A zsoltárok útján – az imádkozásig

teologiatanarokkonferenciaja.jpg

A teológiai tanárok évente ismétlődő konferenciáját online formában rendezték meg idén a Hittudományi Kar szervezésében, január 21-22-én. A mostani tudományos tanácskozás a zsoltárokat helyezte a középpontba, Zsoltárok a Bibliában, a liturgiában, a személyes imaéletben és a teológiában címmel. Mottója a 104. zsoltárból vett idézet volt: „Egész életemben az Úrnak énekelek, zsoltárokkal dicsérem, amíg csak vagyok.” A konferencia munkáját mások mellett figyelemmel kísérte Erdő Péter bíboros, Ternyák Csaba érsek, Kocsis Fülöp metropolita, Palánki Ferenc megyéspüspök, Marton Zsolt megyéspüspök, Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök, Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát.

puskasattila_1.jpgPuskás Attila dékán bevezetőjében hangsúlyozta: a zsoltározás istendicséret, amely, ha a legkorábban keletkezett zsoltárokat tekintjük, közel 3000 év óta folyamatosan felhangzik. „A zsoltárokat énekelve tanult meg imádkozni a hívő ember az Ószövetségben. A zsoltárokat imádkozták Jézus, az apostolok és az első krisztuskövetők. A zsoltárokat imádkozza immár 2000 éve az egész Egyház a szent liturgiában. A zsoltárokat imádkozzák az Egyházért és a világért a papok és a szerzetesek a napi zsolozsmát végezve.”

A zsoltárimádság azonban nemcsak a szent kezdettel, a zsoltározó nemzedékek hosszú sorával köt össze bennünket, hanem egymással is a jelenben. Ma is a zsoltárokat énekeli, imádkozza a katolikus, az ortodox, a protestáns krisztushívő, de a hívő zsidó ember is, folytatta a dékán.

Az Egyház szentírási imakönyvének tekinthetjük a Zsoltárok Könyvét. A kétnapos konferencia előadói biblikus, patrisztikus, erkölcsteológiai, liturgiatörténeti, liturgiateológiai és lelkiségteológiai megközelítésben gondolkodtak a zsoltárokról. Tágabb kitekintésben az imádság vallásfilozófiai és dogmatikai értelmezésére is sor került.  

Puskás Attila Szent Ambrus gondolatait idézte. A milánói püspök a zsoltárokat a szenvedések okozta sebek gyógyszerének, a lelkek közös gyakorlóiskolájának, az erényekért vívott küzdelem porondjának, s mintegy az egész Szentírás kompendiumának tekinti. Így ír: „A történet oktat, a törvény tanít, a prófécia hirdet, a feddés dorgál, az erkölcsi példa meggyőz. A Zsoltárok Könyve mindezt tartalmazza, s mintegy orvossága az emberi üdvösségnek. Bárki olvassa is, gyógyírra lel, ami saját szenvedélyének sebeit gyógyíthatja. Bárki akarjon is küzdeni a lelkek közös gyakorlóiskolájában, az erények »versenypályáján«, a viadalok különböző nemeit találja előkészítve. S azt választja ki magának, amely hozzá jobban illik, hogy könnyebben elnyerje a győzelmi koszorút.”

Szatmári Györgyi, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezetője a Zsoltárok mint az ószövetségi ember imádságának iskolája címmel adott elő. A zsoltárok eredetéről szólva feltette a kérdést: a kultusz révén kerültek-e be az Ószövetségbe vagy a jámbor emberek imádkozása által? A kéréssel és a köszönettel, a panasszal és a dicsérettel – a kommunikáció alapvető megnyilvánulásaival – egyaránt találkozunk a zsoltárokban. A zsoltárok hatásáról szólva Thomas Merton gondolatát idézte: megtanítanak arra, „mivé kell válnunk, sőt, hihetetlen, de valamiképpen már vagyunk is”.

mbl.jpegMartos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora a 104. zsoltárt elemezte: hogyan jelenik meg benne az istendicséret? A zsoltár „a teremtés létbentartása és ennek bemutatása”. Nyomon követhetjük benne a teremtés folyamatát, s az előadó megállapította: a zsoltár szerzője mozgásban látja a világot, amely mögött Isten jósága áll.

A zsoltárt műfaji szempontból – a különbségek és a hasonlóságok figyelembevételével – összevetette a Kr. e. 14. században született egyiptomi Aton-himnusz szövegével, amelynek a szerzője feltehetően Echnaton fáraó volt.

Izrael fogság utáni restaurációja: Jhwh királyságának zsoltárai, a királyság és a templom teológiájának szerepe – Racs Csaba, az Egri Hittudományi Főiskola tanára az izraeli társadalom átalakulásának folyamatát elemezte a babiloni fogságot megelőző és azt követő időben. Hogyan jött létre a monarchia megszűnése után – a kényszerű fogság évtizedei alatt és azt követően – a teokrácia. S ez a bonyolult történeti-lelki folyamat hogyan jelenik meg egyes zsoltárokban. A Jhwh királyságáról szóló zsoltárokban a következő ívet rajzolta fel: kezdetben kiábrándulás Dávid királyságából, majd a Dávidnak tett isteni ígéret alapján a remény, a várakozás hangja, a fogság után pedig az újrakezdés lendülete. Ettől kezdve a hangsúly Isten egyetemes uralmára helyeződik.

frolich_ida_1_resize.jpgFrölich Ida professor emerita (PPKE) a qumráni tekercsekben előkerült zsoltártöredékeket elemezte. Harminckilenc ilyen példány ismert, a legkorábbi kéziratok a Kr. e. második századra datálhatók, a qumrani közösség életének kezdeti idejére. Olvasásra, meditálásra, valamint bajelhárításra használták az egyes szövegeket, a kinyilatkoztatás érvényével.

Két zsoltárvers jelentése és szerepe a Róm 8-ban – Simon Tamás László bencés szerzetes, a Pápai Szent Anzelm Egyetem tanára az említett Szent Pál-i levél 8-dik fejezetében a 31-től 39-ig terjedő verseket elemezte. Milyen összefüggésben jelennek meg és milyen jelentéssel épülnek be az újszövetségi iratba? A 36-dik vers, a többi említett résztől eltérően – „Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak” – a „panaszzsoltár mélypontját” idézi, s ennek konkrét eseményhátterében a Claudius császár halála körüli és utáni történelmi-politikai viszonyok ismerhetők fel. A tervek, remények, félelmek és aggodalmak között Szent Pál önmagát is buzdítja.

A zsoltárok krisztológiai értelmezése a lukácsi kettős műben – ezt választotta előadása témájául Kocsis Imre, A Hittudományi Kar professzora. A lukácsi evangéliumban és a másik lukácsi műben, az Apostolok Cselekedeteiben hogyan jelenik meg Jézus szenvedése és feltámadása a zsoltárok tükrében. „Lukács evangéliumának egyik sajátossága abban áll, hogy az irat végén a feltámadt Krisztus írásmagyarázóként jelenik meg. Először az emmauszi tanítványok előtt vonatkoztatja magára mindazt, ami Mózes könyveiben és a prófétáknál meg van írva, majd a tizenegy apostol előtt kijelenti: ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.”

A lukácsi kettős műben fellelhető zsoltáridézetek és zsoltárreminiszcenciák – összegezett Kocsis Imre – a krisztológia szolgálatában állnak. Mivel azonban a zsoltárok alapvetően imádságok, feltehető a kérdés: vajon Lukács irataiban tükröződik-e ez a szempont? „A kérdésre igennel válaszolunk.” Jézus egy zsoltárból kölcsönzött fohásszal fejezi be földi életét. Péter apostol úgy idéz pünkösdi beszédében a 16. zsoltárból, hogy annak imajellege megmarad. A jeruzsálemi keresztények pedig közös imádság keretében recitálják a 2. zsoltár kezdő sorait.

A Zsoltárok Könyvére vonatkozó fontos következtetésként említette az előadó: „…a zsoltárok Krisztusban nyerik el teljes értelmüket”.

Gyurkovics Miklós, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára az Órigenész előtti keleti atyák zsoltárértelmezéséről adott elő. Az 50. zsoltár alapján Alexandriai Kelemen   egzegézisét az apostoli atyák és a második századi alexandriai keresztények tanításával vetette össze. „Kelemen műveinek a tanulmányozása kifizetődő energiabefektetés, mivel az első két század írott és íratlan hagyományát is az olvasó elé tárja. Így Kelemen művei által az apostoli atyák idézetei köszönnek vissza, s olyan korakeresztény szövegtöredékek, illetve íratlan tanítások is, melyeket máshonnan nem is ismerhetnénk.”

