Emberközeliség, személyesség, törődés – amikor a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet (PPKE) említik, ezek a fogalmak rövidesen előkerülnek. Hogy milyen módon mutatkozik meg ez a légkör a mindennapokban, jól példa rá az Információs Technológiai és Bionikai Karon (ITK) működő Animátor Közösség, amely most ünnepelte megalakulása tizedik évfordulóját.     

Bartucz Daniella a PPKE-n végezte az alapszakot, jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egészségügyi mérnök szakán mesterképzésen vesz részt. Korábban az Animátor Közösség alelnökeként tevékenykedett, s ma is „visszajáró”. Orosz Áron mesterszakos az egyetem infobionika szakán tanul, az idei évben az animátorképzés főszervezője. Amikor arról kérdezem, ki kezdeményezte a közösség létrehozását, a következőket mondja: „Kezdetben a Kar részéről kevésbé támogatták a diákok ötletét, mert az esetleges negatív oldalát látták ennek, nem pedig a közösségépítést. Később már a Kar is segítette a működést”. Nyékiné Gaizler Judit, korábbi dékán így emlékezik az indulásra: „Célunk, hogy szakmai szempontból világszínvonalúvá tegyük a képzést, elválaszthatatlan volt attól, hogy emberileg, közösségileg is otthont teremtsünk. Manapság a fiatalok jelentős része az egyetemi évek alatt válik felnőtté. Azt gondolom, mi, oktatók, akik sokszor kissé szülők, nagyszülők is vagyunk, ebben azzal tudunk igazán segíteni, ha szeretettel, bizalommal mellettük állunk, meghallgatjuk és támogatjuk minden jó ötletüket, tervüket.”  

Daniella az önkéntes közösség létrejöttét a következőképpen magyarázza: amikor valaki bekerül az egyetemre, ismeretlen arcokkal, új viszonyokkal találkozik, amelyben nem könnyű azonnal kiigazodni, s ezért eleinte magányosnak érzi magát. „Azok a hallgatók, akik tíz éve elindították a közösséget, a saját bőrükön érezték, mit jelent, amikor »beestek« az egyetemre. Ezért gondolták, milyen jó lenne, ha valaki fogadná a gólyákat, foglalkoznának velük, segítségükre lennének a közösségépítésben; hogy tanulócsoportokat alkossanak, s megismerjék egymást. Ez vezette őket az Animátor Közösség életre hívásában.”

   Abban a borítékban, amelyben a sikeres felvételről értesítik a hallgatót, már ott található az animátor kézzel írott, személyes hangú levele. Ebben üdvözli új diáktársát, s meghívja az úgynevezett Gólyanapokra.

„Ez az első nagyobb, ötnapos rendezvényünk augusztus végén, szeptember elején” – mondja Áron. „A városban játékos akadályversenyt rendezünk, ez tulajdonképpen ismerkedés Budapesttel, de szerepel benne strandolás, sportnap. A beiratkozásra is a Gólyanapokon belül kerül sor, ekkor már megkapják a tanulócsoporti beosztásukat is. A végén záróünnepség, általában egy kellemes sétával egybekötve.” Más egyetemek év eleji gólyaprogramjaihoz képest annyiban más ez, hogy nem alszanak a táborban a fiatalok, erre majd az őszi Gólyahétvégén és az év végi Gólyatáborban kerül sor, amikor már jól ismerik egymást a diákok.

   Az első Gólyanapokra így emlékezik Petschner Anna: „Jó volt látni, hogy a kezdetben teljesen ismeretlen fiúk és lányok hogyan gyúródnak csapattá, és hogyan kezdenek az egyének a csapatért dolgozni.”

   Az őszi Gólyahétvégére az elsőéves hallgatók már csapatként érkeznek, s mint Kubinger Ágnes felidézi: „Nagyon jó hangulatban, már könnyebben együtt munkálkodva komplexebb feladatok elé is állíthatók, hiszen már nem kizárólag a csapatépítés a lényeg, hanem a csapatok dinamikája, együttműködésének elmélyítése is.”  Az év végi Gólyatáborban arra is figyelnek, hogy ne csak saját csoportján, évfolyamán belül ismerjék egymást a diákok. „Akik jóban vannak egymással, ne kerüljenek egy csoportba, nem azért, hogy elszakítsuk őket egymástól, hanem hogy új ismeretségeket kössenek.”  

   Az animátorok folyamatosan segítik a gólyákat tanulmányi téren is. Az aulában gyakran látni az együtt tanuló csoportokat, s bátran fordulhatnak a hozzájuk beosztott animátorhoz, vagy bármely felsőbb éveshez segítségért. Egy-egy tanulócsoporthoz általában huszonöten tartoznak, s együtt vesznek részt valamennyi előadáson és gyakorlaton.

   Nem titkolt célja az Animátor Közösségnek és ezzel együtt a Karnak, hogy csökkentsék a lemorzsolódást. „Többféle módja van ennek”, magyarázza Daniella. A felsőbb évesek már ismerik szinte valamennyi hallgatót – az ITK-ra 550-600 hallgató jár –, és elősegítik a tanárokkal való közvetlen kapcsolatot is. „A gólyát be tudjuk mutatni valakinek, aki például analízisből konzulens, és nagyon jól tud neki segíteni, vagy a másik diák programozásból igen ügyes. Ha éppen olyan kvalitásai vannak az animátornak, ő maga is segít. Én például rendszeresen tartottam konzultációkat programozásból saját gólyáimnak és más csoportba tartozóknak is. Az előző évek anyagainak, előadásainak ismeretében segíteni tudunk nekik a házi feladatok megoldásában – mert ilyenek is vannak!”

   Az Animátor Közösség a Kar munkáját is segíti. Áron sorolja: „Részt vállalunk a nyílt napok, a farsangi bál, a március 15-i és október 23-i megemlékezések szervezésében, ott vagyunk az Educatió kiállításon. Az említett rendezvényeken az animátorok nyújtják az »emberi erőt«.”

   Év végén a Gólyatábor már vízhez csábít. A Balatonnál vagy a Velencei-tónál szervezik meg az első évet immár sikeresen befejezett hallgatóknak. Az animátorok száma 150 körül mozog, részben a tanulmányi csoportok mellé rendeltek, részben az úgynevezett „brigádosok”, akik előkészítik a tábort, főznek, fényképekkel, filmekkel rögzítik az eseményeket, összeállítják a programokat.

   Horváth András korábbi hallgató emlékezése a lényegre világít rá: „Sokat kaptam az Animátor Közösségtől, s nagyon jó volt egy olyan karra járni, ahol ennyire összetartó csapat van, amely nem csak a tanulmányi kötelezettségek mentén szerveződött.”

Írta: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: PPKE