Güttler Emma focista és a PPKE BTK kommunikáció- és média szakos hallgatója. Két szakirányosként a vizsgaidőszak kifejezetten stresszes időszak számára, ugyanakkor ilyenkor sokkal eltökéltebben tud focizni. Mindez pedig ahhoz vezet, hogy utána tisztábban tud gondolkodni, és jobban tud a tanulásra koncentrálni. Életében a tanulás és a sport tökéletesen kiegészítik egymást.
Hogy vagy? Hogy érzed magad az Egyetemen? Milyen volt a jelenléti oktatás első néhány hónapja?
Jól vagyok! Végre megint úgy érzem, hogy járok egyetemre, élőben lehetek az órákon, találkozhatok a barátaimmal és reggelente rohanhatok, nehogy elkéssek:) Élvezem, hogy az előadásaimat nem egy képernyőt nézve mondom el, és azt is, hogy nem icipici virtuális arcokkal, hanem személyesen beszélgethetünk az évfolyamtársakkal, tanárokkal. Persze, nem mondom, hogy nem nehezebb így a tanulás. Harmadéves kommunikáció- és média szakos hallgatóként, újságírást és PR-t tanulok, ami annyit jelent, hogy jó sok tantárgyam van, de úgy érzem, ezzel kapcsolatban tudnak még egy páran azonosulni velem, akik szintén két szakirányosok. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy továbbra is úgy gondolom, jó döntést hoztam annak idején, amikor a specializációkról kellett dönteni. Élveztem és élvezem is mindkettőt, és abban is segített, hogy rájöjjek, mik az erősségeim, mik azok, amiken még javíthatok és hogyan is tudom magam elképzelni a jövőben. Szóval, hajrá Mindenkinek, aki két szakirányra vállalkozik!:)
Még a tavalyi félévben részt vettél az egyetemi középiskolai kutatásban. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a felmérés szervezése és lebonyolítása során?
Jó emlékeim vannak a kutatással kapcsolatban. Az online oktatásban ez volt az a pont, ami más irányban gondolkoztatott el az egyetemi világban. Rájöttem, hogy egyáltalán nem egyszerű összeállítani egy olyan kérdőívet, amelyből érdemleges és átfogó válaszokat kaphatunk. Természetesen sokat segített az, hogy a középiskola azért még nem volt olyan régen számunkra, így saját magunkból tudtunk kiindulni a kérdések megfogalmazásánál. Ezzel még önmagában persze sehol sem lettünk volna Niki, Tomi és Morva Gábor Tanár úr szakértelme és segítsége nélkül. Izgalmas volt felépíteni a kutatásunk rendszerét és fő vonalait, amiket később, az elemzésnél felhasználhattunk, értelmezhettünk. Sokat dolgoztunk vele, de nagyon hasznos volt számunkra, új szemléletmódot tudhatunk magunkénak, ami most a szakdolgozatírásnál igencsak jól jött.
A tanulás mellett jelenleg is aktívan sportolsz, pontosabban focizol. Hogyan kerültél bele ebbe a világba? Mi az első emléked vagy élményed a sportággal kapcsolatban?
A sport mindig is fontos részét képezte az életemnek, így nőttem fel a családomban. Több sportot is kipróbáltam még fiatalabb koromban, úszás, lovaglás, művészi torna, atlétika, kézilabda, szerettem is őket, de valahogy nem maradtam meg ezek mellett. Ötödikben kezdődött az egész, ahol kisebb lányfoci bajnokságokat tartottak az osztályok között és mi mindig indultunk rajtuk, egészen eredményesek is voltunk. Ezek a meccsek azok az első emlékek, amelyekről akkor még nem tudtam, hogy sokat fognak jelenteni nekem a későbbiekben. Kilencedikben megalapult a gimnáziumi lány focicsapat és elkezdtünk járni az edzésekre a barátaimmal, majd egy idő után azt vettük észre, hogy az osztályunk teszi ki a fél csapatot. Indultunk, már nem csak iskolai, de kerületi, budapesti bajnokságokon is és egyre inkább részét képezte az életünknek a foci. Sajnos miután leérettségiztünk, már nem járhattunk vissza, így úgy tűnt, vége szakad a „pályafutásunknak”. Egy volt gimis csapattársam azonban újra beszervezett és leigazoltunk egy egyesülethez, ahol már három éve edzünk, focizunk, fejlődünk, kikapcsolódunk. Sajnos, vagy nem sajnos, mostanában egyre több mindennel foglalkozom, az egyetem mellett már lassan 8 hónapja dolgozom is, számomra “az álomhelyen”, de így nagyon össze tudnak gyűlni a dolgok. Igyekszem mindenre elegendő időt fordítani, kisebb-nagyobb sikerrel.
Melyik csapatnál láthatnak az olvasóink és milyen poszton keressenek?
A Törökbálinti Labdarúgó Akadémia és Sportegyesületben focizom. Gyönyörű helyen vannak a pályák, egy erdő közepén. Néha még egy-egy őz is ellátogat az edzésekre. Milyen poszton játszom? Talán a legegyszerűbb az lenne, ha egyenesen az edzőmet kérdeznénk:) Nagyban függ a saját csapatunk felépítésétől, a taktikánktól és természetesen attól, hogy milyen csapat ellen mérkőzünk. A legmagabiztosabban talán szélső középpályásként érzem magam, de ha az edzőm azt mondja, mindig igyekszem alkalmazkodni a többihez is. Kivéve a kapus poszt. Az nagyon nem az én világom.
Hogyan tud, átsegít a nehézségeken, nyújt valamilyen új perspektívát a sport, ha esetleg olyan egyetemi feladatba ütközöl, amin nehezebben lépsz át? Van ehhez kapcsolódó történeted?
Mindig is úgy gondoltam, hogy a sport fizikailag lefáraszt, viszont segít kikapcsolni az agyamat és ez az egyetemi éveim során is bebizonyosodott. Többször észreveszem magamon, hogy amikor stresszesebb vagyok, vagy valamilyen nehéz feladatom van, akkor sokkal eltökéltebben tudok focizni, jobban kihajtom magam, sőt néha még eredményesebben is játszom ilyen esetekben. Mindez pedig ahhoz vezet, hogy utána tisztábban gondolkodom, jobban tudok koncentrálni a tanulásra. A legutóbbi vizsgaidőszakomban volt ilyesmire példa, amikor készültem az első online szóbeli vizsgámra, ami különösen stresszes volt, mert aggódtam, hogy pont akkor megy el a wifi vagy véletlenül félrenyomok valamit vagy, hogy egyszerűen lefagyok a gép előtt. Nagy mennyiségű lexikális tudást kellett akkor elsajátítanom, tele definíciókkal és besokalltam, úgy éreztem már semmi nem jut be a fejembe. Gondolkoztam, hogy kihagyom az edzésemet és inkább tanulok ahelyett is, de végül jó döntést hoztam. Kiedzettem magam azalatt a két óra alatt, azután pedig újult erővel, tiszta fejjel tudtam folytatni a tanulást. Másnap pedig sikeresen levizsgáztam. Úgyhogy számomra a kettő tökéletesen kiegészíti egymást.
Ha éppen nem az edzésekkel vagy a tanulmányaiddal foglalkozol, mivel kapcsolódsz ki, hogyan töltöd a szabadidőd?
Mostanában nem sok szabadidőm van, hogy őszinte legyek, de amikor akad egy kicsi, akkor nagyon szeretek társaságban lenni, családdal, barátokkal tölteni az időmet. Főzni, finomakat enni, nevetni és kutyát sétáltatni. Szeretem az olasz és a koreai kultúrát. Emellett kikapcsol az is, ha zenét hallgatok vagy sorozatot nézek, mert olyankor úgy érzem, másik világba kerülök, és sokszor tudok azonosulni a dalszövegekkel, szereplőkkel.
Ha most gondolatban előre ugrasz 10 évet, hogyan képzeled el magad?
Mielőtt elkezdtem az egyetemet, sokkal többet ábrándoztam erről, mostanában viszont inkább arra gondolok, ami most van, vagy nemsokára lesz. Ennek ellenére most, hogy így belegondolok, 10 év múlva úgy képzelem el magam, hogy sikeres és elismert vagyok az álommunkámban, van időm, már a saját családomra, a barátaimra, magamra és élvezem az életem minden egyes részét. Csak annyit szeretnék, hogy azok az emberek, akik most részét képezik a mindennapjaimnak és támogatnak, akkor is legyenek velem. Meg persze, szeretném körbeutazni a világot, de hát ki nem? :)
Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Güttler Emma
