Egyetemünk idén is kiírta a Gyermeket Nevelők Szent József Ösztöndíjának pályázatát, amelyre várják a hallgatók jelentkezését. Minden évben 50 hallgató részesülhet a támogatásban, melynek célja, hogy ösztönözze és segítse a gyermeket nevelő hallgatókat. Az ösztöndíjra jogosult valamely alap- , mester- vagy osztatlan képzési szakján aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató, aki az ösztöndíjra szabályszerű pályázatot nyújtott be.
Németh Leila negyedik egyben utolsó éves Anglisztika alapszakos hallgatónk, akinek másfél évvel ezelőtt született meg kisfia, Dorián. Leila megosztja, hogy hogyan tud fókuszálni egyszerre az anyaságra és a tanulmányaira, illetve, hogy miben nyújt segítséget az ösztöndíj és milyen motivációt adott az elismerés, amit az egyetemtől kapott.
1. Pontosan milyen szakos és hányad éves hallgató vagy a Pázmányon?
Negyedik és egyben utolsó éves Anglisztika alapszakos hallgató vagyok.
2. Hogyan/Honnan tudtad meg, hogy lehetőség van egy ilyen jellegű ösztöndíjra?
A központi Neptun üzeneten keresztül hallottam a lehetőségről.
3. Hány gyermeked van, mesélj róla/róluk.
Egy 20 hónapos kisfiam van, aki 2021 augusztus elején született, így a tanulmányaim az elmúlt másfél évben nagyobb kihívásnak bizonyultak, mint előtte. Dorián alapvetően nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott baba, így sokszor együtt tanulunk és nagyon jó hallgatóság, amikor szóbeli vizsgára készülök.
4. Mi a legnehezebb kihívás, ha a tanulmányaidra és a gyermeknevelésre gondolsz, hiszen mind a kettő sok befektetett energiával jár?
Szerintem a legnagyobb kihívás, hogy kisgyermek mellett az élet minden perce és területe gondos tervezést igényel, mely a tanulmányokra is igaz, azonban a kettő együtt kifejezett szorgalmat, önuralmat és odafigyelést igényel. A folyamatos időhiány miatt, igyekeztem minden szabad percemben tanulni, haladni, és fejlődni, hisz nem mindig akkor volt időm tanulni, amikor kellett, hanem amikor lehetőségem volt rá.
5. Milyen kötelezettségekkel jár az ösztöndíj (tanulmányaid befejezte során/után)?
Tudomásom szerint, semmilyen kötelezettséggel nem jár.
6. Milyen volt a pályázat folyamata? Hiszen sokan tartanak a sok papírmunkától, ami ezzel jár, így lehet ez egy visszatartó erő, ami miatt nem pályáznak a hallgatók.
A pályázat folyamata nagyon egyszerű és gyors. Pár perces előkészületet követően a Neptunon keresztül nagyon gyorsan be lehet nyújtani a kérelmet.
7. Miben nyújtott segítséget számodra ez az ösztöndíjlehetőség?
Számomra az ösztöndíj két szempontból bizonyult nagyon hasznosnak. Az egyik természetesen az anyagi támogatás, egy olyan időszakban, amikor egy kisgyermek amúgy is nagyobb anyagi ráfordítást igényel, viszont számomra sokkal nagyobb fontossága volt a sikerélménynek, amit az ösztöndíj jelentett. Az elismerés, ami az ösztöndíjjal járt nagy motivációnak bizonyult, hogy folytassam a tanulmányaimat, mert jó az út, amin járok.
8. Milyen kedvező tapasztalataid vannak, amiben az egyetem, a gyermeket nevelőket támogatja, az ösztöndíjon kívül?
Szülés után kicsit félve tértem vissza az egyetemre, mert bizonytalan voltam abban, hogyan fogok tudni helytállni a megváltozott körülményeim miatt. Azonban ez a félelem gyorsan elmúlt, hiszen minden oktatóm és csoporttársam nagy megértéssel és sok támogatással fordult felém. A követelményeket természetesen ettől függetlenül is teljesíteni kellett, de továbbra is tudtam jó hangulatban tanulni és egy segítőkész intézményre támaszkodva jó eredményt elérni.
9. Miért tartod fontosnak az ösztöndíjprogramokat, lehet akár csak ezt a Gyermeket Nevelők Ösztöndíjra vonatkozóan érteni, de akár globálisan is!
Mint ahogyan már korábban említettem, szerintem az ehhez hasonló ösztöndíjak legnagyobb ereje a motivációban rejlik. Egy jó lehetőségnek bizonyul, hogy a hallgató pozitív visszajelzést kapjon, tanulmányi eredményein felül, miszerint az erőfeszítései a nehezített körülmények ellenére is értékelve vannak.
10. Mit tanácsolsz azoknak, akik hezitálnak egy ilyen ösztöndíjprogram lehetőségen?
Mint ahogyan az az élet többi területére is igaz, mindig mindent meg kell próbálni, addig nem tudjuk meg miből maradunk ki. Ugyanezt gondolom az ösztöndíj programról is. Amikor először jelentkeztem nem voltam benne biztos, hogy a tanulmányi átlagom elegendő lesz az ösztöndíjhoz, de most már kifejezetten örülök, hogy beadtam, hisz sikeresen elnyertem. Így idén kérdés nem fért hozzá, hogy ismét megpályázom.
11. Bár szülőként tanulmányokat folytatni nem egyszerű és tele van kihívásokkal, mégis mi az, amire egy ilyen időszak meg tudja tanítani az embert?
Kifejezetten hálás vagyok ezért az időszakért, mert úgy érzem rengeteg mindent tanultam magamról, a gyerek nevelésről és határaimról. Alapvetően azt gondolom, hogy nincsen lehetetlen, csak kicsit keményebben kell dolgozni. Ez jellemezte az elmúlt másfél évemet is. Megtanultam, hogy sok odafigyeléssel, tervezéssel és szorgalommal csecsemő vagy kisgyermek mellett is tudok jó eredményeket elérni, nem kell feladnom a tanulmányaimat a megváltozott lehetőségeim miatt, de ugyanakkor lehetséges egy kiegyensúlyozott családot teremteni, ahol a gyermekem is tud maximális odafigyelést kapni.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Szabó Fruzsina