Mikor felvételt nyertem a Pázmány jogi karára, senkit nem ismertem és aggódtam, hogy itt nem találom majd meg azt a közösséget, amit a gimnáziumban úgy megszoktam és majd „elkallódom”. Már augusztusban eloszlottak a kételyeim efelől, amikor megkaptam a tutorom, aki azóta is nagyon jó barátom, és iskolán kívül is számíthatok rá. A gólyacsoportommal pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot, együtt vettük fel az órákat és iskolán kívül is közös programokat csináltunk. Nagyon sokat segített a tutor program, hiszen mint sok más gólyának, fogalmam sem volt, hogyan működnek a dolgok egy egyetemen. Megijesztett a beiratkozás, a Neptun bonyodalmai, hogy mely tárgyakat milyen tanárhoz érdemes felvenni, vagy például olyan tippek, hogy hol érdemes kávézni vagy akár fénymásolni. A tutorok minden kérdésben barátságosan segítettek, és már akkor eldöntöttem, hogy tavasszal jelentkezni fogok hozzájuk.
Amikor felvettek már tudtam, hogy csatlakozni szeretnék valamelyik szervezethez, és a tutorok az első perctől nagyon szimpatikusak voltak. Mindig is nagyon fontos volt számomra, hogy egy igazi közösség része lehessek, valamint vágytam arra, hogy továbbadjam azt a segítséget, amit én is kaptam a szervezettől gólyaként. A tutorom is sokat bíztatott az első évben és sokat mesélt a közös programokról, összerántókról, amik nagyon meghozták a kedvem, hogy elmenjek a felvételi táborba.
Az első szó, ami a tutorokról eszembe jut, az a segítőkészség. Egy tutornak minden kérdésre akarnia és tudnia kell válaszolni, akár egy tárgyfelvétellel kapcsolatos, akár egy „milyen ruhát vegyek fel az Összjogászra” kérdésről van szó. Tutorként készen kell állni arra, hogy a gólyák bizony sokszor keresnek meg iskolán kívüli és magánéleti problémákkal is. Nagyon jó érzés, amikor elnyeri az ember egy-egy friss egyetemista bizalmát. Fontos tudni, hogy ez a feladat nem csak egy évre szól, mert egy felsőbb évesnek is ugyanúgy lehet kérdése a tárgyakkal vagy ügyintézéssel kapcsolatban, mint egy elsőévesnek. Ezen kívül a tutorság számomra a közösséget jelenti, azt, hogy mindig van kihez fordulni egy nevetésért, egy hasznos tanácsért vagy jegyzetért...és mindig van kivel kiszaladni kávézni. Az összerántók, nyílt napok, Educatio kiállítások, iskolai rendezvények és persze az év eleji gólyanapok erős csapattá kovácsoltak minket.
Tutor programunk segíti a felvételt nyert hallgatók beilleszkedését az egyetem közösségi életébe, megmutatja nekik hogyan is kell megtenni az első lépéseket, mik azok az információk, amik mellett nem szabad elsiklani, és hogyan, vagy miből érdemes tanulni. Egyedül könnyű elkallódni ennyi ismeretlen ember közt, de egy kis segítséggel a gólyák részesei lehetnek a Pázmány nagyszerű közösségének.
Az elsőéveseknek a legnagyobb segítséget véleményem szerint az jelenti, hogy bármilyen kérdéssel fordulhatnak felénk és közben úgy tekinthetnek ránk, mint egy régi jó barátra. A közvetlenség és a vidámság esszenciális része a beiratkozási napoknak, mikor megismerjük egymást az újonnan felvett hallgatókkal.
Sok kedves emléket őrzök az elmúlt időszakból. A közös programok, összerántók mind-mind nagyon pozitív élmények és meghatározói egyetemi éveimnek, így egy-egy közös kiabálva éneklés, vagy bográcsozás emléke mindig mosolyt tud csalni az arcomra.
Amikor észrevettem, hogy a gólyák milyen jó közösséggé formálódtak, és milyen aktívan és rendszeresen szervezik maguknak a programokat, akkor egy nagyon kellemes érzés fogott el, hiszen végtére is, ez a mi feladatunk, hogy építsük a közösséget.
Ha üzenni lehetne az elsőéveseknek, legfontosabb tanácsom az lenne, hogy merjenek kérdezni! Ez nagyon fontos. Az első hetekben nincsen olyan, hogy rossz kérdés, hiszen minden ismeretlen az egyetemen. A másik pedig, hogy don’t worry, mi ott leszünk és segítünk mindenben, amiben tudunk és ha engedik, bevezetjük őket az igazi Pázmányos életbe.
Szöveg és fotó: Sárpátki Eszter
