A Gólyanapokon már egyből láttam, mennyire laza, segítőkész és jó fej társaság az Animátor Közösség. A legelső napon az ebéd órákat csúszott, az én egyik animátorom pedig elővarázsolt vagy tíz szendvicset a táskájából és azt kezdte szétosztani köztünk. Hogy eltereljék a figyelmünket, játszottak és beszélgettek velünk, végig fent tartva a jó hangulatot. Aztán később egy már az ITK-n tartott napon, egy teljesen ismeretlen sráchoz odaléptem az aulában segítséget kérni. Nagyon kedves volt és egyből segített, később pedig ő volt az egyike azoknak, akik miatt animátor lehetek és egy nagyon kedves barátom lett.

Vonzott a folyamatos nyüzsgés, a programok, a társaság, ez motivált abban, hogy én is animátor legyek. Mindig is szerettem segíteni, már a gimiben is sokszor korrepetáltam másokat, így számomra egyértelmű volt, hogy jobban meg akarom ismerni ezt a közösséget.

Animátornak lenni folyamatos fejlődést, önismeretet, barátságot jelent. Hatalmas élményekben van részem, miközben a felelősségre és önállóságra tanít ez a közösség.

Ennek a programnak köszönhetően a karon senki se érzi magát egyedül. Az aulában képtelenség egyedül lenni, mindig találsz társaságot magadnak, vagy a társaság talál meg téged. Az első évesek tanulmányait, amennyire tudják, figyelik az animátoraik és segítenek konzultációkkal, közös tanulások szervezésével.

Az elsőéveseknek a legnagyobb segítséget szerintem egyértelműen az emberek megismerése jelenti. Hogy van kitől segítséget kérni a tanulmányokkal vagy a Tanulmányi Osztállyal kapcsolatban. De akár abban is tudunk segíteni, hol kapható a legközelebb kávé, hol érdemes ebédelni egy diáknak vagy hogy melyik oktatónak mi az email címe.

Szerencsésnek érzem magam, mert sok pozitív élményben volt részem az elmúlt években. Volt, hogy például egy rendezvény kellős közepén kértem segítséget egy beadandómhoz és többen is szakítottak rám időt. Vagy egy fáradt nap végén, amikor bejártuk a fél várost a gólyákkal volt, aki megosztotta velem a csokiját. Ha egy egyetemen szervezett rendezvényre kell még pár segítő kéz, mindig akad, aki egyből feláll az laptop mellől és segít.
Egy napon születtem egy másik animátorral és a szülinapunkra 6-7 különböző évfolyamról is eljöttek. Aztán van egy csoportom, akik most már a 2. évüket fejezik be az ITK-n, de a mai napig engem sokan anyunak hívnak közülük.

A leendő elsőéveseknek azt üzenem, hogy jó helyen vagytok és remélem ti is annyira megszeretitek ezt a kart, mint én tettem.

Szöveg és fotó: Bartucz Daniella