Kelemen műveiben 213 alkalommal 176 zsoltáridézetet ír le, „82 alkalommal más szentírási szövegekkel »összevarrva«”.

somosrobert.jpgSomos Róbert, a Pécsi Tudományegyetem professzora – mintegy az előző előadás folytatásaként – Órigenész zsoltár-értelmezésével foglalkozott morálteológiai szempontból. Megállapította: Órigenész munkájában kitüntetett szerepe van a zsoltároknak. Önvizsgálatra és a bűnökre való visszaemlékezésre indítanak. „Vádoljuk magunkat Isten, a gyülekezet színe, az egyházi elöljárók előtt.” A bűnbánat során a jó keresztény eljuthat oda, hogy a rossz vágyak lecsillapodnak.

„Az órigenészi egzegézis egyik legfontosabb szervező eleme annak megmutatása a szent szövegekben, hogy az igaz ember Isten felé halad, őt utánozza és követi, s különösen érvényes ez a homíliákra, amelyek elsődleges célja a hívő hallgatóság vallási, valláserkölcsi épülése.”

Az előre haladó, fejlődő ember a mennyek országát célozhatja meg, a testtől eloldozódott lélek pedig Isten országát. Ez az előrehaladás nem egyenesvonalú, mert a törékeny emberi természet olykor megbotlik, és a zsoltárok egyik fő témája éppen a bűnbánó ember fohásza Istenhez, hogy segítsen kiegyenesíteni lépteit – hangsúlyozta Somos professzor.          

Az első nap záróelőadása Orosz Atanáz görögkatolikus megyéspüspöktől hangzott el, A Zsoltároskönyv Athanasziosz teológiájában címmel.        

„Az elmúlt évtizedek során Nagy Szent Atanasziosz és Nagy Szent Bazileosz kommentárjaiban olyan kincseket találtam, amelyeket szeretnék más krisztushívőkkel is megosztani.”

Athanasziosz levele a zsoltárok értelmezéséről oly nagy tekintélynek örvendett a bibliakommentárok sorában, hogy magában a Szentírásban maradt ránk. „A görög Biblia 5. századi alexandriai kódexében ugyanis ez a levél formában megírt traktátus a zsoltároskönyv hivatalos szentírási előszava. Az egyiptomi hitvalló egyházfő írása így a legmagasabb megtiszteltetésben részesült. Az egyházatyák művei közül ez az egyetlen, amely bekerült a Szentírásba.” A püspök sorra vette a 68 éves korában száműzött, a sivatagi remeték között menedéket talált alexandriai főpásztor levelében föllelhető szempontokat, „amelyek érthetőbbé teszik az egyébként sok utalással megtört művet”. A „lélek gyógyszereként” használják a zsoltárokat, mondja Athanasziosz, mintegy gyógyító terápiaként. Orosz Atanáz erre utalva megállapította: a pasztorális és lelkiségi céllal megírt levél lelkipásztori szempontból ma is használható.

vinczekrisztian.jpegFilozófiai szempontból közelítette meg a konferencia témáját Vincze Krisztián, a Hittudományi Kar professzora. Imádság és nyelvfilozófia – négy német gondolkodó filozófiai reflexiójába nyújtott betekintést. Bernhard Welte, Peter Hünermann, Klaus Hemmerle és Bernhard Casper az imádságról a huszadik századi nyelvfilozófiai fejlemények és mérlegelések tükrében gondolkodtak.” A freiburgi egyetem keresztény vallásfilozófia tanszékét hosszú időn át vezető Bernard Welte tanítványai körét jelentette a három másik filozófus. „Később ők inkább teológusként tevékenykedtek, és abból a szellemből táplálkoztak, amelyet ma freiburgi filozófiai vallásfenomenológia néven emlegetünk.”

Az említett filozófusok-teológusok élénk figyelemmel kísérték a nyelvfilozófiai történéseket, és azon mozzanatait ragadták meg, amelyek teológiai relevanciával rendelkeztek. Elsősorban Ludwig Wittgenstein, John Austin és J. Thomas Remsey nyelvfilozófiáját tartják legfontosabbnak, saját gondolataikat e szerzők nyelvfilozófiai eredményei és felvetett kérdései mentén szőtték tovább.

Olyan érdekfeszítő kérdések kerülnek elő ilyen tudományos megközelítéssel, mint például az, hogy mi adja a nyelv valóságtartalmát, hogy az igazság hordozója legyen? „A valóság csak a nyelvvel juthat szóhoz.” A nyelvnek felszíni grammatikája és mélyszerkezete van. Utóbbit életformánk, kultúránk, szokásaink rendszerei alkotják. nyelvünk mélyszerkezete az életformánk, amely körbevesz bennünket – idézte Wittgenstein gondolatát Vincze Krisztián.      

Az előadás azt igyekezett felvillantani, hogy az imádságra való filozófiai reflexió hol indul el, és hogyan folytathatja útját nyelvfilozófiai aspektusú ösvényeken. A véges szava a végtelen Istenhez szól, ezért minden szavunk „zsugorítja” őt. A szavak bizonyos szempontból felmondják a szolgálatot, ezért a hallgatás, az imádságos hallgatás a végtelenre utal. A koncentrált csönd így válik imádsággá.    

gorfol_tibor_2_s.jpgGörföl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem tanára, a PPKE Hittudományi Karának előadója ugyancsak filozófiai megközelítéssel értekezett, Az imádság jelenléte az újabb katolikus teológiában címmel adott elő. Ennek keretében három nagy gondolkodó, három nagy teológus – Henri de Lubac, Hans Urs von Balthasar és Karl Rahner – munkásságát elemezte, „azzal a meggyőződéssel, hogy nézeteik a huszadik századból bizonyára hosszú távon fennmaradnak”.

Karl Rahner 1946-os prédikációjából idézve: ha nem szabad felhagynunk az imádsággal, akkor talán azzal sem szabad felhagynunk, hogy beszéljünk az imádságról. „A 20. századi nagy teológusok, amikor az imádsággal foglalkoznak, a klasszikus keresztény hagyományhoz kapcsolódnak, a szüntelen imádság problémájához.”

Görföl Tibor XVI. Benedek pápa Verbum Domini kezdetű apostoli buzdítását idézte: a Zsoltárok Könyvében Ő adja a szavakat, melyekkel hozzá fordulhatunk, beszélhetünk Vele az életünkről, és így maga az élet válik Isten felé irányuló mozgássá.

A hét bűnbánati zsoltárt (6., 31., 37., 50., 101., 129. és 142.) erkölcsteológiai szempontból elemezte Laurinyecz Mihály, a Hittudományi Kar professzora. Hol helyezkednek el a bűnbánati zsoltárok a zsoltárok rendszerében, s ezek milyen felépítést, egymást követő rendszert alkotnak. „A bűnbánati zsoltárok tükrözik a bűnbánat egyes lépcsőfokait, a bocsánatkérést. Az első lépés a 6. zsoltárban fogalmazódik meg, a büntetéstől való félelemmel, amelyet a bűn miatti bánat követ. Tovább haladva a megbocsájtás reménye következik, a megtisztult lélek szeretete, a vágyakozás a mennyei hazába, illetve az önmagunkba helyezett bizalom elvesztése, majd a végső ítélettel szembeni imádság, amikor az ember irgalmat kér.”

Kajtár Edvárd, a PPKE egyetemi docense a zsolozsma kialakulásával és teológiájával foglakozott előadásában. „A napszakhoz kötött egyéni vagy közösségi imádság gyakorlatát az Egyház a zsidóságtól ismeri. Ezt az imamódot mint egyéni imádságot és közösségi gyakorlatot, vagyis mint liturgikus cselekményt átveszi a zsidó gyakorlatból, keresztényi módon, keresztényi tartalommal megtöltve.” Az életet hordozó időt átszővi az az imádság, amelyet Krisztus maga kért a közösségétől: szüntelenül imádkozzatok.

A keresztények imájának mindig a mennyei Atya a címzettje, akit Krisztus nyilatkozott ki, s az Atyát Krisztus által szólítjuk meg a Szentlélekben. 

„Az Apostolok Cselekedeteinek második fejezetéből tudjuk, hogy az apostoli egyház alapvonásai közé tartozik a közösségben végzett imádság gyakorlata.” Az imádság összekapcsolja a hívőket, és a közösség alapvető létigazságához tartozik, az Egyház számára pedig egyfajta Szentlélek-tapasztalatot jelent. Az imádságban átéljük Pünkösd permanens valóságát.

A zsolozsma mondása nem valamiféle kötelesség, hanem bensőséges kapcsolat Istennel. „A zsolozsma bibliai jellegű imádság. A zsolozsma szövegei túlnyomórészt a Szentírásból származnak, főként az Ószövetségből, s a zsoltárokra épül rá ez az imádság.”

Milyen szerep jut a zsoltároknak a bizánci rítusú zsolozsmában? Dobos András, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára rítustörténeti és ezzel összefüggésben zsolozsmatörténeti áttekintést nyújtott előadásában. 

„Ha egy nem bizánci rítusú személy részt vesz a zsolozsmánkon, kettős benyomást nyerhet. Valószínűleg úgy érzi, hogy ebben a zsolozsmában nincs semmiféle rendező elv, különféle stílusú és különböző műfajú és előadásmódú szövegek kusza keveréke. A másik benyomás: ebben a zsolozsmában a zsoltárok szerepe meglehetősen csekély, legalábbis első hallásra. A zsoltárok sokszor mint refrén, elővers tűnnek fel, esetleg úgy tűnik, zsolozsmánkban csak díszítő elem a zsoltár.”

Ismertette az istentiszteleti órák rendjét a bizánci egyházban, s elemezte, hogy milyen szerepe van a zsoltároknak a bizánci egyházban, s később miért hódított a zsolozsmában a zsoltárokkal szemben egyre inkább teret a himnuszköltészet.

szuromiszabolcsfotothalertamas.JPGSzuromi Szabolcs Anzelm, a PPKE Hittudományi Karának professzora, premontrei szerzetes A zsoltárok mint a megszentelt élet mindennapi kerete címmel értekezett. A latin típusú szerzetesi intézményi keretbe illesztette be a zsolozsma és a zsoltárok kapcsolatát. A zsolozsma az imádság sajátos formája. Ismerjük a kötött, közösségben végzett imát és az egyéni imát, illetve a csendes, elmélkedő imádságot. A zsolozsma „a teljes nap imádsággal való átitatása”. Az imaórák liturgiája, a Liturgia Horarum, az idő megszentelése. Az imaórákban megjelenik az egyén és Isten, az egyén és a szerzetesi közösség, valamint a szerzetesi közösség és az Egyház egysége. „A zsolozsma az imádság sajátos formája. Az Egyház imájában elfoglalt helye, a megszentelt élet imádságos kerete adja a hét imaóra jelentőségét.”

A zsolozsma és a személyes imádság viszonyát elemezte Baán Zsolt Izsák bencés szerzetes, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tudományos munkatársa. A korai szerzetesi források – emlékeztetett – külön tárgyalták a zsolozsmát és az imádságot. A mai kor mentalitását figyelembe véve hogyan viszonyul egymáshoz a zsolozsma és a személyes imádság?

„A 20. század második felében, a II. Vatikáni Zsinat után egyre fontosabb lett a monasztikus közösségekben a közös zsolozsma, míg az aktív rendeknél (például a tanítórendeknél) megmaradt a közös és az egyéni ima összeegyeztetése.”

A zsolozsma és a személyes imádság összefüggéseit, a történelmi időbeni változását „öt találkozás” segítségével mutatta be az előadó. Evagriosz Pontikosz és Szír Szent Izsák felfogásában a zsoltározással a külső felől haladnak a belső felé. Szent Ágoston a belül folyamatosan csobogó forrás külső megnyilvánulását hangsúlyozta, a zsoltározás mintegy hangtestet ad a testetlen belső örök imádságnak. Cassianus azt mondja, úgy imádkozzunk, mintha szerzői lennénk a zsoltárnak, Szent Benedek pedig arra bíztat minket, engedjük, hogy a zsolozsma alakítsa a szívünket.

„Mit szűrhetünk le a mai szerzetesség számára? A korai szerzetesi világban erős volt a tudás arról, hogy Isten igéjének primátusa van az imádságban: mi mindig csak válaszolunk; a zsolozsma valójában nem imádság, ha csak kimondjuk a szavakat, az imádságnak ez csupán a kiindulópontja, kerete, mércéje. Hangsúlyoznunk kell az imádság közösségi dimenzióját: nem tudjuk egyedül megszólítani Istent, csak abban a közösségben, amelyben a hitet kaptuk és megéljük. Végül különösen fontos hangsúlyozni: a zsolozsma, bár nehéz imádság, emlékezetünkben tart egy olyan igazságot, amelyet hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ahhoz, hogy a szentet felfedezzük, hogy közelebb kerüljünk hozzá, szükséges a rítusról is új tapasztaltot szereznünk. Arról a logikáról, hogy nem mi töltjük meg tartalommal a szavakat, nem mi alkotjuk a liturgiát, hanem rá kell hagyatkoznunk az imádság objektivitására.”

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: Magyar Kurír/Merényi Zita, PPKE, Thaler Tamás
  

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása