'Egy család lettünk!' - beszélgetés Kővári Viktóriával és Fodor Richárddal
Történetek egykori pázmányosokról, akik igaz szerelmüket, társukat az egyetemen találták meg

egy_csalad_lettunk_sablon_1_1.png

Kővári Viktória szabadbölcsész filmelmélet, filmtörténet jelenleg pedig magyar szakosként tanul, Fodor Richárd pedig angol-történelem tanárként végzett a PPKE BTK-n. 2013 őszén egy Ószövetség óra előtt ismerkedtek meg. Közös baráti társaságba kerültek, kapcsolatuk pedig szerelemmé mélyült, majd egy Pázmányos kocsmatúrán megtörtént az első csók is. Nyolc évvel később férj és feleségként, kilenc év múlva pedig már egy kislány szüleiként élnek boldog házasságban. 2021-ig laktak Piliscsabán, amire vallomásuk szerint örökre kicsit az otthonukként fognak tekinteni.

Mikor és hogyan ismerkedtetek meg?

Viki: 2013 őszén egy Ószövetség óra előtt. Elsőévesek voltunk, én szabadbölcsész filmelmélet, filmtörténet szakos, Ricsi angol-történelem tanár. Akkoriban még csak két anglisztikással sikerült igazán összebarátkoznom, ők ismerték Ricsit. Aztán egyik nap várakoztunk az Ószövetség órára, én elszaladtam mosdóba, és mire visszaértem, Ricsi ott ült a helyemen. Fogalmam sem volt ki ő, azt meg pláne nem tudtam, hogy nyolc évvel később a férjem, kilenc év múlva pedig a kislányom apukája lesz.

A félév hátralevő részében mindkét közös óránkon egymás mellett ültünk, és szépen lassan kialakult egy szuper baráti társaság, akikkel rendszeresen együtt ebédeltünk a menzán, találkoztunk órák után, és amely társaságból a mai napig megmaradt néhány elég szoros barátság. Ahogy teltek a hónapok, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy a kettőnk barátsága szerelemmé mélyült, és egy áprilisi Pázmányos kocsmatúrán meg is történt az első csók.

397.jpg

Milyen szerepet töltött be az életetekben a Pázmány?

Ricsi: A legfontosabb, hogy a Pázmánynak köszönhetjük egymást, és egy csomó fantasztikus barátot és élményt. A piliscsabai kampusz hangulata, a HK-ban töltött esték, a vonatpótlós utazások mind-mind olyan élmények, amiket sosem fogunk elfelejteni.

A Pázmánynak köszönhetjük, hogy Piliscsaba az otthonunkká vált. Ott lettünk egy pár, ott költöztünk össze, ott formálódtunk felnőtté, Viki az egyetem után ott talált munkát, ott bontakozott ki az, hogy mivel is szeretne foglalkozni később, ott találtunk rá a hitünkre, és egy csomó barátra. 2021-ig éltünk Piliscsabán, és szerintem örökre kicsit az otthonunkként fogunk tekinteni rá.

Viki: Én ismét Pázmányos hallgató vagyok, csak éppen passzív státuszban a kisbabánk miatt, de régi vágyam volt elvégezni a magyar szakot, így hát 2020-ban belevágtam.

Ricsi: Számomra talán az izgalmas lehetőségek egész sorát jelentette. Viszonylag korán több feladatot vállaltam a Vitéz János Tanárképző Központban és a Hallgatói Önkormányzatban, ahol egy összetartó szuper csapat tagjaként dolgoztam. Mindkét területre maximálisan igaz, hogy remek emberekkel találkoztam, akiktől nagyon sokat tanultam és tanulok a mai napig is. A tanárképzés elvégzése után pedig sok változás mellett a Pázmány biztos pontot és egyben új kihívást jelent, immár munkahelyként.

Amikor az egyetemi éveitekre gondoltok vissza, milyen gondolatok jutnak eszetekbe?

Végtelenül hálásak vagyunk, hogy a piliscsabai campuson járhattunk egyetemre. Ez óriási áldás. Ahogy az is, hogy képes volt elindítani minket a hit felé. Egyikünk sem volt kifejezetten vallásos 19 évesen, most viszont 10 évvel később rendszeresen járunk misére, minden nap imádkozunk. Az ide vezető út határozottan a Pázmányon kezdődött el.

Szuper az is, hogy minden nap tanulhattunk valami újat és érdekeset azokon a területeken, amik érdekeltek minket. Előfordult, hogy beültünk egymás óráira, mert éppen volt egy lyukas óránk, és így a másik érdeklődési területébe is bepillanthattunk kicsit.

Melyik a legemlékezetesebb pázmányos emléketek?

Viki: A 2014-es áprilisi kocsmatúra, amikor végre megléptük azt, amire már egy ideje számítottak a barátaink: egy pár lettünk. A másik egyértelműen a diplomaosztóm. Egy apró adminisztrációs hiba miatt majdnem nem kaptam diplomát. Mindez aznap derült ki - regisztráció közben. Ricsi viszont ekkor is megmentett, - pedig én már sírva mondtam anyukámnak, hogy bizony nem lesz ma semmilyen diplomaosztó - beszélt a Tanulmányi Osztály vezetőjével, kiderült, hol a hiba, és megoldották.

De sok-sok apróságnak tűnő emlék is élénken él bennem: vizsgára készülés a parkban, karácsonyi műsor, közös ebédelések és hasonlók.

Ricsi: A fentiek mellett nagyon szívesen emlékszem vissza az első Pázmány Campus Junior Nyári Egyetemre, amelyet néhány kedves barátommal közösen szerveztünk Piliscsabán felvételi előtt álló gimnazista diákok számára. Lelkesen terveztünk és tárgyaltunk az egyetem kollégáival, előadásokat, szemináriumokat, kultúrbisztrót, koncertet, filmklubot, kincskeresést és még ezer dolgot és végig nagyon jól éreztük magunkat. Szintén maradandó emléket jelentenek a campuson tartott idegenvezetések. Néha nyugdíjas katonatiszteknek, vagy éppen egy nagyon aranyos Japánból csak a piliscsabai épületek miatt Magyarországra érkező építész házaspárnak mutattam meg az egyetem épületeit és nevezetességeit.

Közös életeteket milyen erőforrás táplálja?

Szeretjük egymást és Istent. Annyira sok apró véletlennek tűnő dolgon múlt az, hogy végül a Pázmányon kötöttünk ki, és két teljesen különböző szakra járó hallgatóként megismertük meg egymást, hogy biztosak vagyunk benne, Isten rendezte így, és ezért minden nap hálát adunk. Az egymás iránti szeretetet is igyekszünk minden nap kifejezni.  Ha reggel egyikünk korán indul el, mindig jó érzés betakargatni a másikat és a szekrényére tenni egy kis sütit, vagy kekszet. Szendvicset készíteni másnapra, megengedni, hogy ő válasszon filmet. Ha valamelyikünknek túl sok a tennivalója, igyekszünk könnyebbé tenni a másik mindennapjait. Apróságok ezek, de mégis a legfontosabbak, mert a mindennapokat szépítik meg.

Ugyanúgy, ahogy a nevetés is. Rengeteget nevetünk.

Az egyre több munka, a felgyorsult élet eltávolíthatja egymástól a házastársakat. Ti mit tesztek ez ellen? Hogyan jut minőségi idő a családra és ezen túl a kettőtök kapcsolatára?

Viki: Most pont egy olyan időszakban vagyunk, amikor kettőnkre picit kevesebb idő jut. Van egy három hónapos kisbabánk, Lenke, aki nem annyira szeret aludni, emellett Ricsi a disszertációját írja, és ott van még a munka, a háztartás, miegyéb. Még egy ilyen sűrű időszakban is igyekszünk minőségi időt együtt tölteni, apróságokkal kedveskedni a másiknak.

Korábban volt egy olyan megállapodásunk, hogy minden héten legalább egyszer randizunk, és többé-kevésbé sikerült is betartani. Ha kicsit nagyobb lesz a kislányunk, mindenképp szeretnénk ezt visszavezetni az életünkbe.

Ami még szintén fontos, hogy minden évben legalább egyszer elutazunk valahova. Szeretünk új helyeket megismerni, már sok-sok kalandunk volt belföldön és külföldön is, és nagyon várjuk, hogy ezt a hobbinkat most már családként űzzük tovább. Egy-egy ilyen utazás nagyon sokáig képes feltölteni minket, van, hogy évekkel később is a képeket nézegetve, nosztalgiázva ad egy nagy löketet.

Milyen praktikáitok, szokásaitok vannak a kapcsolatotok frissen tartására?

A már említett heti egy randi. Lehet ez egy mozizás, egy vacsora, egy pohár bor valahol, de akár csak egy séta is. Szerettük a jegyesoktatást is, mert bár túl sok új dolgot nem tudtunk meg egymásról, mégis jó volt beszélgetni olyan témákról, ami nem feltétlenül jön elő minden nap. Éppen ezért vettünk is egy kártyacsomagot, ami sok ilyen kérdést tartalmaz.

Véleményetek szerint melyek a házasság legnagyobb kihívásai?

Minőségi időt szakítani egymásra. Azért emeltük ki többször is már a minőségi jelzőt, mert közös program a sorozatozás is, sőt, szuper közös program, mert mindketten szeretjük a sorozatokat, de mégsem hangol egymásra. És egy-egy nehéz nap vagy hét után csalogató tud lenni a kanapé és a tévé ahelyett, hogy öltözzünk fel szépen, mozduljunk ki, és figyeljünk egymásra. Hála Istennek valamelyikünk mindig erősebb, és emlékezteti a másikat arra, hogy márpedig ez tart minket frissen.

Mik azok az „alapkövek”, amelyek házasságotok alapjait adják?

A szeretet, a hit, a nevetés a közös érdeklődési kör és hogy nagyon jól ismerjük a másikat. Az első hármat szerintem nem is kell magyarázni. Közös érdeklődési kör alatt azt értjük, hogy hasonló az értékrendünk, a céljaink, de még a hobbijaink is.

Igazán ismerni a másikat pedig azt jelenti, hogy tudod, mi a szeretetnyelve, tudod, hogy az a bizonyos nézés mit jelent, tudod, hogyan reagálj, ha a másik szomorú, frusztrált vagy dühös, hamarabb tudod, hogy túlterhelte magát és szüksége van egy kis pihenésre, mint ő. Sok-sok apróság, amit az évek, az odafigyelés, a figyelmesség és az érzékenység alakított ki.

Mi szolgálhat fogódzóként a házasság rosszabb napjaiban?

Azt nem mondanánk, hogy a házasságunknak vannak rosszabb napjai. Nekünk egyértelműen vannak, és ez olykor feszültséget okozhat közöttünk, de már ismerjük egymást annyira, hogy tudjuk, nem a másiknak szól a frusztráció vagy harag. És mindketten tudjuk, mire van szüksége a másiknak ahhoz, hogy kicsit oldódjon a feszültség.

Persze aztán olyan is van, hogy igenis a másikra haragszunk valamilyen okból, olyankor viszont egyértelműen az őszinte kommunikáció tud segíteni. Na, meg a humor. Az a szerencse, hogy rengeteget tudunk nevetni magunkon.

Mit tartotok az életben a legértékesebb ajándéknak?

Az egészséget és a minőségi időt, amit a szeretteinkkel tölthetünk.

img_7764_1.jpeg

Milyen jövőbeli terveitek vannak?

Minél többet szeretnénk utazni, minél több hely kulturális és gasztronómiai kincseit megismerni.

Nagyon izgalmasnak tartjuk a bor világát, és sokszor álmodozunk arról, hogy elvégzünk egy ezzel kapcsolatos képzést, veszünk egy kis házikót egy borvidéken, ahova elvonulhatunk néha a mindennapok elől.

Illetve testvéreket szeretnénk Lenkének.

  Készítette: PPKE Kommunikáció/Szabó Fruzsina 

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása