Fiatal kutatók: beszélgetés Polcz Péterrel
Rátalálni az érdekes és magával ragadó részterületre

unkp_polczpeter.jpg

Polcz Péter 1991. március 20-án született Szatmárnémetiben. Gimnáziumi éveit a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceim matematika-informatika tagozatán töltötte 2006 és 2010 között. Felsőoktatási tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán folytatta 2016-ig. Doktori tanulmányait 2016-ban kezdte Dr. Szederkényi Gábor témavezetése mellett a Roska Tamás Műszaki és Természettudományi Doktori Iskolában. Tudományos fokozatát 2021 márciusában szerezte. Az Új Nemzeti Kiválóság Programban három alkalommal pályázott és vett részt 2018 és 2021 között. Jelenlegi kutatási területe a nemlineáris bizonytalan dinamikus rendszerek modellezése, illetve optimalizáción alapuló elemzése, irányítása és megfigyelése.

Önt mikor kezdte foglalkoztatni a tudományos élet és minek a hatására döntött mellette?

A tudomány iránt elkötelezett, alkotó - de néha önpusztító - lelkesedésemnek csíráját elemi és középiskolás éveim kiváló, értékformáló és elhivatott tanárnői ültették elmémbe. Felsőoktatási tanulmányaim alatt ez a csíra szép fokozatosan kinőtte magát és meghatározta jelenlegi érdeklődésemet. Témavezetőm tudományos életpályája, életpéldája nagy hatással volt rám az MSc és PhD képzés során. Neki köszönhetően döntöttem a kutatói pálya mellett.

Mi a legvonzóbb a tudományos világban az Ön számára?

Kutatói tevékenységem nagyobb részét intenzív tanulás töltötte ki. Én pedig örömömet lelem a tanulásban, különösképpen a matematika, informatika, fizika területeken. Munkám során a határidők és az indikátorok betartása okán voltak olyan időszakok is, amelyekre a kapkodás, a körültekintés nélküli agyatlan kódolás és egy magasabb pulzusszám volt jellemző. Azonban az a néhány jó ötlet, ami most a doktori téziseimet képezi, rendszerint tanulás közben vagy épp egy kellemes utazás során fogalmazódott meg. Ma úgy gondolom, hogy a szorgalmas és kitartó tanulás, illetve a szűk tudományterület legújabb eredményeinek folyamatos követése és mély ismerete sok csalódástól megmentheti a lelkes kutatót. Tény, hogy sokszor nehéz leülni és elkezdeni tanulni (más szavakkal: ötleteket gyűjteni), azonban a tudományos tevékenység egy másik, számomra nagyon vonzó sajátossága, hogy mindig lehet egy olyan részterületet lelni, ami nagyon érdekes és magával ragadó. Keresni kell az ilyet!

A 2020/2021. évi Új Nemzeti Kiválóság Program egyik ösztöndíjasaként Önnek milyen lehetőséget biztosított ez az ösztöndíj? Mit sikerült elérnie?

Doktori disszertációmat 2019. szeptemberében nyújtottam be a házi vitára. A bírálóim javaslatára és egyéni ambícióim okán a dolgozatot jelentősen átdolgoztam és kiegészítettem. Hosszú és kimerítő munka volt, így sajnos kicsúsztam a támogatott féléveimből. Azonban a 2020/2021. évi doktorvárományosi kategóriában megpályázott ÚNKP keret lehetőséget adott doktori disszertációm bővítésére, javítására és néhány új eredmény/esettanulmány beépítésére. Az elért eredmények egy részét egy konferenciacikkben publikáltam, más eredményeket egy kéziratban foglaltam össze, melyet a közeljövőben tervezek benyújtani.

Véleménye szerint milyen előnyei vannak ennek a programnak egy egyetemi hallgató számára? Miért javasolná, hogy bátran pályázzanak a pázmányos hallgatók?

Egy mérnöki/informatikai területen kutató-tanuló hallgató számára az ipar kecsegtető ajánlatainak özönében az ösztöndíjprogram egy alternatív lehetőséget kínál. Úgy gondolom, hogy az ÖSZTÖNdíjprogram egy fiatal (pl. BSc) hallgatót a kutatás elkezdésére, egy tapasztaltabb (pl. MSc vagy PhD) hallgatót új tudományos eredmények elérésére vagy egy újabb tudományos cikk megírására ÖSZTÖNzi. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az ösztöndíjprogram jelentős anyagi támogatást nyújt és segít egy kutatói pályát választó hallgató vagy doktorandusz életkezdésében. Ugyanakkor a kötelező és nem kötelező vállalások keretet adnak a kutatásnak: nem engedik "elfolyni" az időt, és utat mutatnak, hová kell eljutni (pl. egy TDK dolgozat vagy egy kézirat benyújtásáig).

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Polcz Péter

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása