Mennyit jelent az otthonról kapott útravaló? Nagyon is sokat. Haramza Kristóf fantáziával és tehetséggel megáldott gyerek volt, hiszen már akkor izgalmas történetek kitalálásával szórakoztatta a családját, emellett pedig élénk diskurzusokat folytattak az asztali-beszélgetéseik során. Akkor még nem volt világos számára, hogy ez mit jelent és hova fogja vezetni, de később a gimnáziumi, majd a pázmányos évek során minden a helyére került. Nemrég jelent meg első kötete A Tanúságtevők címmel, amely tizenegy különböző témájú beszélgetést tartalmaz. Ismert közéleti és egyházi személyiségeket keresett fel, hogy a világban zajló eseményekről végre igaz képet kapjon. Leggyakrabban a Keresztény Élet című hetilapban publikál, interjúkat és novellákat írt a csíkszeredai Krisztus Világa, a Magyar Napló és a Magyar Nemzet számára is.

Mi szükséges ahhoz, hogy valakinek már egyetemi hallgatóként könyve jelenjen meg?

Spiritusz, furfang és kitartás. Három szempont, amelyek nélkülözhetetlenek voltak számomra a könyv megírásában.

Az előkészületek során lelki rokonságot éreztem Jack London egyik híres főhősével, Martin Edennel. A szereplő nevével azonos című regény egy szegény matróz folyamatos küzdését mutatja be, aki író akar lenni. Eleinte sok helyről kidobják, elutasítják. Kikötőkben dolgozik, hogy legnemesebb szenvedélyét, az írást valahogyan finanszírozhassa. Ám a szüntelen tudásszomj és az elhivatottság meghozza gyümölcsét: Átlépve minden akadályt, Martin végül megjelentetheti könyveit és írhat tovább.         

Mikor és milyen indíttatásból kezdett az írással foglalkozni?

Gyermekkorom óta foglalkoztatott a gondolat, hogy izgalmas regényeket, történeteket alkossak. A közvetlen környezetünkben élő szomszédok, ismerősök remek alanyul szolgáltak ehhez a célhoz: Szüleim füzeteket vettek nekem, amelyekben hol mulatságos, hol pedig hátborzongató eseményeket találtam ki körítésnek a valóságos karakterek hátteréül. Különös násza volt ez a realitásnak és a fikciónak. Írásaim ekkoriban még inkább a családnak szóltak…

Mindamellett az otthoniaknál a mai napig meghatározó szokásként él az úgynevezett asztali-beszélgetések műfaja. Ez azt jelenti, hogy étkezések előtt vagy után az egyik családtag készül egy verssel, vagy egy szövegrészlettel, azt felolvassa, majd annak kapcsán eleven diskurzust folytatunk.

Kisiskolásként még nem tudtam mit kezdeni ezzel. Később azonban, mikor gimnazistaként az Esztergomi Ferencesekhez kerültem, majd onnan felvételt nyertem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, a társakkal való beszélgetésekben megértettem, hogy milyen sokat jelent az otthoni útravaló.  

Nemrég jelent meg az első kötete. A Tanúságtevők című könyv tizenegy különböző témájú beszélgetést tartalmaz. Ezek miről szólnak, milyen témájúak? Kikkel készítette ezeket a beszélgetéseket, miért pont őket választotta?

Az említett beszélgetések és írói ambíciók kapcsán arra a döntésre jutottam, hogy érdemes lenne a különböző gondolatokat és találkozásokat rögzíteni.

Komolyabb szándékkal kezdtem írni: Megláttam magam körül a konfliktusokat, problémákat és úgy éreztem, hogy erről kötelességem írni. Ismert közéleti és egyházi személyiségeket kerestem fel, hogy a világban zajló eseményekről – a sok álhír helyett – végre igaz képet kapjak.

Egy idő után azt is észrevettem, hogy az interjúalanyok közül némelyek erős küldetéstudattal rendelkeznek. Ők a tanúságtevők: Tizenegy ismertebb személyt - orvost, püspököt, szerzetest, színészt, papot, festőt, karmestert és írót – válogattam egy kötetbe, akik hitükről és szakmai elhivatottságukról tesznek tanúbizonyságot.

A könyvben szereplő beszélgetésekhez Siklódy Fruzsina, csíkszeredai kortárs grafikusművésznő készített tizenegy illusztrációt. Fruzsina jelenleg Kolozsváron, a Művészeti és Formatervezési Egyetemen végzi tanulmányait, grafika szakon.    

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) tagja. Leggyakrabban a Keresztény Élet című hetilapban publikál. Interjúkat és novellákat írt a csíkszeredai Krisztus Világa, a Magyar Napló és a Magyar Nemzet számára is. Hogyan jött az újságírás?

A régi korok mintájára jómagam is a papíralapú, biblikus hagyományt preferálom. Bármilyen elavultnak titulálják is a nyomtatott újságírást, a technológia sosem fogja tudni helyettesíteni a kézzel fogható írásokat. Ezért is szerettem meg az újságírást, ahol a gyűrött lapok hasábjain szinte megelevenednek a sorok.

Milyen küldetéstudattal végzi munkáját?

A különböző szövegekből, és magából, az írás folyamatából igyekszem erőt meríteni. Lényeges szempont, hogy az alkotó, mikor elkészül egy novellával vagy egy interjúval, képes legyen megvédeni azt a kritikusoktól. Ehhez bizony türelem kell, és rendíthetetlen kreativitás.

 Az Ön életében mindig meghatározó volt a hit?

Természetesen. A családdal évek óta járunk a ferencesek által vezetett nagyböjti lelkigyakorlatra, Esztergomba. A szent három napban az elcsöndesedés és a közös imádság vezet el minket Krisztus feltámadásához.

Édesapám és nővérem szakrális zenével, főként a gregorián műfajával évközben is gyakorta fellépnek templomokban, koncerttermekben. Hiszem azt, hogy tiszta énekhangon szólnak a legszebb imádságok.   

Munkáját hogyan tudja összehangolni az egyetemi tanulmányaival, hogy egyik se menjen a másik rovására?

Ezen a ponton sokat számít a precíz időbeosztás. Amennyire lehet, jómagam is erre törekszem.  

A Pázmányon magyar-etika tanárszakon tanul. Miért ezeket a szakokat és miért a Pázmányt választotta?

Közvetlen környezetemből is több egykori hallgató dicsérte a Pázmányt, szívesen emlékeztek vissza az ott töltött évekre. Engem meggyőztek ezek a hírek, ezért is jelöltem meg első helyen, s a felvételiben tett döntésemet természetesen azóta sem bántam meg: Az öt év során ugyanis rengeteg értékes emberrel, kiváló tanárokkal és segítőkész hallgatókkal ismerkedhettem meg…

Szívem csücske a magyar, főként az irodalom. Nem volt kérdés tehát, hogy az egyik szakom az lesz. Az etikával már más volt a helyzet. Kíváncsi voltam, mi újat tanulhatok e címszó alatt. Választásom itt is jónak bizonyult, az etika-szakpár keretében ugyanis megtanulhattam az irodalomra is hatást gyakorló, nagyobb filozófiai irányzatokat és képviselőiket, az érvelés és a vita formuláit, és találkozhattam az erkölcsi dilemmák, konfliktusok kérdésköreivel, amelyek mind a regények, mind pedig a drámák alapvető tartozékául szolgálnak.   

Testvéreivel a középkori magyar harci kultúra látványos, élménygazdag elemeit mutatják be. Ez a szenvedély honnan ered, mondhatjuk, hogy családban marad?

Fivérem, Haramza Márk történész végzettségű, s pár évvel ezelőtt doktorált a Pázmányon. Kiskoromtól kezdve tőle tanultam meg a szablya- és kardvívás fortélyait. Párbajainkkal évről-évre, minden nyáron fellépünk olyan rangos helyeken, mint a Visegrádi Palotajátékok, vagy épp a Siklósi Várjátékok programsorozatán.

Milyen tervei vannak az egyetem elvégzését követően?

Magyar szakosként fontos feladatomnak érzem a határon túli magyarság kulturális és művészeti életének feltérképezését. Amit kaptam az egyetemtől, azt tovább szeretném adni, hogy azok is gazdagodhassanak belőle, akiknél a magyar oktatás nem annyira magától értetődő tényező, mint nálunk. Konkrét terveim között szerepel, hogy szeptembertől – a jövő tanév kezdetétől – egyéves, hosszú pedagógiai gyakorlatomat Nagyváradon tölthessem, magyar tannyelvű gimnáziumban.

Írásaim mindeközben sorra kerülnek ki, frissen, a nyomdából. A közeljövőben szeretnék megjelentetni egy novellás kötetet és egy regényt is.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Haramza Kristóf