Tudományos kutatás és társadalmi felelősség

img1_2_1.jpgUjházi Lóránd atyát kinevezték a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Az igazságos háborútól a béke kultúrájáig kutatócsoport vezetőjévé. Milyen tudományos programot kívánnak követni korunk – egyébként minden kor – egyik fontos kérdését illetően?

Évek óta foglalkozom a vallás és a biztonság, a biztonságpolitika témakörével. Nyugaton jelentős hagyományokra tekint vissza a vallás és a biztonsági kérdések kutatása. Kizárólag teológusként, kánonjogászként aligha művelhető ez a területet, ezért római tanulmányaim befejezése után beiratkoztam a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre, mai nevén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, amely legújabban a Közszolgálati Egyetem, Ludovika nevet viseli.

A doktori cím elnyerése, majd a habilitáció után fő kutatási területemnek azt tekintettem, a Katolikus Egyház milyen módon vesz részt a globális és a regionális biztonság alakításában. A Szentszék jelen van az ENSZ-ben, kapcsolatban áll számos nemzetközi szervezettel, mint például a NATO, az EBESZ, az Európai Unió, az Európa Tanács. Ferenc pápa megnyilatkozásaiban markánsan jelennek meg a külpolitikai és biztonságpolitikai kérdések, az, hogy a vallásközi párbeszéd mennyiben szolgálhatja a regionális és a globális biztonság előmozdítását.

Kutatásaink során nem hagyhatunk figyelmen kívül olyan teoretikus kérdéseket sem, mint például a nukleáris fegyverek léte és azok leszerelése. A Katolikus Egyház pontosan kidolgozta az erre vonatkozó tanítását. Fontosnak tartom ezek mind szélesebb körű megismertetését is, Magyarországon ugyanis ma még keveset tudnak erről.  

Mi ennek a tanításnak a lényege?

Ferenc pápa hangsúlyozza: a nukleáris fegyverek puszta birtoklása is bűn az emberiség ellen. Arról is beszél, hogy a nukleáris fegyverek milyen hatást gyakorolnak a bolygó egészére, s teljes joggal kritizálja a nukleáris energia békés felhasználását is, gondoljunk csak Csernobilra vagy a fukusimai atomerőmű katasztrófájára.

Klasszikus katonaetikai, biztonságetikai kérdés, hogy a védekezés kategóriájába belefér-e, hogy egy nagyhatalom nukleáris fegyverekkel rendelkezzen, vagy adott esetben akár be is vesse? Ugyanígy gondolkodnunk kell a drónokról, a csapásmérésre alkalmas távirányítású repülőgépekről, a fenntartható fejlődésről, nem beszélve a migrációról mint az egyik legnagyobb biztonsági kockázatról, de a szervezett bűnözésről ugyancsak, amelyről – különösen Dél-Amerika vonatkozásában – figyelemreméltó állásfoglalása van az Egyháznak. A Katolikus Egyház az egyetlen olyan közösség, amely átfogó tanítást nyújt ezekre a kérdésekre. Szent VI. Pál pápa és Szent II. János Pál pápa – koruk tudományos-technikai és nemzetközi politikai viszonyai között – kissé másként gondolkodott még minderről.

Korábban a központi koncepció a megelőző védelem tana volt, de milyen megelőző védelem az, ahol számos fegyvertelen, civil ember hal meg, s maguk az alkalmazók sem tudják pontosan, milyen hatásai vannak az általuk bevetett fegyvereknek?

Hogyan foglalná össze a Közszolgálati Egyetem, Ludovikán Ön által vezetett kutatócsoport programját?

A Vallás és Biztonság Kutatóműhely – mint a neve is mutatja – a vallás és a biztonság különböző aspektusaival foglalkozik, adott esetben például azzal, hogyan befolyásolják az amerikai elnökválasztást vallási, vallásetikai kérdések vagy vallási közösségek, különösen az evangéliumi egyházak, amelyek markáns álláspontot képviselnek Izraellel, a közel-keleti politikával kapcsolatban. Nem mindegy, hogy nyolcvan millió, szavazóurnához járuló ember hova adja a voksát, s az sem mindegy, hogy a katolikusok hova szavaznak. A közszolgálati egyetemen inkább általánosságban foglalkozunk vallásbiztonsági kérdésekkel.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen mennyiben más a kutatás iránya?

Kifejezetten a Katolikus Egyház tanításával kívánunk foglalkozni az említett és más kérdésekben. A béke elérését, illetve különböző társadalmi kérdések megoldását egyedül a Katolikus Egyház képviseli érvényesen. Tisztában vagyok azzal, milyen hatalmi erőt képvisel a Szentszék és milyen erőt az Egyesül Államok, tudom, ebben a kontextusban talán illúziónak tűnhet, amit Ferenc pápa mond, de nézzünk körül a háborús térségekben. Afganisztán, Irak, a Közel-Kelet országai, Szudán és sorolni lehetne. Elértek-e bármit is a nagyhatalmak az úgynevezett válságkezelésükkel? Földig romboltak virágzó városokat, ott, ahol hosszú idő óta békésen éltek együtt keresztények és muszlimok, most a vallás számlájára írják az öldöklést.  

Ezzel szembesülünk a különböző térségekben és kultúrákban. Iszlám – keresztény (Közel-Kelet, szubszaharai térség), keleti kereszténység – nyugati kereszténység (délszláv háború), katolikus-protestáns (Észak-Írország) ellentéttel találkozunk. 

Ezért is szeretném, ha regionális elemzéseket ugyancsak folytatna a Kutatóközpont. Ezeket részben elkezdtem, jó néhány publikációm jelent meg ebben a témakörben. Alapos elemzést igényel a Katolikus Egyház helyzete az egyes régiókban, s hogy ott milyen lehetőségekkel rendelkezik a válságkezelés érdekében.

Előszeretettel húzzák elő – az említett válságokon kívül is – a vallási kártyát, miközben sokszor arról van szó, hogy kialakul valamilyen gazdasági vagy politikai ellentét bizonyos erők között, s az ellentétek élezésében gyakran részt vesznek a nagyhatalmak.

A közel-keleti térségben az energiahordozók birtoklása miatt jó ideje folyik a „húzd meg, ereszd meg” politika. Amíg fennállt a kétpólusú világrend, amikor a szembenálló nagyhatalmak nagyjából azonos katonai erőt képviseltek, valamiféle egyensúly érvényesült. Akkor is voltak regionális konfliktusok, gondoljunk az iraki-iráni háborúra (amelyhez kapcsolhatjuk a kuvaiti kérdés is), de a nagyhatalmi status quo megmaradt.

Ez az egyensúly mára felbomlott, ezért nagyobb a mozgástere egyes világhatalmi tényezőknek, és amikor meg kell magyarázni az embereknek az egyes háborúk okát, előszeretettel hivatkoznak az iszlám vagy más vallási szélsőségre.

A kereszténység esetében is beszélhetünk vallási szélsőségről?

Igen, minden vallásnak jelentkeznek szélsőséges megnyilvánulásai. A kereszténység története folyamán is jó néhány szélsőséges irányzat született. Szeretném azonban felhívni a figyelmet, hogy distinkciókat kell tennünk köztük, annál is inkább, mert azok a biztonságpolitikusok, akik nem rendelkeznek teológiai vagy vallástudományi ismeretekkel, gyakran helytelenül, hamis beállításban használják az ezekkel kapcsolatos kifejezéseket.

A szélsőség békés megnyilvánulású is lehet a vallásban. A szerzetesség – ebből a szempontból tekintve – a keresztény élet szélsőségesebb, de békés megélése.

Általánosságban a szélsőségességnek különböző fokozatai vannak, egészen az erőszakos szélsőségig, amely már közvetlen károkozással jár. Az ilyen erők nemcsak a keresztény felekezeteknek vagy más vallásoknak, hanem az össztársadalomnak, az egész emberiségnek okoznak kárt. A nyugati világ szimbólumának (WTC) lerombolásakor nem csak keresztények haltak meg. Egy piacon végrehajtott terrorcselekmény esetén – gondoljunk a szarajevói esetre a délszláv háború idején, vagy a bagdadi, kabuli és más robbantásokra – nem lehet kiszámítani, hány síita, hány szunnita vagy más vallási közösséghez tartozó ember hal meg. Ha egy templomnál robbantanak mise idején – eszünkbe juthatnak a koptok elleni merényletek –, nyilván keresztényekből ölnek meg többet.

A szélsőséges szervezetek felbukkanása sokféle előzményre, a háttérben mozgó erők működésére vezethető vissza, amelyek körülírása, egyáltalán felismerése nem könnyű, gyakran lehetetlen.

Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy azokban az instabil régiókban, ahol megnövekszik a munkanélküliség, nincs mit enniük az embereknek, ahol növekszik a menekültek száma, keresnek olyan csoportokat – és könnyen lehet találni ilyeneket –, akikre rá lehet fogni a valódi szándékok leplezésére, hogy miattuk következnek be a drámai események.

Az ilyen instabil régiókban, ahol – a szakirodalomban úgy szokták említeni – bukott államok vannak, ott nem egyszerű fenntartani magát az államot sem. Legtöbbször nem is az államok, hanem az állam alatti szervezetek generálják a konfliktusokat.

Az Open Doors protestáns szervezet minden évben összeállít egy listát arról, hogy hol milyen mértékű a keresztények fenyegetettsége, és milyen okok játszanak közre ebben. A tényezők között előfordul adott esetben az állami diszkrimináció is, de nem ez a tipikus, hanem az állam alatti szervezetek működése, amelyekről sokszor azt sem tudjuk pontosan – ilyen volt például az Iszlám Állam –, hogyan jönnek létre. Vannak teóriák, amelyek szerint az ISIS az al- Káida, a Boko Haram és más terrorszervezetek támogatásával született, de vajon milyen anyagi háttérre támaszkodott? Hogyan lehetséges, hogy olyan nagy kiterjedésre, szinte kalifátusra tett szert, ahol igazgatási rendszert hozott létre, szállodákat, intézményeket tartott fenn, s vajon milyen úton, kinek, kiknek a segítségével biztosították az internetes hozzáférést?  

Nagyon sok a kérdőjel, nagyon sok a kérdés – s ezeknek a megválaszolására egyedül a Katolikus Egyház képes autentikus választ adni. Az persze más megfontolást igényel, milyen ereje van a Katolikus Egyháznak, hogy érvényesítse a gondolatait.

Nem kerülhetjük meg az igazságos háború, a jogos önvédelem doktrínáját.  

Az igazságos háború eszméje az emberi realitásokkal szembesülve, a valósághoz kapcsolódva fogalmazódott meg az összeomló római birodalommal, majd később a keresztes háborúkkal és további történelmi eseményekkel kapcsolatban. Milyen okok járulhatnak hozzá egy háború kitöréséhez, és melyek azok a magatartási normák, amelyeket még a háborúban is be kell tartani? Ferenc pápa ezzel szemben azt mondja: egyedül a béke lehet igazságos, a háború nem.

Kijelentése lényegi koncepcióváltást jelez, akár a régebbi nagy teoretikusok, Szent Ágoston, Szent Tamás, Francisco de Vitoria (spanyol domonkos szerzetes, filozófus a 16. században) felfogását, akár a korábbi pápák szemléletét illetően. Utalnék Szent II. János Pál pápának az ENSZ-ben 1982-ben elmondott beszédére, amikor az adott kor realitásaiból kiindulva elemezte a háború és a háborúban tanúsított magatartás kérdéseit. 

Itt említeném meg, hogy Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is figyelemreméltó megnyilatkozások születtek az igazságos háború, a háború etikájának kérdésében a diktatúra évtizedei előtt. Péterffy Gedeon írja, hogy az I. világháború idején – a II. világháborúban különösen – mindenki azt hangoztatta, igazságos háborút vív – akiknek még számított valamit a keresztény etika, de a Szovjetunió is erre hivatkozott. Az igazságos háború fogalma és jogossága mára teljesen érvényét veszítette. Éppen ezért a nyugati kutatócsoportok béketanulmányok néven működnek, s azt vizsgálják, hogyan lehet a békét fenntartani? Az igazságos háború kérdését pedig a kultúrtörténeti, jogtörténeti érdekességek körébe sorolják.

Eddig az elméletről esett szó, miközben minden percben ártatlan emberek halnak meg, gyerekek éheznek…

Az elmúlt években a kutatócsoport vezetése mellett igyekeztem – igyekeztünk – humanitárius akciókat életre hívni. Élő kapcsolatot alakítottunk ki a közel-keleti keresztény közösségekkel, együttműködünk a kormányzati Hungary Helps programmal, amely az üldözött keresztények megsegítését tűzi ki célul. A közszolgálati egyetemen is fontosnak tartom ezt, a katolikus egyetemen még inkább hangsúlyt szeretnék fektetni erre.

Angolszász modell alapján arra törekszem, hogy a tudományos igénnyel feltárt kérdések mellett a kutatók, a tudós emberek társadalmi felelőssége is előtérbe kerüljön. Ezért rendezünk jótékonysági hangversenyt, újabban pedig szeretnék tető alá hozni egy jótékonysági árverést a Nagyházi aukciós ház segítségével, és a befolyt pénzt eljuttatjuk a melkita gyermekeknek. Az ilyen társadalmi érzékenyítést egy kutatónak fel kell vállalnia, s remélem, a katolikus egyetemen is hozzájárulhatunk ehhez.

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: Magyar Kurír/Lambert Attila

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása