Kutatás az emlékezet körül

ppke_--_afantazia_kep.jpg

Magyarországon egyedülálló pszichológiai kutatás kezdődött az egyetem Pszichológiai Kutatólaboratóriumában Kovács Ilona professzor asszony vezetésével. Az afantázia kifejezés újdonságként jelent meg a hazai szakirodalomban, a nemzetközi tudományos életben sem régóta ismert, bár azt az állapotot, amelynek leírására napjainkban bevezették, már a 19. században ismerték. Francis Galton 1880-ban felfigyelt arra, hogy egyes embereknél hiányzik vagy kevésbé kifejezett a képi emlékezet. A huszadik században szinte semmilyen kutatás nem folyt ezen a területen. Az afantázia kifejezés 2015-ben született, amikor Adam Zeman, az Exeteri Egyetem kutatója nevezte el így a jelenséget.

Professzor asszony, már maga a kifejezés magyarázatra szorul. Az „a” az ógörögben fosztóképző, a fantáziának pedig tágabb értelme van a magyar nyelvben. Fogalmilag hogyan határolhatjuk körül az afantáziát?

Elsősorban a képi jellegű képzeleti tevékenység gyengeségére utal a kifejezés, miután a névadó Adam Zeman, a neurológia professzora, gondolom, a terület szakzsargonjából meríthette az ötletet. A neurológus, neuropszichológus foglalkozhat például afáziával (nyelvi zavarok összefoglaló elnevezése), alexiával (ami olvasási zavarra utaló kifejezés), vagy akár acalculiával (a számolás zavara). Az afantázia ilyen értelemben illeszkedik az orvosi kifejezéseknek abba a sorába, amelyek elsősorban az emberre jellemző megismerőfunkciók részleges vagy teljes elvesztését, hiányát jelzik. Ugyanakkor, és talán pont a találó és intuitíven érthető mivolta miatt, ennek a kifejezésnek köszönhető, hogy az első néhány ismeretterjesztő közleményt követően felkapta a köznyelv is, és (elsősorban angol nyelvterületen) meglehetősen sok ember ébredt rá arra, hogy igen, ők maguk talán ezzel a kifejezéssel jellemezhetők leginkább. Ebben az az érdekes, hogy – hasonlóan a színvaksághoz – amíg nem jut eszébe valakinek, hogy megmérje különböző egyének színdiszkriminációs vagy képzeleti képességeit, és amíg nem létezik ilyen jellegű szakirodalom, előfordulhat, hogy a színvakság vagy az afantázia rejtett marad. Hiszen miből is gondolná például egy gyerek, hogy nem ugyanazt a színt látja, mint a másik gyerek, vagy hogy a másik gyerek fejében összetett képzeleti képek tudnak felépülni, míg a sajátjában ez nem szokott megtörténni. Mindezen dolgok szubjektív világunk részei, és persze nehezen is válnak mérhetővé.

A legfrissebb kutatásokban megvizsgálták azt is, hogy a hallási, testérzékelési, szaglási, ízlelési területekre, tehát a többi érzékleti modalitásra is kiterjed-e az afantázia. Egyelőre úgy tűnik, hogy igen, ezek is érintettek lehetnek egyes embereknél, de a képi képzelet hiánya jóval gyakoribb jelenség.

Az afantázia pszichés sajátosságnak, fogyatéknak tekinthető-e – akár kórképnek, betegségnek, bizonyos következményekkel együtt, amennyiben az ilyen személyek a Gauss-görbe eloszlása szerint eltérnek a többségtől, az átlagostól, a „normáltól” –, vagy klinikai minősítés nélküli jelenségként, mintegy „érdekes” állapotként értelmezhető?

Ugyanakkor, akárhogy próbájuk is megfogni, hogy egy afantáziás miben is szenved „hiányt”, mi az a feladat, amit nem tud végrehajtani, de a képi képzelettel rendelkezők igen, nem könnyű ilyet találni. Megkérhetjük például afantáziás ismerősünket, hogy végezze el a Shepard-féle mentális forgatási feladatot - https://www.psytoolkit.org/experiment-library/mentalrotation.html -, amihez feltehetően a belső képen való műveletek végrehajtása szükséges, tehát a képzelet nélkül nem hajtható végre. És meglepődhetünk, hogy adott esetben a képzelettel rendelkező kollégáknál is gyorsabban oldja meg! Felmerül a gyanú, hogy talán nem egy hiányról van itt egyszerűen szó, hanem egy alternatív működésmódról. Sőt, még az is lehet, hogy ez a működésmód bizonyos előnyökkel jár akár az egyén, akár a populáció szempontjából. Ezt valamennyire alátámasztani látszik az az új eredmény, miszerint az afantáziás populációban jóval magasabb arányban találhatók diplomások, mint az átlagos képzelettel rendelkezők között. Mindenképp érdekes adalék, hogy az afantáziások elsősorban mérnöki diplomával rendelkeznek.

kovacs_ilona_02_r.jpgAz eddigi kutatások szerint adott populáció mintegy két százaléka él afantáziával. Különbözik-e az ilyen személy viszonya a valósághoz? Ez az állapot kihat-e bio-pszicho-szociális működésére?

A pontos prevalenciát, tehát, hogy a populáció hány százaléka rendelkezik afantáziával, egyelőre nem ismerjük. A 2% egy olyan becslésen alapul, ahol önként jelentkezők önkitöltős, online kérdőívei alapján „diagnosztizálták” az afantáziát. Ezek a vizsgálatok nem voltak reprezentatívak semmilyen értelemben. Nagyon fontos lenne például, hogy különböző életkori csoportokban külön-külön megvizsgáljuk a prevalenciát. Vagy hogy iskolázottság és szocio-ökonómia státusz alapján reprezentatív legyen a vizsgált mintánk.

Anekdotikus beszámolókból lehet csak egyelőre tudni, hogy miként éli meg valaki a saját afantáziáját. Kitűnő blogok, weboldalak tudósítanak az egyre szélesebb körben (újra)felfedezett jelenségről, és annak hordozóiról. Találkoztam például olyan beszámolóval, ahol a keramikusművész kifejezetten élvezte, hogy az ő fejében nem születnek meg előre az alkotások, hanem spontán módon, amikor az agyaggal interakcióba lép, alakul ki valami új és érdekes. Valószínűleg lehet szociális vonatkozása is az afantáziának, bár erről keveset tudunk. Az arcemlékezet zavara is beletartozik időnként az afantázia jelenségkörébe, az pedig egyértelműen kihathat szociális világunkra.

Milyen – akár társadalmi – igény hívta életre ezt a kutatási irányt, és milyen nemzetközi előzményekre tekint vissza a most megkezdődött hazai kutatás?

Alapkutatóként elsősorban az érdeklődés és a kíváncsiság vezet el új vizsgálati területek felé. Ez egy általános tudományos attitűd, még ha mai korunkban kevésbé tűnik is ez támogatottnak. Az igaz ugyan, hogy Einstein is fejlesztett hűtőgépet, de a relativitáselmélet megalkotását nem kérte tőle senki, és nem is írtak ki pályázatot annak megalkotására.

Saját munkámban valóban nagyon fontos számomra, hogy olyan dolgokkal foglalkozzam, amelyek nagyon érdekelnek, ahol sok nyitott kérdést látok, ahol szeretném megérteni, hogy „hogy is van ez”? Amennyiben sikerül a megértésig eljutni, általában az alkalmazható ismeretek köre is bővül ezáltal, és a Pszichológiai Kutatólaboratórium munkatársaival rengeteg energiát fektetünk az alkalmazható rész továbbfejlesztésébe.

Az afantázia témájával akkor találkoztam először, amikor a kognitív pszichológia mesterkurzusra készülve érdekes új eredményeket kerestem a bevezető órához. Ilyenkor nemcsak a szakmai cikkeket, hanem pl. a BBC/Future oldalt is szoktam olvasgatni, ahol gyorsan, jó minőségben lehet informálódni a legfrissebb tudományos hírekről. Az afantáziára is a BBC oldalán találtam rá. Akkor éppen nagyon friss volt a dolog, Adam Zeman éppen a második cikkét publikálta, és éppen elkezdődött a téma iránti fokozott médiaérdeklődés. Az elmúlt egy-két évben Joel Pearson ausztrál képzeletkutató társult be ebbe a témába, és már nemcsak a neurológiai, hanem a kognitív és idegtudományi aspektusok is kezdenek kibontakozni.

Programjukban milyen hipotézist állítottak fel? 

A Pszichológiai Kutatólaboratórium afantáziával foglalkozó „csapata” egy teljesen új megközelítéssel lát az afantázia vizsgálatához. A kiinduló hipotézis az, hogy a képzelet maga egy olyan folyamat, ami nem a vizuális rendszerhez kötött, hanem az agy evolúciósan legkésőbb kialakult ún. asszociációs területeihez. Az asszociációs területek nem kapnak közvetlen érzékleti bemenetet, és nincsnek közvetlenül összekötve a mozgatórendszerrel. Afféle „luxus-agyterületek” ezek, az agy három földrajzilag nagyon eltérő pontján. Elméletünk szerint ezek a területek a fejlődés során változó mértékben fognak foglalkozni a minket körülvevő világ konkrét, érzékletileg is megtapasztalható tartalmaival. Gyerekkorban elsősorban konkrét emlékeket, képeket tudnak manipulálni, mintegy modellezve azt például, hogy mi lenne, ha valamilyen cselekvést végrehajtanánk, mi lenne ennek a következménye. Elképzelve tehát a nevezett akciót. Később azután a nyelvtanulás, iskolai képzés során egyre inkább absztrakt tartalmak vennék át a konkrétumok helyét, és a modellezés már egy elvont világban zajlana. Ez a fajta fejlődésmodell feltételezi, hogy létezik az afantáziának egy fejlődési változata: minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé konkrét képi a képzeleti működésünk. Meglepetésünkre, a kérdőívünket kitöltő több, mint kétezer ember eredményei alapján ez tényleg így van! Nagyon erős életkori hatást kaptunk a kérdőívvel mért képzeleti élénkségre vonatkozóan: az életkor előrehaladtával halványul a konkrét képi képzeletünk. Ezen felül feltételezzük, hogy létezik egy olyan genetikailag meghatározott variáns, ami rendkívül érdekes neurodiverzitást hoz populációs szinten, és amit öröklött afantáziaként definálunk.

Kérem, ismertesse az egyetemen folyó – a genetikai háttér vonatkozásában a Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetével együttműködésben végzett – kutatás célját és módszertanát.

Welker Ervin genetikus kutatóprofesszor, akivel valóban nagyon izgalmas együttműködésbe kezdtünk, szeretné az öröklött afantázia genetikai hátterét felderíteni. Ehhez olyan kiterjedt családok genomjának elemzését végzi el, ahol familiárisan előfordul az afantázia. 

Hol tartanak most a vizsgálatokban?

A genetikai elemzés folyamatban van, miközben a Pszichológiai Kutatólaboratóriumban igyekszünk az afantázia objektív mérőeljárását kifejleszteni.

A kísérletek – feltételezhetően – jelentős mértékben introspekcióra támaszkodnak. Mennyiben nehezíti ez – befolyásolja – objektív kutatási eredmény elérését?  

Igen, pontosan ezért törekszünk arra, hogy objektív módon is megállapítható legyen az afantázia. Sütöri Sára idén végzett BA pszichológus hallgató, Ziman Gergő tanársegéd és Gulyás Erzsébet mesterszakos hallgató közreműködésével kifejlesztettünk a Pszichológiai Kutatólaboratórium Látáslaborjában egy olyan módszert, amivel meg tudjuk mérni, hogy pl. a piros szín elképzelése milyen mértékben befolyásolja egy vizuális inger érzékelését. Afantáziások esetén természetesen nincs ilyen befolyás.

Az afantázia kutatása milyen következtetésekre vezethet akár személyiséglélektani, társadalomlélektani (szociálpszichológiai), tanuláslélektani, művészetlélektani vagy más egyéb vonatkozásban?

Mint említettem, először a jelenség megértése a cél, ezt követhetik az alkalmazások. A képzelet és a képzeletet mediáló agykérgi területek újraértelmezése az alapkutatás területén nagyon komoly eredmény lehet, amennyiben sikerül erős bizonyítékokkal alátámasztani az új elméletet.  Ha erre az elméletre építve az afantáziát sikerül genetikailag, neurálisan és viselkedéses szinten is leírni, megérteni, annak például a tehetségkutatásban/gondozásban, a személyre szabott oktatási módszerek kifejlesztésében, valamint a klinikai pszichológiában/pszichiátriában lehet komoly szerepe. Ez utóbbit azért említem, mert a legújabb eredmények szerint az afantáziának protektív szerepe van pl. a skizofrénia kialakulásával szemben – tehát nincs afantáziás skizofrén. Hogy ez pontosan miért van így, azt mi is szeretnénk megérteni.

Mikor várható a kutatási eredmények összegzése és publikálása?  

Az első eredményeket a fent említett elméleti keretben a Behavioral Brain Sciences című folyóiratnak most ősszel szeretnénk beküldeni. Ez a folyóirat lehetővé teszi az ún. kortárs kommentárok megjelenítését is, tehát a képzelet uralkodó elméletének képviselői elmondhatják, hogy mit gondolnak az új elképzelésről. Ez nagyon sokat jelentene az elmélet finomítása szempontjából.

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Kép: Jáger Tímea, Mudra László

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása