Pázmány Alumni: interjú Görföl Tiborral, a BTK és a HTK egykori hallgatójával
"A keresztény szellem életben tartása"

gorfoltibor_2.jpg

Görföl Tibor tizenéves korában a vallástól remélt támpontokat és a teológia szabadságánál üdítőbb jelenséggel a mai napig nem találkozott. A Pázmány BTK-n latin nyelv és irodalom szakon végzett, míg a Hittudományi Karon teológus képzést végzett, ezen kívül teológiai licenciátust, doktori képzést és habilitációt is. Mindmáig könyveket fordít és szerkeszt, de fontosak számára a folyóiratok is, amelyekben szívesen ír teológiai és filozófiai kérdésekről, de a legfontosabb a nagyszabású keresztény szellemiség közvetítése. Elfoglaltságai örömet és felszabadulást jelentenek, hiszen azzal foglalkozhat, amit igazán szeret.

A vallás és a keresztény értékrend mindig meghatározó volt élete során?

Normális esetben nagyon sok időnek kell eltelnie, különleges belső igényeknek kell jelentkezniük vagy komoly megrázkódtatásoknak kell történniük ahhoz, hogy valaki életében egészen meghatározóvá válhasson a kereszténység. A kereszténységgel, ne féljünk kimondani: Jézus Krisztussal való azonosulásnak igen sokféle formája és szintje van, s ezek közül talán csak az első, ha valaki szóban hitet tesz a kereszténység mellett. A folyamat innen kezdődik, nem itt ér véget. Számtalan olyan szellemi beállítottság és magatartásforma van, amely önmagukat kereszténynek tartó embereknél is enyhén szólva feszültségben áll azzal, amit Jézus Krisztus az embertől vár. Főként a szellemi munkát végző embereket fenyegeti az a veszély, hogy tudálékosak, magakelletők lesznek, vagy éppen meghunyászkodva olyan ideológiáknak vetik alá magukat, amelyek érvényesülést ígérnek. Engem elevenen foglalkoztat, hogyan lehet valóban az evangélium szerint gondolkodni és élni, jó néhány évtizede foglalkoztat, de nem állíthatom, hogy a végére jutottam ennek a kérdésnek.

Mikor kezdte érdekelni a teológia, a hittudomány?

Tizenéves koromban semmi sem volt bizonyosabb számomra, mint hogy az életem földi keretei nem abszolútak, a halál pedig nem egyenlő a megsemmisüléssel, ezért bár az irodalom és a filozófia nagyon megragadott, igazi támpontokat a vallástól reméltem. Idővel az irodalom és a filozófia nagyobbnak bizonyult a szememben, mint ahogy fiatal fejjel láttam, de a teológia szabadságánál üdítőbb jelenséggel a mai napig nem találkoztam. Nem érdemes tagadni, hogy a teológiának nincs igazi becsülete a tudományok között, ami azért nagy kár.

Soha nem merült fel, hogy pap legyen?

Azt hiszem, normális esetben minden katolikus férfinak el kell gondolkodnia azon, hogy nem kellene-e papnak lennie. Ha valaki belátja, vagy csak megközelítőleg megsejti, milyen jelentősége van Jézus Krisztusnak az emberiség és az egész kozmosz szempontjából, ha megsejti, milyen jelentősége van az utolsó vacsorának Jézus élettörténetében, s ha ráébred, mennyire nemes küldetés Jézus személyének és meggyőződésének nyilvános képviselete, akkor óhatatlanul igény támad benne arra az egységre, amelyet a papság biztosít. Ha csak valamiféle betöltendő funkciót látnánk a papságban, az egész katolicizmusból semmit nem értenénk. A papság ugyanakkor nemcsak az azonosulásra és különleges egységre ad módot, de sajátos életforma is, amely nem mindenkinek való. Nekem sem.

A Pázmány BTK-n latin nyelv és irodalom szakon végzett, míg a Hittudományi Karon teológus képzést végzett, ezen kívül teológiai licenciátust, doktori képzést és habilitációt is. Emlékszik, hogy miért ezekre a szakokra és miért a Pázmányra jelentkezett? Mi motiválta leginkább?

A latin szakra azért jelentkeztem, mert elevenen foglalkoztatott az ókori egyházatyák gondolatisága, amely természetesen szervesen kapcsolódik a hittudományhoz, a teológiához. A Pázmány ennek a szellemiségnek a megbecsülését ígérte számomra, és ezt az ígéretét be is tartotta. A latin szak mellett évekig rendszeresen hallgattam görög szakos órákat is, és a klasszikus irodalom és filozófia megismerése, amelyet a Pázmány lehetővé tett, hatalmas jótétemény volt számomra.

Milyen emlékezetes élményeket tudna felidézni a pázmányos évekből?

Különösen emlékezetesek számomra Schmal Dániel általánosan kötelező filozófiai előadásai, nem pusztán a tartalmuk miatt, hanem azért is, mert minden egyes előadást hatalmas taps zárt le az Auditorium Maximumban. Ilyesmi nem gyakran történik meg a diákság részéről.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami segített Önnek szakmailag?

Azt hiszem, minden diák számára az a legnagyobb segítség, ha látja, hogy a tanárai fontosnak tartják a tárgyukat, örömüket lelik tudományterületük művelésében és érvényre juttatják a jelentőségét. Pataki Elvira latinórái nagyon felszabadítóak voltak ebből a szempontból, akárcsak az azóta sajnos elhunyt Szepessy Tibor görög kurzusai. Az ember azonnal elhitte, hogy a klasszikus irodalom csodálatos világ, érdekes ajánlatokkal és megoldásra váró kérdésekkel, olyan közeg, amelyet az ember csak a saját kárára hagyhat figyelmen kívül. A diákoknak is volt egy olyan széles rétege, amely számára egyértelmű volt, hogy az irodalom, a filozófia és a művészet önmagában jelentős érték, és minden számítgatás nélkül ápolni kell: a szellem tiszteletének ez a magától értetődő emelkedettsége igenis hozzátartozott a Pázmány légköréhez.

Hogyan indult pályája az egyetem elvégzését követően?

Felismertem, hogy szellemi függetlenségemet egy ideig akkor tudom biztosítani, ha nem vadászok ösztöndíjakra és nem tagozódom be intézményekbe. Ezért közel másfél évtizedig könyveket fordítottam és szerkesztettem, s ezt továbbra is nagyon fontosnak tartom: a keresztény kultúra olyan kevés alkotása érhető el magyarul, hogy még évszázadokig van munka e téren.

Több éven keresztül a Pázmányon is folytatott oktatói tevékenységet. Véleménye szerint miben rejlik az egyetem különlegessége?

John Henry Newman egyetemről tartott (magyarul sajnos szintén nem olvasható) előadásaiban bámulatos eszményképet rajzolt meg a tudományok rendszere és a keresztény szellem közötti összefüggésről. A Pázmány igyekszik eleget tenni ennek az eszménynek, bár kimerítően természetesen lehetetlen. Piliscsabai éveimben Anzelm és Ambrus neve éppoly természetes volt számunkra, mint Arisztotelész és Tamás alakja: ez tagadhatatlanul különleges. Tudom persze, hogy Ambrus és Tamás műveit azok sem olvassák, akiknek illene (ez meg is látszik rajtuk), de a lehető legtágabb keresztény szellem életben tartása azért alapvető jellegzetessége az egyetemnek. Ebből aztán megfelelő kritikai igénynek is kellene születnie, hiszen Ambrus például nemcsak szobatudós volt, hanem határozottan meg is ítélte korának jelenségeit.

Majd átkerült a Pécsi Tudományegyetemre. Miért döntött a váltás mellett?

Inkább gyakorlati, mintsem elvi okok voltak a döntők: kisgyermekeink születtek, megfelelő életközeget keresve Pécsre kerültünk, és egyszerűen éltem a pécsi egyetem által felkínált lehetőséggel. Nem bántam meg.

Teológus, vallásfilozófus, szerkesztő és oktató is. Jelenleg mivel foglalkozik?

Fontosak számomra a folyóiratok, amelyeknél dolgozom, szívesen írok teológiai és filozófiai kérdésekről, de a legfontosabb a nagyszabású keresztény szellemiség közvetítése számomra. Sok könyv vár fordításra az asztalomon, és azt remélem, hogy a magyar szellemiségbe beépülve valamelyest tágítani tudják részben önhibánkból elszenvedendő szűkösségeinket.

Elfoglaltságaihoz mi ad erőt, miből táplálkozik?

Nem szükséges erőt nyernem az elfoglaltságaimhoz, mert örömet és felszabadulást jelent, ha azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Sajnálom, hogy az emberek jelentős része az áruházak pénztárainál vagy az irodák neonfényénél nem lehet ilyen helyzetben. Hálás vagyok azért, hogy annak szentelhetem magam, ami szenvedélyesen érdekel. Négy apró gyermekünk van, akiket már csak látni is nagyobb öröm, mint amit megérdemelnék. Az imádság és az egyház liturgikus élete pedig az igazi valóságban, vagyis legalább annak közelében tart, az ostoba illúziók helyett: a valóság pedig természeténél fogva tápláló.

Hogyan kapcsolódik ki, mi jelenti a legnagyobb töltődést az Ön számára?

A teológiai hagyomány tanulmányozása, az imádság, a másokkal folytatott beszélgetés, a „szakmai” viták, a gyermekeim nevetése és a feleségem törhetetlen életszeretete nyújtja a legtöbbet számomra.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Vannak terveim, de nem fogok kétségbeesni, ha nem valósulnak meg. Már eddig is annyi könyvet fordíthattam le, annyi mindent ismerhettem meg, annyi nagyszerű emberrel találkozhattam és annyi megrázkódtatás és öröm élt az életben, hogy bőven elég a következő évtizedekre is, ha lesznek. Szívesen lefordítanék és megírnék még néhány könyvet, szívesen meghívnék még Magyarországra néhány szellemi kiválóságot, de nem kell átírni a magyar tudománytörténetet, ha ezek nem valósulnak meg.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Keressenek valamit, ami szenvedélyesen foglalkoztatja őket; becsüljék meg, hogy egyetemre járhatnak, és ne elképzelt karrierjük foglalkoztassa őket; mindig legyenek tudatában, hogyan élnek az emberek a világon és a környezetükben; ne szegődjenek hazug ideológiák szolgálatába, még akkor sem, ha nagyon megéri; tiszteljék az igazságot; szeressék együttérzően és nagyrabecsüléssel az egyházat; és gondoljanak néha arra, aki felfoghatatlan jóindulattal lehetővé teszi és akarja, hogy éljenek.

Tanulmányok

PPKE BTK: latin nyelv és irodalom szakos bölcsész (2001)
PPKE HTK: teológus (2001)
PPKE HTK: teológiai licenciátus (2004)
PPKE HTK: doktori iskola (2005‒2008)

Szakmai pálya

Felsőoktatásban végzett tevékenység

PPKE BTK Esztétika tanszék (2002/2003 és 2010/2011)
PPKE BTK Közép-európai tanulmányok (2008/2009)
PPKE BTK Kommunikáció Intézet és Esztétika tanszék (2011/2012‒2016)
PTE BTK Filozófia Tanszék (2019–)
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola (2019–)

Egyéb tevékenység

Osiris kiadó (sorozatszerkesztő): 2003‒2008
Vigilia folyóirat (szerkesztő): 2004‒2007 és 2018–
L'Harmattan kiadó (sorozatszerkesztő): 2002‒
Sík Sándor kiadó (H. U. v. Balthasar műveinek fordítója): 2004‒

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: PPKE

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása