Fejérdy András egyetemi doecenssel beszélgettünk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (MTA BTK TTI) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) közötti együttműködésről, illetve annak fontosságáról, jelentőségéről.

Mi a kutatási területe? Mivel foglalkozik?

A tágabb érdeklődési köröm a 19–20. századi magyar és közép-európai egyháztörténelem. Ebben az egyház szempontjából a francia forradalom óta tulajdonképpen egyetlen nagy korszakban vizsgálom egyfelől a térség és hazánk katolikusainak a kor történelmi kihívásaira adott válaszait, másfelől a Szentszék és a helyi egyházak kapcsolatának alakulását. A 19. század elejét illetően például az 1822. évi utolsó magyar nemzeti zsinat történetének feltárása, a 20. században pedig a II. vatikáni zsinat magyar szempontú vizsgálata kínált erre kitűnő terepet. Jelenlegi kutatásaim középpontjában inkább a szentszéki–magyar diplomáciai kapcsolatok 20. századi alakulásának és a második világháború utáni vatikáni keleti politikának a története áll, de a magyar katolikusok kommunizmus alatti mindennapi életével is foglalkozom.

Mesélne a NEB-BTK TTI és PPKE között kötött együttműködési megállapodás keretében folyó egyháztörténeti kutatásról? Mennyi ideig szól a megállapodás? Mit kutatnak, pontosan milyen munka folyik?

A három egymást hosszú távú stratégiai partnernek tekintő intézmény vezetői 2019. augusztus végén négy évre kötötték meg a Vallásgyakorlás, katolikus ellenállás a kommunista diktatúra idején című kutatás megvalósítására szóló megállapodást. Az együttműködés keretében egy intézményközi „virtuális” kutatócsoport felállítására került sor, amely számára két fő irányt határoztunk meg. Az első az emlékezetmentést szolgálja, ami kiterjed mind az oral history forrásaira, mind a tárgyi emlékek felkutatására. Kutatásunk másik sarokpontja, hogy a laikusok vizsgálatával (velük készült interjúk, és más források számbavételével) a szűk értelemben vett egyházháztörténeti kutatásokon túllépve társadalomtörténeti kontextusban vizsgáljuk, hogy a kommunista diktatúra időszakában a hívők milyen lehetőségekkel és meghatározottsággal néztek szembe, ha hitüket megélni és gyakorolni akarták. Azért is fontos ezt az aspektust beemelni a kutatásokba, mert az egyháztörténetírásnak mindig megvan az a veszélye, hogy az egyházat a hierarchiával azonosítva megfeledkezünk a világi hívőkről. A II. vatikáni zsinat (1962–1965) új egyházképe egyértelműen megfogalmazza a világiak és a papok, szerzetesek „egyenrangúságát”, így ezt a korszerű egyháztörténetírásnak szükségképpen figyelembe kell vennie.

Mi a cél? Milyen eredmény várható az együttműködés révén megvalósuló kutatás végén?

A kutatócsoport célja kettős: egyrészt a témával foglalkozó különböző műhelyek és kutatók számára kívánunk közös fórumot biztosítani, ahol a felmerülő módszertani kérdéseket és kutatási részeredményeket műhelymunka keretei között meg lehet vitatni. Célunk másrészt a második világháború utáni katolikus egyháztörténet eddig kevéssé, vagy nem vizsgált területein új eredmények felmutatása és ezáltal a fehér foltok számának csökkentése. A korábbi kutatásokra, már létrehozott gyűjteményekre és elsődleges források feltárására támaszkodva többek között az egyházi közösségek működésében a papi tevékenység mellett a világiak szerepét kívánjuk megragadni a hitüket – és ezzel társadalmi hátrányokat – tudatosan vállaló pedagógusok, értelmiségiek, kisközösségi életét élő laikusok történeteinek feltárásával, és a hagyományos állam-egyház viszony paradigmájában mozgó történetírás helyett egy – belső – narratíva kidolgozásával. A kutatócsoport eredményeit konferenciákon és tanulmány-kötetekben mutatjuk be, valamint tervezzük, hogy a további kutatások elősegítésére az összegyűjtött és rendszerezett emlékanyagot adatbázisba rendezve tegyük hozzáférhetővé.

Korábban volt már példa ilyen együttműködésre vagy ez az első?

A NEB és a BTK TTI közötti hasonló együttműködésben már évek óta sikeresen működik a Vidéktörténeti Kutatócsoport, amelynek szintén voltak és jelenleg is vannak pázmányos tagjai, de ilyen „intézményesített” együttműködésre az egyetemmel korábban tudomásom szerint nem volt példa. Éppen a Vidéktörténeti Kutatócsoport munkája, illetve más kisebb kutatási projektek során szerzett pozitív tapasztalatok adták az ötletet, hogy a három intézmény számára egyaránt fontos egyháztörténeti téma kutatására közös „intézményes” keretet hozzunk létre.

Véleménye szerint az egyetem számára miben rejlik az együttműködés fontossága, jelentősége?

A katolikus egyetemnek az oktatás mellett a kutatás is fontos feladata. Egy-egy ilyen szakmai együttműködés lehetővé teszi az egyetem által képviselt sajátos értékek tudományos kutatásban való megjelenítését, megerősíti az egyetem munkatársainak már létező szakmai-tudományos kapcsolatait és nem utolsó sorban a hallgatók és doktoranduszok számára is lehetőséget nyújt a kapcsolat-építésre, a szakmai fejlődésre és akár saját kutatások tágabb projektbe való beillesztésére. A három intézmény összefogása azt is lehetővé teszi, hogy más intézetekben, műhelyekben és levéltárakban, vagy akár a határon túl is minden szinten el tudjuk érni azokat a kutatókat, oktatókat és hallgatókat, akik érdeklődést mutatnak a 20. század második felének társadalmi- és egyháztörténeti kérdései iránt.

Az egyetem oktatóit miért buzdítaná egy ilyen közös munkára?

Általában a bölcsészet- és azon belül a történettudományban talán inkább az egyéni kutatások végzésére szocializálódunk. Aki azonban dolgozott már kutatócsoportban, tudja, hogy a közös munka az egyéni kutatások számára is gyümölcsöző. A konferenciákon jobbára csak a kész eredmények bemutatására adódik lehetőség, és ritkán jut alkalom egy-egy kérdés alaposabban megvitatására. Egy kutatócsoport műhelymunkája viszont másképpen alig elérhető szinergiákat eredményez és egyúttal új egyéni kutatási kérdések megfogalmazására inspirál.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: PPKE