Dr. Kránitz Mihály 25 éve a fundamentálteológia professzora a Hittudományi Karon. 1993-tól tanít a levelező tagozaton. Mint mondja, „kispapi életemet is beszámítva 1984-től veszek részt a kar életében, foglalkozom a teológia tudományával”. 2016-2020 között, két ciklusban dékáni feladatokat látott el. Utóda Puskás Attila professzor.

   Mihály atya általában fél hétkor érkezik a kar Veres Pálné utcai épületébe, misézik a kápolnában, majd elmondja a zsolozsmát. Amikor megkezdődik a hivatali munka, már átnézte a napi feladatokat is. „Elvem, hogy a tennivalókat ne halasszuk holnapra.”  Az elmúlt 25 évben kifejtett ökumenikus munkásságáért tavaly a Pro Unitate in Christo elismerést nyújtották át neki Debrecenben. „Ez a kitüntetés jel, amely az összmagyar kereszténységet az ökumené folytatására buzdítja.”

Professzor atya, bizonyára sokan vannak, akik számára kevésbé ismert a Hittudományi Kar élete, az itteni oktató és tudományos munka.           

   A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán hitéleti oktatás folyik. A katolikus egyetem első kara, megalapozója a Hittudományi Kar, hiszen a Pázmány Péter által 1635-ben Nagyszombatban alapított egyetemnek a teológiai ismeretek jelentették a fundamentumát, majd ehhez csatlakozott a jogászok és a bölcsészek képzése, s Mária Terézia idején, később az orvostudományi kar. Az 1950-es évek kényszerű átalakítása után a teológiai fakultás Hittudományi Akadémia néven jelentette az egyetemi folytonosságot. 1992-ben alakult újjá az egyetem, amikor hittudományi mellett megalakult a bölcsészettudományi fakultás, majd 1995-ben a Jog- és Államtudományi Kar, legújabban pedig, 2000-ben az Információs Technológiai és Bionikai Kar. 1935-ben, fennállása 300 éves évfordulóján a magyar parlament törvényt hozott arról, milyen feladata és szerepe volt a Pázmány alapította egyetemnek a magyar kultúrtörténetben.
   Az egyetemek struktúrája sok évszázadra tekint vissza. Az egyházban mindig fontos volt a képzés, az oktatás. Gondoljunk a kolostori és a püspöki iskolákra, majd a 10-11. századtól kezdve a nagyhírű egyetemek alapítására. Első fakultása mindegyiknek a teológia volt.
   A teológia – Istenről szóló értelmes beszéd – magyar fordítása: hittudomány. A hitet és az értelmet sokszor szembe kívánták állítani egymással, korunkban is találkozunk ilyen törekvésekkel.
   Isten nem teremt olyan lényt, amelyben ellentmondás lenne. Az ember belső adottsága, struktúrája szerint capax Dei, hitre, Isten megismerésére képes gondolkodó lény, s ez kiemeli a növény- és állatvilágból. Kérdező lény, homo problematicus, aki várja a választ. Ezt a választ Isten a Kinyilatkoztatás által megadta.

A tudomány rendszerbe foglalt és igazolt ismeretekkel mutat be egy témát.

   A mi esetükben ez a „téma” Isten és a természetfölötti világ. Erről képes az ember tudományosan gondolkodni és értekezni. Elég a nagy teológusokra, Aquinói Szent Tamásra, Szent Bonaventúrára, Szent Anzelmre és másokra emlékeztetni, de a 20. századnak is kiemelkedő teológusai vannak, például Karl Rahner, Hans Urs von Balthasar, Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa személyében és vannak mások is.

A teológia tudományának fejlődésében jelentős szerepet töltöttek be az egyetemes zsinatok.  

  Amellett, hogy ezek hittételekről döntöttek, óriási szellemi energiákat mozgósítottak. Ütköztek a vélemények, majd jogilag is rendszerbe foglalták a hit tanítását, a dogmákat és a hittételeket. Ez adja a hitrendszer vázát.
   A II. Vatikáni Zsinatig (1962-65) általában papok és szerzetesek tanultak egyetemi szinten teológiát. Utána már világi hívőket is képeztek a teológiai karokon. A múlt század végén egymás után jöttek létre a teológiai levelező tagozatok, s ezeket férfiak és nők egyaránt látogatták. Az egyházmegyék egyre nagyobb számban igényeltek hitoktatókat. A világi hívők is megtalálták a teológia elsajátításának azt a „szeletét”, amely a hit alapjainak megismerése mellett segíti őket a hit átadásában.

Hogyan határozná meg a Hittudományi Kar életét 2020-ban?

  A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara a teológia legmagasabb szintű oktatását biztosítja a Kárpát-medencében. A teológia magas szintű oktatásának minden korban létjogosultsága van, hiszen az embert megérinti a természetfölötti valóság, még azt is, aki nem kifejezetten hívő és vallásos. Előbb-utóbb ugyanis minden ember rákérdez saját élete értelmére vagy végességére: honnan van mindez? Ilyenkor megelégedéssel találhat rá egy jó könyvre, hallgathat meg egy jó előadást, amelyben okos emberek fejtegetik az élet lényegét és értelmét. A Hittudományi Karnak az oktatás és a kutatás a mindennapi feladata. A mai magyar társadalomban azt tapasztaljuk – miután mindenki szabadon beírathatja gyermekét hittanra –, hogy a felnőttek akár gyermekükön keresztül is bekapcsolódhatnak a hit megismerésébe.

Milyen szakok működnek a Hittudományi Karon?

  A szakteológusok képzése mellett katekéta-lelkipásztori munkatársakat képezünk. Ők a plébániákat segítik, és részt vesznek a hitoktatásban. Tizenöt éve jött létre a katolikus közösségszervező szak, hároméves alapképzés (BA) keretében. Ezen a teológia mellett jogot, pszichológiát, pedagógiát és olyan ismereteket tanítunk, mint például a pályázatírás vagy a menedzsment, ami a gyakorlati élethez is szükséges. Az itt elsajátított tudással, megfelelő nyelvismerettel és magatartással a végzettek meg tudnak felelni annak az igénynek, hogy az Egyházat az élet különböző területein megjelenítsék és képviseljék. A hittanár-nevelő szak iránt is egyre nagyobb igény mutatkozik. Ez a diploma iskolai oktatásra jogosít, emellett kollégiumi nevelői képesítést is ad. A hit- és erkölcsoktatói szakot már végzett tanároknak hirdetjük meg levelező tagozaton. Pedagógusi lehetőségeik egy év alatt hitoktatói oklevéllel bővülnek.
  Az oktatás gerincét természetesen a teológus szak jelenti. Elvégzése után szakteológus diplomát kapnak a hallgatók, illetve lehetőségük nyílik a doktorátus megszerzésére is. A szakteológus diploma az oktatás, de a lelkipásztorkodás felé is orientálja a papnövendékeket és a világi hallgatókat. A doktori képzés felöleli a teológia minden területét, az istenkérdést, az egyháztant, beleértve a bibliai nyelveket és az elmélyült filozófiai ismereteket is.  

Kiknek ajánlaná a teológus szak elvégzését?

 Akik rendelkeznek a természetfölötti iránti különleges érzékenységgel. A papnövendékek esetében ez egyértelmű, mert olyan szándékkal küldik ide őket a püspökök, hogy szerezzék meg a tudományos fokozatokat, jussanak el a doktorátusig, s utána az egyházmegyében felszentelt papként szolgáljanak.
   A világiak között mindig vannak olyanok, akik a kultúra, a bölcsesség, a filozófia, a művészettörténet, a nyelvek szeretete mellett fontosnak tartják a teológia tanulmányozását is. Európa történelme nem választható el a kereszténységtől, s a világinak nevezett tudományterületek is összefüggenek a keresztény alapokkal. A teológia korunk kérdéseire is választ keres. Egyik világi hallgatónk például a közelmúltban védte meg doktori tézisét. Több mint tíz éven át foglalkozott az újevangelizációval, a posztmodernben megjelenő keresztény kultúra fontosságával.          

Mekkora érdeklődés nyilvánul meg a kar iránt?

 Hallgatóink létszáma a kétszázhoz közelít, ám ezzel együtt mi vagyunk az egyetem szíve-lelke. A közösségszervező szak iránt élénk érdeklődés nyilvánul meg. Egy mai fiatal, aki valamelyik plébániai közösségben nőtt fel vagy csatlakozott valamelyik katolikus mozgalomhoz, az fantáziát lát ebben a képzésben. Olyan háttértudásra és gyakorlati ismeretekre tehet szert, amelyek már önmagukban is színessé teszik a képzést. Népszerűnek mondható a katolikus lelkipásztori munkatárs szak is. Az itt szerzett végzettséggel az elkötelezett világi hívő segítheti a felelős lelkipásztor küldetését.

A kar sajátos kapcsolatban áll több magyar hittudományi főiskolával.

 Önállósága megtartása mellett néhány hittudományi főiskola – Esztergom, Eger, Veszprém és Szeged – affiliálódott a karhoz. Újabban a győri teológia is érdeklődik ez iránt. Az affiliáció azt jelenti, hogy a résztvevő intézmények vállalják a mi curriculumunkat, vagyis a mi tanítási menetünket követik. Az ilyen főiskolákon szerzett végzettséget mi elismerjük, s ha valaki, akár világiként vagy felszentelt papként, szeretne nálunk beiratkozni a doktori iskolába, nem kell különbözeti vizsgákat tennie.

Említette, hogy nappali és levelező munkarendben egyaránt képeznek hallgatókat.         

  Nem teszünk különbséget a két forma között. Ugyanazt tanítjuk mindkét tagozaton, ugyanolyan értékű diplomát kapnak a végzettek. A hittanár-nevelők és a katolikus lelkipásztori munkatársak képzése jelenleg levelező formában folyik, a teológushallgatókat mindkét helyen megtaláljuk. A közösségszervező szakot nappali tagozaton hirdetjük meg, a gyakorlatok teljesítéséhez ugyanis elengedhetetlen ez a képzési forma.

Dékáni megbízatása idején milyen változások következtek be a kar életében?  

   Az elmúlt négy évben nemzedékváltásnak lehettünk tanúi a tanári karban. Több nagytekintélyű professzor vonult nyugállományba: Bolberitz Pál, Rózsa Huba, Tarjányi Béla, Rokay Zoltán, Török József professzor. Új kollégák érkeztek a filozófia, az ószövetség, az újszövetség, a morálteológia és az egyháztörténelem tanszékekre.  
  Belépésük – egyéniségüknek megfelelően – stílusváltozással járt együtt. Ám számukra is természetes a külföldön végzett, sokszor hosszabb ideig tartó tanulmányi idő. Az egyéni adottságokon túl ennek lehetősége és a szabadabban megszerezhető nyelvi ismeretek alkalmassá teszik őket a magas szintű oktatásra.      

Dékánként mit szeretett volna megvalósítani négy év alatt?

  Minden dékán feladata, hogy átvegye a stafétát az előző dékántól, majd megbízatása lejárta után átadja utódának. A munka sokszor adminisztratív, de fontos a személyesség. A teológia területén nincsenek újdonságok olyan értelemben, mint egyes tudományágakban, ahol például felfedeznek egy új „részecskét”. A teológia Jézus Krisztus óta egységes, részleteinek kibontása mutathat sajátosságokat egy-egy korban és kultúrában, különböző eseményekhez kapcsolódva. Feladatom volt az oktatás minőségének biztosítása, a hallgatókkal való kapcsolattartás, az említett szakok megtartása és fejlesztése, a kikerülő professzorok pótlása, a szabályzat megújítása. Ez pedig sikerült.

Magyarország régebben keresztény országnak számított, ma már egyre sürgetőbb az újraevangelizációja.   

   Azok a nemzetek, országok, népek, amelyek korábban a kereszténység bástyái voltak, Franciaország például, „az egyház legidősebb leánya”, de említhetem Spanyolországot vagy Olaszországot, egyre kevésbé tekinthetők kereszténynek. Ugyanez elmondható a szovjet rezsim alatt ideológiai szempontból elnyomott országokról is. Felnőtt három vagy négy nemzedék, amelynek tagjai – akár önhibájukon kívül – nem hallottak a vallásról, a kereszténységről. Ezeken a helyeken, így nálunk is, újraevangelizációra van szükség. Erre is felkészít a Hittudományi Kar.
  A feladatok és a módszerek változtak az idők folyamán, a tanítás anyaga, annak tartalma azonban nem. A teológusok az utolsó polihisztoroknak tekinthetők abból a szempontból, hogy egyházi műveltségükkel, kulturális képzettségükkel, és nyelvtudásuknak köszönhetően összefogóan, átláthatóan tudják továbbítani azt az örökséget, azt a hagyományt és a megújulás lehetőségét, amely egy-egy tárgyban összegződik.
   Ezzel a megalapozottsággal a társadalom és az egyén életében felvetődő új kérdésekre is reflektálni tudnak a Kinyilatkoztatás alapján. Gondoljunk az erkölcsteológiára. Szinte minden nap találkozunk a házasság fogalma, a nemek megkülönböztetése körüli éles vitákkal, de például az egyes társadalmi osztályokról vallott eltérő felfogások nyilatkoztak meg a felszabadítási teológiában. Egy teológusnak ezeket a kérdéseket is meg kell tudni válaszolni.

A Hittudományi Kart is érintette a közelmúltban a távoktatásra való kényszerű átállás. Hogyan hatott ez az életükre? 

   A távoktatás módszerbeli változást hozott. Tapasztalatom szerint ennek során személyesebbé vált a kapcsolat az előadók és a hallgatók között. Az elektronikus felületeken egyénileg tartott órák és konzultációk tovább erősítették a személyességet.
  Örömmel említem a professzori kar egységét. A tanszékvezetők számos feladatban siettek segítségemre az elmúlt négy évben. Volt, aki a minőségbiztosítás kidolgozását végezte, mások a mintatanterveket készítették el. Kollégáim sok esetben a dékánt képviselték különböző eseményeken.
   A tanszékvezetők mindannyian felszentelt papok, s ez olyan platformot nyújt számunkra, hogy az Egyházban nemcsak oktatók, hanem építők is vagyunk. A Hittudományi Kar szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy megfelelően képzett papok és világi személyek álljanak a magyar egyház rendelkezésére.

Milyen szemléletet kíván tovább adni dékáni tapasztalatai alapján? 

  Azonosulnunk kell az intézménnyel, a Hittudományi Karral, mely egy élő közösség. A tanszékvezetők és az oktatók nemcsak saját szakterületüket, hanem az egész kart és a katolikus egyetemet képviselik. Az egyetem „mozgó reklámhordozói” vagyunk a tudományos oktatás mellett végzett lelkipásztori szolgálatban is. Főállásunk persze a tanítás, annak szellemében, amit az Úr Jézus kért apostolaitól: „menjetek és tanítsatok”.
   Dékáni megbízatásomban mindig törekedtem közös döntések meghozatalára. Egyeztettem a felsőbbséggel és a kollégákkal, s azt kerestük, mi válik leginkább a kar javára.   

Dékánsága idején tudományos munkássága háttérbe szorult?

  Amikor június elején a kari ülés megválasztotta az új dékánt, Puskás Attila professzort, valaki megjegyezte nekem: „most ugye nagy kő esett le a szívedről?” Szó sincs erről. Korábban öt éven át voltam a levelező tagozat igazgatója, három évig rektorhelyettes, tizenhárom éven át szerkesztettem a kar Teológia című folyóiratát. Szeretek a kar épületében tartózkodni – hivatásom egyben a hobbim is. Azt vallom: a dékánt mindig meg lehessen találni.
  Az említett elfoglaltságok nem hátráltattak tudományos munkámban. Dékánságom alatt is minden évben megjelent egy-egy könyvem. Tíz éve tagja vagyok az Európai Ökumenikus Társaságnak, ott is rendszeresen szereplek előadásokkal, az évente tartott szegedi biblikus konferenciának állandó előadója vagyok. A Hittudományi Kar évente rendez a magyar teológiai tanárok számára konferenciát, melyeken az adott témának megfelelően a kutatásaimat ismertetem. A titok az, hogy odafigyelek a részidőkre, leírom gondolataimat, beszédeim, előadásaim vázlatát, melyet később bővítek, s ha van egy órám, felszaladok a könyvtárba, jegyzetelek, tájékozódom az újabban megjelent közleményekben. Elvem, amire Szent Pál figyelmeztet: „ragadjátok meg az időt!” Ez és az Isten kegyelme segítette utamat.

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: PPKE