Büszkeségeink: Mór-Baranyai Anna versenytáncos, a JÁK hallgatója

 

A tánc több, mint előadóművészet. Manapság annak sportként való elismertetése sokkal nehezebb feladatnak számít. Mór-Baranyi Annával beszélgettünk arról, hogy a tanulás segítésén túl a táncnak milyen jótékony hatása  van a mentális egészségre. Hiszen a sport kikapcsol, feltölt és kiválóan levezeti a stresszt.

Hogy vagy? Hogy érzed magad az egyetemen? Milyen volt a jelenléti oktatás első néhány hónapja?

A jelenléti oktatásra visszatérés összességében igen pozitív csalódás volt számomra. Bár abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy még volt lehetőségem 2019 őszén fél évet jelenléti oktatással teljesíteni, az azóta eltelt nagyjából másfél év alatt egy teljesen más életritmusra álltam át, és tartottam attól, hogy hogyan tudom majd a megszokott napi rutint a beutazás és a személyes jelenlét mellett fenntartani. Egyrészt tehát nagyon vártam, hogy ismét visszatérhessek az egyetemi életbe, hogy újra legyen lehetőségem személyesen találkozni a szaktársakkal, illetve élőben hallgatni az órákat. Ugyanakkor nem tagadom, hogy mindennek az edzésekkel való összeegyeztetése komoly logisztikai feladatot igényel nap mint nap, nem is beszélve arról, hogy a heti edzések mellé a baráti kapcsolatokra és a tanulásra is szeretnék időt szánni, mely utóbbiból bőven kijut a jogász szakon.

A tanulás mellett jelenleg is aktívan sportolsz, pontosabban táncolsz. Hogyan kerültél bele ebbe a világba? Mi az első emléked vagy élményed a sportággal kapcsolatban?

Gyermekként kifejezetten fiús voltam, így nálam sokáig nem jelentkeztek azok a “tünetek”, melyek arra utaltak volna, hogy egyszer a tánc felé veszem majd az irányt. Sok sportot kipróbáltam, az úszástól kezdve, a kick-boxon át egészen a szertornáig, majd nagyjából 10 éves korom körül kezdett el vonzani a tánc világa, amikor is egy táncos előadás hatására úgy döntöttem, hogy kipróbálom magamat benne. Eleinte úgy tűnt, még várnom kell a táncolással, hiszen az egyesülethez, ahol akkor edzeni szerettem volna, csak idősebb kortól lehetett jelentkezni. A sikeres szülői közbenjárásnak köszönhetően azonban mintegy ‘korkedvezménnyel’ elkezdhettem járni, megkezdve ezáltal táncos karrieremet. Ebben az időszakban még csak tánciskolai órákon vettem részt, a versenyzés pedig csupán álom volt. Sajnos az élet úgy hozta, hogy pár év után abbahagytam a latin táncokat, és egy másik műfaj, az akrobatikus showtánc felé vettem az irányt. Itt megadatott minden: hazai és külföldi versenyek, színvonalas fellépések, szép eredmények, megtartó csapat, azonban egy idő után már nem volt tovább fejlődési lehetőségem, így otthagytam ezt a sportágat. Innentől pedig igen kacskaringós út vezetett a latin tánc újrafelfedezéséig: kerestem a helyemet, kipróbáltam több műfajt és egyesületet, ám egyik sem volt az igazi. Mindenhol azt éreztem, hogy valami hiányzik, illetve egyre jobban megfogalmazódott bennem az is, hogy szívesen visszatérnék a színpadra. Ekkor egy véletlen folytán megtaláltam azt az egyesületet, ahol jelenleg is táncolok, így ismét visszataláltam oda, ahonnan indultam.

Mennyiben művészeti ág és mennyiben sport a társastánc? Hol húzódik a határ a kettő között? Egyáltalán el lehet különíteni a kettőt egymástól?

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy legalább annyira vagyunk sportolók, mint művészek, így ezt a két ‘tulajdonságot' egymástól elkülöníteni nem lehet (és nem is érdemes). Azt, hogy a tánc művészet, általában nem vitatja senki. A tánc sportként való elismertetése azonban ennél sokkal nehezebb feladat. Gyakran halljuk, hogy “a tánc nem is sport”. Én ezt dicséretnek gondolom, hiszen addig őrzi meg ez a sportág a varázsát, amíg a nézőközönség csak a csillogást látja, és a mögötte húzódó kemény munkát nem. Akárhogy is nézzük, a tánc előadóművészet. Ahhoz azonban, hogy egy produkciót megfelelően kivitelezni tudjunk, olyan alapozási folyamat szükséges, melyre a nézőknek sokszor nincs rálátása. Egy táncos órarendjében tehát technikai órákon, magánórákon és szimulációs edzéseken túl (melyek gyakorlatilag a versenyhelyzetet hivatottak modellezni), temérdek gyakorlás kap helyet. Ezek mellett azonban egyaránt szükség van nyújtásra, erősítésre, valamilyen típusú kiegészítő kardió edzésre, illetve balettre, mely valamennyi tánc alapja. Egy koreográfia sikere mögött tehát heti több (tíz) óra edzés áll, ezek nélkül pedig nem lenne oly látványos ez a sport, mint amilyennek lennie kell.

Mint említetted, a latin táncok állnak közelebb hozzád. Melyik a kedvenced? Milyen kapcsolatod van a standard műfajokkal?

Az iskolai keringőket leszámítva a standard táncokkal eddig nem próbálkoztam, számomra egyértelműen a latin táncok adják meg azt az élményt és életérzést, amely miatt a tánc lett az én sportágam. Nehéz dolog választani a táncok közül, hiszen minden táncban van valami egészen egyedi és különleges, amit szeretek benne, és ami csak abban a táncban lelhető fel. Ha mindenképpen választanom kellene, akkor először is különbséget tennék aközött, hogy az adott táncot táncolom vagy nézem. Táncolni leginkább a jiveot és a rumbát szeretem. Előbbi a vidámsága, utóbbi pedig a szenzualitása miatt áll hozzám közel. Nézőként azonban úgy gondolom, hogy a samba és a paso doble által teremtett atmoszférának nincs párja.

Hogyan tud átsegíteni a nehézségeken, nyújt-e valamilyen új perspektívát a táncolás, ha esetleg olyan egyetemi feladatba ütközöl, ami nagyobb kihívást jelent? Van ehhez kapcsolódó történeted?

A táncolás rendkívül jó hatással van, és mindig is jó hatással volt a tanulmányaimra. A bonyolult koreográfiák betanulása nagy mértékben fejleszti a memóriát, melynek nagy hasznát veszem a jogi tananyag elsajátításánál. A tánc – mint minden más sport – megtanít beosztani az időt és növeli a teherbíró képességet. A versenyszituációk mintegy tökéletes ‘főpróbaként’ szolgálnak a vizsgákra, hisz a nyomás alatt történő teljesítést kiválóan be lehet gyakorolni általuk. Amióta táncolok napról napra megtapasztalom, a saját teljesítőképességem határait, ezen túlmenően pedig a tánc egy teljes önismereti kurzus, ahol megismered és fejleszted önmagadat, mely meglehetősen hasznos az egyetemi tanulmányok során. A tanulás segítésén túl a tánc mentális egészségre gyakorolt jótékony hatását emelném ki: a sport kikapcsol, feltölt és kiválóan levezeti a stresszt, így talán túlzás nélkül állíthatom, hogy vizsgaidőszakban mennek legjobban az edzések.

Ha éppen nem az edzésekkel vagy a tanulmányaiddal foglalkozol, mivel kapcsolódsz ki, hogyan töltöd a szabadidőd?

Bár nincs túl sok szabadidőm, hisz az edzések és az egyetemi elfoglaltságok a nap nagy részét kitöltik, azt, ami van, próbálom olyan tevékenységekkel tölteni, amik kikapcsolnak, feltöltenek. A családommal és a barátaimmal töltött minőségi idő, és a közösen szervezett programok kiemelkedően fontosak számomra, így ezekre mindig örömmel fordítok időt. Szívesen vagyok a természetben, utazok, új helyeket fedezek fel, színházba, kulturális programokra járok, olvasok, sorozatot/filmet nézek, vagy egyszerűen csak nem csinálok semmit. Bármennyire is szeretek aktív életet élni, ahhoz, hogy mindezt csinálni tudjam, néha szükségem van olyan pihenésre, amikor még megmozdulni sem kell, így van, hogy a kikapcsolódás és a teljes feltöltődés nem más, mint egy kiadós alvás.

Tíz év múlva hogyan képzeled el magad?

Tíz év meglehetősen nagy, szinte beláthatatlan távlat, főleg akkor, ha az ember a húszas évei elején van. Jelenlegi terveim szerint tíz év múlva már diplomával és sikeres szakvizsgával a kezemben a jog valamely - egyelőre még bizonytalan, hogy melyik - területén fogok dolgozni. Emellett szívesen kipróbálnám magamat a tanításban, így azt sem tartom kizártnak, hogy ez valahogyan szerepet kap majd a jövőben. A sportot semmiképp nem szeretném abbahagyni, és mivel a tánc kortalan, nem tartom kizártnak, hogy még tíz év múlva is aktív versenyzőként fogom űzni. Bízom benne, hogy tíz év múlva kellő kiegyensúlyozottsággal élem majd az életemet, családdal és barátokkal körülvéve. Végül pedig úgy gondolom, hogy - magamat ismerve - ugyanilyen pörgős életet fogok élni, mint most, még ha a prioritások és az egyes kötelezettségek tekintetében lesznek is változások.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Mór-Baranyai Anna

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása