Oktatóként az első, amivel szembesülni kellett március 12-én, az az Egyetem hallgatóktól kongó épülete volt: már a Szentkirályi utcába bekanyarodva egy hiányérzet fogott el, hiszen szépen sütött a nap és ilyen időben mindig hallgatók egész sora szokott kisebb-nagyobb társaságokba verődve beszélgetni az épület előtt, aznap délelőtt viszont ijesztően nagy csend honolt még az utcában is. Aztán leírhatatlan érzés volt a sok, hallgatókat „kitiltó” jelzés mellett bemenni az épületbe és hozzászokni a tátongó előadók, gyakorlók és folyosók látványához, majd szép lassan, napról-napra átállni a távoktatásra.
Minden egyes kurzusom esetében – egyeztetve a tanszékvezetőkkel – ki kellett találni azt a távoktatási módot, ami a jelen, megváltozott körülmények között is képes biztosítani a tudás hatékony átadását. Ennek megfelelően lényegében minden módját alkalmazom a távoktatásnak: a főelődás esetében hetente töltöm fel a hallgatóknak a Neptun Meet Street felületére az előadás diáit hangalámondással, gyakorlatot és speciálkollégiumot tartok a Microsoft Teams felületén online, élőben és a polgári eljárásjog gyakorlataim keretében hetente teszteket állítok össze a Neptun Unipoll rendszerében. Azon hallgatók részére, akiknek nem tartok online, élő órákat, az óra órarend szerinti időpontjában online, akár élőszavas konzultációs lehetőséget biztosítok.
A hallgatók részére, akiknek a szakdolgozatuk, illetve diplomamunkájuk megírásában segítek konzulensként, több lehetséges csatornát is biztosítottam a konzultációra, így ebben a körben a Microsoft Teams felületén, Skype-on és Messengeren tudunk a hallgatókkal kapcsolatot tartani, de van egy hallgató, aki nem használja ezeket a felületeket, ezért vele a telefonos konzultációkat választottuk.
Összességében az a tapasztalatom, hogy mindamellett, hogy számukra is érezhetően szokatlan volt a fizikai jelenlét nélküli oktatás, a hallgatók az elejétől nagyon nyitottak és aktívak voltak: talán nekik még könnyebben ment az átállás a távoktatásra, mint nekünk, oktatóknak. Emellett nagyon jó volt megtapasztalni, hogy a hallgatók mennyire türelmesek, megértőek és segítőkészek voltak a kezdeti nehézségek idején, illetve milyen hálásak azért a megfeszített munkáért, amit oktatótársaimmal végzünk.
A távoktatás kapcsán – nyilván a tudás átadásán felül – két tényező bír szerintem kiemelkedő jelentőséggel: a folyamatos kommunikáció, illetve a személyesség megőrzésére való törekvés. Ez a két tényező tulajdonképpen össze is függ: hiszen a folyamatos kommunikáció biztosítja, hogy fennálljon az élő kapcsolat az oktató és a hallgató között, ezáltal valamiféle személyesség is létrejön.
Az oktatás célja mindig a tudás átadása – az adott körülmények között a lehető legmagasabb színvonalon. Ez meglátásom szerint most sincs másként, legfeljebb az oktatás módja változott meg alapjaiban. Ezen cél megvalósítása érdekében – oktató kollégáimmal együtt – igyekszem minden telhetőt megtenni!
Egyetemünk egyik sajátossága a közösség: a hallgatók és az oktatók közössége. A mostani időszakot talán éppen ez sínylené meg a legjobban, ugyanakkor azt tapasztalom, hogy az oktató kollégákkal ezt a problémát nem kezeljük félvállról, hanem igenis sok időt és energiát fektetünk ennek enyhítésére és a hallgatók részéről is nyitottság mutatkozik erre. Ezért nem jelenteném ki, hogy teljes személytelenség érvényesül most a távoktatás során. Sokkal inkább az a meglátásom, hogy a korábbi személyesség, családias környezet átalakult, hiszen azáltal, hogy a technikának köszönhetően lényegében egymás otthonaiban jelentünk meg a hallgatókkal, a személyesség, a korábbi egymásra való odafigyelés megmaradt, csak egy más formát öltött.
Ahogy az az előbb leírtakból is kiderül, az első, legnagyobb – még most is fennálló – kihívás számomra a hallgatók fizikai jelenlétének a hiánya.
A második kihívás az egyes távoktatási formák megismerése volt. Abban az egy hétben, amikor a hallgatók az „előrehozott tavaszi szünetet” töltötték, mi oktatók heves előkészületben voltunk a távoktatásra. Nagyon gyorsan kellett átállnunk egy addig számunkra viszonylag ismeretlen oktatási módra: megismerni az egyes rendszereket, az addigi tananyagainkat „átkonvertálni” elektronikus tananyaggá. Ehhez azonban minden segítséget megkaptunk a Vizuális Műhely és az Informatikai Osztály munkatársaitól, akiknek ezúton is köszönöm a sok időt és energiát, amit ezzel töltöttek. Emellett nagyon sokat segítettük, segítjük egymást is az oktatótársakkal még most is.
A harmadik kihívás pedig az a hihetetlen munkamennyiség, amivel a távoktatás kapcsán a mai napig meg kell küzdenünk. Kezdetben szerintem több mint háromszor annyit feladat volt, mint a frontális oktatás esetében. Ez a munkamennyiség most már valamennyire redukálódott, de még most is legalább dupla annyi feladat jár az oktatással, mint korábban. Ebből a szempontból várom már a vizsgaidőszakot, amikor a hallgatók készülnek és nem én!
A magam részéről mindig is ódzkodtam a távoktatástól és szinte biztos voltam benne, hogy ennek sem a technikai, sem pedig az egyéb feltételei nem adottak Egyetemünkön. De Isten útjai kifürkészhetetlenek és minthogy nem hagyott más választást számunkra, meg is mutatta, hogy rosszul gondolkodom ebben a kérdésben és a Szentlélek összes ajándékával elhalmozva az Egyetem vezetőit, az oktatókat és a hallgatókat segít minket napról napra. Ez egy jó tanulság volt az Egyetem, de személyesen számomra is.
A jelen időszak pozitív következményeként tehát két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy a távoktatásnak igenis helye van a felsőoktatásban, a jogászképzésben. Persze ne vizionáljunk magunk előtt üres egyetemeket és folyamatosan kamerába beszélő oktatókat! Sokkal inkább egy hibrid megoldást tartok célszerűnek, melyben a frontális és a távoktatás kiegészíti, támogatja egymást, illetve az oktatókat és hallgatókat a megfelelő tudásanyag átadásában, illetőleg fogadásában. A másik következmény sokkal inkább személyes, de – feltételezem – nem csak én jutottam erre a következtetésre: át kell értékelni az emberi kapcsolatainkat, tudni kell időt hagyni embertársainkra és meg kell újítani a hitünket, Istenbe vetett bizalmunkat!
Több olyan emlék is volt az elmúlt hetekben, amelyekre szívesen emlékezem vissza, mert megérintettek, a legtöbb az április eleji vizsgaélményekhez kötődik: a Microsoft Teams felületén vizsgáztattam szóban és volt éppen koronavírusból kigyógyult, de még karanténban lévő hallgató vizsgázni, volt mindenórás és kisgyermekes kismama vizsgázni és voltak „otthonukban vagy éppen külföldön ragadt” hallgatók is vizsgázni. Meglepett és egyúttal nagyon mélyen megérintett, hogy mennyire vágynak a hallgatók a karanténban, az otthonaikba önkéntesen vagy a hatóság részéről kötelezve bezárva a személyes kapcsolatra. Kevés olyan hallgató volt, aki tényleg csak a vizsgára koncentrált és a vizsga után ne érdeklődött volna az Egyetemről vagy akár az én hogylétem felől.
A másik nagy megtapasztalás a Húsvét volt: érdekes és egyúttal megható volt így, karanténban megélni vallásunk legnagyobb ünnepét. Sok kedves, nem a tananyaggal foglalkozó e-mailt kaptam a hallgatóktól.
Úgy gondolom, hogy a jelen helyzetben annyi bölcs és fontos üzenetet, annyi megfontolandó tanácsot kaptunk már, hogy egy élet is kevés lenne a megfontolásukhoz, illetőleg megvalósításukhoz, ezért nem szaporítom ezek számát, hanem helyette a legfőbb Tanító üzenetét tolmácsolom: „Ne féljetek, veletek vagyok mindennap, a világ végéig!”
A vizsgaidőszak mind a hallgatók, mind az oktatók számára emberpróbáló időszak – nyilván más-más szempontból. Így tanácsot adni erre – különösen egy ilyen időszakban, mint a mostani – nagyon nehéz. Ha mégis ki kellene emelni valamit, az az egyensúly lenne: azt tanácsolom a hallgatóknak, hogy igyekezzenek megtalálni azt az egyensúlyt a napirendben és a tanulásban a vizsgaidőszakban, ami lehetővé teszi számukra a sikeres teljesítést.
Lassan két hónapja tartózkodik mindenki az otthonában: ez nagyon hosszú idő, amely „bezárva”, még hosszabbnak tűnik. Ez a kettő hónap elég idő volt ahhoz, hogy adott esetben új szokásokat vegyünk fel, más bioritmusban éljük az életünket. Ezért tanácsolom a hallgatónak, hogy alakítsanak ki maguknak egy olyan napirendet a vizsgaidőszakban, amelyben kellő egyensúlyban van a tanulás és a szabadidő! Emellett azt tanácsolom a hallgatóknak, hogy még tartsanak ki és maradjanak otthon, hogy mihamarabb újra együtt lehessünk és benépesíthessük a Szentkirályi utcát!
Írta: Dr. Horváth E. Írisz
Fotó: PPKE
