Novoszáth Melindának 4 éves kora óta az uszoda jelenti a második otthonát. A sport megtanította számára, hogy a nap minden percét értékelje, hiszen iszonyú feszített a tempó az élsportban. A tanulás mindig fontos volt az életében, sosem érezte úgy, hogy az úszás elég. Jelenleg a Pázmány BTK nemzetközi tanulmányok szakán tanul.
Novoszáth Melinda vagyok, sportágam az úszás. 4 éves koromban kerültem az uszodába, elsősorban csak a biztonságos úszótudás megszerzése érdekében. Ezen felül egyébként az egész családom kötődik a vízhez valamilyen szinten, hisz édesanyám evezett, édesapám pedig vízilabdázott. Az oktatóim láttak bennem tehetséget, és szüleimnek felvetették a versenyszerű úszás lehetőségét. Ezt követően pedig “bent ragadtam” az úszóközegben.
Elkezdtek jönni az eredmények, vele együtt a versenyek, edzőtáborok és onnantól kezdve nem volt megállás. Példaképem kifejezetten nincs, rengeteg emberben találok példamutató értékeket, sok embertől szerzek inspirációt a mindennapokra. Sok sportolóban láttam példaértékű jellemet a versenyeim során, illetve nagyon sok civil ember is, akik segítenek túljutni számomra a nehéz mindennapokon adnak egy olyan emberi kedvességet példaképpen elém, amit mindennél jobban becsülök. Talán ez a legfontosabb számomra egy emberben. A kedvesség tulajdonsága.
Nekem a sport egy nagyon széles látókört biztosított a világra nézve. Edzőtáborok, versenyek kapcsán folyamatosan utazunk, megismertem nyelveket, kultúrákat, rengetegféle gondolkodásmódú embert. Olyan kapcsolatokat sikerült kiépítenem, amire az úszás nélkül sosem lett volna lehetőségem. Rengeteg barátot szereztem, akikkel szinte együtt nőttünk fel, hiába a világ két felén élünk. Mégis úgy érzem, bármikor fordulhatnék hozzájuk, és ez fordítva is igaz.
Ezenkívül sikerült az úszással amerikai egyetemre is ösztöndíjat szereznem, ahol egy évig végeztem tanulmányaimat, az egyetemi úszócsapat tagjaként. Úgy gondolom, egy fiatal számára megélni, milyen egy amerikai csapatmentalitás, óriási dolog. Olyat, hogy a 80 fős amerikai egyetemi úszócsapat egy emberként izgulja végig veled a főversenyen a futamod, őszintén mondhatom, hogy sajnos ilyenre máshol nincs példa.
Emellett talán az egyik legfontosabb és leghasznosabb pozitívum, hogy megtanított értékelni minden percet a napból, hiszen iszonyú feszített a tempó az élsportban, éppen ezért minden percünket be kell osztanunk, és értékelnünk. Általános iskolás koromtól kezdve járok reggel 6-ra edzésre, ami azt jelenti, hogy rohanás edzés után az iskolába, hiszen az első óra végét még lehet esélyem elcsípni. Általános iskolás koromtól kezdve csinálok egy úgynevezett “hibrid magántanulói” státuszt, ami tulajdonképpen olyan, mint az egyetemen a kedvezményes tanrend. Tehát nem voltam soha kifejezetten magántanuló, de nem kötöttek bele a tanárok, hogy miért kések az első órámról 20-25 percet, vagy adott esetben miért kell az utolsó órámról hamarabb elmenni, hogy a délutáni edzésre odaérjek. Nem túlzás az, hogy minden másodpercem be volt és van osztva egy napon. De megtanultam kezelni ezt, és mint tudjuk, az idő a legnagyobb kincs, én ezt pláne alá tudom támasztani.
Legbüszkébb a 2017-es Világbajnoki 7., illetve az Ifjúsági Európa Bajnoki 1. helyemre vagyok.
Ez az év valahogy a legnehezebb, de legszebb is volt a számomra. Mélyponton voltam egész évben, minden nehezebben ment, mint ahogy gondoltam, nem tudtam eldönteni, hogy szeretnék-e Amerikába menni vagy nem, maradjak-e itthon, de akkor hova felvételizzek. Nagy volt a stressz rajtam, mert a tanulás mindig is kardinális kérdés volt számomra, sosem éreztem úgy, hogy nekem az úszás elég. Ennek ellenére a versenyeim nagyon jól sikerültek, ezért ez a legkedvesebb eredmény számomra.
Önmagában az egyetem nagyon nehéz feladat a sport mellett. Én a nemzetközi tanulmányok szakon tanulok. Szerencsére a tanárok, és maga az egyetem is végtelenül segítőkész, kedvezményes tanrenddel segítik a munkám, és bármilyen kérdéssel bizalommal fordulhatok hozzájuk. És az én helyzetemben a segítőkész tanulmányi osztály nélkül nem tudnám csinálni a sportot.
Ha éppen nem edzem vagy tanulok, szeretek filmeket nézni, haza menni szülővárosomba a nagyszüleimhez, és olvasni. Szegedi születésű vagyok, 2016-ban költöztem Budapestre a sport miatt, de nagyon hiányzik az otthonom.
Az életem elkövetkezendő 10 évében mindenképp szeretnék egy olyan szakmát találni a diplomácia terén, amibe valahogyan be tudom olvasztani az állat- és környezetvédelmet. Egyenlőre ez nincs még kikristályosodva, hogy hogyan lenne megoldható, de a célom ez.
A sport 10 év múlva valószínűleg már nem lesz az életem része, hisz (bár nem törvényszerű) 30-as éveinkhez közeledve egyre nehezebb a formát megtartani, esetleg tovább fejleszteni, de mindenképpen úgy szeretném abbahagyni, hogy úgy érezzem, nincs már több, amit beletehetnék.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Novoszáth Melinda
