Szinte mindenről egyformán gondolkodnak, kapcsolatukban fontos az egymásra figyelés, a tudatosság és a folyamatos kommunikáció. Radetzkyné Kurjancsek Judit és Radetzky András életében a hit és a család jelenti a hajtóerőt. Ketten három főállásban dolgoznak, de olyan munkát végeznek, amelyet szeretnek csinálni. Cikksorozatunk következő részében őket ismerhetitek meg.

Mikor és hogyan ismerkedtetek meg?

András: Akkoriban külsős oktató voltam az intézetben, főállásban pedig saját vállalkozásomat, a Fehérvár Rádiót vittem. Ha jól emlékszem, egy médiagazdaság előadás után kérdezte meg tőlem, hogy jöhet-e gyakorlatra a rádióba. Mint ahogy akkoriban mindenkinek, neki is természetesen igent mondtam. Aztán eltelt jó pár hét, véget ért a szemeszter, talán a vizsgaidőszak is, szóval el is felejtettem a dolgot, míg egy alkalommal, amikor bementem a szerkesztőségbe, ott ült és híreket szerkesztett. Hát nálam ott pattant ki a szikra.

Judit: Én kizárólag praktikussági okokból jelentkeztem a Fehérvár Rádióba gyakorlatra, minden hátsó szándék nélkül – persze ezt utólag már ki hiszi el? :) A szakmai gyakorlati igazolásomért mentem vissza a stúdióba, amikor elhívott kávézni.

Milyen szerepet töltött be az életetekben a Pázmány?

András: Én 29 évesen kerültem Csabára egy másoddiplomás képzésre. A rádiózás mellett ott szerettem bele a közkapcsolatokba, így lett egy új személyiségem is. Egyszóval teljesen új pályára állított. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy itt találtam meg Juditot. Szóval a Pázmány nekem néhány év alatt az életem kitörölhetetlen része lett, túlzás nélkül mondom, hogy az egyik legnagyszerűbb része. Amikor mi ott megismerkedtünk, talán akkor élte a csabai campus is a legjobb időszakát, ez a 2000-es évek közepe, vége.

Judit: Én nagyon hálás vagyok, hogy a Pázmányra járhattam, az ott eltöltött évek, minden túlzás nélkül meghatározták az életemet, legyen szó akár a mentalitásról, megszerzett tudáskészletről, akár a meghatározó barátságokról vagy a férjemről. A Pázmány nekem igazi alma mater.

Amikor az egyetemi éveitekre gondoltok vissza, milyen gondolatok jutnak eszetekbe?

András: Nekem erre nehéz válaszolnom, mert hogy még mindig tartanak az „egyetemi éveim”. Hallgatóként is nagyon jó emlékeim vannak, tanárként pedig kitörölhetetlen, nem tudom már elképzelni az életemet a Pázmány nélkül, bármilyen sziruposan hangzik is ez.

Judit: A legjobb barátaim, a vizsgaidőszakok, a kollégiumi közös tanulások, bulik, éjszakai utazások a Pázmány Expresszen…stb. Nekem a Pázmány az útkeresés időszaka volt, jó értelemben.

Melyik a legemlékezetesebb pázmányos emléketek?

András: Hát természetesen, amikor megismertem őt. :) De ezen kívül a Pázmány Rádió indulása, a jenőzések a hallgatókkal, a szakestek, a temérdek előadás és szeminárium mind-mind beégett az emlékeimbe.

Judit: Egy párként közös emlékünk nem sok van, ami konkrétan az egyetemhez kötődik, mert nem vertük nagydobra a kapcsolatunkat az első időkben. (Ennek ellenére persze nyilván mindenki tudott róla…) Saját élményként a Ba-s diplomaosztót emelném ki, iszonyú büszkeséggel töltött el, hogy ezen az egyetemen szereztem meg az első diplomámat és együtt szavalom sok végzett társammal az egyetemi fogadalmat.

Közös életeteket milyen erőforrás táplálja?

András: Valahogy úgy adódott, hogy veszélyesen egyformán gondolkodunk majdnem mindenről, de legalábbis a legfontosabb dolgokról biztosan, így pl. a hitről, a munkáról, a családról. Ez nyilván neki is és nekem is családi örökség, ami kiapadhatatlan erőforrás. Aztán természetesen ott a Pázmány, a sok közös emlék, amikről a mai napig szoktunk beszélgetni, nevetni. Ez nagyszerű dolog és nagyon szorosan összeköt minket a kémián túl is. Egy barátom nem sokkal az esküvőnk után azt mondta: ha túl lesztek rajta, hogy kinek merre dől a fogkeféje a pohárban, akkor már minden rendben lesz.

Judit: Meg azon, hogy ki hogyan nyomja a fogkrémet a tubusból és a zsemle alját vagy tetejét szereti-e a másik… De szerencsére ezen is túl vagyunk. Tíz év házasság után azt mondom, ma sem döntenék máshogy ott a Madarasi Hargita tetején. :)

Az egyre több munka, a felgyorsult élet eltávolíthatja egymástól a házastársakat. Ti mit tesztek ez ellen? Hogyan jut minőségi idő a családra és ezen túl a kettőtök kapcsolatára?

András: Igen, ez komoly feladvány. Ketten három főállásban dolgozunk, emellett – ha fél gőzzel is – de fenntartunk egy saját vállalkozást és a családban vannak idős szülők, nagyszülők. Mindez a két kis és egy nagy gyerek mellett… De ahogy az előbb írtam, egyformán gondolkodunk arról, mi egy szülő kötelessége, mit jelent az, hogy az embernek vannak kötelezettségei, ami miatt sokszor és sok mindenről le kell mondani. És ez megkímél minket egy sor konfliktustól. Mindamellett keveset alszunk, így marad idő családra, munkára és néha a szórakozásra is…

Judit: Igen, ez igaz, nálunk szállóige lett az alvás szempontjából, hogy „gyorsan, sokat”. A gyerekekkel nagyon szerencsések vagyunk, inkább feltöltenek, semmint lemerítenek minket, persze adódik, hogy vannak nehezebb napok. A titok azt hiszem, az, hogy már jól kialakult rutinunk van, ami az időnk beosztását illeti és én nagyon tervezős típus vagyok, szeretem látni a folyamatokat. Fontos volt, hogy megtanuljunk súlyozni is a tennivalók, kötelességek és szórakozás háromszögében. 

Milyen praktikáitok, szokásaitok vannak a kapcsolatotok frissen tartására?

András: Próbálunk figyelni a másikra. Ha úgy látjuk, hogy valaki „elfáradt” érzelmileg, akkor tudjuk, hogy dolog van. El kell menni egy moziba (már amikor lehet), ki kell ülni a kertbe egy pohár bort meginni, „le kell adni” a gyerekeket a nagyioviba és el kell menni egy hosszú hétvégére, vagy egyszerűen venni kell egy csokor virágot. És mindenekelőtt sokat kell beszélgetni egymással. Ez nekem nem mindig könnyű, mert amikor négy nagy előadás után hazamegyek, akkor sok mindenre vágyom, csak éppen arra nem, hogy beszélni kelljen… Igazából azt hiszem, a lényeg mindig a fejben van, szóval ha tisztában vagyunk vele, hogy erre figyelni kell, akkor nagy baj nem lehet.

Judit: A tudatosság nagyon fontos, azt gondolom. Valahol olvastam egyszer és nagyon megmaradt bennem, hogy a „szerelem nem központi fűtés, hanem cserépkályha”, folyton foglalkozni kell vele. Igyekszünk eszerint működni mi is.  

Véleményetek szerint melyek a házasság sarkalatos pontjai?

András: Én ezt nagyon nem bonyolítanám: szeretet, szerelem, türelem.

Judit: Én sem tennék hozzá sokat, csak az alkalmazkodást, kitartást. Előbbit nekem sokat kellett gyakorolnom. :)

Mi szolgálhat fogódzóként a házasság rosszabb napjaiban?

András: Talán az, hogy a hitnél és a családnál nagyobb hajtóerő nemigen létezik. Azért merem ezt ilyen határozottan állítani, mert az én életemben voltak olyan időszakok, amikor egyik vagy másik hiányzott és visszagondolva, ezek nem a legjobb időszakai voltak az életemnek. Ehhez képest most minden nagyon kerek. :)

Judit: A biztonságos háló, amiben élünk a rosszabb napokon is fenntart: ha arra gondolunk, ez a nap csak egy apró pontja az egésznek és az összes többi jó pont között később eltörpül.

Mit tartanak az életben a legértékesebb ajándéknak?

András: Természetesen a gyerekeket. Utána azt, hogy vagyunk egymásnak, hogy egészségesek vagyunk és mindkettőnk szülei velünk vannak még (sőt, Juditnak az egyik nagymamája is).

Judit: A gyerekeken kívül, akik tényleg igazi ajándékok az életünkben azt, hogy mindketten olyan munkát végezhetünk, amit szeretünk csinálni.

Milyen jövőbeli terveik vannak?

András: Rövidtávon egyszer szeretnénk sokáig aludni és nem az ébresztőórára, vagy valamelyik gyerekre felébredni. :) Középtávon nagyon jó lenne együtt elutazni egy-két ikonikus helyre, pl. Prágába, Rómába, a tengerre. Én nagyon sokfelé jártam az életemben, de együtt sajnos még csak alig egy-két helyen. Ezt jó lenne pótolni. Hosszútávon természetesen szeretnénk, ha a fiúkat a legjobb pályára tudnánk tenni, és meg tudnánk nekik adni mindent, amit mi is megkaptunk a szüleinktől. Szerintem ez minden szülő vágya, az élet értelme.

Judit: Ha minden így marad, és halad a megkezdett úton, én elégedett leszek. :)

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Radetzkyné Kurjancsek Judit és Radetzky András