Meglátni a jót, a pozitívat...
Fodor Renáta másodéves mesterszakos hallgató gondolatai Spanyolországból

utana_hogyan_kozlekedj_az_utcan.jpegMásodéves fordító-tolmács mesterszakos hallgató vagyok. Előző félévben Olaszországban voltam tanulmányi mobilitáson, ahonnan éppen azelőtt jöttem el, hogy lezárták a határokat. Jelenleg szakmai gyakorlatot teljesítek Spanyolországban, Fuengirola városában, Malagától kb. egy órányira. Egy fordítóirodánál vagyok projektmanager gyakornok. Campus Mundi ösztöndíjjal jöttem ki február legelején, 6 hónapra. Összesen két, egyenként három hónapos szakmai gyakorlati pályázatot nyertem meg, ezért tudok 6 hónapig kint lenni.

Saját tapasztalatom szerint Spanyolországban nem reagáltak túl gyorsan a közelgő veszélyre. Talán ezért is van, hogy a jelenlegi állás szerint itt a legmagasabb Európában a fertőzöttek száma. Valószínűleg hamarabb kellett volna elkezdeni a karantént (aminek nagyon nem örültem volna). Jelenleg a harmadik hétnél tartunk. Szinte teljes kijárási tilalom van érvényben. Eddig dolgozni még bejárhattak az emberek (bár ahhoz is kellett egy külön kérvényt kiállítani, hogy amennyiben megállítanak a rendőrök, tudjam igazolni, hogy dolgozni megyek), ám most már ez sem megengedett. Csak boltba, gyógyszertárba, esetleg kutyát sétáltatni lehet kijárni, de azt is csak a lakóhelytől számított maximum 5 perces távolságig.

Bár gondolkoztam rajta, rajtam kívülálló okok miatt a gyakorlatomat végül nem szakítottam meg. A karantén második hetében tudtam meg a Campus Mundi koordinátoromtól, hogy nem fogják aláírni az újabb 3 hónapra vonatkozó szerződésemet (az sem számít, hogy már idekint vagyok – nem írhatnak alá semmilyen új mobilitási szerződést egy ideig). Ez azt jelenti, hogy csupán májusig tart az ösztöndíjam, onnantól pedig magam maradok.

Így azt gondoltam, az lenne a legjobb, ha hazamennék. Miután ezt a hírt megkaptam, rögtön lefoglaltam a következő repülőt haza, ám fél nappal később törölték a járatomat. És nem is ment több onnantól. Beszéltem a malagai magyar konzulátussal, akik megerősítették, hogy nem megy több járat Budapestre, s tekintve, hogy jelenleg még egy ideig stabil a helyzetem - mert van munkám és szállásom - nem intézkednek a hazavitelem ügyében. Úgyhogy jelenleg bejárok dolgozni, megvárom április végét, és reménykedem, hogy májustól már járni fognak a repülők.

Igazából nem félek most sem. Bár eléggé szürreális egy turistavárost karanténban látni, a kihalt utcákkal és mindenki maszkban járkál… Én jelenleg csak attól tartok, hogy májusban sem fogok tudni hazamenni, és itt ragadok ösztöndíj nélkül.

A nehézségek ellenére nagyon szerencsésnek érzem magam. A munkahelyem egy azon kevés munkahelyek közül, amelyek a járvány ellenére is tovább tudnak működni. A munkatársaim mind otthonról dolgoznak, nekem a főnököm megengedte, hogy bejárhassak az irodába (a szoba, amit bérlek, nem épp alkalmas home office munkavégzésre). Nagyon sok támogatást kaptam a főnökömtől, a hazautazásomban is megpróbált segíteni és ezekért nagyon hálás vagyok neki.

Fontos, hogy minden nap beszélek édesanyámmal és a barátaimmal. A testvérem és a legjobb barátnőm egészségügyisek, sokat mesélnek az otthoni helyzetről. 

A kialakult járványhelyzet egyelőre nem befolyásolja a szakmai gyakorlatommal és a tanulmányaimmal kapcsolatos terveimet. Szerencsére teljesítettem már annyit, hogy elismertethessem az egyetemen, és szeptembertől remélhetőleg már otthon is helyreáll majd az élet.

A jelenlegi helyzetben a legnagyobb segítséget számomra a barátaim, családom és kollégáim támogatása adja. Sokat próbálunk beszélgetni, hogy kevésbé őrüljünk bele a helyzetbe. Az, hogy a munkámmal napi 8-9 órában elfoglalhatom magam, szintén nagy segítség. Illetve még a járvány előtt elkezdtem crossfitre járni a munkahelyemtől nem messze, ahol megismerkedhettem pár korombeli spanyollal – ez is segít, hogy idekint is vannak barátaim, még ha nem is találkozhatunk jelenleg. Illetve az is mindig erőt ad, hogy a crossfites edzőink minden nap raknak fel otthoni edzéshez gyakorlatokat, hogy ne jöjjünk ki a formából.

Mindenki próbál pozitív maradni. És tényleg ez az egyetlen, amit tehetünk. Arra kell koncentráljunk, hogy az adott napban meglássunk valami jót és pozitívat - legyen az akár egy finom kávé – és bízni benne, hogy a helyzet hamarosan megoldódik.

Szöveg és fotó: Fodor Renáta

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása