Az igazat megvallva, mikor elsőéves voltam, egyáltalán nem szerettem volna elmenni a Gólyanapokra. Sosem voltam cserkész és semmilyen iskolai szabadidős rendezvényen nem vettem részt, mert inkább a sportpályán töltöttem a gyerekkoromat. Édesanyám viszont meggyőzött, hogy mégis jelentkezzek a rendezvényre, mert bánni fogom, ha valami jót kihagyok. Továbbá a Gólyanapok sajátos szervezése miatt (mindenki otthon alszik, csak napközben vagyunk együtt), ha nem tetszik, maximum nem mentem volna több napra, csak az elsőre. Mikorra eldöntöttem, hogy szeretnék menni, a jelentkezési határidő már lejárt. Rákérdeztem hát a főszervezőknél, hogy azért mégis jelentkezhetek-e és természetesen örömmel mondtak igent. Az első nap sajnos szakadt az eső, így a Déli pályaudvar aluljárójában gyülekeztünk. Őszintén szólva nagyon féltem, hogy ebből mit fognak tudni kihozni. Azonban az Animátorok felkészültsége lenyűgözött, és oly módon tudtak szórakoztatni minket, amivel előtte még nem találkoztam. Természetesen a Gólyanapok összes napján “nyitástól zárásig” ott voltam, annyira megtetszett a dolog. Mondhatni, hogy újraéltem az “elvesztegetett” gyerekkoromat a programokon. Érdekes volt, hogy nem csak arról szólt a rendezvény, hogy érezzük jól magunkat, bár természetesen ez volt a fő mozgatórugó. Az Animátoraink az iskolai életről is meséltek nekünk, a tantárgyakról, oktatókról, lehetőségekről és ez is kifejezetten megfogta a fantáziámat. Örültem, hogy nem csak beugrom a mélyvízbe a szorgalmi időszak első napján (a 0. zh-król nem is beszélve…), hanem kaptam egy karúszót és úszógumit, hogy ne süllyedjek el. Az animátorok a
Gólyanapok, valamint az egész első félév alatt nagyon jó munkát végeztek, hogy a csoportunk igazi kis csapattá érjen és még második félévben sem engedték el a kezünket, sőt, felsőbb évesként is, ha kérdésünk volt, tudtuk, kit kell keresnünk!

A Gólyanapok alatt már pedzegették a csoportvezetőim, hogy jelentkezzek animátornak, mert szerintük jó lennék ebben, de én már középiskolában is megfogadtam, hogy sosem leszek semmilyen Diák Önkormányzat, rendezvényszervező csapat, stb. része, mert egyáltalán nem vonz engem, így gyorsan letorkolltam őket. Azonban ahogy telt az idő, egyre inkább megismertem, hogy ők mit csinálnak, a társaság milyen, elkezdtem tanakodni, hogy nem érné-e ez meg nekem. Aztán eljött a Gólyahétvége és kapott egy újabb löketet a “gyermeki énem”, ismét meg tudtak lepni. Akkor és ott eldöntöttem, hogy igenis jelentkezni fogok a tavaszi Képzésre és animátor leszek. Nagyon sokat kaptam elsőévesként, és az motivált, hogy ezt visszaadhassam. Ezen felül persze minden animátor mindig elmondta, hogy az Animátor Közösség mennyire jó társaság, mennyire segítőkész mindenki mindenkivel és, hogy mennyivel könnyebb úgy végigcsinálni az egyetemet, hogy animátorok is vagyunk mellette.

Elérkezett a képzés, és bekerültem egy olyan csapatba, ahonnan nem sok mindenkit ismertem, de ez egyáltalán nem volt zavaró, mert tökéletesen megoldották a képzők (animátorok), hogy senki se érezze magát feszélyezve. Ami leginkább megmaradt a képzésről, az egy mondat volt, egy olyan embertől, akit a példaképemnek is tekintek, mint animátor. A bemutatkozó körben a következő hangzott el Tőle: “Az animátorság a lényem részévé vált”. Eleinte nem teljesen értettem, hogy ez hogy lehetséges, mert bár élveztem a rendezvényeket, azért ezt túlzásnak éreztem. A képzés a Gólyanapokat és a Gólyahétvégét is felülmúlta, fantasztikus élmény volt. Ezután természetesen minden évben minden “nagy rendezvényre” (Gólyanapok, Gólyahétvége, Képzés, Gólyatábor) jelentkeztem, amire csak tudtam. Idén a képzés a 26. ilyen rendezvény, mióta animátor vagyok és mindegyiktől kaptam valamit, amit sosem fogok elfelejteni. Nagyon nehéz összefoglalni, hogy mit is jelent mára az Animátor Közösség számomra, de legjobban szerintem a fenti idézet tudja legjobban leírni: “Az animátorság a lényem részévé vált”. Animátornak lenni a legjobb dolog, ami történt velem az egyetemen. Fantasztikus érzés, mikor képzésre eljönnek az elsőévesek, és mikor megkérdezünk, hogy miért szeretnének animátorok lenni, akkor legtöbben azt hozzák fel indoknak, hogy szeretnék visszaadni mindazt, amit Tőlünk, animátoroktól kaptak. Azt gondolom, hogy ennél jobb visszaigazolás nem kell!

Az animátorok célja, hogy az elsőéveseket bevezessék az egyetemi életbe, valamint, hogy egy olyan, katolikus értékrendű közösséget alkossanak, amelyben együtt szervezhetik az egyetemi élet alakulását. Azt gondolom, hogy nagyképűség nélkül állíthatom, hogy az országban az egyik legnagyobb odafigyelést igyekszünk megadni az elsőéveseknek, fogjuk a kezüket a sikeres felvételitől kezdve, a kezdeti nehézségeken át egészen az első évük végéig, vagy még tovább is, ha igénylik. Úgy gondolom, hogy minden évben sikerül megteremtenünk egy olyan közeget, amelyben sokan és gyorsan alakíthatnak ki barátságokat, kötelékeket, melyeket életük végéig megtarthatnak és nem kell semmi mással foglalkozniuk, csak, hogy akarjanak tanulni. Bátran állíthatom, hogy az animátorok segítségével mindenki el tudja végezni az egyetemet, ha nem fél kérdezni! Mindig van olyan animátor, aki szívesen tart konzultációkat, akár négyszemközt, akár kisebb csoportoknak, vagy akár egész évfolyamoknak is. Szerencsére ez nem kizárólagosan az elsőéves tárgyakra igaz, ugyanis felsőbb éves hallgatók is sokszor tartanak konzultáció alsóbb éves, de már nem elsőéves hallgatóknak, és ez többnyire annak a hozománya, hogy az Animátor Közösségnek évről évre sikerül közelebb és közelebb hoznia a különböző társaságokat az egyetemen.

Az elmúlt 6 évben annyi mindent kaptam a Közösségtől, hogy nem igazán tudom kiválasztani, hogy mi volt a legpozitívabb emlékem. A leginkább jelentőségteljes szerintem az volt, mikor animátorrá avattak, hiszen akkor lettem hivatalosan is a Közösség tagja, és onnantól csak gyarapodik a fontos kötelékeim és felejthetetlen emlékeim száma. A legérzelmesebb pillanatok közé tartoznak a “Miért vagy itt?” körök a képzéseken, amikor elmondják a képződők, hogy miért szeretnének animátorok lenni, és legtöbbjük az animátorok munkája miatt jelentkeznek. Továbbá igazán jó érzés nézni a gólyáimat a diplomaátadó ünnepségükön, mikor átveszik a diplomájukat, vagy mikor az általam képzett animátorokat láthatom “akcióban” egy-egy rendezvényen, és látom, hogy mennyire ügyesen csinálják.

Az elsőéveseknek azt üzenem, hogy bár a nyílt napon eléggé reklámszövegnek tűnhet, hogy az ITK-n a közösség az egyik legjobb az országban, egyáltalán nem az. Az oktatás kiválósága mellett a közösség is legalább annyira kiváló a karon, és véletlenül se kövessék el azt a hibát, amit én majdnem elkövettem, úgyhogy mindenképpen jelentkezzenek Gólyanapokra. Bizton állíthatom, hogy felejthetetlen élményekben lesz részük, ha az ITK-t választják, tárt karokkal várják őket az animátorok, hogy mindent megtegyenek a segítésük érdekében.

Szöveg és fotó: Rudner Tamás