Topolay Gábor a jogász szakmában eltöltött három év után érezte, hogy nem ez az ő útja és nem félt váltani. Szeretett írni, volt tehetsége a kommunikációhoz, végül a gazdasági szaksajtó lett a területe, jelenleg pedig a Forbes újságírójaként dolgozik. Annak ellenére, hogy elhagyta a jogász pályát, ma sem döntene máshogy, hiszen képessé vált magabiztosan jogviszonyokban gondolkodni, emellett széles látókört kapott az egyetemtől.

Hogyan lesz egy jogász végzettségű emberből gazdasági, üzleti újságíró?

A szakmában eltöltött három év után tudtam, hogy a jogászság nem az én utam, el kell lépni a pályáról, különben legfeljebb félig sikeres, félig boldog ember lehetek. Tudtam, hogy írni akarok, a kommunikációhoz van tehetségem. Két út áll ilyenkor a halandók előtt. Az egyik, hogy elmegy írónak, költőnek, három éven belül éhen hal, majd 15 év múlva felfedezik. A másik a sajtó. Szóval egy erős protekcióval, nulla percnyi szerkesztőségi rutinnal sikerült magam benyomni egy pesti, kerületi laphoz, onnan fél éven belül egy jó kapcsolattal az országos politikai sajtóban találtam magam. Az országos lapnál már bármit szívesen csináltam volna, kivéve a gazdasági rovatot, az nem is érdekelt, nem is értettem. De szóltak, hogy csak ott van hely. Pánikolva kezdtem dolgozni, mondván, hogy amint rájönnek, hogy nem értek hozzá, egyből kirúgnak. Aztán egy év alatt bele is tanultam és bele is szerettem a területbe. Olyannyira, hogy egy év múlva átigazoltam a gazdasági szaksajtóba, három év után pedig eligazoltam a mostani laphoz, a Forbes-hoz.

Mikor kezdte el érdekelni a jogtudomány?

Valahogyan kis koromtól már vonzott az ügyvédség, jól érveltem, jó volt a beszélőkém, nagy volt a szám. Az ügyvédes filmekben és sztorikban a munka azonban mindig izgalmas. A szakmai gyakorlaton is csak kapkodja az ember a fejét, hogy mi történik, új és izgalmas minden. Azt senki sem mondja el – én pedig naivan nem is gondoltam – hogy a jogászok, ügyvédek napi 8-10 órát görnyednek jogszabályok és törvényszövegek fölött, ki vannak szolgáltatva az ügyfeleknek, az álmukban elképzelt 5-ös BMW-hez pedig csak a szakma legtetején lévő szűk elit fér hozzá. Végtelenül tisztelem azokat, akik megtalálják magukat a jogi pályán, de ez nem én vagyok. Szóval ezeket végiggondolva pattantam el a pályáról.

Jogász szakon végzett a Pázmányon. Emlékszik még, hogy miért a Pázmányra jelentkezett? Akkoriban mi motiválta leginkább, beigazolódtak az elképzelései az itt töltött évek alatt?

A Pázmányt az ELTE előtt jelöltem meg. Egyrészt a családi hátteremhez közelebb állt a Pázmány szellemisége, másrészt mindig azt hallottam, hogy sokkal jobb a közösségi élet, mint az ELTE-n. Ez be is jött: nem tudom, milyen volt az ELTE-n, de a Szentkirály utcában nagyon jó.

Milyennek látja a pázmányos éveket? Mi az, ami azonnal eszébe jut az egyetemmel kapcsolatosan, milyen emlékezetes élményekre gondol vissza szívesen?

Annak ellenére, hogy elhagytam a pályát, ma sem döntenék máshogy. A jog egy örökké használható tudást ad: képes vagyok jogviszonyokban gondolkodni. Ez egy jogászhallgatónak evidencia, az utca emberének egy elérhetetlen tudás. Emellett elképesztő széles látókört adott az egyetem: szó szerint megtanított gondolkodni. A diplománkat mindenhol szeretik, nem volt még olyan helyzet, amikor ne kaptam volna elismerő pillantásokat, amikor megtudták a képzettségem. A doktori cím pedig egyszerűen menő. Nem használom a sajtóban az előnevem, de egy nagyon jó aduász, amikor benyögöm, hogy dr. Topolay…

A legemlékezetesebb élmények pedig a bulikhoz kapcsolódnak, az évfolyamunk eszméletlenül jó volt, közel 10 évvel a diploma után még mindig, minden nyáron összejár egy 20-25 fős keménymag. Kivéve az idei nyarat, de ez más tészta….

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami hatással volt Önre?

Annak ellenére, hogy nem váltunk el jó viszonyban, Tamási Erzsébet kriminológiáját szerettem a legjobban. Szerettem, amikor egy tanár emberközeli, amikor tényleg partnerként szól a diákhoz, nem pedig a lekezelően pislog a katedráról.

A legnagyobb impulzust talán Jobbágyi professzor és híres-hírhedt polgári jogi vizsgája adta. Vagyis adták: összecsaptam párszor vizsgán a professzorral, párszor ő nyert, párszor én. Arra tanított meg, hogy a kiállás sokkal fontosabb tud lenni, mint a tényleges tudás. Nem egyszer csúsztam át kettessel tisztán a kihúzott hátam és az eltökélt pillantásom miatt, pedig lényegi tudás kevés volt mögötte. De a professzor is becsülte a férfias kiállást és az önbizalmat.

Amit még ki kell emelnem, az az a tapasztalat, miszerint non scholae sed vitae discimus. Elképesztően igaz. Úgy láttam, hogy a suliból nem a színjeles tanulók tudtak munkafronton legjobban érvényesülni, hanem a gondolkodó, rafkós, élettel teli diákok, akik gyakran többre becsülték a tanulásnál a kreatív puskázási módszerek kidolgozását. Ez csúnyán hangozhat, de egyszerűen igaz.

Tanulmányaiból mit tudott leginkább hasznosítani?

A jog a társadalom matematikája, körbe vesz minket. Nem félek kinyitni egy jogszabályt, értem, milyen jogviszonyok vesznek körbe, magabiztos vagyok, ha jogokról, kötelességekről van szó. A másik a doktori cím. Orvosnál, rendőr előtt iszonyú jól jön. No meg azt, hogy tudok tanulni. Na erre a legjobb a jog: a 6-7 hetes vizsgaidőszakok, heti 6 nap, napi 12 óra tanulás. A végére az ember megtanulja letenni a fenekét a könyv mellé.

Hogyan indult pályája az egyetem elvégzését követően?

Először oktatási területen, majd közbeszerzési referensként dolgoztam pár dicstelen hónapot, aztán elszegődtem ügyvédjelöltnek. Itt a volt principálisom végtelen türelemmel és szeretettel viseltetett a gyermeteg fogalmatlanságaim iránt: megadta a szükséges két évet, hogy rájöjjek, nem az én utam. Innen mondtam fel, majd négy kilátástalan hónap után jött a sajtós lehetőség.

A jogász pályát teljesen elhagyta?

Abszolút. Bukásként értékelném, ha vissza kéne térnem.

Újságíróként mi a hitvallása? Mi az, amit munkája során minden esetben szem előtt tart?

Imádok sztorikat mesélni. És nagyon szeretem másoknak megmondani, hogyan is kéne gondolkodni.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Sajtó, média, PR, kommunikáció. Ezek a fő vonalak. Hogy ezen belül pontosan mi, még nem látom előre.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Lehet megint csak fura tanács, de az, hogy ne féljenek váltani, ha nem tetszik a pálya. Egyrészt kevés ember kiváltsága, hogy 18 évesen már lássa, mivel akar foglalkozni. Másrészt sok volt kollégát látok ma a pályát megtörten, boldogtalanul, mert bő 10 éve olyan szakmában dolgoznak, amit utálnak. Csak hát: mi mást tudnék csinálni, amúgy is 30 elmúltam… Ez egy buta érvelés, tényleg csak bátorság kell hozzá. Meg persze kompetencia, de mindenkinek a saját felelőssége, hogy másodjára már jól válasszon.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Topolay Gábor