„Nagyon összetartó társaság voltunk”
Interjú Ajkay Alinkával

aa4.jpgAjkay Alinka szerint nagyon jó volt legidősebb évfolyamnak lenni, különleges helyzetben voltak, mindenki ismert mindenkit. Az ő pázmányos kötődése folyamatosnak mondható, az utóbbi tizenkilenc évben már tanárként van jelen az egyetemen. Pázmány szövegeivel is foglalkozik, így nemcsak az intézményhez, hanem az alapító érsekhez is kötődik.

Mi jut eszébe azzal kapcsolatban, hogy a Pázmány újraalapításának 30 éves jubileumához közeledünk?

Hihetetlen. Egyáltalán nem tűnik ennyinek, hiszen nem sokkal érzem magam idősebbnek.

Nyomon követi a Facebookon a Pázmányos Emlék Regiszter (PER társaság) csoportot? Milyen érzés a 3000 tagú csoport tagja lenni és a réginek tűnő felvételeket és képeket látni?

A csoportnak régóta tagja vagyok, bár igazság szerint az utóbbi néhány hónapban élénkült meg ennyire és duzzadt ilyen hihetetlenül nagy létszámúvá. Persze a csoporthoz való csatlakozásnak azt hiszem, nincs kritériuma a pázmányos léten kívül, így olyan tagokat is látok, akik például mai tanítványaim, jelenlegi hallgatók. Tehát nem pusztán a már végzettek nosztalgiázásáról van szó, jóllehet azért nagyobb részt erről szól. A Campus decemberi bezárása lendítette fel a csoport működését, mindenki el akart búcsúzni, nagyon sokan látogattak ki az egyetemre. Bevallom, a Campusról szóló képek engem annyira nem hoztak lázba, mivel folyamatosan ott dolgoztam, tehát mindennapi élményem volt. Viszont a régebbi képekkel öröm felidézni a korábbi évfolyamokat és természetesen a miénket is.

Milyen emlékei vannak az első pázmányos napokról?

Arra emlékszem, hogy a jelentkezéstől a felvételiig nagyon kevés idő telt el. Valamikor szeptember elején lehetett jelentkezni, a tanítás, a konkrét első félév októberben kezdődött, tehát abban az egyetlen szeptemberi hónapban megírtuk az írásbelit, majd lebonyolították a szóbeliket is a tanárok. Sőt, a magyarosok egy kis csapatának még egy erdélyi kirándulása is belefért ebbe az időbe. Emlékszem, a Ménesi úti épületben hogyan álltunk sorba a beiratkozáskor, aztán a frissen megkapott papírokkal rohantam át a kollégiumba Pestre. Még aznap a Béke téri önkormányzatnál az ideiglenes lakcímem bejelentését is elintéztem. Egyébként eléggé szorongós időszak volt számomra, én úgy jöttem ide, hogy nem ismertem senkit. Szombathelyről abban az évfolyamban nem volt más, de még a megyéből is csak egy szem történész fiú. Alapvetően jellemző volt, hogy főleg alföldi vagy észak-keleti évfolyamtársaink voltak, a Dunántúlról kevesebben jöttek. Szóval eleinte kissé nehezen indult, de kénytelenek voltunk hamar összebarátkozni, hiszen főként a kollégiumban nagyon egymásra voltunk utalva.

Az első évfolyam hallgatója volt, ezért Ön is az alapítók közé tartozik. Ez milyen jelentőséggel bír az Ön számára?

Nem voltunk ennek akkoriban tudatában, ezt az „alapító” elnevezést évekkel később Oláh Csabi találta ki, amikor újra kezdte szervezni a találkozókat húsz év után. Egyébként a kezdeti nehézségek ellenére (például eleinte nem volt tábla vagy asztal, amin írhattunk volna, mindenkinek kemény táblás mappája volt, hogy tudjon min jegyzetelni) nagyon jó volt legidősebb évfolyamnak lenni, öt éven keresztül mi voltunk a legtapasztaltabbak. Királyság volt.

Milyen volt egy újonnan induló egyetem hallgatójának lenni? Milyen volt akkor pázmányosnak lenni? Milyen volt a közösségi élet?

Speciális helyzetben voltunk első évfolyamként, mivel mindenki ismert mindenkit, sőt, a tanárok és a dékáni hivatali titkárnő is mindannyiunkról tudott mindent. Maróth Miklós dékán úrnak az volt az elve, hogy terhelhetőek vagyunk, hát le kell kötni minket annyi feladattal, amennyit csak elbírunk. Például abban az időben egyedülálló módon kötelező volt a kétszakosság a Pázmányon, a többi egyetemen nem. Továbbá voltak kötelező óráink, mi öt éven keresztül tanultunk filozófiát, patrisztikát stb. függetlenül attól, hogy milyen szakosak vagyunk, általánosan kötelező volt. Jóval több óránk volt, mint például az azonos szakon tanuló ELTE-s hallgatóknak. Nagyon sokunknak volt (nekem is) dupla összeragasztott indexe, mivel betelt az első. Ez persze nagyobb terheket rakott ránk, de hazudnék, ha nem ismerném el, hogy kimondatlanul tetszett nekünk, hogy nem adják könnyen a féléveket. Azt még nem is említettem, hogy az egész egyetemi pályafutásunk alatt három UV volt összesen engedélyezve, ha ez összegyűlt, akkor már dékáni méltányosságot kellett kérni, amit egyszer lehetett, majd esetleg még egy rektori, és vége. Vége volt az egyetemi tanulmányoknak akkor is, ha valakinek ez a három UV egy félévben gyűlt össze. De én például nagyon örültem, hogy végre azt tanulhatom, amit szeretnék, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam. Emellett nagyon összetartó társaság voltunk, különösen a kollégisták, akik az angyalföldi Kerekes utcában laktunk, mi előnyben voltunk a pestiekkel szemben, mert kénytelenek voltunk hamarabb megismerni egymást.

Hogyan írná le a Pázmányhoz való kötődését?

Az én pázmányos kötődésem folyamatosnak mondható, mivel a doktori iskola három évét leszámítva folyamatosan a Pázmányon vagyok, az utóbbi tizenkilenc évben már tanárként. Ráadásul Pázmány szövegeivel is foglalkozom, úgyhogy nemcsak az intézményhez, hanem magához az alapító érsekhez is kötődöm.

Milyen emlékezetes élményeket tudna felidézni a pázmányos évekből?

A Kerekes utcai kollégiumban töltött három év meghatározó volt azt hiszem mindannyiunknak, akik ott laktunk. Egy tízemeletes panelház nyolcadik (fiúk) és kilencedik (lányok) szintjén laktunk, illetve még az első évben volt néhány szobánk a tizediken is, ahol egyébként képzőművészetis hallgatók laktak, amúgy az egész lépcsőház üres volt. Ekkoriban még ez eléggé vad környék volt, vigyáztunk egymásra, de azért így is volt néhány hajmeresztő kalandunk... De például itt volt irodalmi körünk is. Jók voltak a huszonnégy órás vetélkedők, meg a gólyatáborok, harmadéves korunkban már nagyon menőnek számítottunk a tatai gólyatáborban az elsősök szemében. Számomra nagyon fontosak voltak a színdarabok, volt olyan is, amit én rendeztem, nagy sikerünk volt Oscar Wilde Bunburyjével, és nem szabad kihagyni az OTDK-t sem, nekem a ’97-es miskolci különösen fontos volt.

A doktori iskola elvégzése után rögtön a Pázmányon kezdett oktatni, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék docense. Miért döntött úgy, hogy visszatér az egyetemre?

Az egyetem elvégzése után még nem tudtam, mit is szeretnék csinálni, kissé felemás is volt a helyzetem, mert amikor a magyar szakot és a régi magyar irodalom specializációt befejeztem, akkor még csak harmadéves voltam latin szakon. De szerencsém volt, az OTDK-s első helyezésem miatt az ELTE doktoriskoláját ösztöndíjjal végezhettem el, tehát három évig még nem kellett azon gondolkodnom, hogy mihez is kezdjek, közben a latint is befejeztem. Az, hogy visszatérhetek a Pázmányra, csak annyiban volt az én döntésem, hogy meg mertem szólítani az akkor már elég régen nem látott Hargittay Emilt a Széchényi Könyvtárban, ha jól emlékszem, éppen egy könyvbemutatón futottunk össze, hogy nincs-e valami lehetőség az egyetemen, mivel lejár az ösztöndíjam, befejeztem a doktoriskolát. A Tanár úr aztán elintézte, hogy bemutatkozhassam a kollégáknak, akiknek a jó részét persze ismertem, de természetesen át kellett menni ezen a hivatalos, többlépcsős úton. Eleinte nagyon furcsa volt hirtelen kollégájává válni azoknak, akik nem is olyan régen még tanítottak, nagy megtiszteltetésnek éreztem a bizalmat.

Hogyan látja, a saját hallgatói éveihez képest milyen fejlődésen ment keresztül az irodalom szak?

A mi időnkben még jóval több volt az óraadó és kevesebb a főállású tanár, ma ez már nincs így. Most sokkal gyakorlottabban mennek a dolgok, bele kellett tanulni mindenbe és a nulláról felépíteni egy új intézményt.

Mit gondol, az irodalom mennyire vonzó manapság?

Az irodalom szerintem mindig vonzó, én szenvedélyesen odavagyok érte. De komolyan átgondolva, a magyar szak mint olyan, most is népszerű, mert bármivel párosítható és nagyon hasznos, hiszen megtanít a nyelvünk alapjaira, helyesen írni, valamint végigvesz egy rendezett, rendszeres magyar- és világirodalmi elméleti és történeti folyamatot. Ez a tudás pedig ad egy alapvető műveltséget, ami magabiztossá teheti az embert. A bölcsészet azért olyan remek tudományág, mert rendszerekben gondolkodni, rendszereket átlátni tanít, tehát szinte bármivel kompatibilis lehet. Ezen belül pedig az irodalom különleges helyet foglal el, hiszen egyszerre szakma és szórakozás. Illetve szinte bármi lehet, amire csak szüksége van a lelkünknek, alapvető vigasz, gyógyír, örömforrás, szenvedély stb. Egyszerűen alapvető emberi szükséglet, ezért sosem fog kimenni a divatból.

A Pázmányon szerzett barátságok mindmáig megvannak, számíthat rájuk?

Természetesen.

Véleménye szerint miben rejlik a Pázmány különlegessége?

Szerintem nagyon fontos, hogy katolikus egyetem vagyunk. Ez a szellemiség akkor is fontos, hogy ha valaki más vallásúként jár ide, vagy egyáltalán nem vallásos. Úgy vélem, egy állami egyetem szociálisan például sokkal közömbösebb. Itt mindig érezheti, aki szeretné, hogy törődnek vele, hogy van hová fordulnia, ha valami gondja van. Érdekes figyelni a különböző évfolyamokat, mindenki úgy érzi, az övé az aranykor, a szoros összetartozás élménye azokban a generációkban is megvan, akiknek már jóval nagyobb létszámú évfolyamaik voltak. Ezt nagyon jó látni.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Éppen nagyon sok szakmai munkám van a tanítás mellett, ezeket szeretném befejezni elsősorban. Most az egyetemi létnek is nagyon izgalmas időszakában vagyunk azzal, hogy decemberben elbúcsúztunk a piliscsabai Campustól. Ismételten újrakezdjük az építkezést, kissé dejà vu érzésem van, mi ezt már egyszer végigcsináltuk, amikor Pestről kiköltöztünk. Remélem, hamar le fogjuk tudni.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

A pesti elsős évfolyamnak azt, hogy tartsanak ki a járvány idején, aztán végre normális egyetemi életük lesz, és meglátják, milyen jó is tud ez lenni. A felsőbb éveseknek pedig azt, hogy ugyan nagyon szerettük, de ne sirassák a Campust, adjanak egy esélyt a pesti létnek is, hátha nem is lesz olyan szörnyű.

Tanulmányok:
magyar nyelv és irodalom, latin nyelv és irodalom, régi magyar irodalom specializáció (PPKE)

Tudományos fokozat:

PhD, irodalomtudomány

Oktatott tárgyak:

Klasszikus magyar irodalom 1–2.
Szövegolvasás és interpretáció 1. (Klasszikus magyar irodalom)
Szerzők, művek, műfajok, irányzatok a 19. századi irodalomban 1–2.
Irodalomtudományi proszeminárium
Propedeutika, korszakismeret (Klasszikus magyar irodalom)
Régi magyarországi irodalom 2.
Irodalomelmélet 1.
Szövegmondás, szóbeli kommunikáció
A magyar irodalom világirodalmi kapcsolatai 

Tagság szakmai szervezetekben:

MTA köztestületi tag
Magyar Irodalomtörténeti Társaság

Díjak, kitüntetések:

2013–2016: MTA Bolyai János kutatói ösztöndíj
2013–2014: NKA alkotói pályázat
2005: ÖAD-ösztöndíj, Graz
2004: Erasmus oktatói mobilitás ösztöndíj, Nápoly
2000: ÖAD-ösztöndíj, Bécs
1999–2002: ELTE BTK magyar irodalomtudományi doktori iskola
1997: XXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Régi magyar irodalom alszekció, I. díj

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Ajkay Alinka

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása