Igazán a helyemen vagyok
Interjú Molnár Anettel, az Életvezetési Tanácsadó Központ pszichológusával

molnaranett.jpgMolnár Anett pszichológus a koronavírussal kapcsolatos karanténhelyzet indulásakor létrejött lelki segélyszolgálat aktív tagja volt. Rendkívüli teljesítményéért pedig nemrégen rektori elismerésben részesült. Anett már gimnazista korában tudta, hogy pszichológus szeretne lenni és hálás, hogy ez az álom végül valóra vált, és ezen a csodálatos pályán dolgozhat. Munkájában a legnagyobb örömet és motivációt az adja számára, hogy az életutakban bekövetkezett pozitív változásoknak a tanúja és segítője lehet.

Mit érdemes tudni az Életvezetési Tanácsadó Központról, milyen feladatot látnak el?

Az Életvezetési Tanácsadó Központ fő célkitűzése a hallgatók életvezetési problémáiban való pszichológiai segítségnyújtás.
Mind a pszichológusok, mind a kortárs segítők elkötelezett hittel dolgoznak azon, hogy segítő kezet nyújthassanak minden olyan hallgatónak, aki egyedül érzi magát az egyetem útvesztőiben, vagy éppen támogatásra, iránymutatásra van szüksége élete egy adott területén.
Fontos kiemelni, hogy a szolgáltatásaink teljesen ingyenesek, és természetesen a szakmai etikai elveket szem előtt tartva, titoktartási kötelezettséggel dolgozunk, így bárki teljes bizalommal fordulhat hozzánk!
Az egyéni pszichológiai konzultációkon túl tevékenységünk részét képzi különböző pszichológiai fejlesztő csoportfoglalkozások, tréningek, önismereti játékalkalmak szervezése és vezetése, valamint a pszichológiai témájú előadások rendezése. Ezentúl pályaorientációs tanácsadást nyújtunk az Educatio Kiállításon és az egyetem által szervezett nyílt napokon is középiskolás diákok számára.

Ki és milyen problémával fordulhat a Központ munkatársaihoz?

Karunk minden hallgatóját szeretettel látjuk egyéni konzultációkon, aki úgy érzi, szeretne változni, változtatni, fejlődni, továbblépni, megoldást találni a problémáira.
Segítséget nyújtunk mindazon hallgatók számára, akik szeretnének egy magasabb önismereti szintre lépni, akik nehezen kezelik a stresszt, akik döntésképtelennek érzik magukat egy sorsdöntő helyzetben, vagy éppen életvezetési nehézségekkel küzdenek, és úgy érzik, hogy aktuálisan elakadtak az életük egy területén, és szeretnék megtalálni a kiutat egy boldog, kiegyensúlyozott élet reményében.
Az egyéni pszichológiai tanácsadás az egyetem Diáktanácsadó szobájában zajlik meghitt, nyugodt környezetben. A járványügyi helyzetre való tekintettel jelenleg csak online. Egy-egy alkalom 50 perces beszélgetés formájában valósul meg, előre egyeztetett időpontban, a találkozások számát illetően pedig 6 alkalom az irányadó.

A járványhelyzetben kik vettek részt az egyetem pszichológiai tanácsadásában? Önnek milyen szerepe volt benne?

A koronavírussal kapcsolatos karanténhelyzetben létrejövő segítségnyújtás során kiegészült a tanácsadói munka önkéntes kollégákkal, akik részt vettek a tanácsadásban, mely kifejezetten a karanténhelyzetben kialakult lelki problémák megoldását célozta meg. Ebben a munkában részt vettek egyrészt az egyetemen oktató pszichológus kollégák: Csabai Krisztina, Iring Zoltán, Kovács Tamás, Matuszka Balázs, Meixner Veronika, Sebestyén Árpád, illetve segítettek külső pszichológus kollégák is: Mészáros Krisztina, Szekeres Mária Ágnes és Vancsura Petra. Így a "klasszikus pszichológiai tanácsadást" végzőkön (Medgyesi Patrícia és jómagam) kívül 9 pszichológus kolléga segítette a segítségkérőket, összesen tehát 11 fő pszichológus dolgozott segítségnyújtóként a járványhelyzet kapcsán.
Az én feladatom az volt, hogy az egyetemen folyó pszichológiai tanácsadáson kívül koordináljam az önkéntes segítségnyújtó tevékenységet ebben a kihívásokkal teli helyzetben, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy figyelembe véve a jelentkezők által megfogalmazott pszichés problémák jellegét, a kollégák aktuális szabad kapacitását és szakterületét, illetve akülönböző pszichológusi etikai megfontolásokat a segítségkérők a megfelelő szakemberhez jussanak el 48 órán belül. Így aki jelentkezett email-ben segítségkérőként, 48 órán belül tovább lett irányítva a fenti szempontok alapján az adott pszichológus kollégához. Ezen kívül jómagam is vállaltam segítségnyújtást a karanténhelyzet kapcsán jelentkező hallgatók számára.

Hányan keresték meg a Központot? Milyen típusú problémákkal?

Kifejezetten a vírushelyzet kapcsán meghirdetett pszichológiai tanácsadásra 33 fő jelentkezett. Ugyanakkor az egyetemen már korábban is működő pszichológiai tanácsadásra is számos hallgató jelentkezett, mely tanácsadások során szintén gyakran felmerültek a járványhelyzet kapcsán megélt nehézségek, így a két tanácsadási szolgáltatást nehéz szétválasztani, ugyanis a fókusz sok esetben a hagyományos tanácsadáson belül is erre irányult. Az idei tanévben a hagyományos pszichológiai tanácsadást 72 fő vette igénybe nálam, ez kiegészült a részmunkaidős pszichológus kollégák és kortárs segítők tanácsadói munkájával, így összesen hozzávetőlegesen 100 hallgató vette igénybe a tanácsadói szolgáltatást ebben a tanévben a karanténhelyzetre irányuló 33 jelentkezőn kívül.
A járványügyi helyzet problémáit érintő tanácsadási folyamataiban legjellegzetesebb problémák között megjelent a megváltozott oktatás és online vizsgák miatti stressz, a megszokott életritmus felborulása és ezzel kapcsolatos időbeosztási nehézségek,  az elszigeteltségből, bezártságból adódó szorongások és pszichés problémák, illetve sok esetben motiválatlanság, unalom, frusztráció.

Mit gondol, miért van jelentősége, miért fontos egy ilyen Központ az egyetemen?

Úgy gondolom, hogy kiemelkedő jelentősége van az intézményünkben működő magas színvonalú oktatás mellett a hallgatók mentális egészségének is, mely során mind az egyéni pszichológiai tanácsadások, tréningek, közösségépítő programok támogatni tudják hallgatóink mentális egészségét.  Ez azért is fontos, mert ez a jellegű segítségnyújtás nemcsak az adott hallgató egyéni fejlődését teszi lehetővé, és lelki egészségét célozza meg, hanem ezáltal segíthet elkerülni az elhúzódó tanulmányokat, a lemorzsolódást, valamint a majdani munkaerőpiaci beválásnál mentálhigiénés szempontok is lényeges szerepet játszanak, tehát az Életvezetési Tanácsadó Központ hatékony működésével a képzés minőségét is eredményesen növelhetjük.
Hatalmas elvesztegetett lehetőség, ha egy hallgató nem a képességei hiánya, hanem az erőforrásait szétforgácsoló érzelmi terhei miatt kénytelen befejezetlenül hagyni a tanulmányait, ami sajnos könnyen előfordulhat. Az érzelmi problémák jelentkezhetnek egyéni, vagy társas szinten is, így egyéni tanácsadással és a közösségi mentálhigiénés programokkal igyekszünk ezekre együttesen megoldást kínálni. Ezek az alkalmak fejlesztik a hallgatók önismeretét, konfliktuskezelését és kommunikációs készségeit, illetve azt élhetik meg, hogy az egyetemen belül találhatnak válaszokat, megoldásokat az őket foglalkoztató kérdésekre, problémákra, a közösségi élmények pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgatók többnek érezzék magukat, mint egy Neptun kód.
A jó testi, lelki és szellemi állapotban levő fiatalok azok, akik képesek kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, ami előrevetíti az egyetemi kihívásoknak való megfelelést és a későbbi munkaerőpiaci beválást is, így ezt igyekszünk támogatni, elősegíteni.
Ha pedig külön hallgatói oldalról járjuk körbe a kérdést (nem csak az egyetem szempontjából), akkor azt gondolom, talán még nagyobb szerepe lehet így egyéni szinten a pszichológiai szolgáltatásoknak, hiszen mindenki életében előfordulhatnak krízisek, életvezetési nehézségek, ugyanakkor a legtöbb fiatal nem tudja ilyen esetben pontosan hova, kihez fordulhat. Illetve ha nem OEP által finanszírozott pszichológiai segítségnyújtási lehetőséget talál a hallgató, ahol legtöbb esetben hosszú várólista szokott fennállni, akkor elmondhatjuk, hogy az egyéni pszichológiai magánrendeléseknek pedig nagyon magas a költségvonzata, amit a hallgatók többsége nem engedhet meg magának, így végül nem jutnak hozzá a megfelelő segítséghez. Ezért is van kiemelkedő szerepe az Életvezetési Tanácsadó Központnak, ahol legtöbb esetben a bejelentkezéstől számított 1-2 héten belül ingyenes pszichológiai konzultációkon vehetnek részt a hallgatók szorgalmi- és vizsgaidőszakban egyaránt.  

A pszichológiai képzésen részt vevő MA-s hallgatók közül kerülnek ki a kortárs segítők, így azonos vagy hasonló korcsoportba tartozó fiatalok között valósul meg a segítség.

Egyetemünk kortárs segítői MA pszichológia szakos hallgatók, akik azért tevékenykednek, hogy segíthessék hallgatótársaik életét. Azon dolgoznak, hogy színesebbé tegyék az egyetemi hétköznapokat különböző közösségi, önismeretet fejlesztő programokkal, tréningekkel, és segítő beszélgetést is nyújtanak a hozzájuk fordulóknak. A kortárs segítőknek a szakmai tudásuk mellett ráadásul az is fontos jellemzője, hogy egyidősek hallgatótársaikkal, így pontosan tudják, milyen is egy huszonéves egyetemista bőrében lenni, éppen erről szól a kortárssegítés. Bárki jelentkezhet hozzájuk is segítő beszélgetésre, aki úgy érzi, hogy elakadt valamiben, hogy szüksége lenne segítségre, vagy kérdései vannak, amikkel nem tudja kihez is fordulhatna, és szeretne egy lépést tenni a megoldás felé vezető úton. 

Az évek során volt olyan, vissza tud emlékezni olyanra, ami nagyon megérintette?

Igen, természetesen vannak ilyen esetek, és olykor nem könnyű érzelmileg nem bevonódni, és ilyenkor nehezebb megtalálni az egyensúlyt. Hiszen ha nem vonódunk be érzelmileg, akkor nem is tud kialakulni valódi kapcsolat, ha pedig túlzottan bevonódunk, akkor pedig éppen emiatt nem tudunk segíteni, így ez egy nagyon érzékeny egyensúly, melyre igyekszem tudatosan odafigyelni. Ebben segít az önismeret és a szupervízió, mely a szakmánkban rendkívül fontos, így munkám során igyekszem ezeknek eleget tenni, hogy az időnként nem olyan könnyű helyzeteket is szakmai szempontból tudjam megközelíteni, biztosítva az empátia mellett az objektivitást és elfogulatlanságot, hogy érdemben tudjak segítséget nyújtani a hozzám fordulóknak.

Mi adja a motivációt és mi jelenti az Ön számra a legnagyobb örömöt munkája során?

Pszichológusként nagyon szeretem a munkámat. Úgy érzem, hogy igazán „a helyemen vagyok”, hiszen olyan hivatást űzhetek, melyben el tudok mélyedni, ki tudok teljesedni, rengeteg kihívást és fejlődési lehetőséget tartogat, és amely örömmel tölt el.
Szerencsésnek érzem magam, mert már gimnazista koromtól tudtam, hogy pszichológus szeretnék lenni, és hálás vagyok, hogy ez az álom végül valóra vált, és ezen a csodálatos pályán dolgozhatok. Mindig is ott munkálkodott bennem, hogy szeretném kicsit jobbá tenni a világot, segíteni az embereknek, így őszinte örömmel tölt el a munkám, mert rendkívül felemelő érzés, hogy segíthetek a hozzám fordulóknak. Emellett fantasztikus és megtisztelő érzés betekintést nyerni egy másik ember lelki mélységeibe, együtt utazni a lélek különleges, színes világában, és bámulatos felismeréseket, összefüggéseket találni a közös „utazásunk” során. Rendkívüli élettörténeteknek lehetek a tanúja, mely során jómagam is sokat tanulok az életről, az emberekről, önmagamról.
A pszichológusi munka legtöbb esetben nem kecsegtet azonnali eredménnyel, gyümölcse nem azonnal érik be, hanem ez egy csodálatos folyamat, átváltozás része. Olyan folyamat ez, mint a természetben az egyik leglátványosabb transzformáció, amikor egy hernyóból káprázatosan szép pillangó bontakozik ki az átváltozás során. Hihetetlenül csodálatos érzés, mikor a közös lelki munka során a lélek felszabadul, és úgy röppen a magasba, mint egy pillangó. Ezeknek az életutakban bekövetkezett pozitív változásoknak a tanúja és segítője lenni adja a legnagyobb örömet és motivációt a munkámban. 

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Jelenleg a BTK-ról tudunk fogadni hallgatókat, így már évek óta az a célom és azon dolgozom, hogy létrejöhessen egy - az egész intézményünket átfogó - Életvezetési Tanácsadó Központ, ahol az egyetem összes karának hallgatója számára biztosítva van a pszichológiai segítségnyújtás. Ezenkívül a kortárs segítők közreműködésével szeretnénk minél több, különböző tematikájú közösségi programot, pszichológiai készségfejlesztő foglalkozást is megvalósítani a jövőben.
Személyes tekintetben is nagyon fontosnak tartom a fejlődést, így folyamatosan különböző szakmai képzéseken veszek részt, hogy minél hatékonyabb segítséget tudjak nyújtani a hozzám fordulóknak.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Molnár Anett

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása