Becker Pál (1959) látja el a fejlesztési főigazgatói teendőket a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) július 1-től. Miért volt szükség az új vezetői poszt létrehozására, és milyen feladatok várnak a főigazgatóra? Mielőtt erre választ kérnénk Becker Páltól, röviden ismerkedjünk meg eddigi pályafutásával. Közgazdászként végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Rövid gyakorlati idő után visszahívták oktatónak az alma materba, s az akkoriban megalakult Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) elnöke lett. Ilyen minőségében kérték fel, hogy 1990-ben a Magyar Demokrata Fórum (MDF) támogatásával induljon az első többpárti parlamenti választásokon. Országgyűlési képviselő lett, a legnagyobb kormányzópárt frakciójának tagja, bár az MDF-be nem lépett be.  

Főigazgató úr, mikor került kapcsolatba a Katolikus Ifjúsági Mozgalommal?

   Krisztinavárosban éltünk, négyéves korom óta ministráltam. Amikor az 1980-as évek vége felé megkezdődött a társadalom átalakulása, a nyilvánosság elé kilépő katolikus ifjúsági szervezetek egyik ismert és népszerű alakja volt plébániánk káplánja, Blanckenstein Miklós atya. A rendszerváltozás előtt sokat dolgoztunk együtt, én vezettem az egyik kisközöséget. S akkor jött az ötlet: alakítani kellene egy olyan átfogó ifjúsági szervezetet, amely a katolikus-keresztény értékeket képviseli. A szervezet megalakításában még nem vettem részt, mert akkor egyéves ösztöndíjjal a Leuveni Katolikus Egyetemen tanultam, hazatérésem után bíztak meg a mozgalom vezetésével. Puchard Zoltán barátom elsősorban a lelkiségre fordította a figyelmét, rám inkább a társadalmi és politikai kérdések hárultak.

Antall József a szabadon választott kormány hivatalba lépése előtt felkérte Önt a kormányprogram titkári teendőinek ellátására. Milyen feladatokat jelentett ez?

   A minisztériumok átadásának és átvételének a szervezését irányítottam. Emlékezetes történetek kapcsolódnak ehhez az időszakhoz. Fölhívtam az egyik minisztériumot, hogy Antall József megbízott miniszterelnök úr nevében… Be sem fejezhettem, máris kapcsolták a még hivatalban lévő minisztert. A szocialista állami vezetők világa igen távol állt tőlem. A miniszter azonnal letegezett, és kérdezte, visszahívhat-e K vonalon. A K vonal a szocializmus idején a párt- és kormányzati szervek belső telefonhálózata volt. Közöltem, legfeljebb egy városi melléket tudok megadni.
  A kormányprogramot akadémikusok és más szakemberek állították össze. Amikor nagy büszkén letettük a munkát Antall József asztalára, legnagyobb meglepetésünkre közölte velünk: az anyag használhatatlan. Döbbent csend következett, az akadémikusok nem szoktak hozzá, hogy munkájukat azonnal lesöpörjék az asztalról. Antall ezek után egy máig emlékezetes előadást tartott a kormányprogram összeállítóinak. Feltette a kérdést: mi a legfontosabb a rendszerváltoztatás során? Az ember. Tehát a kormányprogram középpontjába az embert kell állítani. Majd sorolta a szempontokat: az ember és a társadalom, az ember és a gazdaság, az ember és a környezet…
   Fölvázolta a főbb fejezeteket, s hogy mit kell tartalmaznia az egyes részeknek. Magával ragadó volt világos szemlélete, kristálytiszta logikája. Ennek nyomán láttak neki újból a munkának az akadémikus hölgyek és urak, s alakult ki a végleges kormányprogram.

Országgyűlési képviselőként dolgozott, majd 1993-ban a miniszterelnök pénzügyminisztériumi államtitkárrá nevezte ki.

   Előtte a parlament költségvetési bizottságának alelnöke voltam, ilyen minőségemben állandó vezérszónoka, mai kifejezéssel vezető szakértője lettem a frakciónak. Igen nehéz időszakban kellett az államháztartást stabilizálni és a gazdasági életet átállítani a szocialista tervgazdálkodásról a szociális piacgazdaságra. Az adott körülmények között heroikus feladatnak tűnt, nem is sikerült teljes mértékben megoldani.

A szociális piacgazdaságot, amely Nyugat-Európában évtizedek alatt formálódott a második világháború után, valóban nem lehetett egyik pillanatról a másikra kialakítani.

 Ezért említettem, hogy heroikus feladatnak tűnt. Antall József gondolkodásának középpontjában azonban mindvégig a szociális piacgazdaság eszméje állt. A Konrád Adenauer, Robert Schuman, Alcide De Gasperi és mások által kijelölt politikai úton kívánt haladni. Ez a társadalmi modell az egyház szociális tanítására támaszkodott. Ennek szellemében kezdődött a kormányprogram szövege is: az ember…

Egyetemi adjunktusként milyen érzésekkel kezdett politizálni, s 30 év elteltével hogyan tekint vissza a rendszerváltásnak, rendszerváltoztatásnak, rendszerváltozásnak nevezett időkre?

   A megnevezéssel kapcsolatban sosem felejtem el: ha valaki a frakcióban a rendszerváltás kifejezést használta, Antall József minden alkalommal határozottan közölte: gatyát vált az ember, rendszert ellenben változtat.
  A politizálás 1990-ben – nemcsak a nagypolitikát, hanem személyemet tekintve is – ugrást jelentett a sötétbe. Ennek megértéséhez annyit: hívő katolikus családban nőttem fel, szüleim tudatosan művelték a ma már nemigen érthető kettős nevelést. Az otthon kapott szellemi és erkölcsi, hitbéli indíttatás különbözött attól, mint amit a szocializmus  erőltetett a társadalomra.
   A politikai élettől – mint említettem – korábban igen messze álltam, bár vezettem a formálódó katolikus ifjúsági csoportokat, ahol előkerültek politikai és társadalmi kérdések is. Egyetemi oktatóként értettem a gazdaságpolitikához, de odahaza mindig vörös demarkációs vonalat jelentett számunkra: a napi politika szóba sem jöhet. S ezek után beléptem a Parlament kapuján, botcsinálta politikus lettem. Kezdetben bizony kapkodtam a fejemet ebben az ismeretlen világban, s igyekeztem szigorúan a közgazdasági témákra szorítkozni.
  Ma már sok mindenben másként döntenék. Abban a kezdeti, erőfeszítésekkel és bizony feszültségekkel teli korszakban nagyon sokan valóban segíteni akartak az országnak. Ma is állítom, az akkori ellenzéki oldalon is számos jó szándékú ember ült, akiket nem az önérdek, nem a pártérdek, hanem valóban a segítő szándék vezetett. Másként gondolták az ország kilábalását – szerintem rosszul gondolták, ezért ültem én az MDF padsoraiban –, de őszintén úgy vélték, hogy az ő elképzeléseik a célravezetők.
   Ezzel a hevülettel végeztem a munkámat négy éven át, de már az 1994-es választások előtt eldöntöttem, hogy nem vállalok képviselő-jelöltséget. 1993 vége felé lépett be Latorcai János és Rabár Ferenc a Kereszténydemokrata Néppártba (KDNP), s hittünk abban, hogy sikerül szakmai szempontból is ütőképes Kereszténydemokrata Néppártot létrehozni. (A KDNP az MDF koalíciós partnereként tevékenykedett 1990 – 1994 között.)
   Felkerestem Surján László pártelnököt, s közöltem vele, a továbbiakban nem szeretnék politizálni, bár belépek a KDNP-be, s ha a pártnak hasznos, nevem – nem befutó helyen – szerepelhet a választási listán. Az említett személyekkel együtt készítettük el a KDNP gazdasági programját. Ezért később atyai dorgálást kaptam Boross Péter miniszterelnök úrtól, aki Antall József 1993 decemberi halála után a kormányt vezette. Politikai járatlanságomat mutatja, hogy az MDF által delegált államtitkárként nem jeleztem a miniszterelnöknek, hogy be kívánok lépni a koalíciós pártba. Ma már belátom, helytelenül jártam el, szólnom kellett volna előtte.

Az 1994-es választások után – amelyet az MDF elveszített – hogyan alakult személyes sorsa?

   Rövid kitérőt tettem a bankvilágban, az Állami Fejlesztési Bank ügyvezető igazgatója lettem, de három hónap elteltével leköszöntem, és visszatértem az egyetemre. A bankvilágban tanultam meg, csak olyan helyen szabad dolgozni, ahol jól érzi magát az ember. Néhány hónap elteltével hivatott Andorka Rudolf, akkor már a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektora, és felajánlotta az egyetem gazdasági-műszaki főigazgatói állását.
  Örömmel elfogadtam, s pályafutásom egyik legszebb időszakának tekintem ezeket az éveket. Egyetemi közegben maradtam, ahová mindig is törekedtem. Édesapám és két bátyám a Műszaki Egyetemen futott be karriert, s én is tudományos pályára készültem. A parlamenti képviselőség „kibólintott” ebből, s ettől kezdve egyre inkább azokat a területeket kerestem, ahol több feladat, több hatáskör, több felelősség vár.
  Főigazgatói időm alatt számos fejlesztést és változtatást sikerült végig vinnem. Egyik apró, tanulságos történetem: akkoriban a fizetéseket, az ösztöndíjakat még kézbe fizették. Ilyenkor fegyveres őrök álltak az egyetem folyosóján, és száz méteres sorok kígyóztak. Végül sikerült elérnem, hogy bankszámlára utaljuk a kifizetendő összegeket. A döntést még a takarítónők is elfogadták, egyetlen szervezeti egység tiltakozott ellene: a pénzügyi tanszék…

Meddig tartott ez az időszak?

   1998-ban átkerültem a Fővárosi Vízművekhez. Akkor privatizálták részlegesen, német és francia tulajdonosnak adták el a menedzsment jogot. A német tulajdonos keresett meg, hogy vállaljam el a gazdasági vezérigazgató-helyettesi beosztást.

Két év után ismét más pozícióba került. Az új köztársasági elnök, Mádl Ferenc meghívta az elnöki hivatal vezetésére. Korábbról ismerték már egymást?

  Több alkalommal találkoztunk már államtitkár koromban is. Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszterként állandó résztvevője volt a kormányüléseknek. Én akkor vettem részt ezeken, amikor Szabó Iván minisztert helyettesítettem, vagy beültem mellé, ha az általam inkább ismert szakterületről esett szó. Mádl Ferenccel később együtt dolgoztunk a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület megszervezésében.
   Ma már kevesen tudják, hogy 1995-ben ennek a szerveződésnek igen nagy hatása volt. Elveszítettük az 1994-es választásokat, a Fidesz politikai irányvonala ekkoriban kezdett változni. Mádl Ferenc arra gondolt, létre kellene hozni egy olyan ernyőszervezetet, amelyhez csatlakozhatna minden konzervatív gondolkodású személy, anélkül, hogy pártszimpátiájáról nyilatkoznia kellene.
  Az egyesületben a számvizsgáló bizottság elnöke voltam 2000-ig. Mádl Ferenc megválasztott köztársasági elnökként lemondott addigi pozíciójáról – összeegyeztethetetlen volt új hivatalával –, s én is hasonló módon jártam el, miután meghívott hivatalvezetőnek.

Öt évig tartott ez az időszak. Ekkor költözött át a köztársasági elnöki hivatal a Sándor palotába. Milyennek ismerte meg Mádl Ferenc elnök urat?  

  Tisztesség, becsületesség és igen nagy tudás jellemezte. Mellette lenni, vele együtt dolgozni minden nap örömet jelentett, ugyanakkor fontos iskolának is bizonyult. Elnök úr – beosztásra tekintet nélkül – minden embert tisztelt. Ezt képviselte magánéletében, ezt képviselte korábbi beosztásaiban, s ezt a mentalitást követte hivatalának, környezetének minden tagja is. Mádl Ferenc azt vallotta: a legkisebb, legelesettebb emberre ugyanúgy kell tekinteni, mint a miniszterelnökre vagy akár az elnökre. Ennek érzékeltetésére említem: amikor ellátogatott egy cigányok lakta faluba, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az egyik segélyprogram fontosságára, ezt a programot legalább annyira kiemelten kezelte, mint az angol királynővel való találkozást.

A köztársasági elnök morális szempontból az egész országot, a nemzetet képviseli.

  Mádl Ferenc ezt igen komolyan vette, és küldetését tartalommal töltötte meg. Eszembe jut az egyik eset. Stipe Mesić horvát elnökkel találkozott, akivel később baráti viszonyt alakítottak ki. Első alkalommal leültek tárgyalni, lassan már letelt a protokollárisan megszabott fél óra, s akkor Mádl Ferenc elővett egy kis cédulát a zakója zsebéből. (Szokása szerint erre írta fel az emlékeztető címszavakat.) Stipe Mesićre tekintett: „Elnök úr, a következő pontokat szeretném önnel megbeszélni…” Láttam Mesić arcán a döbbenetet, az első pillanatban talán a felháborodás jelét is, hiszen lejárt a találkozásra szánt idő, mennie kellett. A hangulat azonban szép lassan változott, amikor kiderült számára, Mádl elnök úr milyen fontos témákat említ. A horvát államfő elismeréssel adózott, hogy mi mindenre terjed ki a magyar köztársasági elnök figyelme. A hazai politikának például évekig nem sikerült elérnie, hogy a délszláv polgárháborúban megsérült magyar templomok helyreállítását támogassa a horvát állam. Ezen a találkozón Mádl Ferenc kérésére Mesić ígéretet tett erre, és ígéretét be is tartotta.

A hivatalvezetőnek milyen funkciókat kellett ellátnia?

  Kettős feladatkört töltöttem be. Felelős voltam a köztársasági elnöki hivatal működéséért, ugyanakkor az elnök egyik legközelebbi munkatársa lettem. Nagyon sokat beszélgettünk négyszemközt, Mádl Ferenc minden kérdésben kikérte a véleményemet – nem biztos, hogy minden esetben meg is fogadta. Mondhatom, baráti kapcsolat alakult ki közöttünk.

A köztársasági elnök két ciklusban töltheti be ezt a pozíciót.

   Mádl Ferenc elnök úr nem kívánt pályázni újabb öt esztendőre.

Az ő megbízatásának végével megszűnt az Ön munkája is.

   Akkor kerültem az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ). Előbb főigazgató-helyettes, majd főigazgató lettem. A hét év alatt a központi államigazgatási szervek tartoztak hozzám. Előéletemből következően a költségvetés, a zárszámadás, az adótörvények.
  Miután megváltam az ÁSZ-tól, háromnegyed évig az Állami Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Baranyai László tanácsadója lettem, majd kineveztek a Magyar Fejlesztési Bank Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatójává.

2015-től pedig a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese. S ezzel eljutottunk napjainkig. Számos területen szerzett gazdag tapasztalatokkal kezdi meg munkáját a PPKE fejlesztési főigazgatójaként.

  A Pázmány Péter Katolikus Egyetem nem ismeretlen számomra, korábban meghívott előadóként órákat tartottam a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon, 2001-2005 között pedig a Pázmány Alapítvány kuratóriumának elnöke voltam. Ilyen előzmények után kerestek meg. Köztudomású, milyen jelentős fejlesztések előtt áll az egyetem. Olyan vezetőre van szükség, aki kellő szakmai tapasztalattal, tárgyalástechnikai képességekkel rendelkezik a nagy volumenű projektek összefogásához és koordinálásához. A feladat műszaki-gazdasági-pénzügyi vonatkozású, s ismerni kell hozzá az egyetemi világot is.
   Nagy felelősség hárul rám, és megkaptam az ehhez szükséges mozgásteret. Hangsúlyozom, az oktatási és a tudományos élet nem tartozik hozzám. Annak kidolgozásában azonban részt veszek, hogyan nézzen ki, hogyan működjön a jövő egyeteme. Ennek érdekében igyekszem felszínre hozni az egyetem gazdag tapasztalatait, és átvenni más magyar, illetve külföldi egyetemek hasznos gyakorlatát.

Ez a jövő oktatási-kutatási vonalára is vonatkozik?

  Ez már igen. A fejlesztési főigazgatónak foglalkoznia kell azzal, hogy húsz vagy ötven év múlva, akár még később az egyetem épületei, berendezései megfeleljenek a kor tudományos és oktatási kívánalmainak. Egy példával szeretném megvilágítani ezt. Fél évvel ezelőtt a jövő egyetemének tervezésekor még 400 fős előadótermeken is gondolkodni kellett, ahol a plenáris előadások folynak. A koronavírus utáni időben már nem vagyok biztos abban, hogy szükség van ekkora méretű előadókra. Lehet, hogy fel kell építeni egy korszerű technikával és technológiával felszerelt stúdiót, ahol a professzorok és tanárok megtartják az előadásukat, a hallgatók pedig otthon hallgatják. A járvány negatív következményei mellett világossá váltak a távoktatásban rejlő lehetőségek.

Ugyanakkor fenn kell tartani a közvetlen kapcsolatokat, hiszen a személyességet a mégoly fejlett technika sem pótolhatja.

   Valóban, személyes kontaktus nélkül nem működhet egy egyetem. Most mindenki keresi az optimális arányokat és megoldásokat. A 400 fős előadóban nem alakul ki személyes kapcsolat az előadó és a hallgatók között, ugyanakkor a távoktatás költséghatékonyabb, hiszen egy nagy előadóterem megépítése és működtetése fajlagosan a legdrágább. Lehet, hogy helyette olyan szemináriumi termeket érdemes építeni, ahol csoportszinten, a szükséges személyes légkörben folyhat az oktatás. Ez csak egy felvetődő gondolat, amely eszembe jutott a koronavírus után. Az egyetem professzoraival és tanáraival kell majd megbeszélni és eldönteni, milyen fejlesztési irányt kövessünk.  

Két nagy beruházás körvonalazódik az egyetemen.

   Az egyik az úgynevezett Bródy projekt, a másik a pesti campus. A Bródy projekt előrehaladottabb, ott már több kérdés eldőlt. A jogi kar épületegyütteséhez kapcsolódó fejlesztésnek elkészültek a vázlattervei, a határidő azonban igen szoros, 2024 szeptemberében már az új épületben kell megkezdődnie az oktatásnak. Látszólag hosszú idő, de a 15 milliárdos beruházás elkészülte feszített tempót kíván.

A Magyar Rádió korábbi területén hozzák létre a pesti campust.

   A fejlesztésre váró tömb a rádió volt épületei mellett magában foglalja az Esterházy és a Károlyi palotát is, igen nagy beruházás, és rendkívül szép feladat. Olyan egyetemi épületegyüttes, campus megvalósítására irányul, amely megfelel a már említett jövő egyeteme követelményeinek. Rendelkezik azzal a rugalmassággal, hogy akár a következő évszázad igényeit is ki tudja elégíteni.

Mikorra tervezik a campus átadását?  

   A mai elképzelések szerint 2026-ra készül el.

A campus építése állami beruházás keretében folyik majd, nyilván az egyetemmel egyeztetve.

   A Bródy projekt megvalósításában az egyetem a beruházó. A campus estében nagyon jó konstrukciót sikerült találni. A megrendelő az egyetem fenntartója, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a beruházást az állam bonyolítja le.
   Az egyetemnek az a feladata – ezt a munkát kell nekem koordinálnom –, hogy megfogalmazza és épületekbe „álmodja” a jövő egyetemének, különös tekintettel katolikus egyetemének a misszióját. Ezt az „álmot” adjuk át az államnak megvalósításra. Attól kezdve pedig ellenőrizzük, hogy valóban az valósul-e meg, amit mi megálmodtunk. A munka során nyilván szükség lesz kölcsönös kompromisszumokra a beruházóval, mint az ilyen nagyságrendű projektek esetében lenni szokott, de reményeim szerint a végén mindenki számára vonzó, megelégedést kiváltó egyetemi campus jön létre.

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: PPKE