Hittudományi Karunk a Pázmány Péter bíboros, prímás esztergomi érsek által alapított nagyszombati egyetem Hittudományi Karának jogutódja. Az egyetem 1992-es újraalapításának 30 éves jubileumához közeledünk. Ennek apropóján Vincze Krisztián, az 1-es számú Keresztény Bölcseleti Tanszék vezetőjével beszélgettünk oktatásról, a Pázmányhoz való kötődéséhez és a Pázmány különlegességéről.

Milyen gondolatok jutnak eszébe a jubileummal kapcsolatban?

Egy kerekszámú jubileum minden esetben nagyobb lélegzetvételű elgondolkodásra készteti az embert. Mivel mindig a jövő biztosításán dolgozik az ember, így feltétlenül szükséges összegző módon rátekintenie az elmúlt időszakra is, hogy megfelelően pozícionálja önmagát. Másrészt keresztény emberként a végső jövő perspektívájában szemléljük saját életünket és az emberiség történelmét, és ez azt jelenti, hogy van egy ideális mérce, amihez hozzámérjük életünk dolgait. Évfordulókat ünnepelni és jövőt tervezni így kell egy teljes intézmény esetében is!

Mindig is tanítani szeretett volna vagy voltak más céljai?

Görögkatolikus pap vagyok, s papi életem úgy kezdődött el, ahogyan általában a fiatalon felszentelt papok élete kezdődik meg: egy parókiára kerültem káplánként. A szentelő püspököm, dr. Keresztes Szilárd püspök atya döntésének megfelelően Budapesten a Rózsák terei Görögkatolikus Egyházközségnél kezdtem el papi szolgálatomat 2004-ben. Előtte egy öt éves külföldi ösztöndíjnak köszönhetően Rómában tanultam teológiát és filozófiát, ahol a tanításhoz szükséges licencia fokozatot is megszereztem a baccalaureátust követően. A licencia ciklus idején azonban tulajdonképpen egyáltalán nem foglalkoztatott a kérdés, kell-e majd nekem valaha tanítanom a jövőben. 2004-től szépen belemerültem a lelkipásztori élet feladataiba, amit nagyon szerettem. Rengeteg szép és hasznos élménnyel gazdagodtam, sok embert megismerhettem, sok örömet nyertem a papi életem eseményeiből és a lelkipásztori feladataimból. Három éves papi szolgálat után tulajdonképpen teljesen váratlanul kaptam a hírt, hogy Nyíregyházán a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán filozófia tanárként szolgálhatok 2007 szeptemberétől.

Mióta dolgozik felsőoktatásban? Mikor és hogyan került a Pázmányra?

2007 óta folyamatosan tevékeny vagyok a felsőoktatásban. Nyíregyházán minden a teológiai képzésben szükséges filozófiai diszciplína oktatását átvettem elődömtől, s közben befejezhettem a doktori képzést a Bécsi Egyetem Filozófiai Intézetében. Újabb fordulóponthoz 2014-ben érkezett az életem, amikor a Hittudományi Kar megkeresését fogadhattam el. Bolberitz Pál professzor úr nyugdíjazását követően kerültem az 1-es számú Keresztény Bölcseleti Tanszék élére megbízott tanszékvezetőként.

Milyen egy újonnan induló egyetemen oktatni? Milyen reményei, tervei voltak, amikor a Pázmányra került?

Nagy örömmel és feszült várakozással kezdtem el a munkám a tanszéken 2014 őszén. Tehát az újonnan indult egyetem oktatásába én csak jóval később kapcsolódtam be. Érdekes módon egyáltalán nem ismertem korábban sem a Hittudományi Kart, sem a Központi Papnevelő Intézetet, helyesebben mondva nem volt ezekkel az intézményekkel semmilyen kapcsolatom. A Hittudományi Karon az ország bármely egyházmegyéjéből érkező papnövendékek tanulhatnak saját egyházmegyés püspökük döntése alapján. Természetesen a Kar hallgatói, a Központi Papnevelő Intézet növendékei között mindig vannak görögkatolikusok is, nekem azonban e budapesti intézmények ismeretlenek voltak a külföldi ösztöndíjam miatt. Amikor teljes idegenként kerültem ide, jól esően fogadtam el a Hittudományi Kar professzorainak vendégszeretetét, nyitottságát, segítőkészségét és a velem szemben tanúsított bizalmukat. Magam is meglepődtem azon, milyen gyorsan sikerült beilleszkednem. Ez azonban nem rajtam múlt elsősorban, hanem kollégáim támogatásának és paptestvéri szeretetének köszönhetem.

Milyen fejlődésen ment keresztül a teológus szak, a Keresztény Bölcseleti Tanszék és Ön, saját maga?

Most töltöm a Hittudományi Karon a hetedik tanítási évemet, így hosszabb periódusra én még nem láthatok rá. Mindenesetre ez a hét év is nagyon sok változást hozott a Kar életében. A Kar tizenkét tanszékből áll, s utánam következve még három másik tanszék vezetésében is személyi változás állt be idősebb kollégáink, illetve tanszéki elődeink nyugdíjazása miatt. Természesetesen ezek a személyi változások sok mindenre kihatnak, s igen nehéz lenne az ebből fakadó változásokat sorra venni. Úgy vélem, az egész karnak rengeteg munkája van abban, hogy az elmúlt években szépen tovább gondozhattuk meglévő képzéseinket, sikerült elindítanunk az egyszakos hittanár-nevelőtanár képzést, s levelező munkarend után most már nappali tagozaton is várjuk a jelentkezőket. Az elmúlt pár évben nagy gondot fordítottunk arra, hogy sok nyílt programot, például nyitott előadást, előadássorozatokat rendezzünk és szervezzünk, aminek köszönhetően szellemi életünkbe beleláthatnak azok is, akik nem a hivatalos hallgatói jogviszony mentén kötődnek hozzánk. Új fórumokat alkottunk meg a hittudományi főiskolák oktatóival való szakmai kapcsolattartásra, az egyetem egyéb fakultásain oktatókkal való közös gondolkodásra. Úgy érzem, az elmúlt években meg tudtuk erősíteni a hallgatókkal való közvetlenebb kapcsolatunkat például a mentortanársági hálózatunkon, az alumni továbbképzéseinken keresztül. Másrészt nagyobb hangsúlyt fektetünk arra az „állandó feladatunkra” is, hogy hallgatóinknak ne csak szellemi táplálékot adjunk a megtanulandó teológia tantárgyak keretében, hanem segítsük őket lelki életükben, spiritualitásuk építésben is.

Ami a Keresztény Bölcseleti Tanszék és az én személyes fejlődésemre vonatkozhat, az egyrészt a Magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság működtetése. Lassan öt éve, hogy a nagy múltú, közben évtizedekig hallgatásra ítélt, aztán 2004-ben újjáéledt Társaság az én vezetésemmel működhet. Sok jó szakembert ismerek a társaság működésének, konferenciáinak, publikációs tevékenységeinek köszönhetően. A Társaság tulajdonképpen a Bölcseleti Tanszék égisze alatt működik, s a magyar, az itthoni keresztény filozófusoknak egy olyan fóruma szeretne lenni, ami egyben tart bennünket hasonló gondolkodású oktatókat, kutatókat, filozófusokat. Az elmúlt esztendőkben az egyetemi tevékenységeimnek köszönhetőn sok embert ismerhettem meg, akikkel szakmai kapcsolatot ápolhatok. Ez az, ami szakmai alakulásomat nagyban befolyásolja.

Véleménye szerint mitől lesz valaki sikeres oktató?

Filozófiát oktatok, s nekem az a legfontosabb a tanításomra vonatkozó önvizsgálati kérdésem, hogy amit és ahogyan tanítok, azt tudják-e konkrétan az életre, akár annak kifejezetten gyakorlati oldalaira is vonatkoztatni a hallgatók. Másrészt a keresztény bölcselet természetesen a teológiára irányul, így az azzal való kapcsolatát is folyamatosan szem előtt tartatom a hallgatókkal. Az elmúlt években néhány hallgatótól folyamatosan kaptam a visszajelzést, hogy azért szeretik az óráimat, mert bármely filozófusról vagy filozófiai áramlatról tanítok, rögtön elmondom, és folyamatosan utalok arra, hol van ennek helye, lecsapódása, hatása a teológiában, vagy egyszerűen csak a keresztény szellemiségben.

A filozófiától olykor idegenkedhetnek a hallgatók, hiszen tűnhet életidegennek, absztraktnak. Viszont én éppen azt szeretem érzékeltetni, hogy a gondolkodásunknak mindig van tétje, s olykor a legabsztraktabb gondolatok is nagymértékben hathatnak a megélt életünkre. Szeretem elmondani, hogy egy-egy filozófus milyen volt hétköznapi emberként, hogy élt, milyen szokásai, erényei vagy éppen súlyos életeseményei voltak, s aztán rátérek filozófiájukra. Másrészt a filozófiában azt lehet látni, megismerni és felfedezni, kik, hogyan és mit gondoltak a világról, Istenről, a létezésünkről.

A sikeres oktató szerintem képes aktívan lekötni a hallgatók figyelmét, képes őket az önálló gondolat- és kérdésfelvetések útján elindítani. A filozófia a bölcsesség szeretete, - úgy tanítani, hogy közben a hallgatók lelkesüljenek, tudásvágyuk még tovább fokozódjon, nos, ez biztosan a sikeres oktatás egyik legfontosabb ismertetőjegye.

Hogyan írná le a Pázmányhoz való kötődését?

A Pázmány olyan hallgatókat képez, akik a szaktudásuk által egészen különböző szegmensekben fognak dolgozni. A teljes magyar társadalom javát szolgálja, ha olyan emberek kapnak tőlünk diplomát, akik nemcsak szaktudással, hanem a Pázmányon kialakított szemléletmódjukból adódó sajátos elkötelezettséggel is betöltik majd munkahelyüket. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok volt hallgatónk, nemcsak egyszerűen munkahelyet tölte be, hanem egyidejűleg nagyon komoly hivatástudattal dolgozik. Az egyetemen való munkámat azért tartom kihívásszerűnek és komolynak, mert a hallgatók formálódásához járulunk hozzá. Nagyszerű dolog egy ilyen folyamat részesének lenni!

Véleménye szerint miben rejlik a Pázmány különlegessége?

Az egyetemünk igazán heterogén képet mutat magán. Ha belegondolunk a különböző fakultások tényszerűségébe, képzéseik sokaságába, akár kételkedő gondolataink is adódhatnak, vajon mi által lehet ténylegesen egységes ez a nagy egyetem. A sok eltérés, a gazdag képzési paletta valóságát a katolikus szellemiség mindennapos jelenléte igyekszik jellegzetesíteni. A keresztény, a katolikus szellemiség, ami képes egybefogni a teljes intézményt, kifejeződik a képzések területén és természetesen a hallgatók, oktatók, minden alkalmazott hétköznapjaiban is. Minden fakultás közös célja, hogy a különböző tudományterületek együttműködjenek. Ha valahol nagy esély van arra, hogy a képzésekben résztevő hallgatókat egyáltalán ne jellemezze a szakbarbárság, az a Pázmány. Bionikát, jogot vagy régészetet tanul a pázmányos hallgató, nagyon sokszor adódik alkalma arra, hogy a keresztény értékek és a keresztény emberkép mentén gondolkodjon saját tudományos területe kérdésfelvetéseiről, problémáiról. Fiatalként, egyetemistaként nagyszerű, életre szóló lehetőség az, hogy alaposan ismerkedhetnek meg hallgatóink a kereszténység társadalmat, politikát, gazdasági életet érintő meglátásaival, gyakran hallanak a tudomány és vallás szinergikus kapcsolatáról, keresztény tudósokat, kutatókat olykor közvetlenül hallgathatnak. Ezekből áll össze a Pázmány különlegessége, sajátos értékei az átfogó látásmódra való törekvésből adódnak.

Vannak olyan kiemelkedő, emlékezetes emlékek – vagy esetleg hallgatók -, amelyekre mind a mai napig jó szívvel emlékszik?

Egy idősebb kollégánk, a szomszéd tanszék tanszékvezetője ment nyugdíjba két évvel ezelőtt: Rokay Zoltán. Szívesen emlékszem vissza barátságára, velem szembeni bizalmára, ahogyan megkért, hogy utolsó elvégzendő feladataiban mellette legyek. Nagyon jó humorérzéke volt, amit mindig csodáltam; nagyszerű habitussal, az igazi filozófus bölcsességével viseltetett az élet minden dolgával szemben. Ünneplését ünnepi kötet szerkesztésével is teljessé tettük, méltóságteljesen köszöntünk el tőle, s ő sok kellemes emléket, baráti gesztust hagyott meg bennem. Gazdag, aktív oktatói pályát valósított meg a Hittudományi Karon, s közben mi, a fakultás itt maradt tanárai méltóságteljesen köszönhettük meg munkáját. Egy tartalmas oktatói pálya elismeréstől, megbecsüléstől övezetten zárulhatott le szemeink előtt.

Hallgatók, akikre nagyon szívesen emlékszem? Vannak sokan! Az oktatásban eltöltött éveimből vannak olyan hallgatóim, akik a filozófia magasabb szintű tanulásában köteleződtek el, s ennek nagyon örülök. Ha a teológus hallgatók a bakkalaureátus megszerzése után tovább tanulnak, akkor közülük sokan választanak egyháztörténelmet, egyházjogot, morálist vagy dogmatikát. Így mennek licencia kurzusra, doktori iskolába. A filozófia mellett azonban csak kevesen horgonyoznak le. Van viszont pár olyan tanítványom, akiket „megfertőztem”, s filozófiát tanulnak, akár külföldi ösztöndíj keretében is. Másrészt a levelezős hallgatóink olyanok, hogy sokszor egészen nyíltan, őszintén nyilvánulnak meg, s korukból adódó szellemi érettségük mentén nagyon intenzíven vesznek részt előadásaimon, „hús-vér” jellegükben ragadnak meg filozófiai kérdéseket. Egy-egy teljes évfolyamra emlékszem továbbá úgy vissza, hogy a nehezebb diszciplínák tanulásakor a szokásosnál több humort vihettem az előadásokba. Pezsdítő élmény, amikor a hallgatósággal teljesen egy hullámhosszon sikerül gondolkodni, amikor az előadó apró rezdüléseire is reagál a hallgatóság.

Mit tart a saját legnagyobb sikerének a Pázmányon töltött idő alatt?

A tudományos élet rengeteg impulzust és egyidejűleg rengeteg feladatot ad ebben az egyetemi közegben. Az elmúlt időszakban sikerült habilitálnom, egy második doktori címet szereztem a Lateráni Egyetemen Rómában. Igyekeztem a tanszékem tudományos, szakmai kapcsolatait élőbbé, aktívabbá tenni. Ugyanakkor inkább a jövő tennivalóit látom magam előtt.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Negyvenkét éves vagyok, hetedik éve, hogy itt tanítok a tanszéken, - bőven van tennivalóm. Szeretném az oktatásban használt jegyzeteimet véglegesíteni és kiadatni, szeretnék újabb monográfiát megjelentetni. Van külföldi filozófiai fórum, ahol tag vagyok, s ott szeretném magam jobban beleásni a fórum működésébe. Jó lenne, ha a tanszék oktatói munkájába be tudnék majd vonni agilis, rátermett fiatalt.

Mit igyekszik átadni a tanszéknek, a szaknak és a kollégáknak, akikkel együtt dolgozik?

A képzéseinken résztvevő hallgatókkal azt szeretném láttatni, hogy a kereszténység gondolatvilága mit tud hozzátenni az ember „világalakítási” és egyáltalán „világelgondolási” tevékenységéhez. Nagyon kusza szellemi áramlatokkal találkozik a mai ember, s a keresztény filozófia éppen ezekben szeretne rendet tenni.

A kollégáim nagy részével példás kohéziós erővel gondolkodunk együtt, s az ilyesfajta csapatszellem állandó kell, hogy maradjon itt a karunkon, a tanszékek, a munkatársak között. A Magyar Katolikus Egyházban nagyon fontos szerepet tölt be a Hittudományi Kar, s e szerepbetöltésben nagy jelentősége van egymás támogatásának is. Az „egy Mester tanítványai vagyunk” köteléknek van szellemi, lelki, szakmai oldala, s ezek mindegyikében aktívnak kell maradnunk.

Milyen jövőt kíván a Pázmánynak?

Olyan jövőt kívánok, amelyben minden erénye megerősödik, s aktuális, jelenlegi nehézségei vagy gyengéi minimalizálódnak! Szellemisége komoly potenciált hordoz magában, hogy az egészen különböző képzéseken résztvevő hallgatókban, s az egyetem oktatóiban az istenhívőt és a szakembereket jellemző erények ötvöződjenek. Ennek az ismertetőjegynek további jelenlétét és további erősödését kívánom egyetemünknek!

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Vincze Krisztián