Milyen lehetett az egyetem újraalapításakor pázmányosnak lenni? Valóban egyházi pályára lépett, aki itt végzett? C. Tóth Norbert a Pázmány első évfolyamán végezte tanulmányait, amikor szó szerint mindenki ismert mindenkit és nagyon jó volt a közösség már akkor is. Jó szívvel gondol vissza az egyetemi évek élményeire és emlékeire, munkáját a Pázmányon szerzett tudás alapján igyekszik végezni.

Fel tudja idézni az első napjait a Pázmányon hallgatóként?

Nem nagyon, leginkább a beiratkozás napjára emlékszem. A Ménesi úton kezdtünk délelőtt csomagokkal felpakolva (aznap volt a kollégiumi beköltözés napja is), majd a papírok elintézése után jónéhányan, mielőtt tovább indultunk a Kerekes utcai kollégiumba, beugrottunk a Himfy utcával szemben a Villányi úton lévő – ma már nem létező – talpon-fekvőbe ismerkedés céljából – egy-pár fröccs társaságában. A következő napokban felvettük az órákat, majd elkezdődött a tanítás, illetve a kollégiumi élet.

Az egyetem újraalapításánál jelen volt, hiszen az első évfolyam hallgatója volt, ebből is fakad az alapító elnevezés. Ez milyen jelentőséggel bír az Ön számára?

Különleges jelentőségét két dologban érzem leginkább. Az egyik, hogy mivel mi voltunk az első évfolyam, így mindenki ismert mindenkit, s ugyanez megmaradt még a második évfolyam „bejövetelével” is. A kb. 200 fős évfolyamok így nagyon jó közösséget tudtak alkotni, s ez talán azóta is meglátszik rajtunk: ha máshogy nem, a közösségi portálokon tartjuk a kapcsolatot. A másik, hogy nem volt kialakult menete a dolgoknak, így könnyebben lehetett rajta alakítani, el tudtunk érni olyan dolgokat, amelyeket más egyetemeken csak évek alatt lehetett volna. (Pl. a történelem szakon belül a medievisztika – középkortörténeti – specializáció néhányunk kezdeményezése volt.)

Milyen volt egy újonnan induló egyetem hallgatójának lenni? Milyen volt akkor pázmányosnak lenni?

Mivel előtte a legtöbbünk nem járt másik egyetemre, hanem vagy a gimnáziumból érkezett egyenesen, vagy egy-két év „pihenővel”, így nem nagyon tudom mivel összehasonlítani. Ugyanakkor annyiban „különleges” volt, hogy egy újonnan létrejött intézmény volt, amelyet és akiket nem ismertek máshol, s kezdetben nem is tudták hova helyezni. (Pl. gimnáziumi osztálytársaim az egyetem neve alapján kezdetben azt gondolták, hogy egyházi pályára léptem – mondjuk nagyobbat nem is tévedhettek volna.)

Hogyan írná le a Pázmányhoz való kötődését?

Az alma mater. Igyekszem az ott tanultak, látottak alapján munkámat végezni, illetve látni-tenni.

Véleménye szerint miben rejlik a Pázmány különlegessége?

Abban, hogy oda jártunk (ezért érezzük különlegesnek).

Milyen emlékezetes élményeket tudna felidézni a pázmányos évekből?

A gólyatáborok, egyetemi bulik szervezését, a koncerteket, stb., a kispályás focibajnokságot. Az első, Pázmányos részvétellel rendezett OTDK-t Miskolcon. A Ménesi úti „családias” légkört, a piliscsabai könyvtárban tanulással, beszélgetéssel töltött estébe nyúló délutánokat (este 10-ig is bent maradhattunk!), majd a Liget vagy Tibornya kocsmában folytatódó estéket. A „kintlakást” az albérletben, az esti billiárdozásokat a Liget kocsmában.

Emlékszik, hogy miért a történelem szakra és miért a Pázmányra jelentkezett? Akkoriban mi motiválta leginkább?

Már általános iskolában faltam a történelmi könyveket, regényeket, sőt még a történelmi krimiket is. Ez nem változott a gimnázium alatt sem, de ennek ellenére nem a történelem szakra felvételiztem egyből, hanem az ELTE Jogtudományi karára. Ennek az volt az oka, hogy a ceglédi gimnáziumban, ahova jártam, alapvetés volt, hogy ha valaki jó történelemből, az vagy jogra vagy a közgazdaságtudományi egyetemre megy, ezért akkor még fel sem merült a bölcsészkar lehetősége, ráadásul szülői oldalról is a jogot javasolták. Aztán – utólag – szerencsére nem vettek fel, így az akkor, 1992 nyarán induló (a felvételi is augusztus 10. körül volt) jelentkeztem és emlékeim szerint maximum ponttal felvettek. (Akkor a történelem „szeretete” mellett a másik égető motiváció a katonai behívó elkerülése volt.)

A Pázmányon szerzett barátságok mindmáig megvannak, számíthat rájuk?

Igen, megvannak, habár barátságnak csak néhányat neveznék, de az ismeretségek, a kölcsönös szimpátia megmaradt közöttünk, és működik az informális háló is a korábbi ismerősökkel.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, amely hatással volt Önre?

Több tanárt, illetve órát is kiemelhetek: Kapitánffy István és Visy Zsolt zseniális előadók voltak, Bak Borbálától, Barta Gábortól, Borsa Ivántól, Farkas Zoltántól, Köblös Józseftől, Kubinyi Andrástól, Takács Lászlótól rengeteget tanultam, Szovák Kornél, Rácz György és Tringli István pedig a kezdetektől fogva rengeteget adott nekem/nekünk, illetve velük azóta is megmaradt a mindennapi kapcsolat. Alapvetően szerencsésnek érzem magam, hogy a fentebb felsorolt tanárokhoz (is) járhattam, hiszen azóta többen még a 1990-es évek végén távoztak közülünk.

Hogyan indult a pályája az egyetem elvégzését követően?

Zökkenőmentesen. Tanárom, Rácz György 1997 tavaszán – történelem és a középkori történelem specializáción ekkor végeztem – megkérdezte, hogy nem érdekelne-e egy olyan állás, ahol a Zsigmond király uralkodása (1387–1437) alatt keletkezett (illetve fennmaradt) okleveleket kellene regesztázni, azaz a latin vagy német nyelvű iratokat magyar szöveggel közzétenni. Mivel szerettem volna történészi állást, így természetesen igent mondtam. Valamikor később felkerestük a munka vezetőjét Borsa Ivánt, a forráskiadás, levéltárszervezés, és nem mellesleg a világhírű magyar okleveles anyag digitális adatbázisának szülőatyját. Egy rövid beszélgetés után eldőlt, hogy 1997. szeptember 1-jével a latin szak végzése mellett ott fogok dolgozni. Hatalmas szerencseként – jó, persze tettem is érte – élem meg, hogy az MTA Zsigmondkori Oklevéltár Kutatócsoportjában majdnem tíz évig munkatársa lehettem Borsa Ivánnak (†2006), illetve egy évig Szent Györgyi Máriának (†1998). Továbbá az itteni munka révén ismerhettem meg Engel Pált (†2001).

Jelenleg mivel foglalkozik?

Egyfelől azóta is ugyanott – jóllehet azóta a kutatócsoport neve többször változott – dolgozom és munkatársaimmal készítjük a Zsigmondkori Oklevéltár újabb kötetét, amely az 1428. évi forrásokat fogja tartalmazni, továbbá különböző témákban felkérésre vagy saját kutatói érdeklődésem nyomán tanulmányokat, könyveket írok vagy éppen köteteket szerkesztek. Az utóbbi 23 évben e mellett tanítottam a Pázmányon, az ELTE-n és a Szegedi Tudományegyetemen is jó néhány félévet, és most, 2021 februárjától a komárnói Selye János Egyetemen pályáztam és nyertem el a történelem szakon oktatói állást.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Az első és legfontosabb feladat jelenleg az elmúlt évtizedben kezdődött tudománypolitikai rodeó túlélése és egyúttal a középkori magyar történelem kutatási és művelési színvonalának, illetve az ebben meglévő hagyományaink és határon túli kapcsolataink megőrzése.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Olvassanak sokat és képezzék magukat, de a bulikból se maradjanak ki!

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: C. Tóth Norbert