett azzal a kérdéssel, lenne-e kedvem Esztergomban matematikát tanítani. Igent mondtam, így kerültem ide.

Mi az, ami ennyi évtizeden át a Pázmányon, és ebben a hivatásban tartotta?

A természettudományi tanszékre kerültem adjunktusként, ahol az akkori tanszékvezető, Gárdai Zoltán szintén tanárom volt a középiskolában. Ő volt az - aki miután főigazgató lett 1991-ben – megkérdezte, vállalnám-e a főigazgató-helyettesi feladatokat. Ettől kezdve számos olyan szervezési és tervezési feladattal találkoztam, amelyek megoldása kihívást jelentett és ide is kötött. Nagyon pezsgő szakmai közösségbe kerültem, nemcsak az akkori esztergomi főiskolán, hanem abban a szakmai hálózatban is, amelyet a pedagógusképző főiskolák tantervfejlesztő bizottsága keretében működő informatikai albizottsága jelentett. Szerencsés vagyok, hogy az ottani kollégák közül többen közeli barátaim lettek.  

Oktatóként hogyan látja, a hallgatók mennyire elhivatottak?

2013-ig, amíg az esztergomi intézmény (egyébként 2008-tól) a PPKE önálló kara volt, az itteni hallgatók nem csak tanító vagy óvodapedagógus szakon tanulhattak, hanem kommunikáció, szociálpedagógia, andragógia szakokon is. A végzett hallgatók közül sokan váltak országosan is elismert szakemberekké, így azt mondhatom, hogy a motiváció jelen volt a hallgatókban.  2013-tól Esztergomban a Vitéz János Tanárképző Központban tanító és óvodapedagógus képzés folyik, sajnos viszonylag alacsony létszámmal. A PPKE esztergomi képzését választó hallgatók viszont úgy látom, hogy elkötelezettek a választott pályájuk iránt, sokan már tanulmányi idejük alatt vállalnak önálló feladatokat a közoktatás különböző területein.

Ön mit tart a legfontosabbnak, amiben, és amivel valóban érdemes példát mutatni a mai hallgatóságnak?

Felkészültség, őszinteség, következetesség, hitelesség, empátia - mindezt a hitre alapozva.

Amikor kiderült, hogy Pázmány Emlékérmét kap, hogyan fogadta a hírt?

Meglepetéssel és örömmel először dr. Kozma Gábor dékánhelyettes úrtól, majd dr. Birher Nándor dékán úrtól hallottam a hírt a felterjesztésről.

Mi a legnagyobb kihívás, ami az óvó- és tanítóképző hivatást illeti?

Erre a kérdésre csak szubjektív választ tudok adni, hiszen valamennyi kollégám a képzés más-más területén dolgozik, hallgatóinak viszonyulása is az adott témához ennek megfelelően változik, így szerintem mindenki más kihívásokkal találkozik. Amikor bekapcsolódtam az esztergomi képzésbe, néhány évvel voltam csak idősebb hallgatóimnál, ez alapvetően más viszonyt tett lehetővé közöttünk, mint most - több mint harminc évvel később. A számítógép még éppen csak kopogtatott az intézmények ajtaján, de a hallgatóknak sem volt személyes tapasztalatuk az informatikai eszközök használatával kapcsolatban. FEFA pályázatok támogatásából tudtunk lokális számítógép-hálózatot felépíteni Esztergomban, amely a lehetőségeit tekintve minden érintettnek új volt. Mára a hallgatók gyakorlati tudása, ismerete ezen a területen sokkal mélyebb és szerteágazóbb a 90-es évek tudásához viszonyítva, valamint a hardver- és szoftver-eszközök fejlődése is igen felgyorsult, így nagy kihívást jelent, hogy új és izgalmas eszközök bemutatásával, az oktatás területén is folyamatosan lépést lehessen tartani a digitális világ fejlődésével.

Mindennek van másik oldala is, mi az, ami a legszebb ebben a „szakmában”?

Azt hiszem az, hogy a képzés elején még tapasztalatlan, de érdeklődő fiatalokban fenntartjuk, illetve még erősítjük is az elköteleződést a tanítás, a gyerekekkel való foglalkozás iránt. Továbbá az, hogy hat valamint nyolc félév elteltével a sikeres záróvizsgán már, mint kollégákat köszönthetjük őket. 

Hogyan tudja a hallgatók érdeklődését és lelkesedését fenntartani, mi a tapasztalat ennyi év után?

Ehhez az előzőekben már érintett kihívások következtében is folyamatos tanulás, új eszközök és módszerek felkutatása és azoknak a hallgatókkal történő megismertetése szükséges. Az lehet izgalmas és vonzó, ami a tanításban vagy az ezzel járó egyéb pedagógusi munkában is alkalmazható.

Adódik a kérdés, hogy Ön szerint mi tesz egy pedagógus valóban jó pedagógussá?   

Ennek a témának hatalmas irodalma van, és én egyetértek azokkal a véleményekkel, melyek szerint jó tanító az, aki képes a tanulók érdeklődését felkelteni, motiválni és segíteni őket a tudás megszerzésében és fejlődésük elősegítésében. A jó tanító türelmes, megértő és empatikus, képes személyre szabott oktatást biztosítani a tanulóknak. Ezen kívül, egy jó tanító ismerve a tananyagát érthetően és érdekesen mutatja be azt a diákoknak. A jó tanító segít a diákoknak felfedezni saját erősségeiket és támogatja őket a gyengeségeik legyőzésében. A jó tanító nyitott az új dolgokra, folyamatosan fejleszti a pedagógiai ismereteit és alkalmazza az újításokat a tanítási módszereiben. Továbbá, egy jó tanító jó kommunikációs készséggel rendelkezik, és képes hatékonyan kommunikálva jó kapcsolatban lenni a diákokkal, a szülőkkel és a kollégákkal egyaránt.

Milyen tervei vannak a következő évekre, évtizedekre – akár saját szakmai jelenlétét tekintve, akár a hallgatókkal való közös munkát nézve?

Ebben a tanévben még tartok órákat tanító és óvodapedagógus hallgatóknak, a jövőt ezzel kapcsolatban még nem ismerem. Tagja vagyok a hematológus szakorvosokból álló HUMYPRON munkacsoportnak, az ő tudományos munkájukat adatgyűjtési és kiértékelési területen segítem.

 Készítette: PPKE Kommunikáció/Szabó Fruzsina