Valószínűleg mindenki találkozott már környezetében ikrekkel, anélkül, hogy az „iker-jelenség” szociológiai vonatkozásaira gondolt volna. Pári András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karán a Szociológiai Intézet Társadalomtudományi Tanszékének tanársegédje hosszú évek óta foglalkozik ikerkutatással, ikerdemográfiával.

Mikor és miért választotta ezt a témát?

2010 táján találkoztam első alkalommal ikrekre vonatkozó statisztikai, illetve demográfiai adatokkal. Akkoriban a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) dolgoztam, ahol az volt a feladatom, hogy – tájékoztatási és módszertani szempontból – a társadalomstatisztikai adatokat ellenőrizzem. Feltűnt, hogy az 1990-es évek második felétől kezdve megemelkedett az ikerszületések száma. Először arra gondoltam, talán hibásak az adatok, ezért alaposabban utána néztem. Kiderült, az adatok helyesek, és valóban, az 1990-es évek végétől látványosan megemelkedett az ikerszületések száma.

Kutatóként ennek a változásnak az okait kezdtem vizsgálni. Először az újságokban, az Interneten és a bulvársajtóban közreadott, ide vonatkozó cikkekkel találkoztam. Ezekben megjelentek bizonyos igazságok, de inkább féligazságoknak lehetett tekinteni őket. Azóta saját kutatást is végeztem más szociológus kollégákkal ebben a témában, és jelenleg a doktori disszertációmban is az ikerszületésekre és az ikres családokra vonatkozó kérdéseket igyekszem megválaszolni.

Kiindulási pontként meg kell állapítanunk, hogy manapság – Magyarországon és világviszonylatban egyaránt – az összes születésnek mintegy három százalékát teszik ki az ikerszületések.

Korábbi időkre visszatekintve hogyan alakult ez az arány?

Az 1950-es, 1960-as években mintegy két százalék körül mozgott az ikerszületések születéseken belüli aránya. Feltehető a kérdés: milyen tényezők játszottak – játszanak – szerepet a bár nem látványos, de önmagához képest komoly változásban? Első helyen az édesanyák életkorát kell említeni.

Az utóbbi évtizedekben valóban kitolódott a gyermekvállalás időpontja. Ma már természetesnek tekintik harmincéves kor körül a szülést, és nem ritkák a negyvenhez közelítő várandós édesanyák sem.  

Az életkor befolyásoló szerepére nézve már a Bibliában is ismerünk példákat. Izsák feleségével, Rebekával kapcsolatban – akinek ikrei születtek, Jákob és Ézsau – utalást találunk arra vonatkozóan, hogy előrehaladott életkorban járt, amikor az ikreket várta. Tudományos szempontból fontos, hogy kétpetéjű ikerpár volt Izsák és Ézsau, mert ez is az édesanya életkorával mutat komoly összefüggést.

A huszadik századot tekintve az első és a második világháború idején látványosan megemelkedett az ikerszületések száma. Ez azzal függött össze, hogy a fiatal férfiakat besorozták a hadseregbe, csökkent a fiatal korban kötött házasságok és családalapítások száma. A gyermekvállalás is az „idősebb” nők körében volt nagyobb, s ezzel összhangban gyakoribbá vált az ikerszületés. Az anyák idősebb korban történő gyermekvállalása egyértelműen összefügg az ikerfoganásokkal, tehát ennek biológiai, genetikai okai vannak.

Az édesanyák életkora mellett meg kell említeni egy másik, az ikerszületéseket jelentősen befolyásoló tényezőt. A mesterséges megtermékenyítés – a lombikprogram, az asszisztált reprodukciós beavatkozások – felerősítik az ikervárandóságot. Az asszisztált reprodukciós eljárásban nem egy, hanem több embriót ültetnek be az anyaméhbe. Ma már ez az orvosi technika is fejlődött, egyre kevesebb embrió beültetése szükséges a remélt várandósság eléréséhez.

Ezekkel nyilván az orvostudomány foglalkozik.

Czeizel Endre végzett az ikerszületésekre vonatkozó kutatásokat az 1970-es években. Megállapította, hogy az agyalapi mirigy működése bizonyos vonatkozásban összefügg az életkorral, s ez megnöveli az ikerfoganás esélyét.

Demográfiai szempontból ugyanakkor megfigyelhető: különböző rasszokban, népcsoportokban eltérő az ikerszületések aránya. Orvosi kutatások kimutatták, hogy ez is az agyalapi mirigy működésével függ össze. A demográfiai kutatásokból azt látjuk, hogy Afrikában születik a legtöbb ikerpár, míg a legkevesebb Távol-Keleten, elsősorban Japánban vagy például Dél-Koreában. Magyarország, Európa és Észak-Amerika ebből a szempontból a kettő között helyezkedik el. Idén márciusban került publikálásra egy angol nyelvű tanulmány, mely az 1980-as évek és a 2010-es évek eleji ikerszületéseket hasonlítja össze: az eredmény, hogy soha nem született még annyi ikerpár a világon, mint az utóbbi évtizedben.

Az életkor, a mesterséges megtermékenyítés és a rasszokra jellemző sajátosság mellett van-e más tényező is, amely befolyásolja az ikerszületések számát? Az életformára, a táplálkozási szokásokra gondolok.

Erre nézve is vannak biológiai, orvosi kutatások. A szakcikkek megemlítik a magzatvédő vitaminok hatását. Azt is emlegetik egyes sajtóban megjelent írások, hogy bizonyos ételek fogyasztása elősegíti az ikerfoganást, de az ilyen feltételezések már a tudomány és a varázslat határterületén mozognak.

Ami biztosan állítható: egyes országokon belül területi vonatkozásban is megfigyelhető valamiféle törvényszerűség az ikerszületésekben. A skandináv országokban már a 19. század végén jelentős ikerkutatások folytak, és megbízható demográfiai kimutatások szerint az elszigetelt térségekben, a szigeteken vagy a távoli, elzárt svéd, illetve norvég területeken élő közösségekben magasabb volt az ikerszületések száma.

Mi lehet ennek az oka?

Genetikai, nem pedig demográfiai okokkal magyarázható. A génállomány adott szűk közösségen belül keveredett, tehát egyfajta belterjességről beszélhetünk. Orvosi szempontból egyébként az ikerséget még napjainkban is betegségként közelítik meg. A Betegségek Nemzetközi Osztályozásában (BNO) külön kóddal szerepel. Az utóbbi közel két évtizedben külön figyelmet kapott az ikerkutatás a természettudományokban. A társadalomtudományokban eddig kevesen és keveset foglalkoztak az ikerszületések társadalmi hátterével.

Az ikerszületések száma hogyan alakul Magyarországon a területi megoszlást tekintve? Kimutatható-e valamilyen sajátosság?

A KSH-ban évtizedes adatokat összegeztem ezzel kapcsolatban. Azt találtam, hogy az 1970-es, 1980-as években semmilyen területi sajátosság nem jelentkezett. Akkoriban, szemben a mai három százalékkal, mint említettem, két százalékot tett ki az ikerszületések száma. Az 1990-es évektől megfigyelhető emelkedéssel együtt a területi eloszlásban is sajátosságok mutatkoztak.  

1997-ben fogadták el a ma is hatályos – időközben módosított – egészségügyi törvényt. Ez a törvény tette lehetővé először, hogy öt embriót ültethessenek be egy asszisztált reprodukciós eljárás során az anyaméhbe. Ettől kezdve megemelkedett az ikerszületések száma. Az anyagi szempontból módosabb városokban és környékükön, Budapesten, azon belül Budán és a budai agglomerációban kimutathatóan több iker született, de ugyanez érvényes Győr és környékére, Szeged és környékére, valamint a Balaton-felvidékre.

Eszerint a társadalmi rétegeződés, az anyagi helyzet is jelentős befolyásoló tényező?

Igen, de ezeket a szempontokat átfogóan még nem dolgozták fel. A rendelkezésemre álló adatokból az látszik, hogy az ikerszületések számának alakulása összefügg az iskolai végzettséggel. Minél magasabb iskolai végzettségű valaki, annál nagyobb valószínűséggel születhetnek ikrei.

Az eddig említett tényezők mellett mi lehet még ennek az oka?

Mindezek mögött is az anyák kitolódó gyermekvállalása áll magyarázatként. Egy hölgy huszonhárom-huszonöt éves korában fejezi be az egyetemet, utána karriert épít, s már huszonnyolc-harminc éves, amikor vállalja az első gyermekét. Kutatásaimban azt találtam, az anya harminckét éves korában történik a legtöbb ikerszülés.  

Alacsonyabb iskolai végzettségűek esetében már lehet, hogy valaki tizennyolc éves korában – vagy akár azt megelőzően is – dolgozni kezd, majd rövidesen gyermeket vállal. Ilyenkor kisebb a statisztikai esélye az ikerszületésnek.

Megállapítható-e valamilyen társas, közösségi sajátosság az ikergyermekek fejlődése során? 

A szakirodalom szerint – 2012-ben végeztünk erre vonatkozó kutatást, amely elsősorban nevelésszociológiai szempontból érdekes – igen erős az ikrek kötődése.

Egymáshoz vagy a szülőkhöz, különösen az édesanyához?

Igen erősen kötődnek egymáshoz, és kevésbé a szülőkhöz, mint az egyes gyermekek esetén ez megfigyelhető. Különösen egypetéjű ikreknél kiemelkedő az egymás iránti kötődés. Az édesanyáról való leválás viszonylag hamar bekövetkezik, az egymástól való elszakadás ugyanakkor nehezen következik be.

Ezért a szakirodalomban egyre több olyan javaslattal találkozunk, amelyek szerint az ikreket külön érdemes nevelni. Az általános iskolában ajánlott másik osztályba íratni őket, de középiskolás korukban mindenképpen. Ha ugyanis megmarad az egymás iránti, átlagon felüli kötődésük, ez negatív értelemben kihathat a későbbi párkapcsolataikra, és rányomja bélyegét a közösségi beilleszkedésükre.

Régebben az volt a divat, hogy ha valakinek ikrei születtek, különösen, ha egypetéjűek voltak, ugyanolyan ruhába öltöztették őket. A szülőket egyfajta büszkeség töltötte el, hogy ikreik születtek, és ezt meg kellett mutatniuk a társadalomnak. Ennek nyilvánvaló megoldása volt, hogy két, öltözetükben is azonos gyermekkel jelentek meg.

Ennek többféle hátránya volt. Gyakran összekeverték az ikreket, nem tudták őket megszólítani a nevükön. Ráadásul személyiségfejlődésüket is negatívan befolyásolta, mert nehezítette a helyes énkép kialakulását. Az ikrek azt tapasztalták a társadalom részéről, hogy együtt kezelik őket, „egy egységként”, mintha külön-külön nem is léteznének.

Az ikrek – ikerségükből következően – előnyt kovácsolnak-e sajátos helyzetükből?

A 2012-13-ban végzett kutatásainkból kiderült, hogy az ikrek, különösen az egypetéjűek, igyekeznek kihasználni a helyzetükből adódó előnyöket. Akár egymás helyett is szerepet vállalhatnak, például az iskolai tanulmányok során.

Pierre Bordieu tőkeelmélete az ikrek estében is jól működik, a kulturális tőke kihasználása szempontjából. Az elmélet azon a felismerésen alapul, hogy a tőke nem kizárólag gazdasági természetű, és a különböző tőkefajták egymásra átválthatók.

Kutatásunkban öt ikercsoportot különítettünk el. Voltak az egypetéjűek, ezen belül a fiú-fiú és a leány-leány páros, a második csoportban a kétpetéjűek, ahol a lány-lány, fiú-fiú és a leány-fiú (vegyes) párosok szerepeltek. Markánsan megmutatkozott, hogy az egypetéjűek kihasználják a helyzetükből következő különlegességüket. A kétpetéjűek ezt már nem tudják ilyen módon érvényesíteni, ráadásul a kétpetéjűekre, különösen fiú-leány páros esetén, sokszor nem is ikrekként tekintenek, hanem csak azt állapítják meg, hogy a két testvér, akik nagyon közel születtek egymáshoz, nem feltétlenül hasonlítanak egymásra. Az emberek egyébként, ha ikreket említenek, elsősorban az egypetéjűekre gondolnak.

Hány ikerpár él ma Magyarországon?

140-170 ezer ikerpár, ez körülbelül 280-340 ezer személyt jelenthet. Ennyi embernek van tehát valamilyen ikerkötődése. Azért említem így, mert előfordulhat, hogy valakinek ikerként indult az élete magzatként, de közben a testvére „felszívódott”. Őket fantomikreknek nevezi a szakirodalom.

A kétpetéjűek az ikernépességnek mintegy kétharmadát-hetven százalékát teszik ki, az egypetéjűek aránya ennek megfelelően 30-35 százalék.

Említette, hogy az utóbbi évtizedekben emelkedett az ikerszületések száma. Ez a tendencia ma is folytatódik? 

Az utóbbi 5-6 évben stagnálni kezdett az ikerszületések száma, beállt az említett 3 százalékos, 3,2 százalékos szintre. Az 1990-es évektől megindult emelkedést elsősorban a kétpetéjűek születésének gyakorisága idézte elő. Az ikernépességen belül nem nőtt egyenes arányban az egypetéjűek és a kétpetéjűek aránya.

Felállítható-e valamiféle törvényszerűség az ikerszülések gyakoriságára nézve?

A 19-20. században élt lengyel orvos, Dyonis Hellin (1867-1935) felfigyelt egy törvényszerűségre, amelyet később egy róla elnevezett formulában rögzített. Eredeti formájában ma már nemigen használják, de az ikerdemográfiában még sokszor hivatkozunk rá. Hellin megfigyelte, hogy minden 89 szülés alkalmával biztos, hogy születik egy kettes ikerpár. Ha a 89 négyzetét vesszük, ilyen számú szülés esetén biztos, hogy születik egy hármas ikerpár. Ezt a formulát tovább vezetve harmadik hatványra – ez 705 ezer szülést jelent –, biztosan születik egy négyes ikerpár. Ez a törvényszerűség az akkori lengyel és német viszonyokra, amikor még nem ismerték a mesterséges megtermékenyítést, igaz is volt.

Ma már ez a formula annyiban nem állja meg a helyét, hogy nem a 89-es, hanem jóval alacsonyabb számmal kell dolgoznunk. Ez a szám az utóbbi tíz évben 60 körülire csökkent Magyarországon, azaz minden 60 szülésből egy biztosan ikerszülés. Ennek négyzetét véve biztosan születik egy hármas iker. 216 ezer szülés alkalmával pedig biztosan születnek négyes ikrek.

Még egy megfigyelést említenék: a nagycsaládokban nagyobb valószínűséggel születnek ikrek. Statisztikailag nagy esély van arra, hogy hét várandósság után nyolcadikként ikrek fogannak meg.     

Jelenleg milyen kutatást folytat ezen a téren?

Az ikerszületések számának világméretű alakulásáról és összehasonlításáról van elbírálás alatt egy könyvfejezetem egy angol nyelvű kötetben. A nemzetközi szakirodalomban a szülés oldaláról közelítik meg a témát, engem a születés kérdésköre érdekel elsősorban. A családszociológia szemszögéből ugyanis nem lehet önmagában csak a szülést nézni, az ikerszületéseket el kell helyezni a család életében. Milyen az ikres szülők helyzete, milyen kérdések kerülnek elő az ikrek nevelése során.

Arra vonatkozóan vannak-e ismeretek, hogy egy ikerszületés mennyiben változtatja meg a család életét az egyes születéshez képest?

Ahol egyszerre két gyermek születik, ez nem kétszeres, hanem többszörös elfoglaltságot, figyelmet igényel a szülőktől. Az óvodáskor után viszont, amikor az ikrek már egymással játszanak, tanítják, segítik a másikat, sokkal könnyebbé válik a szülők helyzete. Igaz ez azokra a családokra is, ahol két testvér egymáshoz nagyon kis korkülönbséggel születik. Ott ugyancsak nagy figyelmet igényel a szülők részéről a gyermekekre való odafigyelés. A szakirodalomban is így közelítenek az ikrekhez. A hármasokat, négyeseket (többeseket) nem is említve. Ezekben a családokban már a szülőkön kívül külső segítségre is szükség van.

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: Pari András