Hivatásajánló sorozatunk: köztisztviselő
A közszolgálati életpálya

290993_hb2.jpgGyakran hallani jogász berkekben azt a sommás megállapítást, miszerint a végzett joghallgatók jelentékeny része „úgyis” a közigazgatásban fog elhelyezkedni, kissé mintegy alulértékelve ezzel a közszolgálati életpálya mibenlétét, jelentőségét és annak fundamentumát – mondja bevezetésként Dr. Hajas Barnabás egyetemi docens, államtitkár. – De valóban méltatlanul „alábecsült”, a régi fényéből mára sokat vesztett hivatást jelent-e napjainkban a köz szolgálata? Jómagam azt az erős meggyőződést osztom, mely szerint a tág értelemben vett közszolgálat tagjává válni jóval több, mint csupán választani egyet a megannyi kínálkozó lehetőség közül, amikor az ember jogászként a helyét keresi a világban.

A diploma megszerzését követően, az egyetemről kikerülve a frissen végzett jogászok előtt egy szempillantás alatt komoly távlatok nyílnak meg. A lehetőségek e széles tárháza egyszerre lehet kecsegtető számukra, ugyanakkor sok esetben meg is nehezíti a szakmák közötti választást, a nekik rendelt hivatás megtalálását. Hiszen a fiatal jogászok számtalan irányba indulhatnak el az egyetemen megszerzett tudás birtokában: állhatnak ügyvédjelöltnek, engedhetnek a tárgyalóterem tagadhatatlanul magával ragadó, igencsak sajátos hangulata csábításának, elszegődhetnek vállalati jogásznak, vagy éppen választhatják a közjegyzői pályát, és nem utolsó sorban a köz szolgálatába is állhatnak.

Kétségtelen tény, hogy a fent említett szakmák mindegyike komoly elhivatottságot, szakmai felkészültséget és odaadást követel művelőitől, azok kitartó, áldozatos gyakorlása eredményeként a maga módján mindegyik életút hivatássá érhet. Van azonban egy elem, amely talán egyik hivatás esetében sem rajzolódik ki olyan markáns módon, mint a közszolgálatban: ez a haza szolgálata, a nemzetért, a közösségért való tenni akarás. Köztisztviselőnek – így kormányzati tisztségviselőnek is – lenni valóban egy hivatás művelése, amely a szakmai tudás használatán túlmenően az ahhoz rendelt kompetenciák alkalmazása iránti – gyakran egész életre szóló – elköteleződést jelent.

E szépen csengő szavak kapcsán azonban jogosan merül fel a kérdés: mit is jelent ez valójában a hétköznapi gyakorlatban? Vajon mi szükségeltetik ahhoz, hogy valakiből a közösség javát szolgáló tisztviselő váljon? Elegendő-e pusztán a szakma iránt mutatkozó elhivatottság és érdeklődés? Egyáltalán milyen ismérvekkel, kvalitásokkal, ismeretekkel kell, hogy rendelkezzen egy jó köztisztviselő? És mit tehetünk mi, oktatók, hogy már az egyetemi évek alatt megismertessük és megszerettessük a hallgatókkal a köztisztviselői hivatást?

Egy dolog bizonyos: aki ezt az életutat választja, nemes, ám igencsak nehéz hivatást tudhat magáénak. Önmagában az a tény, hogy a köztisztviselő a munkáját legjobb szakmai tudása szerint végzi, csupán egy elengedhetetlenül szükséges, de nem elégséges feltétele a jó állam eszményének megfelelő közigazgatásnak. A köztisztviselő munkája során ugyanis nemcsak saját személyéről és jelleméről ad tanúbizonyságot, hanem egyúttal a közigazgatás rendszeréről, szemléletéről és működéséről is meghatározó képet fest az állampolgároknak. Éppen ezért a közszolgálatban állókkal szemben támasztott alapvető kritériumként kell, hogy megjelenjen a méltóság és a tisztesség. A közszolga mind a hivatásának gyakorlása során, mind a magánéletében olyan magatartást köteles tanúsítani, amellyel megőrzi és erősíti az állampolgároknak a közigazgatási szervek tisztességébe, hatékonyságába és semlegességébe vetett közbizalmat. Köztisztviselőként el kell tudni fogadni, hogy az egyéni érdekek, megfontolások és célok gyakorta háttérbe szorulnak a közösség, a közjó javára. A társadalmi felelősség tehát bizonyos keretek között morális elvárásokat is támaszt a közszolgálatban állókkal szemben.

Hogy ki milyen irányba indul el az egyetem elvégzése után pályakezdőként, azt nagyban determinálják az egyetemi évek alatt szerzett tapasztalatok, valamint az a szubjektív tény, hogy mely jogágakat taglaló tantárgyakkal és az azokat oktató professzorokkal alakult ki a hallgatóban szimpátia a tanulmányok fél évtizede során.

Fontos látni, hogy az alkotmányjog és a közigazgatási jog – noha első ránézésre talán nem vonzanak annyi hallgatót, mint a polgári vagy büntetőjog –, megkerülhetetlen sarokköveit képezik hazánk jogrendszerének. Ezért színvonalas oktatásukra és következetes számonkérésükre minden egyetem módfelett törekszik. A hallgatók köztisztviselői pálya felé orientálásának egyik meghatározó alapja, hogy ezen tantárgyak iránt érdeklődést ébresszenek a hallgatókban, azokat az egyetem megszerettesse velük. Oktatásuk során elengedhetetlen, hogy a joghallgatók megismerkedhessenek a közigazgatás alapvető felépítésével, a politikát leginkább érintő és azt napról napra formáló alkotmányjogi doktrínákkal, valamint hogy elsajátíthassák az egész jogrendszerünk alapját képező Alaptörvény rendelkezéseit. Különösen a közigazgatási jog esetében fontos, hogy a tételes szabályokon túl azok gyakorlati funkcióját is hangsúlyozzák az oktatók. Ugyanis a legtöbb hallgató joggal érezheti – pusztán törvényeket lapozgatva – száraz területnek a közigazgatási jogot. Rendszerszintű működését nézve azonban az egyik leginkább gyakorlati vonatkozású jogágról beszélünk.

Ennél fogva tehát, már az egyetemi évek alatt is igen sokat lehet tenni azért, hogy a jövő jogász nemzedékeinek tagjai megbecsült hivatást lássanak a közszolgálati életpályában, és közülük sokan később, az egyetem kapuin kilépve ezt a közösség javáért tenni akaró életutat válasszák sajátjuknak. Hiszen tudjuk, amit Wass Albert így fogalmaz meg: „Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.”

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: Precendens.Mandiner

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Címkék

AKTUÁLIS (169) ALUMNI (31) BTK (98) HITÉLET (11) HTK (8) INTERNATIONAL (11) ITK (34) JÁK (35) MOBILITÁSI PROGRAM (7) PPCUFHSS (5) PPCUFITB (7) SPORT (11) TÁVOLLÉTI OKTATÁS (15) TUDOMÁNY (22) VÉLEMÉNY (8) ZENE (2)
süti beállítások módosítása