Gregor Benedek gyerekkora óta vízilabdázik, amelynek köszönhetően megtanulta kezelni a kudarcokat, a sikereket, az időt és minden energiáját, ami rendkívül fontos napi két edzés mellett. A Budapesti Honvéd felnőtt csapatának tagja és a Pázmány jogi karának hallgatója.
A Budapesti Honvéd OB1-es (első osztályú) csapatában vízilabdázom. 8 éves koromban kezdtem, 12 éve a mindennapjaim része. A 2008-as megnyert olimpiai döntő után döntöttem el, hogy én is vízilabdázó leszek. Példaképemnek pedig Benedek Tibort tekintem.
Nagyon sokat tanultam a sportból. Megtanultam kezelni a kudarcokat és azt is, hogy hogyan kezeljem helyén a sikereket. Megtanultam beosztani az időmet és az energiámat.
Az utánpótlásban nyertem pár kupát, és sok szép élményt szereztünk csapatként. A felnőtt bajnokságban a legjobb eredményem a 7. helyezés volt. Legbüszkébb arra vagyok, hogy a Budapesti Honvéd felnőtt csapatában vízilabdázhatok.
A napi 2 edzés mellett nagyon jól kell gazdálkodnom az időmmel, hogy megfelelően feltudjak készülni a jogi kar megpróbáltatásaira. A gimnáziumi éveim alatt sajnos nem sikerült egy jó tanulási módszert elsajátítanom. Viszont itt a PPKE-n úgy érzem jobban veszem az akadályokat, nagyon segítőkészek a társaim, valamint a tanáraim is.
Szerencsére az egyesületem nagyon támogatja a tanulást, így ha valami iskolai teendőm akad, akkor az mindig megoldható számomra.
Általában pihenéssel töltöm azokat az alkalmakat, amikor nem edzésen vagy az egyetemen vagyok. Szeretem az aktív pihenést is, a barátnőmmel vagy a barátaimmal szoktam ilyenkor kikapcsolódni.
Szeretném mindenképp elvégezni az egyetemet, mellette pedig a lehető legtöbbet fejlődni a sportágamban és minél több eredményt elérni hazai, illetve nemzetközi szinten is.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: honved.hu, Gregor Benedek