Büszkeségeink: Sági Martin jégkorongozó, a JÁK hallgatója
"A sport eltereli a figyelmemet a mindennapoktól"

sagimartin.jpgSági Martin 5 éves korában kezdett el jégkorongozni, ez az a sport, amit a legjobban szeret. Jelenleg az FTC-Telekom sportolója. A legfontosabb és a legnagyobb örömöt az okozza számára, hogy a sport eltereli a figyelmét a mindennapoktól. Mindig is fontosnak tartotta a tanulást, a Pázmány jogi karának hallgatója lett. Diplomázást követően sportjogászként szeretne dolgozni.

Sági Martin (23) vagyok profi jégkorongozó, jelenleg az FTC-Telekom csapatának tagja. 5 éves koromban kezdtem el jégkorongozni, mellette több sportágat is űztem és kipróbáltam, mint például a labdarúgás vagy az úszás. A sportolási lehetőségeket mind a szüleimnek köszönhetem, akik támogattak és több helyre is elvittek, hogy a számomra lehető legjobb sportot választhassam. Általános iskola 8. osztálya táján el kellett döntenem, hogy melyik legyen az a sport, amit igazán szeretnék csinálni. A jégkorongra esett a választás. Úgy gondoltam, hogy ez az a sport, amit a legjobban szeretek. (A döntésem azóta sem bántam meg).

Két példaképem is van. Az egyik Michael Jordan, a másik pedig Kobe Bryant. Azért ők a példaképeim, mert mindketten sikeresek tudtak lenni a sportban és később az életben is. Úgy gondolom nagyon sokat lehet tőlük tanulni.

A sport nagyon sok mindent tanított és tanít nekem a jelenben is. A sok edzés és mérkőzés mellett rá vagyok kényszerítve arra, hogy a lehető legjobban osszam be az időmet azért, hogy mind a tanulásban, mind a sportban sikeres tudjak lenni. Akárcsak a sportban az életben sem szabad feladni soha és mindent meg kell tenni minden egyes nap a célunk elérésének érdekében. Ezen kívül számtalan olyan szituációval kerültem szembe a karrierem során, amelyekkel az életben is találkoztam vagy találkozhatok. Például csapatban dolgozni, alkalmazkodni különböző helyzetekhez, egymás segítése és még sorolhatnám. Viszont ami számomra a legfontosabb és a legnagyobb örömöt okozza az az, hogy a sport eltereli a figyelmemet a mindennapoktól.

Az eddigi eredményeim:

  • 2x U20-as világbajnok (Divízió 2A, Divízió 1B)
  • U20-as Osztrák bajnok
  • 1x magyar bajnok
  • 1x Erste liga bajnok
  • 2x magyar kupa ezüstérmes
  • 4x magyar válogatott játékos
  • 2016-17 „Az év újonca díj” (Kósa kupa)                              

A legbüszkébb a 2016-17-es szezonomra vagyok. Ez volt az első teljes felnőtt szezonom. Sikerült megnyerni a magyar bajnokságot és az Erste Ligát, emellett a Magyar kupában 2. helyezést értünk el a csapattal. Abban a szezonban még megnyertük az U20-as válogatottal a Divízió 1B világbajnokságot. A hab a tortán az volt, hogy sikerült elnyernem a Kósa kupát („Az év újonca díj”). De természetesen az adott csapattársak nélkül ez nem sikerült volna. Szeretnék minél több eredményt elérni a jövőben.

sagimartin1.jpgAz egyetem jogi karára való felvétel nagy örömöt okozott számomra. Mindig is fontosnak tartottam a tanulást, ugyanis sajnos egy profi pályafutás nem tart örökké vagy egy váratlan sérülés megpecsételheti az ember sorsát. Izgatottan vártam az első tanítási napomat, mert nagyon sok jót hallottam az egyetemről és az oktatókról. Az edzések és mérkőzések miatt a levelező tagozatot választottam. Sajnos még így sem tudok részt venni az összes órán, de az oktatók, hallgatótársaim és a tanulmányi osztály dolgozói nagyon sokat segítettek és segítenek nekem. Az egyetem nagyon sok mindent adott és tanított nekem. Nagyobb lett a tájékozottságom, illetve szélesebb lett az érdeklődési köröm. Nagyon sok új embert ismertem meg. Sok olyan dolgot vagy tárgyat szerettem meg, amiről életemben nem gondoltam volna, hogy szeretni fogom. A vizsgaidőszak, bevallom őszintén, hogy nem életem legnyugodtabb időszaka. Ebben az időben nehéz beosztani úgy a vizsgáimat, hogy ne ütközzön mérkőzéssel és még időm is legyen a tisztességes felkészülésre. Nem könnyű, de eddig többnyire sikerült megoldanom. Úgy gondolom, hogy ezzel is csak több lehetek, és hasznomra fog válni a későbbiekben.

A mindennapokban általában nem okoz gondot összeegyeztetni a tanulást és a sportot. Az edzéseim többnyire délelőtt vannak, így a napom másik felében van időm a tanulásra, illetve egyéb elfoglaltságaimra.

Ha épp nem edzésen vagy az egyetemen vagyok, akkor szeretek olyan tevékenységet végezni, ami eltereli a figyelmemet a tanulásról vagy a jégkorongról. Ilyen például a filmezés vagy az olvasás. Ezen kívül szeretek még különböző sportokat csinálni vagy a barátaimmal tölteni az időt.

Azt, hogy 10 év múlva hogyan képzelem el magam, az egy nehéz kérdés, de természetesen vannak céljaim. Szeretnék a jogász diplomámmal a sport területén maradni, és ha van rá lehetőség sportjogászként dolgozni. Ezen felül szeretnék minél sikeresebb sportoló lenni, és a lehető legtöbbször felhúzni a magyar válogatott mezt.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Sági Martin

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása