Szakajánló sorozatunk: Pázmány pszichológia képzés
A Pázmány színes és igen magas szintű pszichológiai képzést nyújt, jó híre van az itt folyó oktató-kutató munkának

800_dsc4436.jpgA pszichológia divatos szakmának számít manapság. Ez a jó értelemben vett divat azonban nem veszélyezteti a tudományterület súlyát, jelentőségét, mondja Gyimesi Júlia, a Pszichológiai Intézet docense, tanszékvezető.

„Mi a Pázmányon szerencsés helyzetben vagyunk, mert magas ponthatárral, jó képességű hallgatók kerülnek be hozzánk.”

Milyen tulajdonságokkal rendelkezzen, aki pszichológus szeretne lenni? Gyimesi Júlia erre a következőket mondja: „Mindvégig legyen motivált a pszichológussá válás folyamatában. S természetesen szükség van arra is, hogy valaki tudjon és szeressen tanulni.”

Sütöri Sára most végez alapszakon. „Azért esett választásom a Pázmányra, mert más egyetemeken vagy gyakorlatorientált vagy kutatásorientált képzés folyik. Engem meg mind a kettő érdekelt, s a Pázmányon folyó oktatás megfelelt várakozásaimnak.”

A hároméves BA képzés során négy nagy tudományterülettel ismerkednek meg a diákok: személyiségpszichológia az egyik, szociálpszichológia a másik, illetve a fejlődéspszichológia és az általános pszichológia területeiről szereznek átfogó elméleti és kisebb részben gyakorlati ismereteket a hallgatók.

„Örülök, hogy a tanári karban egyaránt vannak praktizáló szakemberek, illetve magyarországi szinten neves kutatók is. Minden hallgató egyéni szintje alapján haladhat, s az oktatók lehetővé teszik, hogy a diák az őt leginkább érdeklő területen mélyedhessen el. Engem az általános pszichológia kötött le leginkább” – mondja Sára.

150916_014.jpgAz alapképzés után a diákok jó része a Pázmányon folytatja a mesterképzést. „Ennek során négyféle specializáció közül választhatnak. Egyik a fejlődéspszichológia és a klinikai gyermekpszichológia. Nagy népszerűségnek örvend a klinikai és egészségpszichológiai specializáció. Kínáljuk az úgynevezett szervezet- és társadalompszichológia specializációt, negyedikként pedig az interperszonális és interkulturális specializációt. Ez utóbbiban kap helyet a vallás, a család kérdése, interdiszciplináris nézőpontból szemlélve, filozófiai kérdésekkel gazdagítva. Ez a képzési irány több tudományág ismereteit igyekszik integrálni.”

Sára hangsúlyozza: „A pszichológia tudománya igen széles kört ölel fel. Lehet foglalkozni a biológiai oldalával, a lélekkel, a pszichével, de bizonyos társadalmi folyamatokkal is. Mindegyikbe belekóstoltunk.”

A hallgatók tanulmányaik során élhetnek az Erasmus-ösztöndíj adta lehetőségekkel. „Sokan valamelyik külföldi partnerintézményben töltenek egy félévet. Ugyanakkor mi is fogadunk külföldi diákokat, például a Leuveni Katolikus Egyetemről.”

Fiatalon elhunyt oktató kollégájuk emlékére alapították a Mohácsi Ágnes Emlékdíjat, amelyet BA hallgatóknak hirdetnek meg. A Fiatal Kutatói Díjat pedig mesterszakos diákok nyerhetik el. „Színvonalas verseny keretében, kiemelkedő műhelymunkákkal, szakdolgozatokkal vagy más dolgozatokkal lehet pályázni. Az így szerzett elismerés a későbbiekben, akár a doktori iskolába bejutásnál, előnynek számít.”

img_9567.JPGÉvfolyamonként általában száznál többen tanulnak. „Ez azt is jelenti – mondja Gyimesi Júlia –, hogy kissé nehezebb helyzetben vagyunk a kis létszámú szakoknál, ahol mindenki mindenkit ismer. De igyekszünk ezt a nehézséget áthidalni.” Rendszeresen szerveznek olyan alkalmakat – a hallgatók, illetve az oktatók kezdeményezésére –, ahol lehetőség nyílik az informálisabb keretek közötti találkozásra tanárok és diákok között. „A gyakorlati kurzusokat úgy alakítjuk, hogy a magas létszám ellenére kialakuljon a személyes kapcsolat.” Az oktatók által meghirdetett kutatásokba bármikor bekapcsolódhatnak a lelkes hallgatók.

„A pázmányos hangulat igen vonzó – mondja Sára lelkesen. – Sokféle ember jár az egyetemre, azon belül a pszichológia szakra is. A közösség igen befogadó, legyen valaki bármennyire különc is, biztosan talál olyan diáktársakat, akikkel utána hasznosan, jó hangulatban tud eltölteni néhány évet.”

A pszichológushallgatók nagy többsége leány. „Az elnőiesedés valóban jellemző erre a tudományterületre, de nem hiszem, hogy a pszichológia nőies mentalitást követelne. Régebben találkoztunk ilyen felfogással, ma már ez nem állja meg a helyét. Örülnénk, ha sokkal több kiváló tudású fiú jelentkezne hozzánk.”

otdk.jpgA Pázmányon szerzett diplomával sokfelé el lehet helyezkedni. A végzett hallgatók jelentős része tovább képezi magát klinikai pszichológussá vagy másféle szakképzést választ. „Magyarországon soklépcsős folyamat a szakképzett pszichológussá válás. Ennek az első lépcsőfokát jelenti az egyetemi diploma megszerzése. De ha valaki megáll akár az alapképzés vagy a mesterképzés után, akkor is számos területen találhat végzettségének megfelelő munkahelyet.” A lehetőségek rendkívül szélesek, akár egy multinacionális cég is alkalmaz pszichológusokat. Azt sem árt tudni, hogy ha valaki mondjuk az alapképzés után más tudományterület felé fordul, a pszichológia szakon szerzett tudását ott is hasznosítani tudja.   

A Pázmány színes és igen magas szintű pszichológiai képzést nyújt. Tárgyilagosan megállapítható, hogy jó híre van országosan az itt folyó oktató-kutató munkának. „Örömmel tanítok a Pázmányon – vallja Gyimesi Júlia –, szeretem az okos, felkészült, lelkes hallgatókat, akikre mindig számítani lehet. Olyan közösség ez, ahol nemcsak a pszichológiát tanulják meg, hanem beilleszkednek egy szakmai közegbe is. Érdekelnek minket a tananyaggal kapcsolatos reflexióik. Az a célunk, hogy valódi tudományos párbeszéd valósuljon meg az oktatók és a hallgatók között, s úgy érzem, ezt sikerül is elérnünk.”

Pszichológiai Intézet
Képzés helyszíne: Budapest
Telefonszám: +361-327-5929; +361-235-3039
E-mail: pszichologia@btk.ppke.hu
Intézeti weboldal
Nézz körül az intézetnél!

Írta: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: PPKE

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása