A Hűség című filmjét idén beválogatták a 17. Verzió Filmfesztivál programjába. Emellett sikeresen szervezi meg évről évre a Script Reading Projektet, amelynek célja egy olyan kreatív közösség megteremtése, mely a fiatal, tehetséges forgatókönyvírókat segíti a pályájuk kezdetén. A szerelem megmásíthatatlanságáról, az élet magasságairól, mélységeiről, illetve az oktatás szépségeiről Szekeres Csabával beszélgettünk.

A Hűség című filmje bekerült a 17. Verzió Filmfesztivál programjába. Röviden összefoglalná, miről szól a film?

Úgy hiszem, a Hűség a szerelemhez ad útmutatót. Ahhoz, hogy miként érdemes, és miként vagyunk képesek szeretni. Bizonyos értelemben egy görög sorstragédia, Philemon és Baucis története, amelyben két idős ember egymás iránti ragaszkodása kap hangsúlyt, mindenféle pátosz nélkül. A férfi szeretettel gondoskodik feleségéről, miközben az asszony, az Alzheimer-kór következtében egyre távolabb kerül a valóságtól, a közös életüktől, mindentől, ami kettejük életét meghatározta korábban. A lassú hétköznapok, a napi rutin időben végtelenné váló rituáléja, a kudarcok viselése, az elmúlás feltartóztathatatlanságával való szembesülés filmje a Hűség. És annak a kérdésnek a filmje is, hogy mi marad belőlünk az emlékeink nélkül. Ott van az is a háttérben, hogy az intellektusunk vagy az érzelmeink határoznak meg bennünket, önmagunkkal és a világgal kialakított kapcsolatainkat? Hogy a kultúra, amibe beleszülettünk, és ami azzá tett bennünket, akinek hisszük és akarjuk hinni magunkat, az mivé válik, ha a felejtés mindenre rátelepszik? De a történet próbatételről is szól. Miként lehet szeretni azt az embert, aki elveszítette ragyogó intellektusát, toleranciáját, tartását és méltóságát, mindazt, amiért valaki egykor beleszeretett. Mi marad belőlünk így, megmaradunk-e embernek? És a film története végül azt mutatja be, hogy igen, megmaradunk. Minden fájdalom és veszteség ellenére semmi sem férhet hozzá ahhoz, ami a lényegünk.

Mi motiválta az alkotás készítésekor?

Két dolog foglalkoztatott. Az egyik az emlékezés, a másik pedig a férfi, mint gondozó, gondoskodó személy.

Az emlékezés jelentősége az életünkre - a személyiségünkre, döntéseinkre, érzelmi életünkre, és még sorolhatnám - nézve óriási jelentőséggel bír. Az emlékezés képességének elvesztése, mintha az életünk elvesztésével lenne azonos. És bár a fenti állítások nyilvánvaló igazságtartalommal bírnak, mégis hinni akartam, hogy az emlékeink nélkül nem válunk élő halottakká. Hogy a lumen divinum, az isteni fény sosem alszik ki bennünk. Azt nem tudtam meg, hogy az Alzheimer-kór mire képes általában, de annak tanúja voltam, hogy ez a bizonyos isteni fény, amit nevezhetünk egyszerűbben a személyiségünk lényegi magjának is, a filmben látható Anna esetében nem veszett el. Figyelmessége és emberi érzékenysége az utolsó pillanatig része volt az életének, a jelenlétének.

A másik kérdés, hogy képes-e egy férfi gondozni, fizikailag és érzelmileg alárendelni magát valakinek, azért volt fontos a számomra, mert férfiként be kell látnom, hogy gyenge vagyok. Hogy lelkesít a szép, vonz mindaz, ami él, és az élet sérülékenysége zavarba hoz, megbénít, ügyetlenné tesz, és akaratlanul is a menekülési útvonalakon kezd járni az agyam. A nők sokkal bátrabbak és erősebbek ezen a téren. Nagyon sok olyan nővel találkoztam, akik az életet sokkal szélesebb spektrumon szeretik, mint a férfiak. A fájdalommal a nők együtt tudnak élni, de nem azért, mintha szeretnék, hanem mert elfogadják az élet részeként. Férfiként félek a fájdalomtól. Félek a gondolattól is, hogy a fájdalom megközelít, hozzám ér, beköltözik az otthonomba. Ezért eleve olyan történetet kerestem, amelyben egy férfinak kell a fájdalommal szembesülni. A test és a lélek törékenységével, miközben ő nem törhet össze, nem menekülhet el. Antal épp egy ilyen élethelyzetet kapott a sorstól. Nyolcvanévesen kellett nap, mint nap hinni abban, hogy az élet szép, hogy van értelme élni, és hogy a nő, akibe egykor beleszeretett ugyanaz most is, mint egykor. De természetesen az életünk nem fekete és fehér színekből, hősiességből és gazságból áll össze. Antal viszonya a betegséghez és fájdalomhoz arra is példa, hogy nem tudunk, és nem is lehetünk mindig hősök. Hogy elbukunk, mert elfáradunk. Belefáradunk, sőt belefáradhatunk a hétköznapokba. Mert bekövetkezhet a pillanat, hogy földre zuhanunk, épp amellé az ember mellé, akiről gondoskodnunk kell. Ám hogy hol a határ, megtettünk-e mindent a zuhanás előtt, vagy netán ellenkezőleg: túlfeszítettük a húrt, nehéz eldönteni. Tény, hogy Antal térdre rogy. Nem könnyű a helyzete, és a férfi sorsba kevert női sors kifog az emberen. De végül feláll, és aztán végig állva marad.

A fentiek tükrében tanulságos volt számomra ez a két, majd’ három év, amit Anna és Antal közelében tölthettem. Fontos dolgokat tanulhattam meg, hála nekik.

Milyen szellemiségű alkotások nevezhetnek erre a fesztiválra?

Az emberi jogi megközelítés dominál a fesztivál gondolkodásmódját illetően, de ez a fókusz számomra sokkal inkább az emberi méltóság és az emberség hétköznapi megélése szempontjából ragadható meg. Ebből a szempontból gondoltuk, hogy a filmünk, a Hűség számára megtisztelő jelenlétnek számít, ha részt vesz a programban.  Idén a Verzió 12 napig tart, és ezalatt 50, a témát aktuálisan és mértékadóan képviselő filmet lehet online megtekinteni. Ebben az évben a válogatás során 39 országból érkező filmek közül választották ki a versenyben szereplőket, és a Hűség a magyar versenyfilmek szekciójában szerepel. 

A Pázmány oktatójaként nagy sikerrel szervezi, most már évi rendszerességgel, a Script Reading Projektet. Hogyan alakult ki az ötlet? Hogyan kell elképzelni ezt a kezdeményezést? Mi a célja? Milyen módon vesznek benne részt a hallgatók?

A Script Reading Project a forgatókönyvírói kurzus eredményeként született. Rendkívül fontosnak tartottam mindig is a tudatosság és az inspiráció együttes jelenlétét a forgatókönyvírás folyamatában. Lévén ugyanis, hogy ez a fajta írás mindig fejlesztés eredménye. Korántsem a pillanaté, az ihletett állapoté. A fejlesztés a hallgatók munkáját illetően komoly erőpróba. Egész egyszerűen nem megszokott, hogy egy szövegen az ember akár fél évig dolgozzon. Összefüggéseken, kifejezési módon gondolkodni olyan, mint egy rejtély felderítése. Feszültséggel, várakozással, az abból fakadó türelmetlenséggel történő hosszú távú szembenézés. Ezért fordulhat elő, hogy a végére az ember már nem hall és nem lát tisztán. Ekkor van szükség egy olyan visszacsatolásra, amely rámutat az elképzelt hatások valódi működésére. Ilyenkor a - nemes értelemben vett - mű, kilép a közönség elé, és megmutatja az arcát. Nem a teljes alakot, nem pontos viselkedést, csupán arcot ad az addig elképzelt valóságnak. Ez a Script Reading lényege. A közönség bevonásával valódi élmény tanúivá válni, és a forgatókönyv professzionális felolvasása révén hallani, mi működik, mi nem. Egyben hallani a történetet, figyelni a dialógok ritmusát, lüktetését, ráébredni a dialógusokban rejlő csend fontosságára - ez a forgatókönyv felolvasás gyakorlati haszna.

Szerencsénk volt az eddigi rendezvényeknél, mert sok alkotóval, nagy közönség előtt mutattuk be a könyveket olyan színészek tolmácsolásában, mint Kautzky Armand, Hegyi Barbara, Zsigmond Tamar, Kerekes József vagy Galambos Péter. A lista természetesen nem teljes… Idén más a helyzet, mivel a járvány korlátozza a megvalósulást. Tavasszal nem mertük elindítani, ezért őszre tettük. De az ősz sem volt kegyes hozzánk. Most válságtanácskozás folyik, mi legyen a megoldás, hogy a rendezvény valóban sikerrel tudja teljesíteni a tőle elvártakat. Akit ez érdekel, emiatt érdemes figyelnie az SRP Facebook-oldalát.

Hogyan látja a jövő filmes generációját, aki a Pázmányon tanul? Milyen útravalót ad számukra ez a szellemi közeg, amelyben nap, mint nap tanulnak? Mit tanácsol a számukra?

Erre röviden tudok válaszolni. Készítsenek minél több filmet. És kezdjenek hozzá már most!

Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Verzio International Human Rights Documentary Film Festival