A szociális menedzser képzés célja olyan szakemberek képzése, akik szakismereteik és képességeik birtokában képesek bármely típusú szociális intézmény szakszerű kliens- és minőségközpontú szervezésére, irányítására, működésének folyamatos megújítására, akik alkalmasak a rájuk bízott intézmények, illetve önálló egységeik szakmai és gazdasági tevékenységeinek összehangolására, szervezésére és irányításra, az ott folyó tevékenységek folyamatos ellenőrzésére és javítására, a szociális szakma értékeinek védelmére, a releváns makroszintű folyamatok ismeretében képesek annak befolyásolására. Ennek érdekében a képzés négy nagy tématerületre koncentrál: szociálpolitika és rendszerstruktúrák, a szociális intervenció alapjai és gyakorlata, a szociális szféra jogi ismeretei, a szociális szféra gazdálkodása és menedzsmentje. Az elméleti ismeretek elmélyítését és az alkalmazás megkönnyítését gyakorlati kurzusok segítik.
A „Pázmányos” szociális menedzser képzésre érdeklődő, elkötelezett emberek jelentkeznek, akik már az első találkozás alkalmával is szakmai diskurzusokat folytatnak egymással. A közösségi élet és együttműködés az első csapatépítő tréning után csak fokozódik. Összetartás, kölcsönös segítségnyújtás és tanulási-tanítási folyamat jellemzi a konzultációkat és a munkavégzést, sok humorral, kedvességgel erősítve. Jellemző a csoportokra a tantermen túli kapcsolattartás, a közös programok szervezése. A szakmai és magánéleti kapcsolat, a szellemi és lelki közösség pedig a képzés befejezése után is megmarad.
Minden szociális menedzsment iránt érdeklődőket várunk,
- akik legalább alapképzési szakon szereztek oklevelet a következő képzési területek valamelyikén: bölcsészettudomány, társadalomtudomány, jogi és igazgatási, gazdaságtudományok, hitéleti, orvos- és egészségtudomány,
- akik kitüntetetten érdeklődnek a szociális menedzsment ismeretek iránt.
- akik érdeklődnek a szociális és gyermekvédelmi intézmények hatékony működése/működtetése iránt.
- akik mélyebb tudásra szeretnének szert tenni a vezetés területén.
- akik hasznosítható ismereteket szeretnének szerezni a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások terén, különös tekintettel a menedzsment területre.
- akik tudatosan elkötelezik magukat a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások hatékony és eredményes kialakításában és megvalósításában.
- akik alkalmasnak érzik magukat arra, hogy vezető tisztséget, innovatív feladatokat vállaljanak a szociális szférában.
A képzésről bővebben: http://btk.ppke.hu/oktatas/tovabbkepzesek/szakiranyu-tovabbkepzesek/szocialis-menedzser
Szöveg: Rostáné Riez Andrea