Gyöngy Miklós, az egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának docense Kiváló Kutató elismerésben részesült a Kar ajánlása alapján Veres András püspöktől, az egyetem nagykancellárjától.

Élettörténetének egyes mozzanatait ismerve meg kell kérdeznem: Magyarországon született?

Igen, 1983-ban idehaza születtem, utána röviddel azonban Németországba költöztünk fél évre, mert matematikus édesapám Humboldt-ösztöndíjat kapott. Három-négyéves koromban Kanadában töltöttünk egy évet, majd hatévesen Franciaországban éltünk. Aix-en-Provence-ban jártam óvodába, s ott kezdtem meg iskolai tanulmányaimat. Rövidesen hazatértünk másfél évre, s itthon újrakezdtem az első osztályt. Majd ismét útra kelt a család, két és fél évig Barcelona mellett laktunk, végül 1995-től családom Edinburgh-ban telepedett le. 

Mozgalmasan telt a gyermekkora. A gyakori változások, a többféle kultúrával, többféle nyelvvel való megismerkedés milyen hatást váltott ki önből?  

Mindig is szerettem volna hazaköltözni. Talán kissé patetikusan hangzik, de amikor újra elindultunk külföldre, megkérdeztem: ugye ez lesz az utolsó? Ott és akkor a vonaton nem kaptam megnyugtató választ. Hisz nem fogtam fel, hogy a húgom így kap esélyt arra, hogy integrált oktatásban vehessen részt és bontakozzon ki a személyisége, és hogy a kintlét az én javamra is válik.  

Áldásnak tekintem, hogy a „vándoréletnek” köszönhetően az oxfordi egyetemen tanulhattam. Szép emlékeket őrzök Franciaországból is. Emlékszem, amikor édesapámmal és bátyámmal fölkerestük a nevezetes római kori vízvezeték, a Pont du Gard folyón átívelő hatalmas építményét. Katalóniára ugyancsak örömmel tekintek vissza. A bátyám barátjával és annak a családjával én is jóba lettem, s betekintést nyertem a katalánok különleges történelmébe, függetlenségi törekvéseibe, máig tartó elnyomásába, csodálatos kultúrájába, zenei világába.

Hálátlan és igaztalan lenne azt mondanom, hogy megszenvedtem a külföldi tartózkodásokat. Az itthonról való elszakadást ugyan fájdalmasan éltem meg, ugyanakkor jelentős mértékben gazdagodott az életem. Gyerekként fel kellett nőnöm a feladathoz, beilleszkednem az újabb és újabb környezetbe.

Iskolái jelentős részét már Skóciában végezte…

Igen, s a nemzetiségi kérdéssel ott is találkoztam. Érdekességként említem, hogy Dél-Franciaországban is találkoztam ezzel egy későbbi utazás során. Lourdes-ban döbbentem rá, hogy amikor Mária megjelent Bernadettnek a folyó menti barlangnál, nem franciául hangzottak el a szavak, hanem a helyi kisebbség nyelvén, okcitánul, s így is olvasható a barlang falán.

Mikor fordult érdeklődése a természettudományok felé?

Mindig érdekelt a matematika, ami nem csoda, hiszen mint említettem, édesapám matematikus. De azt szoktam mondani: az általa művelt matematika meghaladja a képességeimet, helyette kerestem az alkalmazott világhoz vezető szálakat. Ezzel együtt megmaradt az absztrakt kérdések iránti szeretetem is.

Ez vezetett el oda, hogy Oxfordban, bár általános mérnök szakra jelentkeztem, az első év után a mérnök-informatikus szakra tértem át, az informatika tudományában ugyanis megjelennek az absztrakt vonatkozások, és ezek nagyon tetszettek. Édesapámtól, valamint egyik barátjától és kollégájától, Pröhle Tamástól, aki gyerekkoromban gyakran vigyázott rám, sok mindent hallottam a matematikáról, s ugyancsak meghatározó hatással voltak rám a család ismerősi köréből Radnai Tamásék. A számítógépek hőskorában megajándékoztak egy miniszámítógéppel (Sinclair ZX81-el), ezt rákötöttük a katódcsöves tévére, s ezzel programoztam. Korán nekiláttam a programozásnak, anélkül, hogy igazán értettem volna, mi történik, s még rendesen olvasni sem tudtam. Néhány parancsot jelentő gombot azonban megtanultam, s varázslatos világ nyílt ki előttem. Az ilyen játékos mozzanatok keltették fel érdeklődésemet a mérnöki kutatás iránt: megérteni, hogy valami miért és hogyan működik, s aztán valamit alkotni is.

Az oxfordi egyetemen 2001 és 2005 között végezte tanulmányait. Az alapdiploma megszerzése után hogyan folytatódott?

Mint említettem, mérnök-informatikus szakon végeztem, de érdekeltek az élettudományok is. Korábban elvégeztem egy elsősegély tanfolyamot, s arra gondoltam, beiratkozom az orvosi karra, de beláttam, lelkileg nem biztos, hogy jól viselném a hivatással kapcsolatos terhelést. Ekkor találtam rá, ugyancsak Oxfordban, az interdiszciplináris doktori iskolára. S később az ITK-n ugyancsak interdiszciplináris szemlélettel találkoztam.

Miért döntött úgy, hogy hazaköltözik Magyarországra?

2007-ben megnősültem, feleségemmel még egy évig távkapcsolatban éltünk a házasságot követően. Feleségem magyar, s találkozásunk érdekes, szinte romantikus történet. Egy közös ismerősünk kérésére közreműködtem egy magyar lány kutatási programjában. Pszichológusként azt vizsgálta, a magyar és az angol diákok hogyan viszonyulnak a fogyatékkal élő emberekhez. Segítettem neki kitölteni a kérdőíveket Oxfordban. Ekkor még személyesen nem ismertük egymást, e-mailben tartottuk a kapcsolatot.

Ez a leány korábban egyéves önkéntes szolgálaton vett részt Bécsben, s ott megismerkedett két német lánnyal, akikkel minden évben találkoztak valamelyik európai városban. Dublin volt a legközelebbi helyszín, csakhogy közben ő eltörte a lábát, és úgy nézett ki, hogy a barátnői nem tudnak elmenni Dublinba a találkozóra. Kissé kétségbeesetten megkérdezte tőlem, „nem ugranék-e át” Dublinba? (Ugyanis mankóval csak nehezen tudott közlekedni, de ezt csak később értettem meg.) Ekkor találkoztunk személyesen, s fejlődött házassággá a kapcsolatunk.

Hogyan került kapcsolatba a Pázmánnyal?

Egyik ismerősünk hívta fel Roska Tamás professzor figyelmét arra, hogy hazajöttem, és milyen területtel foglalkozom. Ez felkeltette az érdeklődését, s meghívott az egyetemre.

Milyen feladatok várták az ITK-n?

Az ultrahangos képalkotást oktattam, ez később az orvosi jelfeldolgozással bővült, és „kitekintő” tantárgyként a bionika gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit adtam elő.

Kutatási programjában mivel foglalkozott?

Az ultrahangos képalkotás került a középpontba.  

Az Ultrahang Laboratórium vezetője, s ezen a téren elért eredményeiért kapta a Kiváló Kutató címet.

Az ultrahangos képalkotásban leginkább az érdekel, hogyan jön létre az ultrahang kép, hogyan lehet ezt modellezni, illetve milyen a kapcsolat az optikai képek és az ultrahang képek között. Roska Tamás révén együttműködöm a Semmelweis Egyetem bőrklinikájával. Ott kezdtük el vizsgálni a bőrultrahang alkalmazási lehetőségeit a bőrgyógyászatban. Kutattuk a felszíni képek és az ultrahangos képek, valamint a szövettani képletek kapcsolatát, s ebben a témakörben jó néhány publikáció is született.  

Mint korábban említettem, a matematikától elindultam mérnöki irányba, a mérnöki kutatás azután a mérnöki alkalmazáshoz vezetett. A Dermus Kft. egyik vezetőjeként egy bőrultrahangos eszköz fejlesztésén dolgozunk, publikációs együttműködésben az egyetemmel.

Ez az eszköz a különféle bőrelváltozások, bőrdaganatok pontosabb diagnosztizálásához segít hozzá?

Részben valóban a diagnosztikai eljárást segíti. Fejlesztésünk emellett összeköti az optikai megfigyelést és az ultrahangos képet úgy, hogy a sebésznek segít az eltávolítandó bőrterület minél pontosabb körülhatárolásában.

Hogyan foglalná össze kutatói ars poeticáját?

Roska Tamásra emlékezve ki szeretném fejezni hálámat, amiért meghívott a Karra, amely a második családot jelenti számomra. Roska professzor példakép a Kar oktatói és kutatói számára, aki mindig úriemberként lépett fel, és előrelátó módon gondolkodott. Tudományos intellektusa, szervezőkészsége és humánus magatartása egyaránt példa számunkra.

S hogy mi a most kapott díj üzenete számomra? A Karon nyilván nem én vagyok a legkiválóbb kutató, de a kitüntetés azt jelzi, hogy elismerik a munkámat, azzal együtt, hogy most talán egy kissé rendhagyó módon az egyetem mellett egy céget is vezetek. Jelzésnek tekintem a Kar és az Egyetem részéről, hogy bíznak bennem, hogy helyes úton járok, s ez – remélem – az Egyetem javára is válik.

S még egy gondolat. Amikor hazaköltöztem, kezdetben kétségek gyötörtek: talán mégis jobb lett volna külföldön maradnom, és ott folytatnom a kutatást? A díjat újabb megerősítésnek és emlékeztetőnek érzem: érdemes volt hazaköltöznöm, mert támogató közeget találtam a Karon. Olyan hallgatókkal dolgozhattam és dolgozhatom együtt, akikkel közösen értük el tudományos eredményeinket, és akiket a barátaimnak is tekintek. Szeretném üzenni a külföldön élő magyar kutatóknak, akik a hazaköltözés gondolatával foglalkoznak: fontolják meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet.

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: PPKE