Képzavarral kezdeném: a karantén sötétsége, félelmekkel teli bizonytalansága vajon képes-e fényt mutatni a jövőbe?
A korona vírus mindannyiunkat – tanárt, diákot - kidobott a komfortzónánkból. Kétségtelen: ugyanazt és ugyanúgy nem lehet megtanítani a jelenlegi keretek között. Az always online generációt a hagyományos módokon képtelenség online formában tanítani.
A tanár társadalom magára hagyatottságában önállóságot is kapott, a legtöbbjük szabadon választhat a különböző online lehetőségek közt. Kulcsfontosságú lett a tanárok kreativitása, eltökéltsége és teherbírása, ezekre szükség is van az új eszközök felfedezésekor. A pedagógusok a különböző tanárblogokban támaszra is lelhetnek, ahol akár ismeretlen tanárkollégák nyújtanak egymásnak segítő kezet – hogy csak egy konkrét példa álljon itt: elindult a Dráma Akciócsoport nevű Facebook-csoport, azzal a céllal, hogy megkeresse, felkutassa és megossza a drámapedagógia alkalmazási lehetőségeit a digitális munkarendben. Bizonyos könyvek váltak égetően fontossá – pl. Nádori Gergely - Prievera Tibor: A 21. századi iskola (Enabler Kft., Bp., 2018.), Prievera Tibor: A 21. századi tanár (Neteducatio, Bp., 2015.), A 21. század iskolája című 2008-as szerkesztett könyv le is tölthető. A távoktatás pozitívuma, hogy a tanárok eszköztára bővül, persze csak abban az esetben, ha megfelelő energiát fektetnek be a pedagógusok az új lehetőségek megismerésébe, kipróbálásába, alkalmazásába, esetleges módosításába.
A digitális oktatás kikerülhetetlenségének evidenciája az idősebb kollégák egy részét zavarba hozta, elképzelhető, hogy számukra a megfelelő technikai eszközök, a kívánatos szintű felhasználói ismeretek, a korlátlan otthoni internethasználat sem biztosított. A járvány így akár meggyorsíthatja a nyugdíjba vonulásukat.
A távoktatás nemcsak technikai, hanem módszertani változásokat is igényel. A hagyományos óratervben való gondolkodást felválthatja a bizonyos kisebb-nagyobb témában való fókuszálás. A cselekedtetés, a játékosítás, a kutatás hangsúlyosabbá válik. Az online órák helyett, amelyek helytelen módon 5-6 órára a géphez kötnék a gyerekeket, kisebb-nagyobb projektek végrehajtása is fejleszthetik a gyerekeket - például fényképezd le magad porszívózás közben; készítsd el én-címeredet; öltözz fel, mintha ókori római polgár lennél; fordítsd le kedvenc angol nyelvű zeneszámodat magyarra vagy egy magyart angol nyelvűre stb.
A legfogósabb kérdés a digitális oktatásban a számonkérés. Megoldás lehet, hogy kritérium-feladatban (megcsinálja a diák vagy nem) és nem dolgozatban, nem ötfokozatú osztályzásban gondolkodnak a tanárok. A távoktatáson folyó dolgozatírás a csoportmunkában létrejövő együttműködést, ill. a társadalmi tőke erősítését alakítja ki – a gyerekek kiosztják egymás között a feladatokat, megtalálják és hasznosítják azokat a gyerek vagy felnőtt ismerőseiket, akik az épp aktuális szakterületen kompetens tudással bírnak. A szülők értetlenkednek, ha a tanár azt kéri a tanítványaitól, hogy az emailben kiküldött feladatlapot a gyerek másolja ki a füzetbe, ott oldja meg, majd azt befotózva küldje vissza. A tanár e módon valószínűleg csak azt szeretné elérni, hogy ne csak a gyerekek kimásol és beilleszt technikáját fejlesszék, abban reménykedik, hogy a hagyományos kézírásos másolás alatt olvasás, szövegértés is zajlik, így valamilyen szintű tananyag-rögzülés is létrejöhet.
Az egyes iskolák tanárai általában különböző rendszereket használnak. Az eddig használt KRÉTA a vírus előtti off-line világ megfelelő kategóriát és feladatait tartalmazza: tanmenet, tantárgy, tananyag, házi feladat, számonkérés, osztályzatok, igazolt és igazolatlan hiányzások - így nem csoda, hogy jelenleg csak az adminisztrálásra használják az iskolák. A tényleges kapcsolattartás módjai a Google Classroom, a Skype Microsoft Teams, a facebook-csoportok, a messenger, a videókonferenciák. Használnak oktató videókat (Youtube, Khan Academy), sok-sok fejlesztő feladatra lelnek az okosdoboz.hu-on, a mozaweb-en, és a Redmenta segítségével önállóan is létrehozhatnak feladatsorokat. A gyerekek digitális kompetenciája is fejlődik e sokféle alkalmazás kipróbálásával.
A szülő szerepe különösen a kisiskolás gyerekek esetén még jobban felértékelődött. Ha otthon tartózkodhat, és pedagógiai vénával is rendelkezik, akkor is érheti frusztráció – egy-egy általa segített dolgozatírás eredménytelensége vagy rossz kiejtéssel betanított idegen nyelvű szöveg rögzítésekor. Be kell látnia, hogy a tanári kar szaktudását nem tudja helyettesíteni, ill., hogy a szülői szerepkör más, mint a tanári, hiszen már a kisiskolások is lázadoznak, ha a szülő mintegy tanárként utasít.
Fontos szempont a családok laptopellátottsága, amely, ha nem megfelelő, könnyen vezethet konfliktusokhoz. Bonyolulttá válhat a munka- és eszközmegosztás több különböző korú gyerek esetén is, és nem csak az iskolás gyerekek esetén van ez így, gyakran az óvodás testvérek mellőzöttnek érzik magukat, mintha ők nem lennének elég fontosak szüleik számára, mert velük „nem kell tanulni”.
Természetesen másképp folyik a digitális távoktatás az alsó tagozaton és a felsőbb osztályokban. Az alsós gyerek mellett még ott kell ülnie egy felnőttnek, egyrészt azért, mert a kisiskolás nem rendelkezik internetes hozzáféréssel, okostelefonnal, megfelelő technikai tudással, másrészt gyakran igényli a feladatok magyarázatát és az elvégzett feladat közvetlen ellenőrzését. Az alsósok általában napi feladatokat kapnak, amelyeket naponta kell visszaküldeniük, itt a pedagógusoknak rugalmasnak kell lenniük, hiszen a szülők munkarendje nem biztos, hogy ezt minden nap lehetővé teszi. Ha az emberi és tárgyi háttér adott és a pedagógus sem terheli a gyerekeket túl sok feladattal, akkor az átlagos képességű kisiskolások 1-2 óra intenzív tanulás után játszhatnak, kézműveskedhetnek és a megfelelő helyen és módon mozoghatnak is, így számukra a karantén-iskola igazán gyermekbaráttá válhat.
A felsősök, középiskolások általában tantárgyanként heti egy kontaktórát és egy hétre szóló feladatsort kapnak. A határidők követése általában komoly kihívás számukra. Az ő esetükben veszélyt a korlátlan internethasználat jelent, hiszen a szülők számára szinte ellenőrizhetetlen, hogy éppen tanulás vagy vicces videók megosztása folyik a neten. Gyakran azzal szembesülnek a szülők, hogy a z- vagy alpha-generáció digitális kompetenciái nem mindig biztosítják az interneten fellelhető tudástőke értelmes és hasznos felhasználását. A bezártságtól ez a generáció szenved a leginkább, hiszen a kortárs baráti, szerelmi kapcsolatokat is csak az online felületek biztosíthatják.
Ennél a korosztálynál lehetne nagyobb beleszólást engedni a saját tanulásuk folyamatába: hogy eldönthessék, mit és hogyan tanulnak, miben specializálódnak; azaz törekedni arra, hogy a saját tanulásuk aktív alakítói, és nemcsak passzív elszenvedői legyenek, mindez kiegészülhetne az egymástól való tanulás támogatott gyakorlatával.
Az oktatás során kiemelten fontos, hogy biztosítva legyen az esélyegyenlőség. Sajnos a digitális távoktatás növeli a gyerekek közti szakadékokat - akinek van, annak adatik, és akinek nincs, annak az is elvétetik, amije van. Azok a gyerekek, akik mögött nem állnak ambiciózus, idővel és türelemmel rendelkező szülők, és nem áll rendelkezésükre megfelelő digitális eszközpark, lemaradnak szerencsésebb sorsú társaiktól, és vesztesei lesznek a karantén-iskolának.
Felfoghatjuk a digitális távoktatás korszakát egy nagy közös és tanulságos kísérletnek, amely felelősségteljes önállóságra nevel gyereket, szülőt és pedagógust egyaránt.
Szöveg és fotó: Tölgyessy Zsuzsanna, PPKE BTK, VJTK, Óvó- és Tanítóképző Tanszék, Esztergom
A cikk 2020. április 14-én megjelent a Taní-tani Online pedagógiai szaklapban: http://www.tani-tani.info/karantenpedagogia_a_kozoktatasban
A fotón: a Szerző, egy kosár, egy dörgölődző macska és egy utcai karantén-játszótér
