A betűvel rögzített gondolat megmarad

thimar_attila_1_resize_1.jpgThimár Attila egyetemi docens a március 15-e alkalmából odaítélt József Attila-díjat augusztus 20-án vehette át a vírushelyzet miatt. Az egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet tanárának irodalomtörténészi munkásságát, oktatói tevékenységét és a Kortárs folyóiratnál végzett szerkesztői teljesítményét ismerték el.

Tanár úr, mióta oktat a katolikus egyetemen?

Huszonöt évvel ezelőtt léptem be fiatal oktatóként, egy évvel azután, hogy a bölcsészkar (BTK) kiköltözött a piliscsabai campusra. Immár negyedszázada kísérhetem nyomon a kar által bejárt utat. A kezdeti évek után a kibontakozás, a fejlődés ideje következett, majd – mondjuk így – a csúcsra jutott a kar, ma pedig úgy látom, az útkeresés időszakát éli. Szükséges lenne megfogalmazni, hogyan és merre lépjen tovább a BTK.

Mi indokolja a kar filozófiájának újragondolását?

Az 1990-es évek elején-közepén megfogalmazott szándékokhoz mérten mára látványosan megváltozott az egyetemi életet körülvevő társadalmi kontextus. Mást várnak el az egyetemtől a hallgatók, a szülők és a társadalom, mint negyedszázaddal ezelőtt. Erre a folyamatra kellene rugalmasan válaszolnia a BTK-nak.

Milyen gondolatok mentén lehetne konkrétan meghatározni a változás szükségességét?

Nem könnyű ennek megfogalmazása. Az 1990-es évek közepén még úgy gondolkodtunk, hogy ha valaki elvégez egy felsőoktatási intézményt, azzal olyan foglalkozáshoz jut – akár hivatásnak is nevezhetjük –, amelyet nyugdíjazásáig művelhet.

Napjainkban ez már korántsem működik így. Ha valaki diplomát szerez valamelyik felsőoktatási intézményben, egy ideig talán végzettségének megfelelő állásban helyezkedik el, de majdnem biztos, hogy pályafutása során többször vált nemcsak állást, de foglalkozást is. Ebből az következik a hallgatók szempontjából, hogy olyan képzést szeretnének kapni az egyetemen, amelyet a munkaerőpiac több területén hasznosítani tudnak. Nem állítom – saját szakterületemen maradva –, hogy ma nincsenek lelkes hívei Balassi Bálint, Petőfi Sándor vagy Kosztolányi Dezső munkásságának, akik azért jelentkeznek magyar szakra, mert kedvenc szerzőjükkel kívánnak foglalkozni életük aktív idejében, de a nagy többség nem ilyen.

Ezek után fel kell tenni a kérdést: szükség van-e még hagyományos módon irodalomoktatásra, irodalmi műveltségre?

Irodalmi oktatásra és irodalmi műveltségre mindenképpen szükség van. A kérdés inkább az: milyen módon, milyen utakon tudjuk ezt átadni a hallgatóknak? A Kádár-rendszerből örökölt modell, amely kötelezően előírta, mit kell megtanulni az irodalomból, már régen érvényét veszítette. Manapság azt sem állíthatjuk, hogy az irodalmi műveltség az általános műveltség kitüntetett része, ennek megfelelően kiemelt értéket képvisel.

Olyan korban élünk, amikor pragmatikusan, talán úgy is mondhatnám, ügyesen meg kell tudnunk mutatni a diákoknak, hogy az irodalmi művek ismerete segítségükre lehet mindennapi életükben, akár például válsághelyzetben vagy különböző döntések meghozatalában. Egyszóval hozzájárulhat életstartégiájuk kialakításához.

Mikszáth Kálmán híres novellásköteteit nemcsak azért kell megtanítani, hogy tudják, mi volt ezekben az újdonság 1882-ben, hanem a szöveg elemzése gondolkodtasson el: akkoriban milyen szemmel olvasták a Jó palócokat vagy a Tót atyafiakat, mit fogalmazott meg ezekben Mikszáth, milyen problémákat vetett fel, és milyen válaszokat adnak ezekre a szereplők, s ezen túl a mai olvasó milyen válaszokat adna, és ezek mennyiben segítik az életében. Ez a megközelítés egészen más szemléletet mutat, és egészen más oktatói magatartást követel, mint két-három évtizeddel ezelőtt...

Az irodalmi művek hozzásegítenek-e az identitás kialakításához? Az identitás egyrészt divatos kifejezés ma, másrészt egyesek negatív felhanggal illetik, különösen, amikor valaki hozzáteszi: nemzeti vagy magyar identitás. Szükség van-e identitástudatra, és milyen szerepe lehet az irodalomnak ennek kialakításában?

Mindenki rendelkezik egyéni éntudattal és ugyanakkor közösségi tudattal is. De vajon a közösséghez, egy adott csoporthoz tartozás milyen elemekből áll össze? Fontos szerepet játszanak benne a közös múlt szimbolikus ünnepei, adott esetben akár a sporteredmények is, de leginkább a kultúra, a művészet teljesítményeit látjuk érvényesnek saját életünkre, s ezen belül elsősorban az irodalom fogadható be. Nem tudunk olyan gólokat lőni, mint Puskás, de mindannyian bele tudjuk élni magunkat akár az Egri csillagok vagy az Édes Anna szereplőinek helyzetébe, a modern irodalomból vett példával Bodor Ádám Sinistra körzet című regényében a szereplők gondolat- és lelkivilágába.

Az irodalomnak meghatározó szerepe van egyéni és közösségi identitásunk kialakításában. Nehéz pontosan megfogalmazni, milyen elemekből épül fel a magyar nemzeti identitás, de kétségtelen, hogy egyik legfontosabb eleme a sokszínű irodalom. Ha valaki áttekinti azt a széles spektrumot, amelyet irodalmunk tükröz, és ebből legalább annyit leszűr, hogy azért fontos közösség a miénk, mert igen sok pillérre támaszkodik kulturális örökségünk, sok minden belefér, és ezért nagyon gazdagok vagyunk, akkor máris kialakul egy olyan közösségi érzés, közösségi tudat, amelynek birtokában válaszolni lehet a 21. században előttünk álló nagy kihívásokra.

A magyar identitás akkor válik erősebbé és intenzívebbé, ha a teljes spektrumot tekintjük át politikai, kulturális, esztétikai és más szempontból. Ebből pedig az következik, hogy az említett gazdagságból minél többet ismerjenek meg az egyetemi hallgatók, ugyanakkor az oktatásban a megismerés csínját-bínját az éppen aktuális elvárásokhoz szükséges igazítani.

Korunk embere a valósághoz való viszonyát markánsan a képi világon (fény és szín), a zajon (zene) és a mozgáson (sebesség) keresztül fejezi ki. Ilyen körülmények között milyen hely jut az irodalomnak, amely elcsöndesülést és lassúbb ritmust igényel?

Az irodalom funkciója átalakul. A 19. század közepétől a 20. század végéig – az esztétikai élmény mellett – információ- és tudásátadó szerepe is volt. Jókai regényeiből megismerhette a kor tudományos újdonságait, a történelmi eseményeket az olvasó. Erre az információátadásra a mai irodalom, éppen a felgyorsult élet miatt, kevésbé képes. Az irodalom olvasása kötelező lelki higiéniás gyakorlattá vált, amellyel saját szellemünket és lelkünket épségben, egészségben meg tudjuk tartani. Egyfajta szükséges luxus.                 

Eszmények, erkölcsi minták felrajzolásával?

Eszményeket és erkölcsi mintákat nyújt, de gondolkodásra is nevel: hogyan tudjuk a pozitív példákat saját magunkra érvényesnek tekinteni. Nem leszünk Dobó Istvánok az egri várban, sem Széchenyik vagy Medve Gáborok. De mindenkinek meg kell találnia a maga helyén azt – az előttünk álló irodalmi alakok példája segít ebben –, hogy mit tud tenni a nemzetért, az országért, mit tud megvalósítani saját életében.   

A mai magyar irodalmi világban törésvonalak, árkok mutatkoznak, az egyes szekértáborokhoz tartozók szinte szóba se állnak egymással, s az irodalomhoz, a művészethez méltatlan módon gerjesztenek indulatokat.

Kissé másként látom ezt. Amit irodalmi életnek nevezünk, alapvetően két részből áll. Belső, nem annyira látványos megnyilvánulása az irodalmi magánélet, s megjelenik a kifelé való reprezentálás. Az irodalmi magánéletben nem érzem annyira erősnek a választóvonalakat. Bármikor le tudok ülni – és magam körül ilyen példákat látok – olyan szerzőkkel is beszélgetni, akik deklaráltan más esztétikai, társadalmi, esetleg politikai elveket vallanak. 

Probléma akkor jelentkezik, amikor valakinek kifele kell reprezentálnia magát. Ilyenkor kinyilvánítja, hogy ehhez vagy ahhoz a táborhoz tartozik, s máris megmutatkozik a törésvonal. 

Mi idézte elő ezt? Az irodalmi életben is megjelentek nálunk a kommunizmus alatt ismeretlen kapitalista működési formák, érdekérvényesítési módok. Gazdasági érdekcsoportok alakultak, amelyek ki szeretnék iktatni a konkurenseket a piacról. Ezt diktálja a versenyszellem, s míg ehhez a gazdasági életben hozzászoktunk, a kultúrában mindennek furcsa visszfénye van.

Az irodalmi alkotások versenytermékké váltak?

Az irodalmi élet egy része piaci alapon tud működni. Könyvkiadók vannak, befektetések és pénzügyi érdekek. Az irodalom ebből a szempontból kétarcú jelenség. Ugyanúgy benne van a művek esztétikai értéke, a szellemi közösség értékképző ereje, mint a kereskedelmi érdekközösség, a hatalmi és anyagi pozíciók iránti erős vágy. Akkor van probléma, ha a kettő összemosódik, és nem tudjuk őket tisztán meglátni, megkülönböztetni.

Illetve a kereskedelmi, pénzügyi szempont elhatalmasodik az elsőnek a rovására. Napjainkban mintha ennek lennénk tanúi.

De továbbra is hangsúlyozom, kifelé látszik csak ez az elhatalmasodás. Az írók felelőssége, hogy a kétségtelenül létező hálózatokat, kapcsolatrendszereket kifelé is vállalják, ezzel együtt deklarálják: azért sok mindenben hajlandók párbeszédet folytatni. S ha ez a nyilvánosság előtt érvényesül, az említett árkok szinte maguktól betemetődnek. Ez persze azért nehéz, mert mindenkinek a saját külső reprezentációját, netán saját gazdasági érdekét kellene háttérbe szorítania hozzá.

A gazdasági érdek tűnik elsődlegesnek, ezért kívánják esztétikai szempontból negligálni a másik tábor műveit, aminek hátterében ideológiai, világnézeti különbözőség is felismerhető. Manapság sokat hallani a kultúrharcról…

Igen, de mi lenne, ha valaki ezt úgy definiálná, hogy nem kultúrharc folyik, hanem gazdasági pozícióteremtés. Ebbe azonban nem lenne szabad bevonni esztétikai elveket. Ismétlem: a művészetek, az irodalom területén is sokszor könnyen összemossuk a gondolati, esztétikai, szellemi kérdéseket a társadalmi, gazdasági pozicionálási problémákkal. Bizonyos mértékben régen is így volt ez, csak talán nem éleződött ki ennyire a helyzet.

Jókai Mór, Ambrus Zoltán, Asbóth János között ugyanígy jelentkeztek a társadalmi pozicionálási problémák, de nem akarták ezt esztétikai kérdéssé átformálni. Az egyik így írt, a másik úgy. Jókainak sokkal jobb volt a társadalmi helyzete, sokkal többet keresett, a többiek nehezebben boldogultak az irodalmi életben. De ezt nem fogalmazták meg esztétikai vagy ideológiai kérdésként.

Ma ellenben nagyon felerősödött a küzdelem. Minden alkotó azt szeretné, hogy részt vegyen a kritikai élet körforgásában, ismert, keresett, olvasott, népszerű, anyagilag is sikeres legyen. Mára ez sokkal fontosabbá vált, mint mondjuk Ottlik Géza, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Mándy Iván generációjának. És ez nem köthető politikai oldalakhoz, ugyanúgy jelentkezik az árok mindkét oldalán, az egyik és a másik szekértáboron belül.

Hogyan látja az irodalom létjogosultságát abban a világban, amikor az olvasás egyre inkább háttérbe szorul, mindjobban terjed a funkcionális analfabetizmus?

Az irodalmi művek olvasásának mindig nagy és fontos szerepe lesz. Valóban, a funkcionális analfabetizmus egyre nagyobb arányú. 10-15 százalékra teszem, de lehet, hogy eléri a 20 százalékot a mai magyar lakosság körében, akik nem tudnak rendesen írni és olvasni. De gondoljunk arra, a reformkorban, Kölcsey, Vörösmarty, Széchenyi korában a lakosság 80-85 százaléka írástudatlan volt, az ország mégis felfelé ívelő évtizedeket élt meg 1848-ig.

Nem biztos, hogy mindenkinek kell tudnia olvasni, s nem biztos, hogy mindenkinek ugyanazt kell olvasnia. Inkább az a kérdés, hogy egyéb társadalmi, gondolati, szellemi kontextusok hogyan segítik elő a nemzetről, az országról, a jövőről való gondolkodást, illetve mennyire vannak pozícióban azok, akik éppen az irodalom olvasása nyomán jó gondolatokat tudnának megfogalmazni, jó terveket tudnának lefektetni, vagy az irodalom hatására vonzó retorikával képesek megfogalmazni gondolataikat.

Nem tudom, hogy a teljes népességet érintő és jól használható írás-olvasás fenntartható lesz-e a jövőben. De létrejönnek más információs csatornák, ma még el sem gondolt lehetőségek születnek, amelyekről majd meglátjuk, mire lesznek jók. Ezzel együtt megmarad a betűvel rögzített gondolatok kiemelt szerepe. Azok fogják tovább vinni értelmesen és hatékonyan a világ tervezhetőségét és valamiképpen a világról való gondoskodást, akik a betűvel leírt gondolatokat megértik, s azok szellemében cselekszenek.

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: Mudra László

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása