Kriston Dorottya a Bölcsészet- és Társadalomtudomány Kar olasz-történelem szakos osztatlan tanárképzésen diplomázott 2019-ben. Jelenleg az Irodalomtudományi Doktori Iskola elsőéves hallgatója, emellett a Vestigia Kutatócsoportban vesz részt és egy budai gimnáziumban tanít történelmet.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program azzal a céllal született, hogy a felsőoktatásban részt vevő fiatalok közelről megismerhessék a tudomány és a kutatás világát, illetve kedvet kapjanak ehhez az életpályához. Önt mikor kezdte el foglalkoztatni a tudományos élet és minek a hatására döntött mellette?

2016-ban az egyik óra után félrehívott a későbbi témavezetőm, Mátyus Norbert tanár úr, és megkérdezte, hogy érdekelnek-e Itáliában őrzött magyar vonatkozású diplomáciai levelek. Akkor még nem tudtam, mire mondok igent, de az egyetemen az volt a célom, hogy minél több területet megismerjek. Úgy gondoltam, hogy egy próbát megér, a személyes hívást megtisztelőnek tartottam, és úgy voltam vele, hogy legrosszabb esetben kiderül, hogy ez mégse nekem való, de vesztenivalóm nincs. Akkor persze még a doktori nagyon távol volt, nem is gondoltam rá. Először egy alapos, heti konzultációt jelentő paleográfiai „kiképzést” kaptam, majd 2017-ben részt vettem a pécsi OTDK-án. Ezt követően kaptam lehetőséget bekapcsolódni az Olasz Tanszéken működő Vestigia Kutatócsoport munkájába.

Az Ön számára mi a legvonzóbb a tudományos világban?

A tudomány és a tudományos élet emberi oldala. Egyrészt a kutatás közösséget teremt, a szakmai kérdések mentén ezeken túlmutató emberi kapcsolatok születnek, a kutatócsoportunkra pedig ez fokozottan igaz: nemcsak néhány sor az önéletrajzomban, hanem a felnőtté válásom egyik fontos színtere is. A másik a bölcsészettudományok emberközpontúsága: akár diplomáciai levelekről, akár irodalom és divat összefonódásáról van szó, valójában életutakkal és a lélek rejtelmeivel foglalkozunk.

Mi a kutatási témája, mivel foglalkozik?

A doktori disszertációm témája teljesen más, mint a korábbi kutatásaim. Az olasz irodalom két világháború közötti Magyarországon való jelenlétével foglalkozom, elsősorban a korabeli kortárs szerzők és művek kapcsán a politika és divat összefonódását vizsgálom. Ez egyébként onnan jött, hogy a kötelezően pedagógiai témájú szakdolgozatomat a két világháború közötti olasztanításról írtam, és ahogy haladtam előre, úgy egyre inkább új kérdéseket találtam, mint válaszokat. A hungarikafeltárással foglalkozó Kutatócsoportban viszont továbbra is részt veszek, és a jövőben szeretném aktívabban szeretném folytatni ezt a vonalat is.

Miben segített, illetve mit sikerült elérni a program segítségével?

Mátyás király halálhírének itáliai történetét vizsgáltam meg. Ha nagyon tömör akarok lenni, akkor az eredmény egy OTDK-különdíj, egy konferenciaszereplés és 3 publikáció az, amit az ÚNKP-nak köszönhetek. Összesen 54 Milánóban, Mantovában, Modenában, illetve az MTA másolatgyűjteményében őrzött firenzei forrást tártam fel a témával kapcsolatban. Ezek nagyrészét már kiadtam, 10 levél jelenleg sajtó alatt van. A program irányította rá a figyelmemet arra is, hogy érdemes lenne az itáliai államok egymás közti levelezését is megvizsgálnom, ezáltal Mátyás halálhíre után kutatva bukkantam több, eddig teljesen ismeretlen magyar vonatkozású forrásba, ezeknek a hazai szempontból releváns részei is szintén a közeljövőben jelennek meg. Amiben a program konkrétan segített… 22 éves korom óta önfenntartó vagyok, az ösztöndíj nélkül mindenképp szükségem lett volna más diákmunkára, ami mellett a kutatásra sokkal kisebb kapacitásom lett volna, és bár a munka nagyrészét Magyarországon végeztem, az ÚNKP által finanszírozott kutatóutak szintén nélkülözhetetlenek voltak.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Természetesen szeretném befejezni doktori tanulmányaimat és fokozatot szerezni, illetve folytatni a munkát a kutatócsoportban, de véleményem szerint a hangsúly itt megint nem a „papíron” van: szeretem a témáimat, szeretnék minél jobban elmerülni bennük, hajt a lelkesedés. A kutatócsoport célja pedig a történészek segítése; boldoggá tesz, hogy nem csak „öncélúan” dolgozom. Másrészt pedig hálás vagyok Istennek azért, mert lehetőséget kaptam arra, hogy a kultúrához hozzátegyek egy keveset. Tehát a kutatásban rejlő öröm és felelősség miatt törekszem a maximumra a fentieknél konkrétabb célok nélkül.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Kriston Dorottya