A találkozás nagyszerűsége
Szeiler Zsolt a misztika kutatásáról

img_9480_00_01_07_15_still008.jpgSzeiler Zsolt a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Filozófia Tanszékének adjunktusa. A közelmúltban nevezték ki a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont keretében működő Katolikus Misztika Kutatócsoport vezetőjévé. Vele beszélgettünk arról, vajon a misztikának milyen létjogosultsága lehet korunkban.

A misztika kifejezés sokak számára életüktől távolinak tűnő fogalom, s különféle félreértelmezésekre adhat lehetőséget: misztikum, mitológia…

Valóban nem könnyű a pontos fogalommeghatározás, máig sem egységes az álláspont a misztika definícióját illetően a kutatók körében. Ez persze nem tekinthető rendkívülinek a tudományos életben, hiszen például a biológiának sincs pontos definíciója, annak, hogy mit is tekintsünk életnek.

A misztika kifejezés értelmezéséhez ezért célravezetőbb kiemelni egyes fogalmi elemeket. A latin hagyományban általában az unio fogalmával szokták megragadni, s az Istennel való szellemi egyesülést jelenti. A görögkeleti tradícióban a theószisz, az átistenülés szóval jellemezték.

Az Istennel való radikális közösségre lépésről, a vele való szellemi egyesülésről van tehát szó. A kifejezés ugyanakkor megnyitja a más vallások felé vezető utat is, illetve a misztika számos vonatkozása a filozófiai hagyományban gyökerezik. Így például a kontempláció, a szemlélődés.

Ha a keresztény tradíció felől világítjuk meg a misztikát, az említett egyesülést, átistenülést állítva a középpontba, akkor a keresztség elmélyítéséről van szó. A keresztséggel ugyanis új identitásunk születik: az Atya gyermekeivé válunk. A vég felől tekintve pedig a misztikus szerzők gyakran hivatkoznak úgy a misztikus tapasztalatra vagy vágyra, mint amely a jövőbeli, halál utáni boldogság előízét adja.

Összefoglalva tehát: a misztika az Istennel való radikális találkozást jelenti, mely megváltoztatja az ember világhoz való viszonyát, és eközben maga a misztikus én is változáson megy át.

Az Istennel való közösségben lét, az átistenülés értelmi tevékenységnek tekintendő-e, vagy az emberi egzisztencia más dimenzióit is mozgósítja?

Ezzel máris a misztika egyik központi kérdéséhez jutottunk. A legnagyobb teológusok vitatkoztak rajta. Két tradíció követhető nyomon: az egyik az intellektuális utat vallotta, ennek képviselői például a domonkosok, Aquinói Szent Tamás, Nagy Szent Albert, akik az észt helyezték a középpontba, tekintve, hogy Isten szellemi létező, és e szellemi létezővel csakis szellemünk, intellektusunk léphet kapcsolatba. Ez azt jelenti, hogy az emberben az intellektus a legmagasabbrendű.

A másik tradíció jelentős képviselőjeként Szent Bonaventúrát említhetjük. Az ő felfogása szerint az affekció, érzelmi életünk és szeretet-életünk döntő az egyesülésben.

Az Istennel való radikális találkozás, ez a lelki tapasztalat a teljes emberi személyiséget igénybe veszi. Ennek során nemcsak az ember identitása változik meg, hanem megváltozik a valósághoz fűződő viszonya is. Az pedig teoretikus kérdésnek tekintendő, hogy melyik az elsődleges: az intellektus-e vagy a szív?  

Manapság egyre ritkábban használják a lélek kifejezést, mintha nem lenne megragadható valóság az emberi egzisztencia számára. Helyette inkább a szellem fogalmát említik.

A teológiai irodalom sem egységes a terminológia kérdésében. Számos szerző eltérő értelemben használja az említett fogalmakat, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a lélek kifejezés világos jelentése mintha elhomályosult volna.

Mit nevezünk szellemnek, mit nevezünk léleknek? Ismertek a kifejezések ószövetségi alapjai, majd pedig amilyen értelemben Szent Pál használja őket. Megjelenik a szellem és a lélek kettőssége. Gondolkodásunkat ma is jelentős módon meghatározza Szent Ágoston fölfogása, bár nála is sokrétű lélekkoncepcióval találkozunk.

Talán úgy lehetne egyszerűen megvilágítani: az ember lélekkel rendelkezik, s a lélekhez hozzátartoznak az alacsonyabbrendű funkciók. Lélek hatja át a testet, az ehhez kötődő számos életfunkciót. A lélek legmagasabbrendű részét Ágoston gyakran mensnek nevezi, s ide sorolja az intellektust, a memóriát, az akaratot és a szeretetet. Ez az, ami megkülönböztet minket a többi „lelkes” lénytől.

A misztika tudományos kutatása olyan korban folyik, amikor a pozitivista tudományfölfogás az uralkodó. Kutatásaik során meg kell-e felelniük ennek?

img_9480_00_01_16_15_still009.jpgEltérő igazságfogalmakról van szó. A természettudomány pozitivizmusra hajlamos igazságfogalma a detektálhatóság. Az létezik, amit képes vagyok detektálni, megmérni.

Ez a földfogás a kanti tudományfilozófiai meghatározáson alapul.

Talán még korábbra, Francis Bacon és Galilei idejéig vezethető vissza. A pozitivizmus és a neopozitivizmus azután óriási hatást gyakorolt a kultúránkra, ez vezetett el a természettudományos megismerés sikeréhez, a technológiai kultúra megjelenéséhez. Mindebben egy domináns, uralkodó igazságfelfogás ölt testet.

Ha azonban magam elé állítok egy cserép virágot, az sokféleképpen tárul fel számomra. Megmérhetem, fölírhatok róla egy rendkívül bonyolult képletet – de mégsem merítettem ki ezzel létezése teljességét. A szemlélődéssel tovább léphetünk: mikor mutatja meg az igazi arcát? Akkor, amikor megmérem és fölírom a képletet – nem elvitatva ennek igazságtartalmát és hasznosságát –, vagy szemlélem és gondozom, s a virághoz való viszonyomban magam is változom? Ekkor olyan módon tárul fel előttem, amilyen módon a méréssel nem juthatok közelebb hozzá. S ahogyan föltárul számomra, abban alighanem teljesebb valóságával van jelen.

Mindennek a fényében milyen kutatási irányokat határoznak meg?

Az Egyház kincsestára kimeríthetetlenül gazdag a misztikus irodalomban. Ezt az anyagot azonban nagyrészt befedte az idő, a történetiség, a különféle változások…

Az egyes ideológiák és az uralkodó korszellem…

Mindezek következtében tradíciófeledésben vagyunk. Katolikus keresztény gyökereink is részben homályba kerültek. A kutatócsoport alapvető feladatának tekintem az ilyen szövegeket újra élővé tenni. Ez munkánk alázatos, észrevétlen részét jelenti. Majd pedig az így feltárt gazdag anyagot konferenciákon, publikációk révén a nyilvánosság elé tárjuk. Fontos megjegyezni, hogy a misztika kutatása rendkívül sokrétű abból a szempontból is, hogy nemcsak a teológiára tartozik, hanem számos más tudományterülettel is együtt kell működnünk. Így például a filozófiával, az irodalomtudománnyal, a történettudománnyal, a szociológiával… Hiba volna, ha nem használnánk ki az egyetemen működő kitűnő tudósok fölkészültségét.

Mikor jelent meg a misztikus irodalom? Kizárólag a kereszténységgel vette kezdetét?

Már Krisztus előtt, a görög filozófiában feltűnik, különösen Platon műveiben. A theória hagyománya, amit mi a szemlélődés szóval fordítunk – a latinban kontempláció –, elválaszthatatlan a görög gondolkodástól. A kereszténység – a görög tradíción felnőtt atyák közvetítésével – később ezt veszi át, miután magára ismer benne. Origenész munkássága mérföldkőnek tekintendő ebben.

Egy lényeges különbségre azonban rá kell világítanunk. A görögöknél a theória kifelé irányul, a kozmoszra. Origenésznél pedig a Könyvre, amelyben Krisztus által feltárul Isten. Ez óriási fordulatot jelent, és kijelöli a keresztény misztika jellegzetes irányát, amely a későbbiekben meghatározó marad, s a következőképpen foglalható össze: a misztika a Szentíráson keresztül Krisztus szemlélése.

A mai pragmatikus, utilitarista világban, jelentős mértékben materialista szellemben élő embernek mennyiben tud életsegítséget nyújtani a misztika kutatása?

img_9480_00_00_34_05_still005.jpgAz alapvető kérdés: érdekel-e minket lelkünk élete, lelkünk egészsége, belső valóságunk fölfedezése? Úgy látom, számos dolog áll ennek útjában a ma élő ember számára. Az egyik legnagyobb akadályt időszemléletünk jelenti. Technicizált, urbanizált kultúránkban – amikor még a falu is urbanizálódik –, megváltozik az időszemléletünk. Nincs idő semmire, nincs idő magunkra, eltűnik a csönd. A középkori parasztember fölött, aki felült az ökrösszekérre, kitárult a csillagos ég. Az élet szép lassú ütemben telt számára. Ebben a világban Isten képes volt megjelenni számára.

De olyan körülmények között, amikor a városokban az égnek legfeljebb csak egy szeletét látjuk, az időt pedig a metrószerelvények érkezése közötti percekkel mérjük, Isten nehezebben jelenhet meg az ember számára.

Valóban nehéz, hogy figyelmünket önmagunk belső életére és ezáltal Krisztusra irányítsuk. A zajszennyezés ugyancsak elfordít önmagunktól. A kamalduli szerzetesek mondták: mielőtt megszólalsz, gondold meg, hogy amit mondani akarsz, van-e olyan szép, mint az a csönd, amelyet szavaiddal megtörni készülsz. S az ember figyelmének elterelésében mennyiben játszanak szerepet az álvallások, amelyekkel naponta találkozunk a sajtóban és másutt? Ezek – a felszínen úgy tűnik –, az ember belső életéről szólnak, közben pedig mindenféle hamis, ezoterikus eszmét árasztanak, elhitetve az emberrel, hogy ha azok mentén gondolkodik és él, eljuthat önmegvalósító kiteljesedéséhez.

A misztika nem tévesztendő össze az ezoterikával. A misztikában nincs semmiféle sötét, „misztikus” dolog. A misztikát a legnagyobb gondolkodók, egyetemi professzorok művelték – ismét emlékeztetnék a már említett Bonaventúrára vagy Eckhart mesterre, a párizsi egyetem professzorára. Őket olvasva meggyőződhetünk arról, hogy filozófiai eszközökkel föltárható – vagy legalábbis világosabbá tehető –, mi történik az Istennel való találkozás során. Mindig marad valami megválaszolatlan, ami meghaladja az értelmet, de ez nem jelenti, hogy ellentétes lenne az ész természetével. Isten transzcendenciája miatt mindig szembesülünk valamivel, ami „túl van”, s ismét hangsúlyozom, ez nem ellentétes az ésszel, hanem éppen ennek a túl lévő valóságnak a fölismerése.

Az ésszel folyamatosan közelíteni akar az ember ahhoz, amit ebben a létállapotban abszolút módon sosem érhet el.

Ha az ember átélte az Istennel való találkozás radikalitását, akkor természetes igénye, hogy utólag megpróbálja azt az ésszel is átvilágítani, hogy felismerje, mi történt vele, milyen változáson esett át, s hogy ebben az eseményben miként mutatkozott meg számára Isten.

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: PPKE

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása