A pozitívumokra kell koncentrálni
a járványhelyzet az egész életemet meg fogja változtatni

palfalvinoemi-2.jpgPálfalvi Noémi vagyok, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Kelet-Ázsia Tanulmányok mesterképzés másodéves hallgatója. Ezzel párhuzamosan az idei tanévben Campus Mundi részképzéssel a Kínai Népköztársaságban intenzív nyelvi képzésen tanulok.

Az, hogy kint hogyan kezelték a járványhelyzetet jelenleg talán az egyik legmeghatározóbb vita a nemzetközi politikai életben, hiszen a COVID-19 kiindulópontja Vuhan, Kína. Nehéz eligazodni ebben a szakmai vitában, hogy megfelelő lépéseket tett-e Kína és ha igen, időben tette-e meg. Amit én érzékeltem, az, hogy januártól radikális lépések gyors bevezetése követte egymást, az emberek mindegyike pedig azonnal komolyan vette a helyzetet, betartotta az előírásokat. 

A Holdújév miatt egy hónapos szünet volt az egyetemen, amikor kialakult az egész helyzet. Így én egy kedves barátnőmmel hátizsákos körtúrán voltam. Éppen Tibetben tartózkodtunk, amikor megkondult a vészharang, elkezdték a régiók közötti közlekedést korlátozni, a hosteleket bezárni. Az utunkat, nem volt kétség, meg kellett szakítanunk, de az nem volt még világos számunkra, milyen komoly is a helyzet valójában. Felutaztam Pekingbe, hogy a legfontosabb dolgaimat el tudjam hozni, és kevesebb, mint 24 óra múlva már a gépen ültem. Hiszen elkezdték korlátozni a Kínából induló járatokat is. Az utolsó utáni pillanatban jöttem haza és végig kitartottam amellett, hogy nem szeretném elhagyni Kínát. Annyira az utolsó pillanatban, hogy miután elhagytam Pekinget, másnap teljesen lezárták a kampuszt, azóta teljes kijárási tilalom van. 

Nem féltem magától a vírustól, azonban hihetetlenül nehéz volt hirtelen döntéseket meghozni úgy, hogy egyáltalán nem terveztem hazajönni a tíz hónapos ösztöndíj alatt. Minden nagyon gyorsan történt, egyik pillanatban még a Himaláját másztam meg, tervezve a backpacker túra további állomásait, konkrétan 2 nap múlva pedig Budapesten szállt le a gépem. Rémisztő volt nem tudni, hogy mi fog történni, ezért is döntöttem úgy, hogy a biztosabb megoldást választom és hazajövök. Úgy gondoltam, Budapesten a családom, barátaim körében jobb kivárni a helyzet lecsillapodását. Nem bántam meg döntésemet, de nagyon sajnálom, hogy így alakult a félév.

Nehéz dolga volt a kinti egyetemnek, hiszen több ezer külföldi diákot kellett utolérniük. Folyamatosan érdeklődtek a nemzetközi osztály munkatársai, hogy merre járunk Kínán belül, felhívták a figyelmünket, hogy tartsuk be a hatóságok előírásait. Sajnos alapvetően nagyon nehéz a kommunikáció, főként a nyelvi akadályok miatt. Én még szerencsésnek mondhatom magam, mert a kollégiumba visszaengedtek arra a pár órára, amíg nem indult a gépem, de szerintem ezt az egyik barátnőmnek köszönhetem, aki személyesen is engedélyt kért a nevemben. Más egyetemeken más szaktársaimnak már erre sem volt lehetősége, nekik most úgy zajlik az online oktatás, hogy a laptopjuk egy kínai koliszobában hever. 

Ahogy itthon, úgy kint is távoktatás formájában zajlik oktatás. Az online órák nem feltétlenül a leghatékonyabb módjai a kínai nyelv elsajátításának, de a videóchates élőórákat nagyon élvezem. A legtöbb tanárunk előre felveszi a ppt-ket a saját kommentárjával. Vicces egyedül a szobámban ismételgetni a szavakat, kifejezéseket egy láthatatlan hang után, de nagyon motiváló, hogy a tanárok a felvételen is buzdítanak minket, hogy „ügyes válasz” „szép munka” „most együtt még egyszer”.  A tanáraink ebben a félévben is lelkiismeretesen, a tudásuk legjavát adva igyekeznek segíteni nekünk, a diákjaiknak, akik a világ minden tájáról jelentkeznek be a videóhívásokra. 

A Beijing Language and Culture University-t Pekingben Mini ENSZ-nek is szokták nevezni, mivel fő profilja a nyelvoktatás, így van osztálytársam Észak-Koreától kezdve Dél-Afrikáig. Napi szinten tartjuk a kapcsolatot, folyamatosan érdeklődünk egymásról. Nagyon kevesen maradtak csak Kínában, a legtöbben saját hazájukban, családjaik körében tudják tölteni ezt a nehéz időszakot. Igyekszünk pozitív híreket is megosztani egymással az egyes országokban megvalósuló összefogásokról, személyes új hobbikról, sikerélményekről. Mindannyiunknak nehéz elfogadni, hogy amikor eljöttünk Kínából, azt hittük vége és most két hónappal később mind önkéntes/kötelező karanténban ülünk otthonunkban, amikor ennek az egy évnek a világlátásról kellett volna szólnia. 

De ez a járványhelyzet nemcsak a tanulmányi terveimet, hanem az egész életemet meg fogja változtatni. Teljesen át kell gondolnom, hogy hogyan tovább. Most is a pozitívumokra kell azonban koncentrálni, amelyek forrása számomra a tudat, hogy épen és egészségesen lehetek az otthon és család biztonságában.

Szöveg és fotó: Pálfalvi Noémi

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása